A legnagyobb karácsonyi témájú kiállításon, a Christmasworldon, ami amúgy bakancslistás, mert egyszer el kell oda jutnom,minden év januárjában kitalálják a KÖVETKEZŐ év karácsonyi trendjeit, ahogy teszik ezt majd legközelebb 2018. január végén is, Frankfurtban.
Nem gondolom, hogy a trendeket feltétlen követni kell, SŐT...azt meg végképp nem, hogy bárki idegen, trendsetter megmondhatná nekem, hogy a (számomra) legintimebb Ünnepet hogyan kellene megtartanom. Mégis érdekesnek tartom, és meg is nézem minden évben, hogy akkor épp milyennek kellene lennie a dekoromnak, ha annyira up to date akanék lenni, mint amilyen nem vagyok. Elsősorban az érdekel, hogy a megérzéseim, az ösztöneim mennyire súgnak divatos vagy épp elavult ötleteket, vagyis hogy mennyire vagyok trendi.
Közzé tettem tavaly is, és ebből hagyományt szeretnék teremteni itt, a blogon.
Mint mindig, most is négy fő vonal van:
1., Fantáziadús ünnep
Az örömteli pillanatokról szól, melyek során vidám, elegáns, krémes színek keverednek az anyagok és minták színes kavalkádjával.
A fantázia világában van hely bármihez és mindenhez, ami örömet okoz, és boldoggá teszi az embereket. A vidám színpaletta hangsúlyozza ennek az eklektikus gyűjteménynek a játékos jellegét. Comicstrip, Manga, mesehősök és vicces figurák - szürrealista nyomatok kapnak helyet a csipke, a horgolt munka és a hímzés mellett. Ikonikus és stilizált formák, címerek, emblémák és a megszokott szerencse szimbólumok boldogan kísérik a hagyományos népművészeteket.
2., Értékes kézműves hagyományok
A hibátlan pillanatokért; természetes árnyalatok és kiváló minőségű anyagok nyújtanak keretet a hagyományos kézműves technikák számára.
Ez az időtlen stílus őshonos és hiteles, finom és rusztikus. A hosszú élettartamú, manufaktúrák készítette termékeket használja, melyek elkötelezettséggel készülnek. A mesteri kézműves szakértelem központi szerepet játszik, és hagyományos módon készített tárgyaik kerülnek a középpontba . Színei: a természetes barnás, kvarcos árnyalatok, a kavicsok, a szürkésbarna, erdei zöld, a mandula és a keksz természetes árnyalatai.
3., A természet gyengéd érintése
A pihentető pillanatokért: a természet által inspirált stílus, elmosódott színekkel, finom anyagokkal és textúrákkal.
Ez a stílus is a természetből merít, a "jól-lét", a nyugalom és a nyugalom oázisát hozza létre: finom, éteri, pihentető és csendes. Az érzéki légkör egy sor elmosódott színben fejeződik ki. A fényes korall és az arany, a lágy textilek, a pala, a menta, a rózsa és a lime árnyalatai dominálnak.
4., Az elegáns modern
Az elegáns pillanatokért; erőteljes színek, geometriai formák és kontrasztok
Esztétikus és kifinomult. Ez a formális trend a mindennapok számára különleges eleganciát és fényt kölcsönöz. A klasszikus modernizmusból inspirálódik: merít mindenből a szobrászattól a kinetikus művészetig, az ipari tervezéstől az építészetig. Emlékezetes arányok, kifejező, kompakt, szobrászati és monolitikus formák uralják. A gazdag színpaletta olyan erős színekből áll, mint a lazurit kékje, a malachit, a réz, a Carrara-márvány, az onyx és az arany, erős rubinnal.