Hosszú évek óta szerettem volna egy jól megtermett, különleges tálaló szekrényt. Nézegettem mindenfélét, kisebbet-nagyobbat, újabbat, régebbit. Volt, ami tetszett, volt, ami még érdekelt is, de úgy igazán nem volt egyik sem olyan "igazi".
Sokszor idegesít a facebook a felugró ajánlataival, ám nagyjából egy héttel ezelőtt szembejött velem egy ajánlat. A marketplace-n hirdette valaki a tálaló szekrényét. Nem csoportban, hanem a piactéren.
Első látásra szerelem volt.
Annál is inkább, mert olyan ár volt mellé írva, hogy alig hittem a szememnek.
Számtalan bútort láttam már életemben és ezek nagy része ónémet stílusú, vagy ónémetre hajazó bútor volt, mert valamiért ezeket egészen közel érzem magamhoz. Robosztus alakjuk, "vastag csontjuk" valahogy a stabilitást jelképezik a számomra, és bár volt időszak, amikor az igazán hozzáértők a bútortörténet "dinoszauruszainak" nevezték őket, indokolatlanul nagy méreteik miatt, mégis van bennük számomra valami vonzó állandóság.
Épp ezért volt furcsa már első pillantásra is ez a szekrény. Sehogy se jött nekem össze a kép alapján, hogy ez most mi...Azoknak az ónémet szerkényeknek, amiknek ilyen pálcás koronája van, általában vannak oszlopai és a tagolásuk nem ennyire vízszintes, sokkal inkább függőleges jellegű. A színek változásából is jól látszik, hogy ez a korona nem ennek a szekrénynek a dísze eredetileg.
Most arról nem is beszélek, hogy az azonos bútorokról származó dekorokon általában a motívumok is ugyanazok, vagy legalábbis hasonlóak, és itt ezek sem egyeznek. Ez volt tehát az első furcsaság.
A második pedig az üvegezett sarok volt.
Ilyen vitrines megoldást inkább artdeco beütésű bútorokon láttam eddig, a lekerekített sarokkal, az ónémetekre ez egyáltalán nem jellemző. A színe is eltérő volt, de az igazi magyarázatra csak akkor bukkantam, amikor kinyitottam az ajtót. Valaki egészen egyszerűen kivágta a sarkon levő pilléreket (vagy oszlopokat) és akár egy panel erkélyét, beépítette üvegezettre az oldalsó polcot.
Ez megmagyarázza a polcok mögött levő kazetták díszítettségét is, hiszen eredetileg ezek "látszó" részek voltak.
Szó se róla, nekem nagyon tetszik, amikor valaki a saját igényeire formál egy bútort, de ilyen formán ez a darab már bőven nem számít se "eredetinek", se az eszmei értéke alapján különösebben értékesnek a szó klasszikus értelmében. Azért erre visszatérünk még.
A polcok elrendezése teljesen lázba hozott, ugyanis nagyon rég láttam már ilyen megoldással készített szekrénybelsőt. Ezeken a kis fogakon a konzolt (és ez által a polcot is) bárhová át lehet tenni, igény szerint lehet változtatni a helyet. Ugyanez a megoldás van az egész alsó részben is.
Az alsó ajtós rész és a hiányzó márvány munkalap között két kihúzható rakodó rész, rendesen gyúródeszka méretű. Nyilván funkciójában nem az, mert ahhoz túl szépen van kialakítva a felület, egyszerű lerakó, de ez is teljesen logikusan és praktikusan egy kivehető ékkel van fixálva, így nem lehet túlhúzni, nem tud kiesni.
Valószínűleg rajzszögelhettek rá valamit anno, mert az egyik fél agyon van szurkálva. Mondjuk a zárcímer gyönyörű.
Sajnos a hozzáépítés miatt a felső szekrény teli ajtajait csak akkor lehet kinyitni sérülés nélkül, ha az üveges vagy nyitva van, vagy teljesen csukva, de akkor tényleg totál, miliméter pontosan a helyén kell legyen, különben megnyomja a másik ajtót, ahogy meg is nyomta már nem egyszer...
A díszítés egyébként egészen rendben van. egy-egy kisebb szegély vagy darabka hiányzik csak, de olyan gazdagon van díszítve az egész, hogy észre se venni...
A fogantyúkkal a fiókokon nem tudok megbékélni...Nekem túl sok...de úgy látszik, szegény bútornak is...Nem tudom, mi kellett, hogy érje, de totál meg van csavarodva az összes...
De ez csak a kisebb gond, a másik, nagyobb, hogy teljesen tönkretette maga alatt a fát.
Ezeket biztosan le fogom cserélni.
A szép kis részleteknek sincsen híján, szó se róla, rengeteg apró ínyencfalattal kecsegtet. De sajnos a hurcolászás és a kor azért ettől függetlenül meglátszik rajta.
Amikor a hirdetésen szereplő képet megláttam, akkor már gyanus volt, hogy ez a szekrény tömör fa lehet, ám amikor elmentem személyesen megnézni, akkor lefóliázva, szétszedve állt már és nem nagyon akartam kicsomagolni, ezért csak a munkalap helyét néztem meg alaposabban.
Mivel a korábbi tapasztalataim miatt biztos voltam benne, hogy ez fenyő korpuszos és furnérozott, nem lepődtem meg azon, hogy a körmömmel nyomot tudtam hagyni a vízszintes felületen.
Az azonban csak itthon derült ki, hogy a látszó fa nem furnéros, hanem tömör. Ráadásul elég nagy eséllyel bükk, bár nem vagyok szakértő.
Hihetetlen módon egyetlen szúrágta lyukat nem találtam rajta, pedig szinte várom már, számítok rá, hogy úgyis kezelni kell. Ez a darab totálisan bogármentes.
Ami a felületet illeti, az pedig selyemfényű lazúrral kezelt, ami szintén biztos, hogy nem eredeti megoldás.
Valószínűsítem, hogy az átépítésnél, amikor a tetejére rögzítették a lapot, ami fogadófelülete lett a koronának, egyúttal az egészet le is kezelték, gondolom azért, hogy kicsit jobban passzintsák az új részeket. Az üvegezett rész ugyanis ugyanúgy bükk, mint a szekrény többi része, de ez nyilván nem lehet tökéletes illesztés, hiszen korban azért van közöttük szerintem legalább 50-60 év. Ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy mélyebb színűvé öregedjen a fa felülete, főleg, ha napsütés is érte. Arról nem is beszélve, hogy a bükk eleve hajlamos sokszínű felületeket adni, emiatt is gőzölik, ha jól tudom, ami által egységesebbé válik a tónusa.
Az alábbi képeken jól látszik, hogy vastagon áll rajta a zsír, főleg a zárak környékén és az alsó pereménél.
Összességében tehát egy igen összetett és érdekes darab tulajdonosa lettem, és egyelőre nagyon nehezemre esik kitalálni, hogy mi legyen vele. Egy napja van velünk és nézegetem.
Egyelőre az alábbiakban vagyok biztos:
Ez egy látszó felületein tömör bükk, egyéb felületein tömör fenyő, tehát mindenképpen teljes egészében tömör fa bútor, ami a sok furnéros után elmondhatatlan öröm. A hab a tortán, hogy teljesen bogármentes.
Ami az "eredetiségét" illeti, ez már nem eredeti, nem kicsit változtattak rajta, hanem gyakorlatilag három bútorból csináltak egyet, de azt kell mondanom, hogy számomra nagyon tetsző az eredmény. Sikerült ezeket a klasszikus arányokat úgy megtartani, hogy közben sokkal jobban használható a bútor, a kor igényeinek sokkal jobban megfelel és közben mégis hozza a poroszos hangulatot.
Sokan tudjátok már, Heidinek neveztem el. Azt szokták mondani, hogy aminek az ember nevet ad, annak életet ad. Ez a célom. visszahozni őt az életbe, kicsit megszeretgetni, és még inkább megismerni.
Heidi az elmúlt egy napban, mióta nálunk van, valami hihetetlen módon rátelepedett a nappalira. Alapvetően nagy helyem van, de ez a bútor a maga irdatlan kierjedésével és személyiségével minden más bútorra megsemmisítő hatással van. Egyszerűen nem tűr el maga mellett mást.
Tisztában vagyok vele, hogy egy ideális világban ez a szekrény ezt az egész falfelületet meg kéne, hogy kapja, de sajnos nem lehetek ilyen nagyvonalú. A velem élő kiskorúak és a férjem nyilván kitérnének a hitükből, ha a tévét eltakarítanám a nappaliból, mert máshol sem fér el jobban egyelőre. A kábelek elvezetéséről nem is beszélve.
Visszatérve a kényes kérdésre, mihez szeretnék kezdeni vele, a válaszom a következő.
Egyelőre azt tudom, hogy amikor eljön a jó idő, és nyitva tarthatom az ablakot, akkor az egészet át fogom törölni zsíroldóval. Ez segít majd előhozni az eredeti bükk színt, és minden zsíros kosztól megszabadítja majd. Azért nem esnék neki csiszolóval, mert nagyon sok rajta a faragott dísz, a türelmetlenségemből fakadóan pedig tuti belecsiszolnék, amiért nagyon nagy kár lenne.
A zsírtalanítás után lesz egy "meztelen" fa szekrényem, akkor lesz igazán üres az a vászon.
Mivel ez hónapok kérdése, addig bőven lesz lehetőségem elmélkedni arról, mi lenne jó ide, mi illene HOZZÁNK. Mert ez itt a kérdés. Ezt a bútort nem kell megmentenie szakembernek, főleg tőlem nem. Épp elég lesz, ha én a saját szánk íze szerint rendbe hozom, és használom.
Az "érték" fogalma minimum kettős. Az anyagi és az eszmei érték a legritkább esetben egyezik meg ebben a szférában, és fontos tudni, hogy eszmei értéke csak a valóban eredeti bútoroknak van. Eredeti felületkezeléssel, eredeti zárakkal, fogantyúkkal, eredeti felépítményekkel. Ezen felül nyilván sokat számít, hogy a bútor sorozatgyártott-e vagy kézzel készített, mert inkább az utóbbiak azok, amikért "kár" lenne. Azonban mind tudjuk, hogy az ipari bútorgyártás előtt készített darabok jellemzően már a múzeumok gyűjteményeiben vannak és gyakorlatilag nulla eséllyel bukkannak fel ócskapiacokon.
Én megértek mindenkit, aki szerint a bútorfestés vandalizmus, én elfogadom azt is, ha látatlanban ítélnek meg az emberek, nincsen ezzel baj. De azért azt szeretném, ha tudnátok, hogy ha mi, bútormániások ezeket a dolgokat nem hozzuk el, akkor előbb-utóbb tüzelőként végzik, mert eláznak, szétfagynak vagy megeszik őket a bogarak.
Ezeknek nincs olyan nagy eszmei értéke a szakemberek számára, mint amennyire nagy értéket hajlamosak tulajdonítani nekik az emberek.
Az anyagi érték egy teljesen más tészta. Ezt a kereslet formálja, és mivel manapság nagy divatja van ezeknek a bútoroknak, újra nagy becsülete van a tömör fának, így gyanítom, hogy ebben az esetben az anyagi érték messze túlmutat az eszmei értéken. Ha ez a szekrény nem egy "állatorvosi ló" lenne, hanem egy ikszedik ónémet tálaló, akkor is több százezer forintért adná bármelyik antik üzlet.
De ő egy patchwork bútor és épp az, ami miatt a kereskedők szerint értéktelen, adja számomra az igazi értékét. Olyan, mint egy ritka, elrontott bélyeg. Önmagában egy elrontott bútor, de a többi, átlagoshoz képest egy különlegesség, már-már kuriózum. És lefestve is az lesz. Egy teljesen egyedi darab. figyelembe véve, hogy a festett bútorok piaca is igen élénk mostanában és nem ritka a fél millió forintos ár se egyik-másik FESTETT szekrény esetében, úgy gondolom, hogy nagyon sok értelme nincsen azt taglalni, mennyit veszít azzal, ha rendbe hozom.
De eszemben sincsen eladni.
Biztos vagyok benne, hogy az enyém kellett, hogy legyen és hogy a találkozásunk sorsszerű volt.
Egy hétfői napon találtam rá a hirdetésre, 115ezer forintért tették fel. Hihetetlen, ugye? De igazán hihetetlenné csak akkor vált, amikor megláttam, hogy Berhidán van, a szomszéd faluban és tudnak segíteni a szállításban.
Másnap már ott voltunk, hogy személyesen is megnézzem és egyeztessük a részleteket. Nekem akkor még egy forintom sem volt rá, de tudtam, hogy kell és hogy az enyém lesz. Azt mondták, hétvégén kéne elhozniuk, akkor időben is jobban belefér és nem siettettem, abban bíztam, addigra meglesz az ára is.
Nem részletezném, hányszor jutott eszembe hét közben, hogy mi van, ha más is kiszúrja a hirdetést, odaállít egy autóval, felrakja és viszi is, én pedig még csak nem is hibáztathatok senkit, hiszen nem egyeztettünk foglalóról, vagy ilyesmiről. Csak kezet adtunk egymásnak.
Hét közben összeszedtem rengeteg apróságot, ruhát, mindent, amit összegyűjtögettem, hogy majd idővel felrakom eladásra és péntek délutánra meglett a szekrény ára. Az eddig ott levő tálalót is felraktam és az alsó szomszédom le is csapott rá, így csak házon belül kellett levinni.
Soha életemben nem ment még ilyen gördülékenyen semmi. Még akkor sem hittem el, hogy az enyém lesz, amikor felhívott az eladó, hogy húsz perc múlva nálam van.
Amikor mondtam neki, hogy rettegtem, elviszik előlem, csak mosolygott. "De hiszen megegyeztünk. Keresték, de mindenkinek mondtuk, hogy már elkelt."
Ezek után biztos vagyok benne, hogy nem csodáljátok, hogy érzelmileg már most erősen kötődöm hozzá. Hogy egy kedves ismerősömet idézzem, olyan érzés, mintha egy német nevelőnő költözött volna be hozzánk, hozta a szigort, a keménységet, de azt hiszem, valahol mélyen jól esett neki az utóbbi hideg hónapok után a fűtőtest mellé telepedni. Magamra ismerek az összetettségében, a tökéletlenségében, beleszerettem a "hibáiba".
Nem tudom még, mi lesz velünk, nem tudom még, hogy alakítom majd. Az egyik felem azt mondja, hangsúlyozzam ki a patchworkségét, a másik énem azt mondja, dolgozzam össze a részeket, gyúrjam eggyé az egészet.
Hajlok rá, hogy megtartsam a történetét igazoló nyomokat.
Alszom még rá párat, de abban biztos vagyok, hogy hosszú távra tervezek vele.
Hallo Heidi, herzlich wilkommen bei uns!
