Megérkezés. A szó maga nem bír túl nagy jelentőséggel,egy zaklatott utazást képzelek mögé. Kinek-kinek más volt az útja, kinek-kinek más volt a poggyásza is. A megérkezés pillanata olyan megfogalmazhatatlan lelkiállapot, amit így leírni nem is tudnék...hányszor éltük át, hogy milyen belépni egy helységbe, ahol mindenki "idegen". Idegen akkor is, ha tudjuk, barátok közé megyünk, ismeretlenül is. Akkor is ijesztő, ha bízunk, ha reméljük a legjobbat, a kétkedő barátok, barátnők hitetlenkedő kérdései ellenére sincsen bennünk kétség, jó helyre megyünk. 

A másik oldalról a várakozás izgalma, az izgatottság, az aggodalom, hogy minden úgy történik-e majd, ahogyan szeretném, csak kis ideig feszített, mert úgy éreztem, mint már annyiszor, hogy minden pontosan úgy lesz jó, ahogyan lesz. Életemben először vágtam bele ilyen kalandba, hogy vendégként vendégül láthassak másokat egy olyan helyen, amihez őszinte szeretettel kötődöm. 
Amikor még csak tervezgettük ezt az eseményt, rengeteg részletet fedett homály, és felkészülni sem lehet mindenre, ami ilyenkor adódik, hiszen kilenc hölgy érkezett és szerettem volna mindenkivel beszélgetni, mindenkit kicsit megismerni, igyekeztem jelen lenni és tényleg a jelenben lenni velük. 

Annyi érzelem kavargott ebben a két napban, hogy elmondani sem tudom...nem csak az enyémek...hiszen minden virágszálunk fantasztikus, értékes ember, értékes gondolatokkal és rendkívüli nyitottsággal. Az első, óvatos lépéseknél volt, hogy aggódtam, ennyi különböző habitusú hölgy vajon hogyan ért majd szót, de csodálatos élmény volt látni, hogy gyönyörűen egymás mellé símultak a szálak, semmi dolgom nem volt, csak ülni és gyönyörködni. 

Az elsődleges célunk ezzel a történettel az volt, hogy menedéket kínáljunk azoknak, akik úgy érzik, hogy picit ki kell szakadniuk a mindennapjaikból ahhoz, hogy talán külső szemlélőként tudjanak végignézni rajta és ahogy lett is, számos esetben sikerült megnyugodni, kicsit más szemmel tekinteni a nehézségekre és a feladatokra. Őszinte beszélgetések zajlottak, amik eredményeként az egymást támogató közösség minden egyes tagja érezhette, nincsen egyedül. Maga az alkotás szinte nem is volt szempont a jelentkezéseknél. 
A hangulat kedvéért természetesen vittem magammal egy karácsonyfát, amit néhány nappal korábban díszítettem fel, mert enélkül elképzelhetetlennek éreztem az egészet. Fa nélkül nincsen karácsony. 

Van egy elmélet, ami szerint ha sokat beszélünk az érzelmeinkről, azoknak csökken az intenzitása, talán ez lehet a terápiás beszélgetések lényege is, hogy a traumák kibeszélése segít azokat feldolgozni, ám ugyanúgy a jó élmények fénye is fakul, ha sokszor meséljük el...Így nem is részletezem tovább, hiszen még sokáig szeretném magamban tartogatni ezeket a kis fényes csillag-élményeket...de kell, hogy lássátok, tudjátok, hogy tud különleges dolog születni abból, ha egy ilyen hölgykoszorú összeáll. 

Mivel a fő cél nem a konkrét alkotói folyamat volt, így nem is ezzel kezdtük a programot, hanem azzal, hogy időt hagyjunk magunknak, az első sorokban említett MEGÉRKEZÉS élményének megélésére. Időt hagytunk arra, hogy mindenki letehesse a maga poggyászát (szó szerint és átvitt értelemben is), és a maga tempójában nyugodhasson meg, nyílhasson ki ott, a többiek előtt. Pillanatok alatt érezhetően eltűntek azok a pici kis -csak a külvilágnak szóló- momentumok, amiket mind felveszünk néhanap és önmagunk lehettünk mindenféle manír és színház nélkül. Délután négytől este tízig ült a társaság egy asztalnál és csak beszélgettünk...illetve dehogyis csak beszélgettünk, hiszen sokkal több dolog történt ott...

Vendégek voltunk. A szó legnemesebb értelmében, én magam is vendég voltam és úgy is éreztem magam, a Házigazda gondos, figyelmes törődésének minden apró momentumát igazi ajándékként éltük meg. Megtisztelő és értékes perceket szánt ránk Mosberger Mihály, a Páskom Cottage tulajdonosa, aki leült közénk és mesélt a Páskom történetéről, az érzelmi kapocsról, ami Lajoskomáromhoz köti, miközben fantasztikus bonbonok és borok kerültek terítékre. 
Nem fogom tagadni, én annyira kimerültem estére, főképp lelkileg, érzelimleg, hogy hamar feladtam, és elköszöntem a lányoktól, de öröm volt látnom, hogy nekik további terveik vannak a szauna házban és a jacuzziban, ahogy erről egyébként másnap reggel csiripeltek is. 
Bennem volt a bizonyosság, hogy nem kell jelen lennem ahhoz, hogy tovább építsék a hidakat egymás között, mert éreztem a nyitottságot mindenkiben és abszolút így is történt. 

Reggel korán ébredtem és elmentem sétálni kicsit, hogy napkeltében is megcsodálhassam ezt az egész álom-ködös környéket, és milyen jól tettem, őzekbe, fácánokba botlottam, néztem, ahogy álmosan botorkálnak elő a hajnali kutyasétáltók, hétfő reggel lévén indult az élet, és teljes időzavarban voltam...

Mire visszaértem, már előkerültek a kislányok is és reggelihez készülődött mindenki, az alkotást magát pedig 10 órakor kezdtük. 
Nem készütem komoly projektekkel, mert az volt a szándékom, hogy mindenki sikerélménnyel távozzon, mindemellett fontosnak tartottam elmondani alapvető elméleti fogásokat a kompozíciókról, anyagokról, színekről, ezért mini koszorúkat és apróbb díszeket készítettünk. Ezekkel is vidáman eltelt 3 óra, és egykor együtt megebédeltünk ott a Páskom éttermében. 

Volt, akitől elköszöntünk, mert sietett haza, de akadt néhány Hölgy, akikkel ebéd után még nyakunkba vettük Lajoskomáromot és körbesétáltunk, hiszen erre még nekem sem volt alkalmam, annyira friss történet a miénk. Séta közben levontuk a tanulságokat, őszintén mindenkit kifaggattam, mi volt jó, mi volt rossz, hogy tovább épülhessünk, hogy ez mindig jobb és jobb lehessen, de annyira nem mondott senki javítandó tételt, hogy ezzel gondban leszek...

Összességében nem találom a szavakat még ma sem...azt gondoltam, hogy mára leüllepszik, át fogom tudni gondolni és meg fogom tudni fogalmazni az érzéseimet, de ez egy hosszabb távú történet lesz...és izgatottan állok a bizonytalan jövő elé, mert szeretném folytatni. Nem is hogy szeretném, hanem a mostani csapatom kijelentette, hogy ők bizony visszajönnek, és ha lehet így, együtt. 

Számos gondolat van még a fejemben, ötletek, tervek, amiket meg kell vizsgálni, hogy mennyire életszerűek, komolyabb projektek, hosszabb tartózkodás, minden Tőletek függ, akik velem tartotok ezek az úton. 

Ha ezt a kis szubjektív élménybeszámolót olvasva úgy érzitek, hogy szívesen csatlakoznátok ebbe a kivételes közösségbe, még megtehetitek! 
A létszámot 10 főben maximalizáltam, de a nagy érdeklődésre való tekintettel most hétvégén is lesz egy alkalmunk, december 19-20-án, ahová még van 3-4 szabad helyünk.

A workshop díja 35ezer ft, ami tartamazza a szállást, reggelivel és a workshop minden felmerülő költségét, a vacsora és az ebéd önköltséges, ebéd 2000 ft/fő áron lesz elérhető most is, ha minden jól megy.
Érdeklődés esetén keressetek bizalommal, üzenetben, kommentben, emailben, kinek mi a kényelmesebb, az email címem puredesignbybardoczeva@gmail.com.

Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjem elsősorban Mosberger Mihálynak, hogy lehetővé tette, hogy ez a mese elkezdődjön, és a bizalmával megajándékozva engedte, hogy Háziasszonyként foglalkozhassak a vendégeimmel. Köszönjük a rengeteg ajándékot, a törődést, a gondoskodást, az időt, amit velünk töltöttél! 
Nagyon nagy köszönettel tartozom továbbá Hornyák Evelinnek, aki nélkül elvesztem volna a szervezésben, és a Páskom stábjának, akik kiszolgáltak minket. 
Ezen felül természetesen nem tudok elég hálás lenni minden egyes virágszálnak, akikkel együtt tölthettem ezt az időt, rengeteget tanultam Tőletek, Rólatok, magamról általatok. 
Ezt a képet örökre a szívembe vésem. Hamarosan találkozunk!