Tegnap nézegettem a Pinterestet, ahogy rendesen és rátaláltam erre az ötletre. Ezt látva határoztam el, hogy a vasárnap pár száz forintért piacolt gót betűs régi ponyva irodalmat koszorúvá alakítom. Az elhatározás könnyebb volt, mint a kivitelezés, mert ahogyan sejteni lehetett, igazi türelemjáték a dolog. A könyv 450 oldalas volt, egy az egyben felhasználtam, ami azt jelenti, hogy 225 lapot hajtogattam, lyukasztottam és fűztem fel, jónéhány órába telt.
A könyv kis alakú, A/5-ös nagyjából. A lapokat egyesével háromba hajtottam, mint a legyezőt, de nem húztam le az éleket, hagytam, hogy egy kis térbeliséget adjon az egésznek.
Az összehajtogatott részeket középen kilyukasztottam és mindig egy kicsit elforgatva felfűztem a drótra. Fontos tudni, hogy komoly súlya van ennyi papírnak, erős drótra van szükség, én két erőset még össze is sodortam, hogy tuti legyen. Kellemetlen, amikor ennyi munka után felakasztja az ember és tojás alakja van, bár ez megint egy új ötlet, Húsvétra!:)
Értelemszerűen annál jobban néz ki, minél tömöttebb, minél több lapból áll. Az eredeti ötletnél szerepel, hogy ragasztópisztollyal rögzíthetőek a lapok a dróthoz. Gondolom nem minden lap, csak néhány centinként, hogy megmaradjon az egyenletes eloszlás. Én nem ragasztgattam, a mennyiség miatt szorosra húztam és összecsavartam a végén a drótot, így is megáll. persze kicsit érdemes rendezgetni utána, hogy szép legyen az összkép, tologatni, forgatni a lapokat, de nem egy bonyolult ügy!
Megéri!
Mindenkinek jó munkát!
Ha kérdésetek van, ITT megtaláltok!