Az első fejezetben ott hagytuk abba, hogy folyamatban van a tisztítás és a szín kiválasztása is megtörtént.
A célom egy fekete szekrény, fekete fogantyúkkal, az eredeti bükk belsővel.
Mivel nem szeretném koptatottra festeni, így a Lignocolor SCHWARZ árnyalata mellett döntöttem. Ennek a festéknek az az előnye, hogy csiszolás nélkül is teljesen szép, egyenletes eredményt ad, ami száradás után vízálló és a tisztítást is jól bírja. Még a vegyszerest is.
Az csak menet közben derült ki, hogy olyan jól fed, hogy egy rétegben is tökéletes, így nem kevés festéket és időt spórolva meg nekem, a nyugodt idegeimről nem is beszélve.
Az alsó szekrény lefestéséhez egy rétegben, tökéletesen fedve 3-4 dl fogyott, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.
De nézzük, hogy alakult Heidi!
A zsírtalanítás után nyilván nem bírtam türelemmel és az első ajtó megszáradása után ki is próbáltam rajta a színt. Csodálatosan mutatott.
Az a meglátásom, hogy ezeknek a határozott vonalú bútoroknak nem igazán állnak jól a világos színek. Kicsit olyan ez, mint az öltözködés, a fehérhez jó alak kell, a fekete viszont "slankít". Ezeken az ónémet darabokon a fehér nem igazán adja ki annyira a szépségét, mint mondjuk egy chippendale fazonú bútor kecses lábain - persze lehet, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok.
Tehát ott tartottam, hogy lepucoltam az alsó rész felét, kicsit ráfestettem és utána napokig állt így, nézegettem, méregettem, tetszeni fog-e, ha készen lesz.
Ma jött el a napja a folytatásnak.
Bár nem tudom, hogy ti is így vagytok-e vele, fontos tipp, ha lehet, ne hagyd félbe a festést...sokára fogod befejezni, ha egyszer félig készen ott hagyod...(igen, megint magamból indulok ki).
Kb négyszer cseréltem le a vizet, mire ezt a három ajtót meg a két oldalfalat megtisztítottam, mert olyan rengeteg zsír és mocsok jött le, de mintha a végén fellélegzett volna szegény Heidi. A tömény zsírszag jelentősen enyhült.
Volt egy szakasz, ahol menet közben derült ki, hogy nem voltam elég alapos.
A zsírtalanítás lényege, hogy addig kell csinálni, amíg teljesen tiszta nem marad a szivacs/rongy/kefe, mert ha marad egy kis zsír, olyan, mintha el se kezdte volna az ember.
Ezen a pici szakaszon nem sikerült teljesen leszedni, és a festék egészen egyszerűen lehámlott róla. Letöröltem, ami lejött, mert fellazult, megcsiszoltam és újra kentem. Másodszorra tökéletes lett.
Igyekeztem a lehető legalaposabb munkát végezni, a zárcímerek alatti iszonyat lerakódásokat és befolyt fém tisztító szereket is átcsiszoltam, lesikáltam, a címereket pedig eltettem egy másik bútorra. Heidire ezeket a díszes fém vereteket biztosan nem teszem vissza.
A lyukakat kikentem tömítőanyaggal és síkra csiszoltam, végül nyilván átfestettem feketével itt is.
A múlt héten kijött az asztalos, és megbeszéltük, hogy vág nekem bükkből munkalapot, aminek a szélét megmarja hasonlóan, mint a meglevő szegélylécek, így vastagnak fog látszani, azonos anyagból lesz, mint a szekrény és mivel nem szeretném a munkalapot lefesteni, csak barna viasszal antikolni, így nem elégedhettem meg a fenyő anyaggal. Nem lett volna illő.
A fiókok és a munkalap között vannak kihúzható kisebb munkafelületek, ezeknek az alját összekentem, de úgyis kiveszem majd őket, hogy átcsiszoljam és akkor ezek a maszatok is lekerülnek.
( A bútorok nem csak szemből kell, hogy igényesen nézzenek ki, alulról, hátulról nézve is muszáj tartani a színvonalat.)
Egy teljes délelőtt ráment, hogy egy rétegben lefessem az alsó részt, és mindenképp végezni szerettem volna vele még nappali világosságnál. Valahogy ez nálam ilyen fétis, nem szeretek lámpafénynél festeni...a szín sem olyan, az "átlászósága" se, nem látom, hol fed eléggé és hol nem...szóval így télen olyan öt óra körül már leteszem az ecsetet. Az a nagyon jó, hogy itt most nem akadály ez sem a tovább haladáshoz, hiszen ott a hatalmas belső rész, amit szintén ki kellett pucolni. Ahhoz nyilván már nem zsíroldót használtam, hanem egyszerű Opti bútorápolót.
Miután kitöröltem alaposan, a "rossz szag" szinte teljesen megszűnt. Így már nem fogok lelkiismeret-furdalásban elpatkolni, amiért a frissen mosott, vasalt, illatos lakástextiljeim rövid úton szalonnaszagúak lesznek.
Összességében nagyon elégedett vagyok a színével és az egész megjelenésével. A lábait meg fogom csiszolni, és látszó fák lesznek, ahogy a leendő munkalap is, így szép keretet kap az alsó szekrény. Felül pedig a "belső" részek maradnak bükk színűek ugyanígy, kívül pedig minden fekete lesz.
Ezáltal a benti átalakítások nyomai megmaradnak, de nem lesznek ennyire nyilvánvalóak, mint most, az eltérő színárnyalatok miatt.
Na, de lássuk, hogyan mutat egyben, egy gyenge mobiltelefonos képen:
Természetesen ide majd jönnek még a fogantyúk, jön majd még a viaszolás, ami kb ugyanannyi idő lesz, mint a festés volt, ha nem több...és jön a felső rész, majd a munkalap is, ha elkészült.
A további terveimbe egyelőre nem avatnálak be Titeket, mert sokkoló lehet, inkább szép lassan vezetek be minden kedves érdeklődőt a változásokba.
Ennyit a szekrény pillanatnyi állapotáról, és most áttérnék egy jóval kényesebb témára.
KRITIKA
Mi a kritika? A kritika értékelő vélemény személyes megítélés alapján.
Tudnotok kell, hogy amikor én megmutatom azt, amivel épp töltöm az időm, vagy amit változtatok a saját otthonunkban, azt nem azért teszem, mert a kedvetekre szeretnék tenni, és olyat szeretnék mutatni, ami biztosan tetszik Nektek, hanem azért, mert azt szeretném, ha mindenki tanulhatna a hibáimból is, a sikereimből is.
Nem azért dolgozom, hogy mindenáron a kedvetekre tegyek. Határozott elképzelésem van arról, mit szeretnék és mindent okkal csinálok. Nem igazán befolyásol engem, ha valakinek nem tetszik, amit csinálok és ennek hangot is ad, de azt nem szeretem, amikor a reakcióm után, amiben ecsetelem, hogy okkal ilyen, közlik velem, hogy nem bírom a kritikát.
A kritikát, ha megalapozott és szakmai, objektív, akkor nem hogy bírom, hanem igénylem.
De az nem kritika, hogy "szerintem ez nem szép" vagy "kár érte". Ez vélemény. Kritikus vélemény, de kéretlen és mint olyan érdektelen.
Tudom, manapság mindenkinek mindenhez joga van, és sokan gondolják, ha az ember valamit a nagyközönség elé tár, akkor egyúttal a céltáblát is kiakasztja magára: "Ide lőjetek!".
Ez nagy tévedés.
Én már megkeményedtem itt az elmúlt évtizedek alatt, és nincsenek álmatlan éjszakáim attól, ha valaki közli velem, hogy neki nem tetszik, amit vagy ahogy csinálok, de azért gondoljatok bele, hogy valakinek, aki csak most kezdi az alkotósdit, vagy most ismerkedik a közösségi média ilyen irányú használatával és nekiugranak, egy életre elveheti a kedvét az egésztől. Hogy ez engem miért érdekel?
Mert azt választottam küldetésemül, hogy minél több embert vegyek rá, próbálja ki magát alkotóként, érezze ezt a flow-t, érezze az örömöt, a közösség erejét.
Ha valaki önös érdekből, közléskényszerből vagy nevezzük akárhogy ezt keresztülhúzza, attól ideges leszek.
Parázs viták szoktak kialakulni ezen a fessem/ne fessem dilemmán is. Emberek!
Ha valaki a SAJÁT pénzén megvásárolt SAJÁT bútorát a SAJÁT otthonában át szeretné festeni, hogy neki több öröme legyen benne, akkor honnan veszi bárki a bátorságot ahhoz, hogy odaírja: ne tegye...?
Nyilván nagykorú, átgondolta, hogy az amúgy nem olcsó festéket ki is kell majd fizetni, nem kevés munkával jár és a végeredményt is csak kb lehet sejteni. Kinek mi köze van hozzá, hogy ő mit csinál otthon?
A műtárgy kategóriába tartozó bútorok nem forognak közkézen, abban biztosan lehettek. Minden más "csak" bútor.Vannak értékesebbek és olcsóbbak, puhafából vagy keményfából készültek, de végsősoron nem képviselnek az emberiség számára olyan pótolhatatlan értéket, ami alapján bárki feljogosítva érezhetné magát, hogy "mindannyiunk érdekében" megmentse a "vandalizmustól" a jövő generációk számára.
Mai "Évi megmondja a megmondóknak" című rovatunkat olvashatták...
(...folyt. köv., na nem a háborgásnak, a Szekrénymeséknek!)
Szeretettel:
