Aki valaha foglalkozott régi csipkék gyűjtésével, vagy van a háztartásában ezekből a kis terítőkből egy jelentősebb mennyiség, az biztosan találkozott már a kimoshatatlan foltok problematikájával. Ezekre kínálnak megoldást a különböző textilfestékek, ezek közül is a Pentart textil és bőr festéke.

A forró vízben feloldott és főzéssel tartóssá tett textilfestékekkel szemben ezt az anyagot úgy kell elképzelni, mint egy akril festéket, ám az akrilnál rugalmasabbra szárad.

A színei adottak, a színskála széles, tudjuk, hogy mit kapunk. 
A vízzel való higítását csak nagyon óvatosan ajánlom, mert könnyen túl híg lehet és az a fedőképesség kárára válik.

A csipkéket higítás nélkül egy puha szőrű ecsettel festettem be, alaposan ügyelve rá, hogy minden kis résbe jusson az anyagból, ennek érdekében meg is fordítottam a csipkéket, hogy mindkét oldalról átitathassam a színnel, amennyire csak tudtam.

Száradás után minimálisan besötétedett ez az olajfazöld szín, de szerintem ettől csak szebb lett. Miután teljesen megszáradt, vasalóval átvasaltam, így fixálva a színt, és  könnyebbé téve a filcre öltögetést.

Miután felöltögettem apró öltésekkel, a cérna szimpla szálával a csipkét a filcre, körbevágtam, majd egy filc hátlapot is varrtam hozzá. Mielőtt körbeértem volna a férc öltésekkel, megtöltöttem a magam termesztette, szüretelte, szárította, morzsolta (de jó ezt így leírni) levendula virággal, bevarrtam, díszítettem és kész is.

Ha bármilyen kérdésed lenne akár az anyaggal, akár a levendulás elkészítésével kapcsolatban, akkor megtalálsz a facebookon, ahol hasonló, gyakran frissülő anyagokkal várlak.

Nagy divat -és egyébként praktikus is- a lakberendezésben a különböző kialakítású, méretű, formájú üvegbúrák alkalmazása. A történetük igen régre nyúlik vissza, nem valami modern hóbortról van szó. Azonban legtöbben nem tudjuk figyelmen kívül hagyni az árukat, mert nem tartoznak a filléres holmik közé. 
Egy ideje már gyűjtöm az ócskapiacon azokat az új, műanyag forgó ingás órákat, amik egyébként műanyag talpon, de üveg búra alatt vannak. Rengeteget látni belőlük, ahogy akril kivitelt is, utóbbit azért nem ajánlom annyira, mert a sok pakolástól elég karcosak szoktak lenni.
Az, hogy üveg vagy akril, könnyen megállapítható kocogtatás után, súly alapján, vagy ha nem akartok hozzányúlni, akkor a búra tetjén levő öntésnyom, vagy annak hiánya alapján. 
Legutóbbi piacolásom alkalmával ezt a 25 cm magas darabot sikerült megvennem 1500 Ft-ért és az első dolgom az volt, hogy totálisan kibeleztem szegényt.

Amikor már minden apró darabka kikerült, átnéztem, hogy van-e olyasmi, amit a továbbiakban fel lehetne használni és lehetőleg nem műanyag, így mentettem ki ezt a két fém oszlopot, amik segítségével ebből a műanyag lóból egy körhintára való darab készül majd. (Talán karácsonyra.)

Az aranyra fújt műanyag talpat alaposan zsírtalanítottam, egyébként picit meg is lehet csiszolni, P400 körüli finomságú papírral, de ha rossz minőségű a műanyag, abba könnyen belekarcol még az is, úgyhogy azzal csak óvatosan!
Zsírtalanítás után ezt az alapot "FÖLDBARNA" matt akrillal kentem le két rétegben, száradás után pedig a fehér befejező viasszal töröltem át.

Ez a stílus egyébként nekem hozza nagyjából a nyáron olyan nagyon kedvelt uszadék-hatást, szeretem is, sokáig pont az inverzét alkalmaztam, mikor a világos tárgyakon a mélyedésekbe ült be a sötét viasz.

Volt már egy régebbi búrám, aminek réz színű alja volt, azt a földbarna helyett az "ISZAPSZÜRKE" matt akrillal kezeltem a fehérrel való "bemosás" előtt. Az is nagyon szép színt ad, sőt! Talán még szebb is, mint a földbarna, ami majdnem szürke lesz a fehérítés után.

Aztán van nekem egy nagy gipsz gyertyatartóm is, ami már elég sokszor váltott "ruhát", mindig a változásaim igyekezett követni szegény, hát most is elővettem.
Őt először a földbarna színnel festettem le, majd az iszapszürkével. (Fontos, hogy alul legyen a sötétebb szín és felül a világosabb.)

A két réteg akril száradása után jött a fehér befejező viasz, amit szakaszonként vittem fel és töröltem vissza, mert ha megszárad, macerásabb alaposan visszaszedni. Némi türelemmel sikerült előcsalnom a világosabb iszapszürke alól a földbarnát, így alakult ki az a végső hatás, amit szerettem volna. Gyakorlatilag faragott fa hatást kaptam. 

Az alábbi két képen jól látszik, mik a lehetőségek. A sötét alapot vagy fehér viasszal alaposan bekenem és visszatörlöm, ekkor a kiugró részek sötétebbek és a fehér viasz a mélyedésekbe ül, vagy "szárazecset" technikával átsimogatom, és akkor pont a kiugró részek lesznek világosabbak.

A másik oldalon pedig az a több árnyalattal elért hatás látszik, amit az imént írtam, amikor az iszapszürke alól kikandikál egy kis még sötétebb földbarna, és ehhez adódik a fehér viasz változó vastagságából adódó esetlegesség.

Lefestettem a húsvétkor még country kék talpast is, iszapszürkével, hogy passzoljon a gyertyatartó gyűjteményembe.  Ahogy így összeraktam őket és nézegetem, ahogy egy kupacban vannak, nincsen közöttük két egyforma, és emiatt nagyon jól passzoló kompozíciókat lehet a módszer segítségével összeállítani eredetileg egymáshoz egyáltalán nem illő kiegészítőkből.
Föld színek, természetes hatás, természetes anyagok...pont, ahogy szeretem.

Készülök egy "igazi" poszttal is a témában, de előbb engedjétek meg, hogy leközöljem ezt a bejegyzést, ami elsősorban rólam szól.

Úgy látszik, ez most a mesélősebb posztok ideje.
Tegnap ismét lezárult egy "évada" ennek a remek pályázatnak. Azért szeretem nagyon ezeket az alkalmakat, mert itt esélyem nyílik személyesen találkozni Veletek, akiknek a nevét látom csak az oldalamon nap mint nap.

Mivel mostanában a Szekrénymesék kapcsán kicsit mélyebbre kalandoztunk az emberi lélek bugyraiban, legalábbis az enyémben, ennek a történetnek a mentén haladnék most tovább. Előre szeretnék szólni, hogy ez most tényleg személyes tartalom lesz.
Talán Ti, akik régebb óta követtek, látjátok, hogy nagy változások zajlanak bennem. Az anyaság beköszöntével meg akartam teremteni magunk körül egy olyan védőburkot, amin nem igazán tud senki áttörni. Természetesen magam körül is, erős önvédelmi céllal. Ezért volt a csupa fehér bztonsági játéka, ezért volt a bűbájos csipke és minden olyasmi, amivel nem lehet hibázni, ahol nem kell "merni", csak "tenni", ahol nem kell kockáztatni. 

De ennek az időszaknak vége lett, a gyerekeim nagyobbak, már nincsen rám szükségük minden percben. Bennem pedig a felszabadult időm rengeteg gondolatot indított el. Ahogy az ismerőseim mondták, ráérek már hülyeségeken gondolkodni, de ennek köszönhetően elkezdtem azt érezni, többre vágyom és több is van bennem annál, amint eddig mutattam és amit eddig gondoltam.
Csakhogy ez egy nehéz utazás. Amikor az ember szándékosan elnyomja az énjét és maga is elhiszi, hogy ilyen vagy olyan, akkor nem tudja másról észrevenni a bajt, csak arról, amikor teljesen meghasonul. Így jártam.
Elértem egy olyan ponthoz, ahol már én magam sem tudtam, milyen vagyok, pontosan mit akarok, azt hogyan akarom elérni, és mi a cél. 
Közben jöttek-mentek az emberek az életemben,főleg, hogy a védőburok szétfeslett, mindtől tanultam, nem is keveset és a legutóbbi ilyen esetnél fordult egyet az a bizonyos kocka. Kegyetlenül nagyot csalódtam, de épp erre volt szükségem. Most néhány nappal az események után már úgy tudok visszagondolni a sztorira, hogy igazi, őszinte hálával gondolok rá, amiért darabjaimra tört és a saját poklomba zárt. Mert ebben a pokolban találtam meg azt a rejtett potenciálomat, amit eddig nem használtam fel az alkotáshoz. Itt találtam meg az összes elrejtett félelmem, bizonytalanságom, haragom, amikben iszonyat sok erőt raktároztam el és amik nagyon rég a felszínre akartak már törni. Így eshetett meg, hogy igazat kellett adnom ennek az embernek, akinek valami olyasmi a mottója, hogy csak az a fa érhet az égig, amelynek a pokolban ered a gyökere. Muszáj volt leszállnom a poklomba. A saját, eddig annyira rettegett poklomba, ahol szembe kellett néznem a démonaimmal. Meg kellett semmisülnöm ahhoz, hogy újraéledhessek, de én ilyen vagyok. Minden érzést, amit megélek, maximális intenzitással akarom megélni, így fordulhat elő, hogy elmondhatatlanul boldog vagyok és van olyan, amikor elmondhatatlanul szomorú. 

Az emúlt két hetem erről a folyamatról szólt és nagyon-nagyon nehéz volt, de ha kellene újra vállalnám. Tanulságos és felejthetetlen megtapasztalások, melyek nélkül nem kezdhetnék semmit újra. Mert nem tudnék fejlődni, ugyanitt kötnék ki. 

Én az életem minden történésében igyekszem meglátni az értelmet. Hogy miért történt, mit tudnék megtanulni belőle, mi az, ami segíthetne abban, hogy ez többször ne történjen meg. 
Itt a lecke. 
Én nem csak a fehér bűbáj vagyok, hanem a fekete dráma is, amit tudomásul kell vennem, ha tetszik, ha nem, mert az ember nem tudja megtagadni magát. Csakhogy amikor ennyire a padlóra kerülök, akkor gyakorlatilag a túlélésre játszom és elvesztem minden motivációmat. 
Ez most is így történt, amikor a legsötétebb napom utáni nap került sor erre a díjkiosztóra. 

Nem tudom elmondani, hogy számomra milyen fontos, hogy  ennek a kezdeményezésnek a részese lehetek a kezdetektől. Óriási megtiszteltetésnek élem meg és hát az is. A kollégáim, kollegináim mind olyan emberek, akik elfogadóak, akik szeretettel fordulnak egymás felé. Olyan közeget sikerült megteremteni, ahol "biztonságban" érezhetem magam, ahol a támogatás és a szeretet alapvető fontosságú. Ez az egész olyan nekem, mint egy menedék. 
Attól a perctől kezdve, hogy megérkeztem szombat reggel a rendezvényre, azt éreztem, hogy mindenki szeretettel fordul felém, mindenki mosolyog, mindenki támogat, mindenki boldog, hogy találkozhatunk. Királynőként bánt velem mindenki és ez most lehet, hogy nem túl szakmai, de ebben a lelkiállapotomban az a nap elsősorban ezért volt számomra ajándék.
Mert senki sem tudta, hogy milyen állapotban indultam el, hogy az előző napot végigzokogtam, vagy hogy még reggel a kocsiban is arról beszéltem, hogy én ezt most nem fogom tudni mosolyogva végigcsinálni. És nem csak, hogy végig tudtam, hanem olyan sok energiát és erőt kaptam, amire nem is számítottam. 

Tudom, sokszor mondjátok, hogy számotokra nagyon sokat adnak a posztjaim, akár még segítenek is, amikor elszomorodtok, vagy úgy érzitek, értelmét veszítik a dolgok. Eddig csak legyintettem, mert nem tudtam elképzelni sem, hogy ezt milyen átélni. Egészen a mai napig, amikor is a díjátadó másnapján az alábbi levél fogadott a boxomban:

(A levél a szerző engedélyével, a neve nélkül kerül közlésre.)

Drága Éva!
Hogy én mekkora madár vagyok!
De most komolyan...
Nem tudom értelmesen összefoglalni azt mit érzek De megpróbálkozom vele.
Tudod van az az érzés, mikor valaki az életed része, mármint úgy, hogy több, mint 7 éve követed, lesed az új posztjait, mit történik vele, milyen új technikát próbált, ír le olyan részletességgel, hogy alig várod teljen le a munkaidő és mehess a hobby boltba, alapanyagbeszerzésre. És az, aki semmit nem titkol el, mármint nem irigy arra amit tud, hanem évek óta magas szinten, és mondhatom, számomra a legprecízebb, legkidolgozottabb alkotásokat készíti, ezeknek a készítésének leírását azóta is töretlenül megosztja, és cserébe nem kér mást, csak azt, hogy legyünk bátrak, és próbálkozzunk.
Látod, hogy milyen átalakulásokon megy keresztül, hogy mennyire vagány, hogy nyit az új dolgok irányába, és feketére fest dolgokat, és így te is meglátod a feketében a szépet, és nem félsz tőle és nem azt gondolod, hogy a gyász színe, hanem mersz vele dolgozni.
Olyan inspiráló mások számára, hogy "csak a puszta online jelenlétével" a legmélyebbről is kirángata az embert, mert az alkotásra való ösztönzésével elfeledtet minden rosszat.
Az, ahogy a régi dologat megőrzi és új életet ad nekik.... meseszerű.
És akkor eljön a nap, mikor még mindig el sem hiszem, hogy díjazott vagyok.
És mikor lépkedek az előadó felé, tudom, hogy mindenki, de legfőképpen...a példaképem ott lesz és ennyi idő után személyesen is láthatom a torkom a szívemben dobog.
Belépünk és páromhoz fordulok ott van Ő!!!!
Rámnéz mosolyog: bardóczévi?
Akkora élmény volt ez, hogy nem tudom elmondani.
Az egész átadónak a miliője, Iványi Kriszta könnyedsége, a sok kreatív ember, és a zsűri asztal tehetségei egy helyen és időben, hát én végig vigyorogtam az egészet.
És mikor szólítottak, persze hogy csak arra bírtam koncentrálni, hogy el ne essek,én olyan zavarban voltam, és én marha még csak oda sem fordultam felétek, hogy megköszönjem, hogy különdíjjal jutalmaztatok.

Aztán ami ezt az egész levelet megíratja velem, az az a pillanat, amikor odaléptél hozzám, puszi ölelés, ügyes voltál!

Tudod Éva, ez nekem sokkal többet jelentett, mint a díj, mert nem véletlenül vagy Te az aki.
Követem a többieket is, nagyon ritkán kommentelek, mert csak pillanatokra van kezemben a telefon, náluk is lájkolok de egyikük sem tudta, hogy ki vagyok, csak Te.

Igazából földbe gyökerezett a lábam, és csak néztem bambán, fel se fogtam

Nem is igazán tudom máshogy fokozni az örömem, egyszerűen csak meg akartam mondani, hogy mennyire nagyon hálás vagyok Neked!

Köszönöm

ui: elképesztően dögös nőci vagy!

Ölellek:
xxx

Talán elnézitek nekem, hogy közzé tettem, de muszáj volt azért, hogy érezzétek, a Ti szeretetcsomagjaitok, leveleitek, kérdéseitek, figyelmetek is ugyanolyan gyógyító hatású az én lelkemnek, mint fordított esetben a Tiéteknek az én írásaim. Nem nagyon szoktam erről írni, de van egy kemény fedeles könyvem. Egy naplóm, amibe minden ilyen levelet átmásolok kézzel és nehéz időszakaimban forgatom kicsit.

Emberek vagyunk, esendőek, néha gyengék. 
Nekem meg kell tanulnom elfogadni, hogy bármennyire is próbálom tagadni, hiperérzékeny vagyok. Már nem akarok kevéssé az lenni, mert rájöttem, hogy ez segít az alkotásban és abban, hogy Veletek jobban szót tudjak érteni. Már tudom, hogy sokkal jobban kell vigyáznom magamra, de azt is tudom, hogy merre felé kell lépnem, hogy előre haladjak és ne hátrafelé.

Hálás vagyok a barátságaitokért, a szeretetért, a támogatásért, a sok elismerő szóért, mert talán sokszor eszetekbe sem jut, mennyit számít. Köszönöm a figyelmet és a türelmet, amit felém tanusítotok, pedig tudom, hogy nagyon nehéz velem, főleg mostanában. 

Remélem, hogy még nagyon sokáig leszünk itt, egymásnak! 

Ölellek Benneteket:

Az első fejezetben ott hagytuk abba, hogy folyamatban van a tisztítás és a szín kiválasztása is megtörtént.
A célom egy fekete szekrény, fekete fogantyúkkal, az eredeti bükk belsővel. 
Mivel nem szeretném koptatottra festeni, így a Lignocolor SCHWARZ árnyalata mellett döntöttem. Ennek a festéknek az az előnye, hogy csiszolás nélkül is teljesen szép, egyenletes eredményt ad, ami száradás után vízálló és a tisztítást is jól bírja. Még a vegyszerest is.

Az csak menet közben derült ki, hogy olyan jól fed, hogy egy rétegben is tökéletes, így nem kevés festéket és időt spórolva meg nekem, a nyugodt idegeimről nem is beszélve. 
Az alsó szekrény lefestéséhez egy rétegben, tökéletesen fedve 3-4 dl fogyott, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

De nézzük, hogy alakult Heidi!

A zsírtalanítás után nyilván nem bírtam türelemmel és az első ajtó megszáradása után ki is próbáltam rajta a színt. Csodálatosan mutatott.

Az a meglátásom, hogy ezeknek a határozott vonalú bútoroknak nem igazán állnak jól a világos színek. Kicsit olyan ez, mint az öltözködés, a fehérhez jó alak kell, a fekete viszont "slankít". Ezeken az ónémet darabokon a fehér nem igazán adja ki annyira a szépségét, mint mondjuk egy chippendale fazonú bútor kecses lábain - persze lehet, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok.

Tehát ott tartottam, hogy lepucoltam az alsó rész felét, kicsit ráfestettem és utána napokig állt így, nézegettem, méregettem, tetszeni fog-e, ha készen lesz. 
Ma jött el a napja a folytatásnak.

Bár nem tudom, hogy ti is így vagytok-e vele, fontos tipp, ha lehet, ne hagyd félbe a festést...sokára fogod befejezni, ha egyszer félig készen ott hagyod...(igen, megint magamból indulok ki).

Kb négyszer cseréltem le a vizet, mire ezt a három ajtót meg a két oldalfalat megtisztítottam, mert olyan rengeteg zsír és mocsok jött le, de mintha a végén fellélegzett volna szegény Heidi. A tömény zsírszag jelentősen enyhült.
Volt egy szakasz, ahol menet közben derült ki, hogy nem voltam elég alapos.

A zsírtalanítás lényege, hogy addig kell csinálni, amíg teljesen tiszta nem marad a szivacs/rongy/kefe, mert ha marad egy kis zsír, olyan, mintha el se kezdte volna az ember. 
Ezen a pici szakaszon nem sikerült teljesen leszedni, és a festék egészen egyszerűen lehámlott róla. Letöröltem, ami lejött, mert fellazult, megcsiszoltam és újra kentem. Másodszorra tökéletes lett.

Igyekeztem a lehető legalaposabb munkát végezni, a zárcímerek alatti iszonyat lerakódásokat és befolyt fém tisztító szereket is átcsiszoltam, lesikáltam, a címereket pedig eltettem egy másik bútorra. Heidire ezeket a díszes fém vereteket biztosan nem teszem vissza.

A lyukakat kikentem tömítőanyaggal és síkra csiszoltam, végül nyilván átfestettem feketével itt is.

A múlt héten kijött az asztalos, és megbeszéltük, hogy vág nekem bükkből munkalapot, aminek a szélét megmarja hasonlóan, mint a meglevő szegélylécek, így vastagnak fog látszani, azonos anyagból lesz, mint a szekrény és mivel nem szeretném a munkalapot lefesteni, csak barna viasszal antikolni, így nem elégedhettem meg a fenyő anyaggal. Nem lett volna illő.

A fiókok és a munkalap között vannak kihúzható kisebb munkafelületek, ezeknek az alját összekentem, de úgyis kiveszem majd őket, hogy átcsiszoljam és akkor ezek a maszatok is lekerülnek. 
( A bútorok nem csak szemből kell, hogy igényesen nézzenek ki, alulról, hátulról nézve is muszáj tartani a színvonalat.)

Egy teljes délelőtt ráment, hogy egy rétegben lefessem az alsó részt, és mindenképp végezni szerettem volna vele még nappali világosságnál. Valahogy ez nálam ilyen fétis, nem szeretek lámpafénynél festeni...a szín sem olyan, az "átlászósága" se, nem látom, hol fed eléggé és hol nem...szóval így télen olyan öt óra körül már leteszem az ecsetet. Az a nagyon jó, hogy itt most nem akadály ez sem a tovább haladáshoz, hiszen ott a hatalmas belső rész, amit szintén ki kellett pucolni. Ahhoz nyilván már nem zsíroldót használtam, hanem egyszerű Opti bútorápolót.

Miután kitöröltem alaposan, a "rossz szag" szinte teljesen megszűnt. Így már nem fogok lelkiismeret-furdalásban elpatkolni, amiért a frissen mosott, vasalt, illatos lakástextiljeim rövid úton szalonnaszagúak lesznek.
Összességében nagyon elégedett vagyok a színével és az egész megjelenésével. A lábait meg fogom csiszolni, és látszó fák lesznek, ahogy a leendő munkalap is, így szép keretet kap az alsó szekrény. Felül pedig a "belső" részek maradnak bükk színűek ugyanígy, kívül pedig minden fekete lesz. 
Ezáltal a benti átalakítások nyomai megmaradnak, de nem lesznek ennyire nyilvánvalóak, mint most, az eltérő színárnyalatok miatt.

Na, de lássuk, hogyan mutat egyben, egy gyenge mobiltelefonos képen:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ma egész nap pucoltam, sikáltam, festettem, bútorápolóztam, és elkészült az alsó rész festése egy rétegben. Hátra vannak még javítások a leszedett fogantyúk környékén, és majd azért átnézem napfénynél még egyszer, hogy minden résbe jutott-e a festékből. Elfáradtam... Hamarosan jön a Szekrénymesék harmadik része a blogon! #paintedfurniture #chalkpainting #chalkpaintedfurniture #lignocolor #schwarz #féligkész #haladok

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés, Febr 4., 2019, időpont: 6:46 (PST időzóna szerint)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heidi, Te bitang nagy vagy... � #big #ogerman #halfway #handpainted #chalkpaintedfurniture #chalkpainting #lignocolor #schwarz #fekete #ónémet #festettbútor #bútorfestés #tálaló #tálalószekrény

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés, Febr 4., 2019, időpont: 6:57 (PST időzóna szerint)

Természetesen ide majd jönnek még a fogantyúk, jön majd még a viaszolás, ami kb ugyanannyi idő lesz, mint a festés volt, ha nem több...és jön a felső rész, majd a munkalap is, ha elkészült.
A további terveimbe egyelőre nem avatnálak be Titeket, mert sokkoló lehet, inkább szép lassan vezetek be minden kedves érdeklődőt a változásokba.

Ennyit a szekrény pillanatnyi állapotáról, és most áttérnék egy jóval kényesebb témára.

KRITIKA
Mi a kritika? A kritika értékelő vélemény személyes megítélés alapján. 

Tudnotok kell, hogy amikor én megmutatom azt, amivel épp töltöm az időm, vagy amit változtatok a saját otthonunkban, azt nem azért teszem, mert a kedvetekre szeretnék tenni, és olyat szeretnék mutatni, ami biztosan tetszik Nektek, hanem azért, mert azt szeretném, ha mindenki tanulhatna a hibáimból is, a sikereimből is.
Nem azért dolgozom, hogy mindenáron a kedvetekre tegyek. Határozott elképzelésem van arról, mit szeretnék és mindent okkal csinálok. Nem igazán befolyásol engem, ha valakinek nem tetszik, amit csinálok és ennek hangot is ad, de azt nem szeretem, amikor a reakcióm után, amiben ecsetelem, hogy okkal ilyen, közlik velem, hogy nem bírom a kritikát. 
A kritikát, ha megalapozott és szakmai, objektív, akkor nem hogy bírom, hanem igénylem.
De az nem kritika, hogy "szerintem ez nem szép" vagy "kár érte". Ez vélemény. Kritikus vélemény, de kéretlen és mint olyan érdektelen. 
Tudom, manapság mindenkinek mindenhez joga van, és sokan gondolják, ha az ember valamit a nagyközönség elé tár, akkor egyúttal a céltáblát is kiakasztja magára: "Ide lőjetek!".
Ez nagy tévedés. 

Én már megkeményedtem itt az elmúlt évtizedek alatt, és nincsenek álmatlan éjszakáim attól, ha valaki közli velem, hogy neki nem tetszik, amit vagy ahogy csinálok, de azért gondoljatok bele, hogy valakinek, aki csak most kezdi az alkotósdit, vagy most ismerkedik a közösségi média ilyen irányú használatával és nekiugranak, egy életre elveheti a kedvét az egésztől. Hogy ez engem miért érdekel? 
Mert azt választottam küldetésemül, hogy minél több embert vegyek rá, próbálja ki magát alkotóként, érezze ezt a flow-t, érezze az örömöt, a közösség erejét. 
Ha valaki önös érdekből, közléskényszerből vagy nevezzük akárhogy ezt keresztülhúzza, attól ideges leszek. 

Parázs viták szoktak kialakulni ezen a fessem/ne fessem dilemmán is. Emberek!
Ha valaki a SAJÁT pénzén megvásárolt SAJÁT bútorát a SAJÁT otthonában át szeretné festeni, hogy neki több öröme legyen benne, akkor honnan veszi bárki a bátorságot ahhoz, hogy odaírja: ne tegye...?
Nyilván nagykorú, átgondolta, hogy az amúgy nem olcsó festéket ki is kell majd fizetni, nem kevés munkával jár és a végeredményt is csak kb lehet sejteni. Kinek mi köze van hozzá, hogy ő mit csinál otthon? 

A műtárgy kategóriába tartozó bútorok nem forognak közkézen, abban biztosan lehettek. Minden más "csak" bútor.Vannak értékesebbek és olcsóbbak, puhafából vagy keményfából készültek, de végsősoron nem képviselnek az emberiség számára olyan pótolhatatlan értéket, ami alapján bárki feljogosítva érezhetné magát, hogy "mindannyiunk érdekében" megmentse a "vandalizmustól" a jövő generációk számára.

Mai "Évi megmondja a megmondóknak" című rovatunkat olvashatták...

(...folyt. köv., na nem a háborgásnak, a Szekrénymeséknek!)

Szeretettel:

Biztosan sokan ismeritek a pepco üzleteit, így részletes bemutatást nem is eszközölnék az ügyben. Elég annyi, hogy szeretek bemenni, sokszor találok pénztárcabarát átalakításra váró alapokat vagy dekorokat, ám ezúttal a gyerekruhák közé is betévedtem.

Az akciós vállfák között találtam ezt a piszkos rózsaszín, tök jó fazonú pulcsit, amit kemény 400 Ft-ért árultak. Azért tettem fel a képet is, mert enélkül szerintem csomóan el se hinnék, dehát...

Anna lányom hét és fél évesen elkezdett brutális kiskamasz tüneteket produkálni, baromira csajoskodik, amit én egyébként nagyon élvezek és próbálom kézben tartani a dolgokat.

Ezért szerettem volna valami rá jellemző, "menő" módon személyessé tenni neki a pulcsit, így egy "annás" címkét festettem rá textilfestékkel. Hogy tutira menjek, a feliratot először megszerkesztettem, majd transzferfolyadékkal felraktam az anyagra és végül textilfestékkel kifestettem.

Ezt az anyagot brutál szép árnyalatokban kapni! (A képen csak a töredéke a színskálának, az én kedvenc pasztelljeim...) A kori átfestésénél kérdeztétek, mivel lehetne tartósan átfesteni bőr korit vagy akár bőr cipőt is, ezt a festéket nyugodt szívvel ajánlom ilyen célra!

Türelemjáték, de szerintem nagyon megéri!
Lássuk, hogy is kezdtem!

A szöveget wordben szerkesztettem meg, Baskerville Old Face betűtípust használva, ami a word alap betűtípusai között szerepel. A fa házikóknál alkalmazott módon tükrözve kinyomtattam és kimértem a szöveg közepét.

A pulcsit is félbehajtottam hosszában és odaillesztettem, majd rögzítettem a papírt. Betettem a pulóver két rétege közé egy vastagabb papírt, hogy ha esetleg átüt a festék, a pulcsi hátoldalát ne fogja össze.

Amikor fán transzferálok a folyadékkal, akkor általában a levegőben tartva kenem be a minta visszáját, hogy ne fusson szét a felületen a minta, de textilnél mindig először lefixálom és már letéve olajozom meg a hátoldalt. Itt nem baj, ha kicsit erősebben átmegy, sőt.

Igazából, ha magamnak csinálom, biztosan feketével festem ki az egészet, mert annyira mutatós a felirat így is, de szerettem volna kicsit "puhítani" rajta, ezért egy kevéssé "világító" színt, a szürkét használtam a festéshez.

Nagyon aprólékos munka, főleg ezzel a három szálas kontúrecsettel, de szerintem olyan babra munka, ami megéri a befektetett időt. Egyrészt olyan feliratot tehetsz fel, amilyen szeretnél, olyan nyelven, ahogyan szeretnéd, másrészt ha vasalással rögzíted, akkor tökéletesen és sokáig meg fog maradni. Lehet, hogy a pulcsi már rég rongyosra kopik, de a festés még tartani fog! ;)

A csavargatás, húzogatás nem árt meg neki, mert megszáradva is rugalmas marad és ennek köszönhetően nem fog megrepedezni, mint ahogy általában sok bolti tud. Emiatt a tulajdonsága miatt ajánlanám akár -egyszerűbb vonalú- cipők átfestéséhez is. 
Jó játék és még csak most kezdem felfedezni magamnak, de az biztos, hogy hamarosan a párnahuzatok is kapnak némi festést!

Annának nagyon tetszik, és elsősorban ez a lényeg. Okos nagylány és nem akartam valami nagyon műanyag, nagyon átlagos feliratot feltenni neki. 

Már most azon gondolkodom, milyen cuccai vannak, amik foltosak vagy sérültek és amiken sokat lehetne dobni ezzel a festékkel, a javítások után!

Ha tetszett az ötlet és szívesen olvasnál még hasonlóakról, akkor kérlek, tedd könyvjelzőbe a blogom, vagy gyere és kövess facebookon, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!

A bevezető részben megismerkedhettetek Heidivel, és a történetével, itt az ideje, hogy belevágjunk a mesébe!

Különleges élmény volt a számomra, hogy többen úgy aposztrofáltátok a blogposztot, hogy olyan volt olvasni, mint egy mesét. Pedig akkor még nem is tudtátok, hogy én valódi mesének szánom ezt a történetet. Nyilván ez is ugyanúgy "véletlen", mint ahogy a korábbiak. (Nyilván nem.)

Ott fejeztük be, hogy megérkezett a hölgy (mert biztos vagyok benne, hogy igazi grácia, a koronája is mutatja, nem akárki ő). Nagyjából egy hét telt el, és csak kerülgettem, nem mertem hozzányúlni, úgy éreztem, még nem jött el az ideje. Hülyeséget nem akartam csinálni vele, csak olyan változtatásokat terveztem, amik indokoltak.

Az egyik ilyen sarkallatos pont az, hogy miután pár napig bent állt nálunk, az egész lakásban elkezdett füstölt szalonna (vagy kolbász - tetszés szerint) szaga terjengeni. Persze, sejteni lehetett, hogy a bútorból jön, de ez nem a megszokott doh vagy "öreg-szag" volt, hanem az a "világ életemben olyan konyhában álltam, ahol zajlott az élet, ahol remek sonkák és egyéb húsok lógtak a füstön, ahol hatalmas karéj puha, házi kenyereket szelt a gazdasszonyom a mellkasához szorítva" szag volt ez. Olyan konyhából jöhetett, ahol tégla padló és gerenda fal ölelte körbe, ahol a kis ablakokon ropogós, vastag lenvászon függönyök lógtak, horgolt szegéllyel. Olyan emberek keze alól, akik számára fontos volt a természet, a környezet, akik mindent megjavítottak ahelyett, hogy eldobták volna. Elég Heidi módosításaira nézni, hiszen ki tudja, lehet, hogy nem csak ízlésbeli változás miatt épült be az a két oldal, könnyen lehet, hogy a tartóoszlopok sérülése vagy hiánya miatt kerülhetett erre sor.

Így, vagy úgy, Heidi származási helyére is fény derült, legutóbbi gazdája ugyanis benne hagyta a kutyái oltási könyvét az egyik fiókban. Nem csak a nevében német a lelkem. Hogy hány emberöltőt szolgált ki, arra vonatkozóan csak tippjeim vannak, de az biztos, hogy megfáradt és nem kímélték a megtett utak sem. Érzem benne azt, amit magamban is elkezdtem nem rég érezni, hogy elég volt...nem akarja feladni, szeretne még tündökölni, szeretne még egy életet, újra önmagává válni, szépségeket védeni, tárolni, és tartozni valahová. 
Tudom, ez így kicsit talán zavaros, de a gondolattól, hogy a sorsunk ennyire egy, és hogy egy szekrényhez hasonlítom magam, összefacsarodik a szívem. Talán beképzelem magamnak, de kezdem átlátni, hogy miért kaptam őt, kezdem érteni, mi a dolgunk egymással. Ehhez pedig nem kellett több, csak egy hét és néhány nyugalomban, egymás mellett töltött óra.
Biztosan nevettek rajtam, de ahogy ezeket a sorokat írom, potyognak a könnyeim és csak a végtelen hálát érzem, amiért társamul kaptam őt az előttem álló úthoz. Mert abban biztos vagyok, hogy ha valami ennyire simán megy, ha ennyire könnyen halad, az azt jelzi, jó úton járunk. Nem kellett sok minden a felismeréshez, csak egy kis befelé figyelés, az ösztönökre hallgatás, a megérzések után következő tettek sora és a Gondviselés, aki minket összeboronált.

Mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ahogy én sem akarok tovább ragaszkodni a "régi énemhez", már ő sem szeretne. Azt gondolom, hogy nem feltétlen akkor teszünk jót, ha valamit teljesen eredeti állapotában konzerválunk. Természetes dolog, hogy vannak műtárgyak, amik szentek, amiket nem bántunk, amiket restaurálunk. Ezeket viszont nem nagyon használjuk napi szinten. Nézzük, csodáljuk, hallgatjuk, tanulunk belőle, azonban számtalan verzióban fel is dolgozzuk őket, hiszen nincsen már olyan ezen a világon, amit valaki korábban ne készített volna el. 

De hogy egy picikét más vizekre evezzek, gondoljunk csak a hagyományainkra. Az eredeti formájukban csodálatos, tiszta források, de ahhoz, hogy ne haljanak ki a mindennapokból, alkalmazkodni kénytelenek a folyton változó mindennapokhoz. Fel kell őket frissíteni, az eredeti, "tiszta forrásokból" merítve, így sokkal több emberhez jutnak el, és talán többeket fordítanak az eredeti, igazi formák felé. 

Ezen elv mentén úgy döntöttem, ez a szekrény nem dísz lesz nálunk. Használni szeretném. Azt szeretném, ha sokan, akik meglátják, azt mondják, jééé, ezt így is lehet?
Már nem kérdés, hogy le fogom festeni. Modernizálni szeretném. Azt szeretném, ha azt mutatná, amilyenek mi vagyunk, sőt, önző mód, amilyen én vagyok. Megkérdeztem...őt nem zavarja, szívesen jön velem. 

Ehhez első lépésként egy nagyon alapos tisztításra lesz szükség, amikor az összes elkenődött "sminket" letörölöm az arcáról, közben pedig elkezdünk szépen beszélgetni, és én türelmesen megvárom, hogy meghalljam, amit válaszol.

A fogantyúkat, vereteket, az összes fém elemet leveszem róla. Nem csak azért, mert így, ebben a formában soknak érzem, hanem azért is, mert nem akarok silány munkát végezni. A veretek, zárcímerek alatt is rendbe szeretném tenni a fát, a felületet pedig egybefüggően szeretném kezelni. 
Azt mondtam korábban, hogy nem kezdek neki, mert a hideg zsíroldóval csak nyitott ablak mellett lehet haladni. De kigyulladt a kis lámpa a fejemben, hogy miért kell nekem hideg zsíroldóban fuldokolni, amikor van sütő tisztító sray-m itthon, aminek nincs olyan átható szaga és ugyanúgy zsíroldó.

A zsíroldásnak -azon kívül, hogy elveszi a zsírszagot- az is a célja, hogy előkészítse a festék fogadására a felületet. Amikor a fa valamilyen okból zsíros marad, akkor a festék száradás közben nem tud "megkapaszkodni" a rostokon és a száradás közben bekövetkező térfogatcsökkenés következtében megreped a bevonat. Térfogatcsökkenés alatt azt értem, hogy a felhordott festékből száradás közben elpárolog az oldószer (ami megakadályozza, hogy a vödörben kössön meg), így "összehúzódik". Ha meg tud kapaszkodni a zsírmentes felületen, akkor pedig a helyén fog maradni, ezt megígérem. 

Ha megnézitek a képeket közelebbről, szépen látszik a vastag lerakódott kosz, erre bármit tehetnék, az gányolás lenne. Olyan, mintha a tegnapi, lecsúszott sminkre tennék ma újat anélkül, hogy a tegnapit lemosnám. Bocsássátok meg ezeket a párhuzamokat, de azt hiszem, ezzel szemléltethetem a legjobban, bennem is mi zajlik. 
A fogantyúk, címerek levétele nem volt könnyű, nem akartam megsérteni, eltörni ezeket feszegetés közben, türelemre volt szükség, de sikerült. A maguk nemében csodálatos bútordíszek, de én sokkal jobban el tudom képzelni őket valami egyszerűbb vonalú alapon. Akkor igazán tündökölhetnének. Itt elvesznek a sok díszítés között.

A tisztításhoz a lidl-ben kapható sütőtisztító sprayt használtam és egy kopott fogkefét. Kicsit hasonlít a meló ahhoz, amikor a hadseregnél büntetésből fogkefével kell padlót súrolni, de higgyétek el, megéri. Olyan, mint egy igazán mély meditáció. Lassan haladsz, de tudod, hogy alapos vagy, nem fogsz hibázni, tökéletes lesz az eredmény, MÉLTÓ hozzád és a bútorhoz.

Nem fogok mellébeszélni, amikor belevágtam, a bútorfestésbe, az első festéseim gyalázatosak voltak. A szerelékeket nem vettem le, átfestettem, tönkretettem, funkciójukban károsodtak, akadtak, ragadtak a beléjük került festék miatt. A munkákat összecsaptam, gyorsan látni akartam az eredményt. De ez mára megváltozott. Már nem ezt szeretném, már nem ez okoz örömet. Sokkal inkább, hogy alapos munkát végezzek, aprólékosat, ha épp arra van szükség.

Az alábbi kép jól szemlélteti, mi a különbség a megtisztított fa felület és az eredeti állapot között. Ez nincsen csiszolva még, egyszerűen csak lesikáltam. 

A zárcímerekkel kapcsolatban annyi a hozzáfűznivalóm, hogy a patinájuk ugyan tök szép, de mindenképpen le szerettem volna tisztítani azokat is. A patinát nem feltétlen takarítanám le, de itt a zsír ugyanúgy rárakódott, mint a fára és zavart volna, ha úgy hagyom. Akkor is, ha végül nem kerülnek vissza. 
Ezek megtisztításához Cillit sprayt vettem elő, de tulajdonképpen bármilyen karcmentes súroló anyag megteszi, egy erős körömkefével.

Ezzel most minden bizonnyal több hónapig tartó munkát vettem a nyakamba. De pont erre van szükségem. azt érzem, ami most van, amilyen most vagyok, nekem már nem jó. Változnak az idők, velük változom én is. Az organikus minták és formák után a másik véglet, a letisztult, már-már geometrikus látvány kezdett el érdekelni, ami pontos munkát, helyükön levő részleteket és nagyon erős öntudatot kíván. Ennél az új énnél nem nézhető el egy-egy kisebb bicsaklás sem, mert képes tönkretenni az összképet. De ha sikerül, és összeáll, csodálatos ereménye lehet.

Már nem akarom mindenféle "ékekkel" elvonni a figyelmet a lényegről, már nem szeretnék csipkés fátyol alá bújni, már nem akarok biztonsági játékokat játszani. Sem az alkotói tevékenységemben, sem az életemben, semi az emberi kapcsolataimban, sem semmiben. 
Le akarom csupaszítani magam, vállalni akarom azt az énem, amit talán páran már ismertek, de többen még biztosan nem. Bele akarom magam dolgozni minden egyes tárgyba, ami kikerül a kezem alól. 
Ne értsetek félre, nem a "tökéletességre" törekszem, sokkal inkább a sallangmentes, lényegre koncetráló létezésre és a szekrénnyel kapcsolatban is ez a tervem.

Lekerülnek tehát az ékszerei, alaposan megfürdetem, kitisztítom a körme alól a kemény munka során lerakódott piszkot és magamhoz ölelem. 
Onnan pedig kezdődhet az "építkezés".

folyt. köv.

Hosszú évek óta szerettem volna egy jól megtermett, különleges tálaló szekrényt. Nézegettem mindenfélét, kisebbet-nagyobbat, újabbat, régebbit. Volt, ami tetszett, volt, ami még érdekelt is, de úgy igazán nem volt egyik sem olyan "igazi".
Sokszor idegesít a facebook a felugró ajánlataival, ám nagyjából egy héttel ezelőtt szembejött velem egy ajánlat. A marketplace-n hirdette valaki a tálaló szekrényét. Nem csoportban, hanem a piactéren.
Első látásra szerelem volt. 
Annál is inkább, mert olyan ár volt mellé írva, hogy alig hittem a szememnek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Egy napom ráment, de letöröltem. A felét.. ��� #antiquefurnitures #antiquefurniture #onemet #altdeutsch #ogerman #dresser #tálaló #patchworkfurniture #woodwork #fleamarket #fleamarketfinds #fleamarketstyle

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés, Jan 20., 2019, időpont: 12:24 (PST időzóna szerint)

Számtalan bútort láttam már életemben és ezek nagy része ónémet stílusú, vagy ónémetre hajazó bútor volt, mert valamiért ezeket egészen közel érzem magamhoz. Robosztus alakjuk, "vastag csontjuk" valahogy a stabilitást jelképezik a számomra, és bár volt időszak, amikor az igazán hozzáértők a bútortörténet "dinoszauruszainak" nevezték őket, indokolatlanul nagy méreteik miatt, mégis van bennük számomra valami vonzó állandóság.

Épp ezért volt furcsa már első pillantásra is ez a szekrény. Sehogy se jött nekem össze a kép alapján, hogy ez most mi...Azoknak az ónémet szerkényeknek, amiknek ilyen pálcás koronája van, általában vannak oszlopai és a tagolásuk nem ennyire vízszintes, sokkal inkább függőleges jellegű. A színek változásából is jól látszik, hogy ez a korona nem ennek a szekrénynek a dísze eredetileg. 

Most arról nem is beszélek, hogy az azonos bútorokról származó dekorokon általában a motívumok is ugyanazok, vagy legalábbis hasonlóak, és itt ezek sem egyeznek. Ez volt tehát az első furcsaság.

A második pedig az üvegezett sarok volt. 
Ilyen vitrines megoldást inkább artdeco beütésű bútorokon láttam eddig, a lekerekített sarokkal, az ónémetekre ez egyáltalán nem jellemző. A színe is eltérő volt, de az igazi magyarázatra csak akkor bukkantam, amikor kinyitottam az ajtót. Valaki egészen egyszerűen kivágta a sarkon levő pilléreket (vagy oszlopokat) és akár egy panel erkélyét, beépítette üvegezettre az oldalsó polcot.

Ez megmagyarázza a polcok mögött levő kazetták díszítettségét is, hiszen eredetileg ezek "látszó" részek voltak.

Szó se róla, nekem nagyon tetszik, amikor valaki a saját igényeire formál egy bútort, de ilyen formán ez a darab már bőven nem számít se "eredetinek", se az eszmei értéke alapján különösebben értékesnek a szó klasszikus értelmében. Azért erre visszatérünk még.

A polcok elrendezése teljesen lázba hozott, ugyanis nagyon rég láttam már ilyen megoldással készített szekrénybelsőt. Ezeken a kis fogakon a konzolt (és ez által a polcot is) bárhová át lehet tenni, igény szerint lehet változtatni a helyet. Ugyanez a megoldás van az egész alsó részben is.

Az alsó ajtós rész és a hiányzó márvány munkalap között két kihúzható rakodó rész, rendesen gyúródeszka méretű. Nyilván funkciójában nem az, mert ahhoz túl szépen van kialakítva a felület, egyszerű lerakó, de ez is teljesen logikusan és praktikusan egy kivehető ékkel van fixálva, így nem lehet túlhúzni, nem tud kiesni.

Valószínűleg rajzszögelhettek rá valamit anno, mert az egyik fél agyon van szurkálva. Mondjuk a zárcímer gyönyörű.

Sajnos a hozzáépítés miatt a felső szekrény teli ajtajait csak akkor lehet kinyitni sérülés nélkül, ha az üveges vagy nyitva van, vagy teljesen csukva, de akkor tényleg totál, miliméter pontosan a helyén kell legyen, különben megnyomja a másik ajtót, ahogy meg is nyomta már nem egyszer...

A díszítés egyébként egészen rendben van. egy-egy kisebb szegély vagy darabka hiányzik csak, de olyan gazdagon van díszítve az egész, hogy észre se venni...

A fogantyúkkal a fiókokon nem tudok megbékélni...Nekem túl sok...de úgy látszik, szegény bútornak is...Nem tudom, mi kellett, hogy érje, de totál meg van csavarodva az összes...
De ez csak a kisebb gond, a másik, nagyobb, hogy teljesen tönkretette maga alatt a fát. 

Ezeket biztosan le fogom cserélni.

A szép kis részleteknek sincsen híján, szó se róla, rengeteg apró ínyencfalattal kecsegtet. De sajnos a hurcolászás és a kor azért ettől függetlenül meglátszik rajta. 

Amikor a hirdetésen szereplő képet megláttam, akkor már gyanus volt, hogy ez  a szekrény tömör fa lehet, ám amikor elmentem személyesen megnézni, akkor lefóliázva, szétszedve állt már és nem nagyon akartam kicsomagolni, ezért csak a munkalap helyét néztem meg alaposabban.
Mivel a korábbi tapasztalataim miatt biztos voltam benne, hogy ez fenyő korpuszos és furnérozott, nem lepődtem meg azon, hogy a körmömmel nyomot tudtam hagyni a vízszintes felületen. 
Az azonban csak itthon derült ki, hogy a látszó fa nem furnéros, hanem tömör. Ráadásul elég nagy eséllyel bükk, bár nem vagyok szakértő.

Hihetetlen módon egyetlen szúrágta lyukat nem találtam rajta, pedig szinte várom már, számítok rá, hogy úgyis kezelni kell. Ez a darab totálisan bogármentes. 
Ami a felületet illeti, az pedig selyemfényű lazúrral kezelt, ami szintén biztos, hogy nem eredeti megoldás.

Valószínűsítem, hogy az átépítésnél, amikor a tetejére rögzítették a lapot, ami fogadófelülete lett a koronának, egyúttal az egészet le is kezelték, gondolom azért, hogy kicsit jobban passzintsák az új részeket. Az üvegezett rész ugyanis ugyanúgy bükk, mint a szekrény többi része, de ez nyilván nem lehet tökéletes illesztés, hiszen korban azért van közöttük szerintem legalább 50-60 év. Ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy mélyebb színűvé öregedjen a fa felülete, főleg, ha napsütés is érte. Arról nem is beszélve, hogy a bükk eleve hajlamos sokszínű felületeket adni, emiatt is gőzölik, ha jól tudom, ami által egységesebbé válik a tónusa.

Az alábbi képeken jól látszik, hogy vastagon áll rajta a zsír, főleg a zárak környékén és az alsó pereménél.

Összességében tehát egy igen összetett és érdekes darab tulajdonosa lettem, és egyelőre nagyon nehezemre esik kitalálni, hogy mi legyen vele. Egy napja van velünk és nézegetem. 

Egyelőre az alábbiakban vagyok biztos:
Ez egy látszó felületein tömör bükk, egyéb felületein tömör fenyő, tehát mindenképpen teljes egészében tömör fa bútor, ami a sok furnéros után elmondhatatlan öröm. A hab a tortán, hogy teljesen bogármentes.

Ami az "eredetiségét" illeti, ez már nem eredeti, nem kicsit változtattak rajta, hanem gyakorlatilag három bútorból csináltak egyet, de azt kell mondanom, hogy számomra nagyon tetsző az eredmény. Sikerült ezeket a klasszikus arányokat úgy megtartani, hogy közben sokkal jobban használható a bútor, a kor igényeinek sokkal jobban megfelel és közben mégis hozza a poroszos hangulatot. 

Sokan tudjátok már, Heidinek neveztem el. Azt szokták mondani, hogy aminek az ember nevet ad, annak életet ad. Ez a célom. visszahozni őt az életbe, kicsit megszeretgetni, és még inkább megismerni. 

Heidi az elmúlt egy napban, mióta nálunk van, valami hihetetlen módon rátelepedett a nappalira. Alapvetően nagy helyem van, de ez a bútor a maga irdatlan kierjedésével és személyiségével minden más bútorra megsemmisítő hatással van. Egyszerűen nem tűr el maga mellett mást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Olyan szépen mutat...

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés, Jan 19., 2019, időpont: 5:52 (PST időzóna szerint)

Tisztában vagyok vele, hogy egy ideális világban ez a szekrény ezt az egész falfelületet meg kéne, hogy kapja, de sajnos nem lehetek ilyen nagyvonalú. A velem élő kiskorúak és a férjem nyilván kitérnének a hitükből, ha a tévét eltakarítanám a nappaliból, mert máshol sem fér el jobban egyelőre. A kábelek elvezetéséről nem is beszélve. 

Visszatérve a kényes kérdésre, mihez szeretnék kezdeni vele, a válaszom a következő.
Egyelőre azt tudom, hogy amikor eljön a jó idő, és nyitva tarthatom az ablakot, akkor az egészet át fogom törölni zsíroldóval. Ez segít majd előhozni az eredeti bükk színt, és minden zsíros kosztól megszabadítja majd. Azért nem esnék neki csiszolóval, mert nagyon sok rajta a faragott dísz, a türelmetlenségemből fakadóan pedig tuti belecsiszolnék, amiért nagyon nagy kár lenne.
A zsírtalanítás után lesz egy "meztelen" fa szekrényem, akkor lesz igazán üres az a vászon. 

Mivel ez hónapok kérdése, addig bőven lesz lehetőségem elmélkedni arról, mi lenne jó ide, mi illene HOZZÁNK. Mert ez itt a kérdés. Ezt a bútort nem kell megmentenie szakembernek, főleg tőlem nem. Épp elég lesz, ha én a saját szánk íze szerint rendbe hozom, és használom.

Az "érték" fogalma minimum kettős. Az anyagi és az eszmei érték a legritkább esetben egyezik meg ebben a szférában, és fontos tudni, hogy eszmei értéke csak a valóban eredeti bútoroknak van. Eredeti felületkezeléssel, eredeti zárakkal, fogantyúkkal, eredeti felépítményekkel. Ezen felül nyilván sokat számít, hogy a bútor sorozatgyártott-e vagy kézzel készített, mert inkább az utóbbiak azok, amikért "kár" lenne. Azonban mind tudjuk, hogy az ipari bútorgyártás előtt készített darabok jellemzően már a múzeumok gyűjteményeiben vannak és gyakorlatilag nulla eséllyel bukkannak fel ócskapiacokon. 
Én megértek mindenkit, aki szerint a bútorfestés vandalizmus, én elfogadom azt is, ha látatlanban ítélnek meg az emberek, nincsen ezzel baj. De azért azt szeretném, ha tudnátok, hogy ha mi, bútormániások ezeket a dolgokat nem hozzuk el, akkor előbb-utóbb tüzelőként végzik, mert eláznak, szétfagynak vagy megeszik őket a bogarak.
Ezeknek nincs olyan nagy eszmei értéke a szakemberek számára, mint amennyire nagy értéket hajlamosak tulajdonítani nekik az emberek.

Az anyagi érték egy teljesen más tészta. Ezt a kereslet formálja, és mivel manapság nagy divatja van ezeknek a bútoroknak, újra nagy becsülete van a tömör fának, így gyanítom, hogy ebben az esetben az anyagi érték messze túlmutat az eszmei értéken. Ha ez a szekrény nem egy "állatorvosi ló" lenne, hanem egy ikszedik ónémet tálaló, akkor is több százezer forintért adná bármelyik antik üzlet.
De ő egy patchwork bútor és épp az, ami miatt a kereskedők szerint értéktelen, adja számomra az igazi értékét. Olyan, mint egy ritka, elrontott bélyeg. Önmagában egy elrontott bútor, de a többi, átlagoshoz képest egy különlegesség, már-már kuriózum. És lefestve is az lesz. Egy teljesen egyedi darab. figyelembe véve, hogy a festett bútorok piaca is igen élénk mostanában és nem ritka a fél millió forintos ár se egyik-másik FESTETT szekrény esetében, úgy gondolom, hogy nagyon sok értelme nincsen azt taglalni, mennyit veszít azzal, ha rendbe hozom.

De eszemben sincsen eladni.
Biztos vagyok benne, hogy az enyém kellett, hogy legyen és hogy a találkozásunk sorsszerű volt. 
Egy hétfői napon találtam rá a hirdetésre, 115ezer forintért tették fel. Hihetetlen, ugye? De igazán hihetetlenné csak akkor vált, amikor megláttam, hogy Berhidán van, a szomszéd faluban és tudnak segíteni a szállításban.
Másnap már ott voltunk, hogy személyesen is megnézzem és egyeztessük a részleteket. Nekem akkor még egy forintom sem volt rá, de tudtam, hogy kell és hogy az enyém lesz. Azt mondták, hétvégén kéne elhozniuk, akkor időben is jobban belefér és nem siettettem, abban bíztam, addigra meglesz az ára is. 

Nem részletezném, hányszor jutott eszembe hét közben, hogy mi van, ha más is kiszúrja a hirdetést, odaállít egy autóval, felrakja és viszi is, én pedig még csak nem is hibáztathatok senkit, hiszen nem egyeztettünk foglalóról, vagy ilyesmiről. Csak kezet adtunk egymásnak.

Hét közben összeszedtem rengeteg apróságot, ruhát, mindent, amit összegyűjtögettem, hogy majd idővel felrakom eladásra és péntek délutánra meglett a szekrény ára. Az eddig ott levő tálalót is felraktam és az alsó szomszédom le is csapott rá, így csak házon belül kellett levinni.

Soha életemben nem ment még ilyen gördülékenyen semmi. Még akkor sem hittem el, hogy az enyém lesz, amikor felhívott az eladó, hogy húsz perc múlva nálam van.
Amikor mondtam neki, hogy rettegtem, elviszik előlem, csak mosolygott. "De hiszen megegyeztünk. Keresték, de mindenkinek mondtuk, hogy már elkelt."

Ezek után biztos vagyok benne, hogy nem csodáljátok, hogy érzelmileg már most erősen kötődöm hozzá. Hogy egy kedves ismerősömet idézzem, olyan érzés, mintha egy német nevelőnő költözött volna be hozzánk, hozta a szigort, a keménységet, de azt hiszem, valahol mélyen jól esett neki az utóbbi hideg hónapok után a fűtőtest mellé telepedni. Magamra ismerek az összetettségében, a tökéletlenségében, beleszerettem a "hibáiba".

Nem tudom még, mi lesz velünk, nem tudom még, hogy alakítom majd. Az egyik felem azt mondja, hangsúlyozzam ki a patchworkségét, a másik énem azt mondja, dolgozzam össze a részeket, gyúrjam eggyé az egészet. 
Hajlok rá, hogy megtartsam a történetét igazoló nyomokat.
Alszom még rá párat, de abban biztos vagyok, hogy hosszú távra tervezek vele.

Hallo Heidi, herzlich wilkommen bei uns!

Tavaly decemberben az Oázis kertészetben jártam műfenyő-nézőben, és bár azt nem találtam, kiszúrtam magamnak pár PTMD márkájú díszt. Nagyon megtetszett a színük és a kialakításuk is, és hozzájuk csaptam egy színben passzoló, szintén PTMD mécsestartót.

Valamiért nagyon becsípődött most nekem a mart, színes üvegek felülete, főleg, ha alatta a mercury hatás is látszik, amit mirror mist-tel lehet reprodukálni. Ennek megfelelően a dísztárgyaim selejtezése épp kapóra jött. 

Rengeteg, de tényleg rengeteg mécsestartóm van, amiket nem is igen használtam. Az üveg mécsestartókat nagyon szeretem, mert ha kifogytak, újra lehet tölteni a kedvem szerinti színekkel és ha a felületük még struktúrált is, az grátisz ajándék.

Két ilyen darabot vettem tegnap kezelésbe. Egy nagyobb, gömb alakút, a pepcoban 500 ft körül vettem, és egy kisebbet, ami 300 ft körül volt, szintén pepcos. A nagyobb eleve is mécsestartó volt, a kicsiben gyertya is volt.

A nagyobb darabnak a belsejébe már tavaly fújtam a mirror mist-ből, így az tükör-hatású volt, a másikat viszont alaposan kipucoltam, mert sima, átlátszó, fényes üvegre volt szükségem.
Alaposan zsírtalanítottam mindkét edényt kívülről, a kicsit belülről is.

Kezdjük a leírást a kisebb edénykével, az talán egyszerűbb volt. Az alaposan zsírtalanított felületre, belülre öntöttem az "oxford kék" dekor metálból, ami egy szép, nagyon sötét, mély kék. Lassan körbefolyattam belül és a felesleget visszaöntöttem a tégelybe, amit alaposan lezártam.
A felső peremet letöröltem, hogy csak a belső oldalra kerüljön festék, majd hagytam megszáradni.

Elővettem,a nagyobb mécsestartót.
Mivel annak a belseje már le volt fújva tükörpermettel, elnagyolva, így ez a lépés most kimaradt, de ha szeretnéd ugyanezt a hatást reprodukálni, akkor ÜVEGRE VALÓ mirror mist-re lesz szükséged.
Fogtam egy szivacs ecsetet és az előtte alaposan zsírtalanított külső oldalt két vékony rétegben befestettem a metál festék "türkiz" árnyalatával.
Ezt is hagytam megszáradni.

Közben a kisebb mécsestartó nagyjából megszáradt, így a biztonság kedvéért egy fa pálcára támasztva lefordítottam fejjel lefelé. Azért támasztottam fel, hogy ha kifolyna mégis a metálból valami, ne kenődjön el, cseppenjen le.

Az egész külső felületre nagyon alaposan és vastagon felvittem a Glass etchinget, vagyis az üvegmaró pasztát. Ez egy olyan vegyszer, ami tényleg megmarja az üveg felületét, ez később nem kopik le, nem lehet eltávolítani. 

Használat előtt alaposan fel kell keverni és minimum 15 percig fenn hagyni, de én két órán át hagytam hatni a biztonság kedvéért. Nagyon javasolt a gumikesztyű használata, akkor is, amikor az idő leteltével az ember a csap alatt szépen lemossa a fehér pasztát.
Ezzel a kisebb darab kész is.

Mire a kisebb elkészült, a nagyobb mécsestartón is megszáradt a metál festék, úgyhogy jöhetett az utolsó lépés. Mivel ez a festék egyébként egy nagyon szolid, selyemfényű felületet ad, azok számára, akik a makulátlanságot jobb szeretik, akár meg is állhat itt a munka. Ez a metál festék nem igényel további felületvédelmet, lakkot vagy ilyesmit, tehát kész.

Én azonban szerettem volna még kicsit csavarni rajta és eszembe jutottak a boltban hagyott PTMD díszek is, amik bordásak voltak és a bordák ezüsttel voltak kiemelve.

Ennek imitálásához fogtam egy kis darab textilt és transzfer oldatot csepegtettem rá, ami nagyon erős oldószer, ezzel töröltem vissza az élekről a metál festéket. Ezáltal kibújt az ezüst, tükörpermetes szín és még rusztikusabb lett az eredmény.

Jól látszik, hogy ezek a kékes-szürkés árnyalatok mennyire jól mennek egymáshoz is, meg a kép jobb szélén levő "gyári" matt mécsestartóhoz is. Számomra teljes az összhang.

Van valami, amit szeretnék elmondani Nektek, Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy már nem vagyok elégedett a tárgyak "fellelt" állapotával. Már nem annyira a szívem csücske a kopottság, főleg akkor, ha nem is indokolt helyen van, a sérülések pedig egyre hangosabban üvöltenek javításért. Szeretem az idő jeleit, de nem mindenáron. Egy ideje már jobban szeretem azt, ha rendben vannak a mellettem levő dolgok, és azok nem "gagyik", hanem igazi minőséget képviselnek. 
Mondhatjuk, hogy a mennyiség helyére a minőség lépett végre.

De ugyanez érvényes a kreatív alkotásokra is, amikkel idén foglalkozni szeretnék. Nem akarom a századik tálcát vagy dobozt megalkotni a sorban, olyasmi ötleteket szeretnék megvalósítani, amik elkészítésével magas minőségű, profi hatású tárgyaitok lesznek.
Tudom, hogy ez furán hangozhat pont tőlem, de megelégeltem az alkukat. Igazi minőségre vágyom. 
Remélem, ezen az utamon is velem tartotok!

P.S.:
Picit még visszatérve a mécsestartókhoz, kérdezhetitek, minek kell belül mirror mistezni...hát mutatom képen, miért érdemes...nem kell, de nagyon feldobja ez a belső fény, ha ég benne a mécses. Az első, a sötétkék kicsi nincsen befújva tükörpermettel, a körülötte levőek be vannak, jól látszik a különbség...

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnátok még hasonlókat, akkor tegyétek könyvjelzőbe a blogot, vagy gyertek és kövessetek facebookon, ahol gyakran frissülő kreatív anyagokkal várlak Benneteket!

Ennek a posztnak a szövege elég nehezen született meg, Szerettem volna valami ütős kezdést írni Nektek, mint ahogy illene az az év első kreatív posztjánál, de inkább feladtam és a lényegre térek.

Gyűlnek nálam ilyen kis "izék". A nagy részüket kapom vagy ingyen hozom el a piacról, ahogyan történt ez a kis talapzattal, amihez -állítólag- gyönyörű üveg búra tartozott, de az én érkezésemet sajnos már nem érte meg. Szilánkokra tört a lomison. Az én szívem is majdnem, amikor mesélte az ember, de cserébe odaadta ajándékba, tekintve, hogy a létjogosultsága immár legalábbis megkérdőjelezhető.
Tetszett a formája, meg hogy fém.

És hát kaptam nem olyan rég egy rakás hasonló, kiváló alapanyagot is, azok között pihent a kis fa tányér. Nem is volt másra szükség, mint egy esztergált gyertyatartóra, amit hobbiboltban szerezhettek be.

Teljesen véletlenül, bár a véletlenekben nem hiszek, a gyertyatartó alapja tökéletesen passzolt a fém talpba, így két komponensű ragasztóval össze is állítottam az elképzeléseim szerint a gyertyatartót.
Azért két komponensűvel, mert azt tartom a legerősebbnek mind közül és ebben az esetben létfontosságú, hogy ne essen darabjaira, főleg, ha ég rajta a gyertya.

A meglevő gyertyatartóim mind ugynevezett "whitewashed" technikával vannak festve, a kifejezés a fehérrel bemosott felületek sajátja. ezeket egyébként a piacon találtam, csak kb fél év eltéréssel, így is nagyon megörültem, de mivel három a magyar igazság, egy ideje már szerettem volna gyarapítani a családot.

Ehhez a hatáshoz a pentart antikoló festék szettjét használtam, aminek a működéséről remek videót találtok a penta youtube csatornáján. Lényegében két színt kell kiválasztani a kínálatból, az egyik az alapszín, a másik a "bemosás", amit a külön megvásárolható, kifejezetten ehhez a termékcsaládhoz kifejlesztett oldószerrel lehet visszatörölni.

Első lépésként tehát az egészet átfestettem az "ÓLOM" színű antikoló festékkel, majd bemostam a fehérrel, Ez úgy zajlott hogy a szürke (vagy bármilyen színű ELSŐ) réteg megszáradása után átpacsmagoltam a fehérrel, különösen ügyelve rá, hogy a mélyedésekbe alaposan kerüljön. Száradás előtt száraz ruhával visszatöröltem és ahol már megkötött, ott a flakonból egy kis oldószert kicseppentve töröltem vissza a fehérből.

Miután felkerült az ólomra a fehér, rájöttem, hogy ez még így is túl steril. Kicsit neki kéne menni, hogy izgalmasabb legyen, változatosabb, annál is inkább, mert a másik kettőn is vannak színváltások. A földbarna matt akrilt pécéztem ki erre a célra és neki is estem a szépen elkészített gyertyatartónak.
Nem akartam telibe festeni, hanem igyekeztem foltosan, csúnyán, maszatosan csinálni, főként a kiugró részeket sötétíteni, hogy a mélyedések fehérje ugorjon ki még inkább. 
Itt elvoltam egy darabig, felraktam a barnát, kicsit száradt, visszatöröltem, tettem rá fehéret, visszatöröltem, aztán az oldószeres ecsettel is megkentem, visszatöröltem, fehér és barna keverékével is, tehát minden verzióban, amit csak el tudtok képzelni. Így nem lett túl színes, mert a színek ugyanazok, csak az árnyalatok mások és egymáshoz jól harmonizálóak.
Amikor úgy éreztem, hogy már elég foltos, akkor még kicsit belecsiszoltam itt-ott és tovább rétegeztem, majd egy olyan másfél óra bohóckodás után el is készült. Olyan volt, amilyennek szerettem volna, jól ment a másik két nagyobb testvérhez.

Az a jó ezzel a technikával kapcsolatban, hogy nem lehet elrontani. Addig alakul a felület,amíg úgy nem érzitek, hogy ilyennek képzeltétek el.  Képtelenség kétszer ugyanazt létrehozni, de közben pedig egymáshoz mindig nagyon jól passzoló darabok születnek!

Érdemes hát nyitott szemmel körülnézni otthon és az egyébként "semmirejó" dolgoknak keresni valami új funkciót. Ezektől a részletektől válik aztán egy tök kommersz darab egyedivé!

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló átalakításokról, technikákról, akkor tedd könyvjelzőbe a blogot vagy gyere és kövess facebookon, ahol gyakran frissülő anyagokkal várlak!
Jó munkát!

Rég volt már alkalmam receptet posztolni, pedig amúgy, ha van rá időm, én a konyhát is szeretem! A sütés-főzés az alkotás más területe, de úgyanúgy segít kiélni a bennem szunnyadó kreativitást, és ráadásul ezt a gyerekeim is nagyon élvezik!

Karácsonyra szerettem volna megsütni a következő muffint, de a betegségek miatt máshogyan alkalult az az időszak. Az ígéret azonban szép szó és mivel megfogadtam, hogy idén minden ígéretem betartom (max kevesebbet ígérek), így megsütöttem nekik a kedvencüket.

Hozzávalók:

• 25 dkg liszt
• egy zacskó sütőpor
• 2 egész tojás
• 2,5 dl (v 250 gramm) csokidarabos görög joghurt (sima is jó)
• 10 dkg cukor
• 2 evőkanál vanília aroma
• 0,75 dl olaj
• tetszés szerint csokireszelék (LIDL-ben vettem)
• papírkapszli (PEPCO, kínai)

Ebből az adagból az én módszeremmel 7-8 db lesz, mert ahhoz, hogy így kidagadjon a formából, nem elég 2/3-ig tölteni, én a tetejétől kb másfél centire állok meg. 

A tészta összekeverése se nagy ügy, eredetileg a száraz és "nedves" összetevőket külön szokás bekeverni, de én egyszerűen mindent beszórok a kézi mixer táljába és hagyom, hogy keveredjen pár percig.

A sütő 170 fokon kb 40 perc, max egy óra alatt megsüti, nem jó, ha túl gyorsan sül, mert kemény lesz a teteje. 

Habos kakaóval az igazi!
Jó étvágyat hozzá!

Ezúton kívánok minden kedves Olvasómnak jó egészséget és sok örömöt az Új Évben! 
Tartsatok velem idén is! 

Szeretettel: