Készült már a blogra egy korábbi bejegyzés arról, hogyan jutottunk el két év alatt oda, hogy a retro kis szobából először raktár, majd tökéletes alap legyen egy otthonos, stílusos hálószobához.
Tudom, nem volt eszement a tempó, de nagyon sok mindent magunk csináltunk meg, és a vásárlásokat se tudtuk azonnal, egy füst alatt elrendezni, főleg, hogy én magam sem tudtam, mit akarok pontosan.
Azt tudtam, hogy milyen hatást szeretnék, de az oda vezető út nem volt világos. Magamat ismerve csak abban voltam biztos, hogy sok türelemre lesz szükség és ha elérem a célt, érezni fogom, hogy ez az, amit kerestem.

Nézzük hát, miből áll egy hálószoba.
A legfontosabb az ágy és a matrac.
Én mindenképpen olyan ágyat szerettem volna, aminek nincsen saját fejvége és stabil, emellett praktikusan alá lehet pakolni, ágyneműt, téli paplanokat, párnákat, stb.
Szinte csak egyetlen ilyen ágykeretet találtam, pedig feltúrtam az egész netet, ez pedig az IKEA NORDLI ágykeret volt. Tanulva a korábbi választásaimból olyat szerettem volna, ami bírja a strapát. Ez az ágykeret bírja, pedig páros lábbal ugrálnak rajta a nem kicsi gyerekeim is.
A matrac is IKEA, HAFSLO, kemény matrac.. Azért választottunk keményet, mert van egy memóriahab fekvőbetétünk és a kettő együtt tökéletesen jól működik. 

A következő fontos rész a fejtámla, ami ugyan nem létszükséglet, de én ezzel érzem komplettnek a kompozíciót. Ezt én szerettem volna elkészíteni egy régi szekrény tömörfa hátlapjából. Alaposan megtisztítottam, és leápoltam a pentart barna színű befejező viaszával. 
Mikor a helyére próbáltam, túl sötétnek éreztem, így tovább  dolgoztam vele és tettem még rá egy kis fehér befejező viaszt is. Ezzel szürkés, uszadék hatású felületet kaptam, így már tökéletes volt a szürke falhoz.

A falhoz rögzítését két függőleges párnafa felfúrásával oldottuk meg, ami annyit jelent, hogy két vastagabb deszkét függőlegesen felfúrtunk egymástól kb egy méter távolságra, ezekre fúrtuk rá a fejtámlát, így az ágytól független és garantáltan fix.
Az ágy ugyan csak 160 cm, körben kb 60 cm maradt, de ez pont elég a fiókokat használni és körbejárni.

A fejtámla feletti krétatáblát is újrahasznosított alapból készítettem, ezúttal egy kazettás szekrényajtó volt a kiszemelt. A keretet ugyanúgy kezeltem le, mint a fejtámlát, a belső lapot pedig szürke táblafestékkel festettem le, így az letörölhető, újraírható bármikor krétafilccel.
Választottam egy kedvenc idézetet és meg is írtam:
Az ablakot nagyon szeretem, hogy ekkora, de mindenképp szerettem volna rá függönyt. Ehhez az egyik legegyszerűbb, legolcsóbb és szerintem legmutatósabb karnis szintén az IKEA-tól van, ez a RACKA kombináció, amihez vettünk még két konzolt és egy rudat, így is 5000 ft alatt volt egy dupla karnis.
A tüll függöny a legolcsóbb IKEA LIL, a sötétítő függönyt turiztam az elkötővel együtt. Nem egyszerre természetesen, kb egy év eltéréssel akadt a kezembe a színben passzoló elkötő.

A falnak támasztott öreg létrát az anyósom kertjében találtam, szegény borzasztó állapotban volt. Picit megcsiszoltam és barna befejező viasszal leápoltam, néhány helyen megerősítettem csavarokkal.
A rajta levő vászon asztali futó , ami a mostani képeken rajta van, turkálós szintén.
Az én éjjeli szekrényem a barátnőm ajándéka, az István oldalán levő hordót pedig az egyik születésnapomra kaptam.

Az éjjeliszekrények feletti képek is mind újrahasznosított képkeretekkel készültek.
Az én oldalamon levő egy póló volt egykor:

A másik oldalon levő kép egy katalógus egyik lapja és egy legalább egy éve rakosgattam, mire a napokban végre a helyére került:

És akkor lássuk, milyen lett a végeredmény:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ezzel a képpel került egyensúlyba a két oldal. A keretek teljesen mások, az én oldalamon egy póló eleje került keretbe, rám jellemző felirattal és színben, a boss oldalán egy katalógus oldal, de mindkettő mi vagyunk. Végre azt érzem, "kész" van a hálószoba berendezése, semmi többet nem kíván, és nem is tudnék több dolgot elviselni magunk körül itt, az biztos. Az ágytámla egy régi szekrény hátlapja, felette a tábla szekrény ajtó. Az én éjjeli szekrényem a barátnőmtől származó second hand darab, a létra anyósom kertjében volt, onnan mentettem, mint a hordó is, ami István éjjeli szekrénye. Az ő lámpáját egy ócskapiacozott tripod állványra én raktam össze, lámpa ernyő az új egyedül. Fehér, tűzött ágytakaró ócskapiacos, a két kis szőnyeg két oldalt pepco, az ágynemű lidl, a párnahuzatok h&m home. A csillár családi örökség, csak átalakítottam, a gipsz rozetta galeria savaria. Kötött takaró h&m home. Tull függöny ikea, szürke függöny, létrán lévő asztali futó turis. Dekorok:piac, pepco Jól látszik, hány helyről gyűlt össze a szett, az egész alapja az ikea nordisk ágy. Azért ez, mert alul fiókos, doboz szerkezetéből adódóan strapabíró, és nem volt fejtámlája, direkt ilyet kerestem. Egy trendhez se passzol igazán, talán a #fleamarketstyle az, ami a legjobban leírja. #bedroomdecor #hálószoba #bedroom #livesimply #recycling #remake #hálószobadekor #újrahasznosítás #átalakítás #nemszponzoralttartalom

Hosszú-Bardócz Éva (@pure_design_by_bardoczeva) által megosztott bejegyzés, Ápr 19., 2020, időpont: 2:00 (PDT időzóna szerint)

A világítás kis hangulatfényekkel van megoldva, de természetesen nem maradhatott el a cisllár se, ami családi örökség. A körülötte levő rozettát még akkor vettem a galéria savarián, mikor a panelben éltünk.

Egy patinásodni kezdő réz csillár volt, amit kezelésbe vettem, hogy passzoljon az elképzeléseimhez, erről ITT olvashattok, ebben a bejegyzésben, A családi csillár címmel.
És akkor mostmár tényleg a végső fotók, amik ugyan csak gyorsak, telefonosak, de nem akartam tovább húzni az időt:

A gumis lepedő IKEA, az ágynemű LIDL. A kötött takaró és néhány párnahuzat is H&M home, néhányat én varrtam. A steppelt, fehér ágytakaró ócskapiacos.
Az ágy előtti kis szőnyegek, ugyanilyen van a másik oldalon is, PEPCO.

Remélem, hogy tetszik Nektek is a végeredmény, én nagyon szeretem, amilyen lett.
Igyekeztem figyelembe venni a férfias oldalt is, és minél több újrahasznosítással tenni egyedivé a pici szobát. A legtöbb részletről született bejegyzést sikerült itt most összegyűjteném, de ha maradna kérdésetek, várom szeretettel!

Ezennel kész a lakás első szobája, beköltözésünk után négy évvel...már "csak" az ablak és ajtókereteket kell átfesteni, de az az egész lakásra kiterjedő projekt lesz.

A mostani helyzet, hogy itthon vagyunk, és leszünk is még sokáig, hozza magával, hogy nem tudom tovább halogatni és nézni, mivel vagyok elmaradva, így mostanában kicsit több ilyen témájú poszt érkezik majd!

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnátok még hasonlóakat, gyertek és kövessetek facebookon, ahol gyakran frissülő tartalmakkal várlak!

VIlág életemben szerettem otthon ülni, szerettem a nyugalmat, szerettem a biztonságot, a kényelmet. Szeretek utazni is, de nem túl sok időre, emlékszem, hogy egy két hetes görögországi, majd svédországi kiruccanás felénél már azon agyaltam, mi mindent fogok csinálni, mikor végre hazaérünk. Honvágyam volt. Erős honvágyam.

Most sem az utazás maga mozgatta meg a fantáziám, hanem a kis mondat a Stamperia rizspapírjának alján. Az összefogás idejét éljük /kellene élnünk, és ez nagyon jól jött most.

Nem volt kérdés, hogy ezt a papírt fogom választani még úgy is, hogy a mintája egy kerek tányéron talán jobban ütött volna.

Kiválasztottam hát a papírt, és az üvegtálat alaposan megtisztítottam. Jelen esetben az alkoholos kézfertőtlenítővel fújtam le és papírtörlővel töröltem át, hogy tutira minden zsírt feloldjak.

Miután az üveget alaposan megtisztítottam, egy széles fejű ecsettel, gyors mozdulatokkal, mert elég hirtelen szárad, bekentem a tál alját a matt dekupázs ragasztóval.

Különösen figyelni kell a peremnél, hogy oda is jusson ragasztó, és ha nem elég, akkor utólag is tegyünk még, felhajtva a papírt. Ha a papír nem jön fel, jó dolgoztunk.

Fontos továbbá, hogy ez a rizspapír nagyon erős, rostos szerkezetű, ezért célszerű az illesztést középen kezdeni, és mivel a felület nem sík, hanem íves, nyugodtan feszítsük meg, kicsit húzzuk ki sugár irányban a mintát.
Így is fog ráncolódni, de nem lesz vészes.

Hogy könnyebb legyen dolgozni vele a szélénél is, egy szélesebb tetejű gyertyatartóra tettem fel, persze a ragasztással felfele, majd a nagyja papírt le is vágtam körben, kb fél centire a peremtől.
Átkentem a ragasztóval a tetejét is, és hagytam kb fél órán át száradni.

Miután megszáradt, fogtam egy manikűrösök által előszeretettel használt habkocka csiszolót, ami nekem is nagy kedvencem, és fentről lefelé irányuló, finom mozdulatokkal körben leszedtem a felesleges anyagot. Azért szeretem az ilyen megoldást, mert ez így pont annyit szed le, amennyit kell és elronthatatlanul percíz lesz az eredmény,

Az így is jól látszik, hogy ez a fajta mintás lap nem igazán működik magában, mert nagyon áttetsző, ezért szükség van egy kis háttérre a fekete vonalaknak. Ezért fehér matt akrilfestéket vettem elő és egy szivacs ecsettel két rétegben, határozottan átmentem rajta.

A sötét hátteres képen jól látszik, hogy mutat a minta, hogy van mögötte fehér háttér, illetve hogyan mutat, ha nincsen.

(Itt a második képen jól látszik, hogy azért maradt ott ránc...természetesen ezen az íves felületen sosem lesz teljesen ráncmentes a kép, ezért nem baj, ha valami jó kis sűrű mintát választotok, ami eleve elviszi a figyelmet az ilyen kis apróságokról, ráadásul ez a tál alja lesz, tehát aligha fogja látni bárki.
Tehát, foglaljuk össze!

Miután az egész felületet alaposan zsírtalanítottam, lekentem a dekupázs ragasztóval, felragasztottam a papírt, ez száradás után kapott még két réteg ragasztót, a visszájáról immár, majd két réteg fehér akrilt, hogy garantáltan sehol ne maradjon ki lyuk.

Miután pedig a fehér akril is felkerült mindenhova, úgy gondoltam, lelakkozom az eredményt, ezzel is egy plusz réteget adva a védelemhez.
A dekor varnish soft touch, pontosabban a puha tapintású lakk lett a befutó, ha még nem találkoztatok vele, így fest a tégelye:

Ahogy látjátok, a lakkot már nem pötyögtettem, hanem emberes vastagságban lekentem az egész "fenekét", majd visszatettem a posztamensére, míg megszárad.
Miután megszáradt, el is készült.

Azt hiszem, hogy erre nagyon keményen rá lehet cuppanni, az üveg tálak, tányérok nagyon könnyen hozzáférhetőek, olcsók és igazán nagyot lehet dobni rajtuk a megfelelő papír kiválasztásával!
Igazán szép nyári témájú, tengerparti (vagy ha angolul kerestek rá "coastal") témájú dekupázs rizspapírokat lehet kapni a neten mindenfelé!

Akkor hát lássuk a végeredményt:

Ha tetszik az eredmény és szívesen kipróbálnátok, utána küldjétek el az eredményt, és a Pure design by bardoczeva facebook oldal történetébe mindenkiét örömmel kiteszem! 

Jó alkotást kívánok! Ha kérdésetek lenne, forduljatok hozzám bizalommal!

A Karácsonyban van valami misztikus, megfoghatatlan varázs. Eleve a "karácsonyi hangulat" már egy olyan lelkiállapot, ami nem folyamatos, ami nem mindenkit lep meg, de ha jön, és ehhez elég egy illat, egy dallam, egy mozdulat, egy tárgy, egy kis nosztalgia a gyermekkorunkból, akkor "mindent visz".

Így jártam, amikor megláttam ezt a lámpát.
Szerintem sokan vagyunk, akik szeretjük a hógömböket. Egy tenyérnyi tökéletesség, burokba zárt téli világ, aminek utolérhetetlen hangulata van.

Amikor kézhez kaptam, így festett. Alapvetően nem szeretem a bolti tömegcikkeket, ezért abban biztos voltam, hogy új ruhát fog kapni! A kérdés a "milyensége" volt, de hamar rájöttem, hogy a jövő évi koncepciómba -témájából adódóan- tökéletesen fog passzolni, ezért fehérbe öltöztettem.
Egyébként ebben az eredeti állapotában bárki számára elérhető, akár más formában, más belső kialakítással is az alábbi linkre kattintva:
https://brillbazar.hu/termek/karacsonyi-vilagito-zenelo-led-lampas/
Ehhez első lépésként kimaszkoltam az üveget, és átfestettem az összes barnás részét fehérre. A fehér alá érdemes alapozót tenni, de elhagyható, mert különösebben nem lesz nagy igénybevételnek kitéve, amúgy is úgy bánok majd vele, mint a hímestojással a nagy üveg miatt.
A matt fehér alap tökéletes tiszta vászon ahhoz, hogy a penta új téli anyagait kipróbálhassam! A nagy kedvencem a hópaszta volt eddig, de most új versenyzők kerültek ringbe és ezt kell mondanom, hogy nagyon jól együtt tudnak működni.
De nézzük is, miről beszélek:
Az évek óta elérhető hópaszta és hó toll mellé csatlakozott a csillogó jégkristály és hókristály paszta, valamint toll.
A világrajöttüket többek között az a probléma indokolta, hogy a hópasztában levő szemcsék túl nagyok és finom munkákhoz a régi hópaszta toll ugyan alkalmasabb volt, de a nagyobb szemcsék miatt gyakran eldugult a tubus csőre.

Ezekben az anyagokban most nagyon kicsik a szemcsék és finoman csillámot is tartalmaznak.
Hogy meg tudjam mutatni, mi az igazi különbség, kikentem kicsit mindkettőből az ujjamra.
A jégpaszta átlátszó közegben tartalmazza a csillámokat, a hókristály pedig kicsit fehérebb közegben nagyon finom fehér szemcséket is a csillámok mellett.
Mindkét paszta alkalmas rá, hogy szilikonformába kenve/nyomva a gessohoz hasonlóan rugalmas, formatartó díszítés készülhessen belőle.
Ezért gondoltam arra, hogy megpróbálok belőle mini jégcsapokat készíteni, ha már havas táj van belül, így kicsit ki is szabadul a zimankó.
Ehhez a jégtollból jégcsap alakú csíkokat húztam sütőpapírra. Azért arra, mert könnyen feljön anélkül, hogy elszakadna, a sütőpapír tapadásmentes.

Akkor van készen, amikor átlátszóra száradt. Szépen fel lehet húzni a papírról és a szélesebb felső részénél fogva, sőt, azt akár át is hajtva a lámpa tetején oda lehet ragasztani -ragasztópisztollyal- a peremre.

A munka során azt a koncepciót alkalmaztam, hogy a durvább szemcsemérettől haladok majd a finomabb felé, de előbb fel szerettem volna építeni, amit aztán havassá teszek, ezért kezdtem a jégcsapokkal. könnyebb így beledolgozni őket a felületbe.

Miután a jégcsapok a helyükön voltak, kezdődhetett a havasítás. Az egész lámpást havasnak-jegesnek képzeltem el a benne levő havas életkép miatt, így elővettem a hópasztát, az eredetit, a nagy szeműt, amiben nincsen csillám és elkezdtem felhordani.
Nagy kérdés ilyenkor, hogy hova tegyünk belőle, hol lesz élethű? Én azt a megoldást választottam, hogy oda pakoltam, ahol amúgy is megállt volna, ha hóesésben kiteszem.
A teteje, a pereme, az illesztések, csatlakozások bőven kaptak ebből az anyagból.
Miután felkerült a hó, jöhetett a jég. Az üveg és a fehér találkozásánál, mintha jégvirág lenne, megdolgoztam a jégpasztával, az ecsettel pötyögtetve tettem fel, de ehhez szivacs is tökéletes.

Ezzel a megoldással szépen sikerült eldolgozni a nagyon éles váltást a fehér és az üveg között. 
A hópasztával aztán végül a jégcsapoknál és a többi helyen is összedolgoztam a jeget a hóval. Apró szemcséivel és a kis csillámokkal szépen finomította a durva szemű hópasztát.

Dekornak zöldeket, bogyókat, mini tobozokat, bársony szalagot és csengettyűt választottam, kis csokrot kötöttem belőlük és ragasztópisztollyal illesztettem az akasztó egyik tövéhez.

Hogy jobban passzoljanak a koncepcióba, a zöldeket, pirosakat is átkenegettem a csillogó hópasztával, így tompítva az élénkségüket. Dekornak azért választottam a zöldet és a pirosat, mert a táncoló pár ruhái is ilyen színűek, ha ettől eltértem volna, az már túl sok lett volna, úgy érzem.

Összességében sokkal inkább hozzám passzoló lett az eredmény, és a jövő évi koncepció is alaposan körvonalazódott már ennek a kis giccsnek köszönhetően. 

Az eltelt pár napban, ahogy figyelgettem a pentart oldalát, észrevettem egy közleményt, ami szerint gyártási hiba miatt előfordulhat, hogy a csőrös tubusok csőre letörik. Ezekben az esetekben arra kéri a Pentacolor Kft a vásárlókat, hogy az adott üzletbe vigyék vissza a hibás tubust és a boltban visszaveszik, cserélik. Ha megtennétek, hogy ilyen esetben fényképet küldötök a hibáról a penta oldalára, valamint megírjátok, hogyan történt, az segítség nekik a minőségellenőrzéseknél.

Végül jöjjön a "csattanó", ez a lámpa nem egyszerű lámpa, hanem egy hálózatról működő, folyamatosan mozgó hógömb is.
Az insta oldalamra feltöltött posztot mellékelem be ide Nektek, mert tényleg tök látványos szerintem..

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A Karácsony minden giccset elbír... Íme a hálózatról működő hógömb, ami lámpa is egyben. A gyerekeim meg vannak vadulva érte és ez a lényeg. ❤️ #snowglobe #snowglobes #snowglobelover #hógömb #hogmob #karacsonyidekoracio #karácsony #karácsonyidekoráció #christmasdecorations #christmasdecor #christmas #xmasdecorations #xmasdecor #xmas

Hosszú-Bardócz Éva (@pure_design_by_bardoczeva) által megosztott bejegyzés, Nov 3., 2019, időpont: 7:35 (PST időzóna szerint)

Remélem, hogy hasznosnak találtátok ezt az anyagot, amennyiben igen, úgy gyertek és kövessetek  facebookon és/vagy instagramon, ahol mostantól kezdve csodásabbnál csodásabb karácsonyi ötletekkel érkezem!
A korábbi karácsonyi témájú bejegyzéseimet a "karácsony" címkére kattintva éritek el!
Szeretettel:

Alkotóként nagy a felelősségem abban, hogy a leírásaimat érthetően, követhetően, sőt, inspirálóan írjam meg, máskülönben nem fogtok kedvet kapni az elkészítéshez, ami pedig az alapvető célom lenne.
Vannak olyan dolgok, amik számomra ennyi idő után már magától értetődőek és gyakran beleesem abba a hibába, hogy azt gondolom, akkor másnak is az.

Ennél nagyobb hibát nem követhetnék el, és hálás vagyok azoknak, akik néha ráébresztenek erre!
Egy ilyen beszélgetés volt az apropója annak, hogy elkészült ez a "basic" szív varrós poszt is.

Miről is van itt szó, kérem szépen?
A szív forma egy egyetemes nyelv része, mindenki ismeri, mindenki érti, és mindenki szereti.
Remek gyakorlat kezdő, de akár haladó varróknak is, hiszen az alapok elsajátítása után a továbbfejlesztés, dekorálás, variálás már a Ti fantáziátoktól függ.
Nem feltétlen szükséges varrógép az elkészítéséhez, bár tagadhatatlan, hogy többszörösére emeli a munkaidőt a kézzel varrás, ad az egésznek egy kis extra bájt, némi esetlenséget, szabálytalanságot is, hiszen bármennyire is ügyesen varr valaki kézzel, az öltések hossza, néha az iránya is önálló életre kel.

Nézzük hát, hogyan készíthetünk szabályos, formás, ránc nélküli textil szívet, újrahasznosított anyagok felhasználásával!
A szép formájú szív egyik titka a szabásminta. Ezerféle elérhető szabásminta van a neten, de nem mindegy, hogy mire használjuk! Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a kitömött szíveknek vastagsága is van, ezért az alap szabáysminta szélességéből jelentősen fel fog venni a tömőanyag függvényében. 
Jelen esetben száraz levendulavirággal tömtem és csak azzal, ezért viszonylag laposak az elkészített formák.

Összességében elmondható, hogy ha rajzolunk egy szív formát, amit végereményként szeretnénk megkapni, akkor minél vastagabb lesz a végső tárgy, annál többet kell hozzáadnunk széltében. Ha szárított virággal töltjük, ami ellapítható és úgy is marad, akkor elég kb 2-2 mm-t hozzáadni, ha tömőanyag kerül bele, például úgynevezett szilikongolyó (ami nem összekeverendő a polisztirolgolyóval), akkor az rugalmasságából fakadóan mindig a gömb formához fog közelíteni, így ott szükséges lehet akár 7-8 mm hozzáadása is mindkét oldalon. 
Tulajdonképpen ez csak kis matek. Az alap formát a legszélesebb pontjánál a végső vastagság felével kell "kihúzni".
Nem tudom, hogy ez így mennyire érthető, de ha nem, akkor mindenképp kérdezzetek és beszélünk róla még!

Az én szabásmintám ilyen:
Ezt magam rajzoltam, de nyugodtan felhasználhatjátok, a teljes mérete 13 cm.
Az egyik egyenes oldalán hagytam rajta a nyílást, mert egyenest sokkal könnyebb a tömés után bevarrni, mint íves részt. Ha tehetitek, mindig egyenes szakaszra tegyétek a nyílásokat!

A varráshoz én szeretek régebbi textileket felhasználni, akár ruhákat is, ingeket, de ezek gyakran túl vékonyak. Emiatt érdemes tartani otthon bevasalható közbélést, mely segítségével meg lehet kicsit erősíteni ezeket az anyagokat, ugyanis a száraz virág könnyen átbökheti, ha vékony.

Az anyagokat színével egymás felé fordítva lefektettem, a szívet körberajzoltam, kb fél centi ráhagyással körbevágtam, kivéve a nyílásnál, ahogy hagytam még rá.

A szép forma második titka a körbevágás után következik, amikor is a belső csúcsnál becsípjük az olló hegyével az anyagot. Ez nagyon fontos, de csak annyira, hogy nehogy a varrást elvágjuk! 
Emellett az ívek külső oldalán kicsípkedjük a "felesleges"anyagot kis háromszög bevágások segítségével. Így szebben alakul az ív, mert nem gyűri meg a belül levő felhalmozódó, ráncolódó plusz anyag. 
Ha megvan a körülvágás, akkor a lyukon keresztül kifordítjuk a szívet és beletöltjük egy kiskanál segítségével a virágot.

Fontos a szép forma eléréséhez az is, hogy bármivel tömünk, bőven használjunk az anyagból, ducira tömjünk, mert csak akkor fogja szépen kitölteni a formákat, főleg, ha ívesek. Ez a textil állatok, plüssök készítésénél is fontos, a tömőanyagot nem szabad sajnálni!

Miután készen vannak a darabok, a nyílást úgynevezett rejtett öltéssel bevarrom, picike öltésekkel és a cérna szimpla szálával, hogy minél láthatatlanabb legyen az eredmény. Itt mindegyik szív a varrott felével felénk áll, láthatjátok, hogy nem igazán tűnik fel, hogy volt a nyílás.
Miután bevarrtam, úgynevezett szerelőkarikát veszek elő, ami ékszerkészítésnél használt kis fém karika, ezt kézzel varrom a szív belső, felső csúcsába és ezen húzom át végül az akasztó szalagot,
A szerelőkarikák hobbiboltokban vagy ékszeralkatrész webshopokban is elérhetőek!

Nos, nem olyan bonyolult ügy ez, csak számtalan olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni! Igyekeztem mindent leírni, de ha mégis maradna kérdés vagy bizonytalanság, keressetek bátran akár facebookon is és igyekszem megválaszolni legjobb tudásom szerint!

Az elmúlt év sok változást hozott az életemben. Az egyik legfontosabb talán az, hogy megfordult nálam a tárgyak útja. Eddig felém áramoltak, mostanában elkezdtek elmenni tőlem. Pontosabban én voltam az, aki végre el tudta őket engedni.
Sokat gondolkodtam azon, hogy ez vajon mennyire egyedi eset és miután sok ismerősömmel beszélgettem arról, hogy hasonló folyamaton mennek keresztük, rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen természetes, így lesz a gyűjtögetőből gyűjtő.

A kezdet kezdetén, amikor még nem számított más, csak a szerzés öröme, a mennyiségre mentem rá, mint annyian...de egy idő után olyan sok lett a holmi és olyan sokan kezdtek el hasonló dolgokkal foglalkozni, hogy a lelkesedés alább hagyott. Már nem volt különleges, már nem volt ritka, "átlagos" dolog lett.
Nem akarok a pszichológiájába belemenni, mert baromira nem értek hozzá, csak magamból tudok kiindulni, én hogy éltem meg, de talán most, ez idő alatt vált a gyűjtögetőből gyűjtő, lett fontosabb a minőség a mennyiségnél.

Manapság már nem tele csomagtartóval jövök haza a piacról, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy az árak az elmúlt tíz évben nagyjából ötszörösére emelkedtek, vannak portékák, ahol megtízszereződtek. Ha ma bármit megfogok, az árát megkérdezve azt fogom hallani, hogy 1000...a néhányszáz forintos tételek eltűntek...felejtsd el, hogy 3-400 forintért megkapsz egy bögrét, vagy egy tányért. Az árusok kezében ott az okosteló és azonnal lemeozzák, ha valami olyan kerül a kezükbe, amiről gyanítható, h értékes. 
Nem szeretnék általánosítani, de az árusok egy része egyenesen sértésnek veszi, ha alkudni próbálok. Ezek miatt a kirívó esetek miatt óvatosabb lettem, és a normálisabbja, ha nem alkuszom, meglepődik. 
Ettől független nagyon élvezem a velük való együttműködést, szeretek közöttük mozogni, jól szót is értek velük szerintem, mert nagy titkuk nincs, annyi, hogy ha én normális vagyok, ők is azok lesznek.

Külön világ ez, saját szabályokkal és hierarchiával, aminek érdekes élmény a részese lenni. 

Mióta komolyabban veszem a gyűjtést, elkezdtem komolyabban képezni magam. Keresem a témába vágó magazinokat, könyveket, cikkeket, figyelem a részleteket, hallgatom a beszélgetéseket a piacon, nézem a hasonló, átalakításokkal, régiségekkel foglalkozó oldalakat a nagy világban és nagyon élvezem! Élvezem azt, hogy kinyílt a világ. Nagy célom is van, de arról majd nyilván később.

Visszatérve a tortatálra.
A régiségekkel kapcsolatban rengeteg a tudnivaló, ha az ember kicsit jobban belemélyed. A különböző szakterületek pedig teljesen eltérő módon foglalkoznak a tárgyakkal. Amíg például a numizmatikusoknál (érmegyűjtők) az érmék megtisztítása bűn, mert sokat veszíthet az értékéből egy érme, ha megtisztítják a patinájától, addig az asztalneműknél a szakszerű tisztítás szinte elvárás. Szakszerű alatt azt értem, hogy az ezüstözést nem megkarcolva, a bevonatot meg nem sértve próbálja meg az ember eltávolítani azt a feketés, oxidálódott szulfidos réteget, ami a levegő szennyezőanyagaitól alakul ki. Bevett szokás volt régen a szidolozás, ám mint minden vegyi kezelés, ez sem túl kíméletes. A szidol negatív ionokat tatalmaz, melyek hosszú távon ugyanúgy megváltoztatják a bevonat színét, ezért közömbösíteni kell kezelés után, például szódás vízben. Hasonlóan a bútorokon levő festékek eltávolításához, ha tehetem, kerülöm a vegyi megoldásokat és a fizikai módszereket próbálom előnyben részesíteni.
Van azonban olyan eset, amikor elkerülhetetlen, például, amikor olyan fokú a szennyeződés mértéke.

A tortatálat messziről kiszúrtam a földön. Felemeltem, súlyra is tetemes. Szeretem, ha valamiben van anyag. Kérdeztem a hölgyet, mennyi az ára. Azt mondta 6000.
Elgondolkodtam...a piacos árakhoz szokva soknak éreztem, de reálisan megvizsgálva, hogy mi lehet a kezemben, már pörögtek a kerekek. Megforgattam, alaposan megnéztem, nem sérült-e. Az alján levő jelzésre gyorsan rákerestem, de a világon semmit nem találtam és ez még inkább izgatott. Egyáltalán semmit, csak egy hotelt, antik képeslapokon.
Alkudozni kezdtem, végül 4500 Ft-ért hoztam el és itthon nyomozásba fogtam.
A jelzésen  körben az ERZHERZOG JOHANN SEMMERING felirat olvasható. Ebből így első blikkre nyilván a Semmering, mint divatos síparadicsom, ismerős volt. Az Erzherzog Johann annyiban volt fura, hogy a németeknél, osztrákoknál is a keresztnév a vezetéknév elé kerül, így a sorrend nem stimmelt, nem lehetett gyártó neve. 
Akárhányszor rákerestem, mindig pénzérméket dobott ki a google, mire leesett, hogy az erzherzog magyarul főherceget jelent. Habsburg-Lotharingiai János főherceg.

A jelzés pedig egy régi, Semmering szívében álló hotel, a  Grand Hotel Erzherzog Johann jelzése lehet. Így már érthetőbb, miért próbálta meg valaki lekaparni. Gondolom nem teljesen legális módon került ki a hotelból és igyekeztek eltűntetni az eredetére utaló nyomokat. Ám az is benne lehet a pakliban, hogy az én fantáziám túl színes.

 A hotel ezen az 1902-ben futott képeslapon már igencsak áll és nyiván egy ideje üzemel:

Ez már jó hír, hiszen 2019-ben ez nagyjából 100 éves holmit jelez, ami már antikvitás.
Mindenesetre nagyítóval megvizsgálva az alatta levő apró fémjelet, kiderült, hogy ez egy Arthur Krupp darab, Berndorf gyártmány. A jelzés igen apró, máfél-két miliméter, és felnagyítva egy sétáló medvét ábrázol:
A gyár jeleit megvizsgálva az is kiderült, hogy ebben a formában 1891 és 1927 között használták.
A legpesszimistább számítások szerint tehát 92, a legoptimistább szerint viszont 128 éves a tortatál. Az 1902-es képeslap azt engedi feltételezni, hogy a hotel felszerelése a megnyitásakor már megvolt, tehát én hajlamos vagyok inkább a nagyjából 120 éves kor felé hajlani.

Ezt a nyomozást, kutatást szeretem igazán ebben a szakmában, hogy a tényeket nem elég megismerni, össze kell tudni kapcsolni és ki kell alakítani logikai kapcsolatokat is.

Ha egy jelzésre nem ad eredményt a google, akkor annak két oka lehet, vagy hamis a tárgy, vagy ritka. az egyéb tulajdonságait megvizsgálva (súly, ezüstbevonat, méret, arányok, minőség) azt kell gondolnom, hogy ez nem a hamis, hanem a ritka kategória. Az, hogy egy hotel felszereléséhez tartozott, nagyban megmagyarázza, miért nincsenek tömegesen hasonlóak a piacon, ám érdekes, hogy más ezüstneműt sem találtam az erzherzog pecsétjével.
Sajnos a hotel megnyitásáról semmi információt nem találtam egyelőre, de folytatom a kutatást. Kb akkorra datálom a tortatál születését is.

Egy másik dolog, ami miatt kedves a szívemnek ez a darab, hogy a kaparás mélysége ellenére nem sárga az a felület, ami az ezüstözés alól kilátszik. Az ezüstözött tágyak jellemzően alpakka anyagúak, mely különböző fémek ötvözete. Az ezüstös szín a nikkeltől, a nyújthatósága a réztől, az olcsósága a cinktől ered. Számtalan alpakka evőeszköznél láttam már, hogy a lekopott ezüstözés alatt sárgás anyag van, ám itt ettől nem kell tartanom, és ez örömmel tölt el.

A tisztításhoz én egy Svédországban vásárolt tisztítószert használtam, ami ugyan vegyi, mégis kíméletes.

Az összetétele alapján víz, kaolin és kevesebb, mint 5% felületaktív anyagot tartalmaz. A víz ártalmatlan, a kaolin egy agyag szerű ásvány, melyet évszázadok óta használnak a tisztítószerekben, kozmetikumokban elsősorban olajfelszívó, mélytísztító tulajdonsága miatt. Oldhatatlan fehér por, melynek kiváló felszívó tulajdonsága van és így képes a felületeket megtisztítani a felesleges olajtól és kosztól.
 
A felületaktív anyagoknak sok típusa van, ezek olyan anyagok, melyek nagyban megváltoztatják egy felület tulajdonságait és ezek azok, amik a negatív ionos tulajdonságaik miatt szódás semlegesítést igényelnek. Anélkül, hogy mélyebben belemennék, a szódabikarbóna, vagy nátrium-hidrogén-karbonát a környezetre ártalmatlan anyag, mellyel szén-dioxid felszabadulása mellett sikerrel semlegsíthetünk savakat.

Tisztítás után körülnéztem itthon és egy méretben  "véletlenül" pont passzoló üvegbúrára leltem. Így, összerakva mindkét tárgy fényén emelni tudtam és örömmel fogom használni a jövőben.

Összességében nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam, mert alapvetően ritkán kapni itthon, de különben külföldön is, ezüstözött, talpas tortatálat, nekem pedig nagy gyengém. Fából sok hasonlót halmoztam fel az elmúlt években, de szerintem most soktól megválok, mert ezúttal is érvényesül az a szabály, a kevesebb több.
Inkább legyen kevesebb holmim, de az mind meséljen és mind képviseljen egyfajta értéket a számomra. 

Ha kedvet kaptatok az ócskapiacok világához, figyeljetek oda nagyon, mert hamar függőséget okoz!:) 
Jó böngészést!

Az előző bejegyzésben szereplő tégelyes textilfesték egy kicsit más módon alkalmazva tökéletesen alkalmas átmenetes, úgynevezett ombre festés készítéséhez. Hibás, foltos anyagok újrahasznosításához is tökéletes megoldás!

Ehhez a vásznat nagyjából méretre vágtam, kb 2-2 cm ráhagyással, hogy legyen mozgásterem. 
Az anyagot 2/3-ad részig vízbe mártottam, és egy kartonra fektettem, de ez lehet fólia, viaszosvászon, bármi, ami nem ázik át.
Az ecsettel a higítatlan festéket a bemártott végétől indulva, lendületes, párhuzamos vonásokkal vitttem fel a vászonra. 

A vízbe mártásra azért volt szükség az elején, hogy a festéket egyenletesebben tudjam eloszlatni. Száradás után a festéket vasalóval tudjátok rögzíteni. Fontos, hogy a teljes száradást várjátok ki, küldönben a festék a textil helyett a vasaló aljára fog fixálódni! 

Mivel ez a festék nem a hagyományos, főzős történet, így egy kicsit megkeményíti az anyagot. Emiatt elsősorban olyan felületeken ajánlom bevetni, ahol ez nem zavaró,

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonlóakról, gyere és kövess facebookon, vagy instagramon, ahol gyakran frissülő tartalmakkal várlak!

Aki valaha foglalkozott régi csipkék gyűjtésével, vagy van a háztartásában ezekből a kis terítőkből egy jelentősebb mennyiség, az biztosan találkozott már a kimoshatatlan foltok problematikájával. Ezekre kínálnak megoldást a különböző textilfestékek, ezek közül is a Pentart textil és bőr festéke.

A forró vízben feloldott és főzéssel tartóssá tett textilfestékekkel szemben ezt az anyagot úgy kell elképzelni, mint egy akril festéket, ám az akrilnál rugalmasabbra szárad.

A színei adottak, a színskála széles, tudjuk, hogy mit kapunk. 
A vízzel való higítását csak nagyon óvatosan ajánlom, mert könnyen túl híg lehet és az a fedőképesség kárára válik.

A csipkéket higítás nélkül egy puha szőrű ecsettel festettem be, alaposan ügyelve rá, hogy minden kis résbe jusson az anyagból, ennek érdekében meg is fordítottam a csipkéket, hogy mindkét oldalról átitathassam a színnel, amennyire csak tudtam.

Száradás után minimálisan besötétedett ez az olajfazöld szín, de szerintem ettől csak szebb lett. Miután teljesen megszáradt, vasalóval átvasaltam, így fixálva a színt, és  könnyebbé téve a filcre öltögetést.

Miután felöltögettem apró öltésekkel, a cérna szimpla szálával a csipkét a filcre, körbevágtam, majd egy filc hátlapot is varrtam hozzá. Mielőtt körbeértem volna a férc öltésekkel, megtöltöttem a magam termesztette, szüretelte, szárította, morzsolta (de jó ezt így leírni) levendula virággal, bevarrtam, díszítettem és kész is.

Ha bármilyen kérdésed lenne akár az anyaggal, akár a levendulás elkészítésével kapcsolatban, akkor megtalálsz a facebookon, ahol hasonló, gyakran frissülő anyagokkal várlak.

Nagy divat -és egyébként praktikus is- a lakberendezésben a különböző kialakítású, méretű, formájú üvegbúrák alkalmazása. A történetük igen régre nyúlik vissza, nem valami modern hóbortról van szó. Azonban legtöbben nem tudjuk figyelmen kívül hagyni az árukat, mert nem tartoznak a filléres holmik közé. 
Egy ideje már gyűjtöm az ócskapiacon azokat az új, műanyag forgó ingás órákat, amik egyébként műanyag talpon, de üveg búra alatt vannak. Rengeteget látni belőlük, ahogy akril kivitelt is, utóbbit azért nem ajánlom annyira, mert a sok pakolástól elég karcosak szoktak lenni.
Az, hogy üveg vagy akril, könnyen megállapítható kocogtatás után, súly alapján, vagy ha nem akartok hozzányúlni, akkor a búra tetjén levő öntésnyom, vagy annak hiánya alapján. 
Legutóbbi piacolásom alkalmával ezt a 25 cm magas darabot sikerült megvennem 1500 Ft-ért és az első dolgom az volt, hogy totálisan kibeleztem szegényt.

Amikor már minden apró darabka kikerült, átnéztem, hogy van-e olyasmi, amit a továbbiakban fel lehetne használni és lehetőleg nem műanyag, így mentettem ki ezt a két fém oszlopot, amik segítségével ebből a műanyag lóból egy körhintára való darab készül majd. (Talán karácsonyra.)

Az aranyra fújt műanyag talpat alaposan zsírtalanítottam, egyébként picit meg is lehet csiszolni, P400 körüli finomságú papírral, de ha rossz minőségű a műanyag, abba könnyen belekarcol még az is, úgyhogy azzal csak óvatosan!
Zsírtalanítás után ezt az alapot "FÖLDBARNA" matt akrillal kentem le két rétegben, száradás után pedig a fehér befejező viasszal töröltem át.

Ez a stílus egyébként nekem hozza nagyjából a nyáron olyan nagyon kedvelt uszadék-hatást, szeretem is, sokáig pont az inverzét alkalmaztam, mikor a világos tárgyakon a mélyedésekbe ült be a sötét viasz.

Volt már egy régebbi búrám, aminek réz színű alja volt, azt a földbarna helyett az "ISZAPSZÜRKE" matt akrillal kezeltem a fehérrel való "bemosás" előtt. Az is nagyon szép színt ad, sőt! Talán még szebb is, mint a földbarna, ami majdnem szürke lesz a fehérítés után.

Aztán van nekem egy nagy gipsz gyertyatartóm is, ami már elég sokszor váltott "ruhát", mindig a változásaim igyekezett követni szegény, hát most is elővettem.
Őt először a földbarna színnel festettem le, majd az iszapszürkével. (Fontos, hogy alul legyen a sötétebb szín és felül a világosabb.)

A két réteg akril száradása után jött a fehér befejező viasz, amit szakaszonként vittem fel és töröltem vissza, mert ha megszárad, macerásabb alaposan visszaszedni. Némi türelemmel sikerült előcsalnom a világosabb iszapszürke alól a földbarnát, így alakult ki az a végső hatás, amit szerettem volna. Gyakorlatilag faragott fa hatást kaptam. 

Az alábbi két képen jól látszik, mik a lehetőségek. A sötét alapot vagy fehér viasszal alaposan bekenem és visszatörlöm, ekkor a kiugró részek sötétebbek és a fehér viasz a mélyedésekbe ül, vagy "szárazecset" technikával átsimogatom, és akkor pont a kiugró részek lesznek világosabbak.

A másik oldalon pedig az a több árnyalattal elért hatás látszik, amit az imént írtam, amikor az iszapszürke alól kikandikál egy kis még sötétebb földbarna, és ehhez adódik a fehér viasz változó vastagságából adódó esetlegesség.

Lefestettem a húsvétkor még country kék talpast is, iszapszürkével, hogy passzoljon a gyertyatartó gyűjteményembe.  Ahogy így összeraktam őket és nézegetem, ahogy egy kupacban vannak, nincsen közöttük két egyforma, és emiatt nagyon jól passzoló kompozíciókat lehet a módszer segítségével összeállítani eredetileg egymáshoz egyáltalán nem illő kiegészítőkből.
Föld színek, természetes hatás, természetes anyagok...pont, ahogy szeretem.

Készülök egy "igazi" poszttal is a témában, de előbb engedjétek meg, hogy leközöljem ezt a bejegyzést, ami elsősorban rólam szól.

Úgy látszik, ez most a mesélősebb posztok ideje.
Tegnap ismét lezárult egy "évada" ennek a remek pályázatnak. Azért szeretem nagyon ezeket az alkalmakat, mert itt esélyem nyílik személyesen találkozni Veletek, akiknek a nevét látom csak az oldalamon nap mint nap.

Mivel mostanában a Szekrénymesék kapcsán kicsit mélyebbre kalandoztunk az emberi lélek bugyraiban, legalábbis az enyémben, ennek a történetnek a mentén haladnék most tovább. Előre szeretnék szólni, hogy ez most tényleg személyes tartalom lesz.
Talán Ti, akik régebb óta követtek, látjátok, hogy nagy változások zajlanak bennem. Az anyaság beköszöntével meg akartam teremteni magunk körül egy olyan védőburkot, amin nem igazán tud senki áttörni. Természetesen magam körül is, erős önvédelmi céllal. Ezért volt a csupa fehér bztonsági játéka, ezért volt a bűbájos csipke és minden olyasmi, amivel nem lehet hibázni, ahol nem kell "merni", csak "tenni", ahol nem kell kockáztatni. 

De ennek az időszaknak vége lett, a gyerekeim nagyobbak, már nincsen rám szükségük minden percben. Bennem pedig a felszabadult időm rengeteg gondolatot indított el. Ahogy az ismerőseim mondták, ráérek már hülyeségeken gondolkodni, de ennek köszönhetően elkezdtem azt érezni, többre vágyom és több is van bennem annál, amint eddig mutattam és amit eddig gondoltam.
Csakhogy ez egy nehéz utazás. Amikor az ember szándékosan elnyomja az énjét és maga is elhiszi, hogy ilyen vagy olyan, akkor nem tudja másról észrevenni a bajt, csak arról, amikor teljesen meghasonul. Így jártam.
Elértem egy olyan ponthoz, ahol már én magam sem tudtam, milyen vagyok, pontosan mit akarok, azt hogyan akarom elérni, és mi a cél. 
Közben jöttek-mentek az emberek az életemben,főleg, hogy a védőburok szétfeslett, mindtől tanultam, nem is keveset és a legutóbbi ilyen esetnél fordult egyet az a bizonyos kocka. Kegyetlenül nagyot csalódtam, de épp erre volt szükségem. Most néhány nappal az események után már úgy tudok visszagondolni a sztorira, hogy igazi, őszinte hálával gondolok rá, amiért darabjaimra tört és a saját poklomba zárt. Mert ebben a pokolban találtam meg azt a rejtett potenciálomat, amit eddig nem használtam fel az alkotáshoz. Itt találtam meg az összes elrejtett félelmem, bizonytalanságom, haragom, amikben iszonyat sok erőt raktároztam el és amik nagyon rég a felszínre akartak már törni. Így eshetett meg, hogy igazat kellett adnom ennek az embernek, akinek valami olyasmi a mottója, hogy csak az a fa érhet az égig, amelynek a pokolban ered a gyökere. Muszáj volt leszállnom a poklomba. A saját, eddig annyira rettegett poklomba, ahol szembe kellett néznem a démonaimmal. Meg kellett semmisülnöm ahhoz, hogy újraéledhessek, de én ilyen vagyok. Minden érzést, amit megélek, maximális intenzitással akarom megélni, így fordulhat elő, hogy elmondhatatlanul boldog vagyok és van olyan, amikor elmondhatatlanul szomorú. 

Az emúlt két hetem erről a folyamatról szólt és nagyon-nagyon nehéz volt, de ha kellene újra vállalnám. Tanulságos és felejthetetlen megtapasztalások, melyek nélkül nem kezdhetnék semmit újra. Mert nem tudnék fejlődni, ugyanitt kötnék ki. 

Én az életem minden történésében igyekszem meglátni az értelmet. Hogy miért történt, mit tudnék megtanulni belőle, mi az, ami segíthetne abban, hogy ez többször ne történjen meg. 
Itt a lecke. 
Én nem csak a fehér bűbáj vagyok, hanem a fekete dráma is, amit tudomásul kell vennem, ha tetszik, ha nem, mert az ember nem tudja megtagadni magát. Csakhogy amikor ennyire a padlóra kerülök, akkor gyakorlatilag a túlélésre játszom és elvesztem minden motivációmat. 
Ez most is így történt, amikor a legsötétebb napom utáni nap került sor erre a díjkiosztóra. 

Nem tudom elmondani, hogy számomra milyen fontos, hogy  ennek a kezdeményezésnek a részese lehetek a kezdetektől. Óriási megtiszteltetésnek élem meg és hát az is. A kollégáim, kollegináim mind olyan emberek, akik elfogadóak, akik szeretettel fordulnak egymás felé. Olyan közeget sikerült megteremteni, ahol "biztonságban" érezhetem magam, ahol a támogatás és a szeretet alapvető fontosságú. Ez az egész olyan nekem, mint egy menedék. 
Attól a perctől kezdve, hogy megérkeztem szombat reggel a rendezvényre, azt éreztem, hogy mindenki szeretettel fordul felém, mindenki mosolyog, mindenki támogat, mindenki boldog, hogy találkozhatunk. Királynőként bánt velem mindenki és ez most lehet, hogy nem túl szakmai, de ebben a lelkiállapotomban az a nap elsősorban ezért volt számomra ajándék.
Mert senki sem tudta, hogy milyen állapotban indultam el, hogy az előző napot végigzokogtam, vagy hogy még reggel a kocsiban is arról beszéltem, hogy én ezt most nem fogom tudni mosolyogva végigcsinálni. És nem csak, hogy végig tudtam, hanem olyan sok energiát és erőt kaptam, amire nem is számítottam. 

Tudom, sokszor mondjátok, hogy számotokra nagyon sokat adnak a posztjaim, akár még segítenek is, amikor elszomorodtok, vagy úgy érzitek, értelmét veszítik a dolgok. Eddig csak legyintettem, mert nem tudtam elképzelni sem, hogy ezt milyen átélni. Egészen a mai napig, amikor is a díjátadó másnapján az alábbi levél fogadott a boxomban:

(A levél a szerző engedélyével, a neve nélkül kerül közlésre.)

Drága Éva!
Hogy én mekkora madár vagyok!
De most komolyan...
Nem tudom értelmesen összefoglalni azt mit érzek De megpróbálkozom vele.
Tudod van az az érzés, mikor valaki az életed része, mármint úgy, hogy több, mint 7 éve követed, lesed az új posztjait, mit történik vele, milyen új technikát próbált, ír le olyan részletességgel, hogy alig várod teljen le a munkaidő és mehess a hobby boltba, alapanyagbeszerzésre. És az, aki semmit nem titkol el, mármint nem irigy arra amit tud, hanem évek óta magas szinten, és mondhatom, számomra a legprecízebb, legkidolgozottabb alkotásokat készíti, ezeknek a készítésének leírását azóta is töretlenül megosztja, és cserébe nem kér mást, csak azt, hogy legyünk bátrak, és próbálkozzunk.
Látod, hogy milyen átalakulásokon megy keresztül, hogy mennyire vagány, hogy nyit az új dolgok irányába, és feketére fest dolgokat, és így te is meglátod a feketében a szépet, és nem félsz tőle és nem azt gondolod, hogy a gyász színe, hanem mersz vele dolgozni.
Olyan inspiráló mások számára, hogy "csak a puszta online jelenlétével" a legmélyebbről is kirángata az embert, mert az alkotásra való ösztönzésével elfeledtet minden rosszat.
Az, ahogy a régi dologat megőrzi és új életet ad nekik.... meseszerű.
És akkor eljön a nap, mikor még mindig el sem hiszem, hogy díjazott vagyok.
És mikor lépkedek az előadó felé, tudom, hogy mindenki, de legfőképpen...a példaképem ott lesz és ennyi idő után személyesen is láthatom a torkom a szívemben dobog.
Belépünk és páromhoz fordulok ott van Ő!!!!
Rámnéz mosolyog: bardóczévi?
Akkora élmény volt ez, hogy nem tudom elmondani.
Az egész átadónak a miliője, Iványi Kriszta könnyedsége, a sok kreatív ember, és a zsűri asztal tehetségei egy helyen és időben, hát én végig vigyorogtam az egészet.
És mikor szólítottak, persze hogy csak arra bírtam koncentrálni, hogy el ne essek,én olyan zavarban voltam, és én marha még csak oda sem fordultam felétek, hogy megköszönjem, hogy különdíjjal jutalmaztatok.

Aztán ami ezt az egész levelet megíratja velem, az az a pillanat, amikor odaléptél hozzám, puszi ölelés, ügyes voltál!

Tudod Éva, ez nekem sokkal többet jelentett, mint a díj, mert nem véletlenül vagy Te az aki.
Követem a többieket is, nagyon ritkán kommentelek, mert csak pillanatokra van kezemben a telefon, náluk is lájkolok de egyikük sem tudta, hogy ki vagyok, csak Te.

Igazából földbe gyökerezett a lábam, és csak néztem bambán, fel se fogtam

Nem is igazán tudom máshogy fokozni az örömem, egyszerűen csak meg akartam mondani, hogy mennyire nagyon hálás vagyok Neked!

Köszönöm

ui: elképesztően dögös nőci vagy!

Ölellek:
xxx

Talán elnézitek nekem, hogy közzé tettem, de muszáj volt azért, hogy érezzétek, a Ti szeretetcsomagjaitok, leveleitek, kérdéseitek, figyelmetek is ugyanolyan gyógyító hatású az én lelkemnek, mint fordított esetben a Tiéteknek az én írásaim. Nem nagyon szoktam erről írni, de van egy kemény fedeles könyvem. Egy naplóm, amibe minden ilyen levelet átmásolok kézzel és nehéz időszakaimban forgatom kicsit.

Emberek vagyunk, esendőek, néha gyengék. 
Nekem meg kell tanulnom elfogadni, hogy bármennyire is próbálom tagadni, hiperérzékeny vagyok. Már nem akarok kevéssé az lenni, mert rájöttem, hogy ez segít az alkotásban és abban, hogy Veletek jobban szót tudjak érteni. Már tudom, hogy sokkal jobban kell vigyáznom magamra, de azt is tudom, hogy merre felé kell lépnem, hogy előre haladjak és ne hátrafelé.

Hálás vagyok a barátságaitokért, a szeretetért, a támogatásért, a sok elismerő szóért, mert talán sokszor eszetekbe sem jut, mennyit számít. Köszönöm a figyelmet és a türelmet, amit felém tanusítotok, pedig tudom, hogy nagyon nehéz velem, főleg mostanában. 

Remélem, hogy még nagyon sokáig leszünk itt, egymásnak! 

Ölellek Benneteket:

Az első fejezetben ott hagytuk abba, hogy folyamatban van a tisztítás és a szín kiválasztása is megtörtént.
A célom egy fekete szekrény, fekete fogantyúkkal, az eredeti bükk belsővel. 
Mivel nem szeretném koptatottra festeni, így a Lignocolor SCHWARZ árnyalata mellett döntöttem. Ennek a festéknek az az előnye, hogy csiszolás nélkül is teljesen szép, egyenletes eredményt ad, ami száradás után vízálló és a tisztítást is jól bírja. Még a vegyszerest is.

Az csak menet közben derült ki, hogy olyan jól fed, hogy egy rétegben is tökéletes, így nem kevés festéket és időt spórolva meg nekem, a nyugodt idegeimről nem is beszélve. 
Az alsó szekrény lefestéséhez egy rétegben, tökéletesen fedve 3-4 dl fogyott, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

De nézzük, hogy alakult Heidi!

A zsírtalanítás után nyilván nem bírtam türelemmel és az első ajtó megszáradása után ki is próbáltam rajta a színt. Csodálatosan mutatott.

Az a meglátásom, hogy ezeknek a határozott vonalú bútoroknak nem igazán állnak jól a világos színek. Kicsit olyan ez, mint az öltözködés, a fehérhez jó alak kell, a fekete viszont "slankít". Ezeken az ónémet darabokon a fehér nem igazán adja ki annyira a szépségét, mint mondjuk egy chippendale fazonú bútor kecses lábain - persze lehet, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok.

Tehát ott tartottam, hogy lepucoltam az alsó rész felét, kicsit ráfestettem és utána napokig állt így, nézegettem, méregettem, tetszeni fog-e, ha készen lesz. 
Ma jött el a napja a folytatásnak.

Bár nem tudom, hogy ti is így vagytok-e vele, fontos tipp, ha lehet, ne hagyd félbe a festést...sokára fogod befejezni, ha egyszer félig készen ott hagyod...(igen, megint magamból indulok ki).

Kb négyszer cseréltem le a vizet, mire ezt a három ajtót meg a két oldalfalat megtisztítottam, mert olyan rengeteg zsír és mocsok jött le, de mintha a végén fellélegzett volna szegény Heidi. A tömény zsírszag jelentősen enyhült.
Volt egy szakasz, ahol menet közben derült ki, hogy nem voltam elég alapos.

A zsírtalanítás lényege, hogy addig kell csinálni, amíg teljesen tiszta nem marad a szivacs/rongy/kefe, mert ha marad egy kis zsír, olyan, mintha el se kezdte volna az ember. 
Ezen a pici szakaszon nem sikerült teljesen leszedni, és a festék egészen egyszerűen lehámlott róla. Letöröltem, ami lejött, mert fellazult, megcsiszoltam és újra kentem. Másodszorra tökéletes lett.

Igyekeztem a lehető legalaposabb munkát végezni, a zárcímerek alatti iszonyat lerakódásokat és befolyt fém tisztító szereket is átcsiszoltam, lesikáltam, a címereket pedig eltettem egy másik bútorra. Heidire ezeket a díszes fém vereteket biztosan nem teszem vissza.

A lyukakat kikentem tömítőanyaggal és síkra csiszoltam, végül nyilván átfestettem feketével itt is.

A múlt héten kijött az asztalos, és megbeszéltük, hogy vág nekem bükkből munkalapot, aminek a szélét megmarja hasonlóan, mint a meglevő szegélylécek, így vastagnak fog látszani, azonos anyagból lesz, mint a szekrény és mivel nem szeretném a munkalapot lefesteni, csak barna viasszal antikolni, így nem elégedhettem meg a fenyő anyaggal. Nem lett volna illő.

A fiókok és a munkalap között vannak kihúzható kisebb munkafelületek, ezeknek az alját összekentem, de úgyis kiveszem majd őket, hogy átcsiszoljam és akkor ezek a maszatok is lekerülnek. 
( A bútorok nem csak szemből kell, hogy igényesen nézzenek ki, alulról, hátulról nézve is muszáj tartani a színvonalat.)

Egy teljes délelőtt ráment, hogy egy rétegben lefessem az alsó részt, és mindenképp végezni szerettem volna vele még nappali világosságnál. Valahogy ez nálam ilyen fétis, nem szeretek lámpafénynél festeni...a szín sem olyan, az "átlászósága" se, nem látom, hol fed eléggé és hol nem...szóval így télen olyan öt óra körül már leteszem az ecsetet. Az a nagyon jó, hogy itt most nem akadály ez sem a tovább haladáshoz, hiszen ott a hatalmas belső rész, amit szintén ki kellett pucolni. Ahhoz nyilván már nem zsíroldót használtam, hanem egyszerű Opti bútorápolót.

Miután kitöröltem alaposan, a "rossz szag" szinte teljesen megszűnt. Így már nem fogok lelkiismeret-furdalásban elpatkolni, amiért a frissen mosott, vasalt, illatos lakástextiljeim rövid úton szalonnaszagúak lesznek.
Összességében nagyon elégedett vagyok a színével és az egész megjelenésével. A lábait meg fogom csiszolni, és látszó fák lesznek, ahogy a leendő munkalap is, így szép keretet kap az alsó szekrény. Felül pedig a "belső" részek maradnak bükk színűek ugyanígy, kívül pedig minden fekete lesz. 
Ezáltal a benti átalakítások nyomai megmaradnak, de nem lesznek ennyire nyilvánvalóak, mint most, az eltérő színárnyalatok miatt.

Na, de lássuk, hogyan mutat egyben, egy gyenge mobiltelefonos képen:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ma egész nap pucoltam, sikáltam, festettem, bútorápolóztam, és elkészült az alsó rész festése egy rétegben. Hátra vannak még javítások a leszedett fogantyúk környékén, és majd azért átnézem napfénynél még egyszer, hogy minden résbe jutott-e a festékből. Elfáradtam... Hamarosan jön a Szekrénymesék harmadik része a blogon! #paintedfurniture #chalkpainting #chalkpaintedfurniture #lignocolor #schwarz #féligkész #haladok

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés, Febr 4., 2019, időpont: 6:46 (PST időzóna szerint)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heidi, Te bitang nagy vagy... � #big #ogerman #halfway #handpainted #chalkpaintedfurniture #chalkpainting #lignocolor #schwarz #fekete #ónémet #festettbútor #bútorfestés #tálaló #tálalószekrény

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés, Febr 4., 2019, időpont: 6:57 (PST időzóna szerint)

Természetesen ide majd jönnek még a fogantyúk, jön majd még a viaszolás, ami kb ugyanannyi idő lesz, mint a festés volt, ha nem több...és jön a felső rész, majd a munkalap is, ha elkészült.
A további terveimbe egyelőre nem avatnálak be Titeket, mert sokkoló lehet, inkább szép lassan vezetek be minden kedves érdeklődőt a változásokba.

Ennyit a szekrény pillanatnyi állapotáról, és most áttérnék egy jóval kényesebb témára.

KRITIKA
Mi a kritika? A kritika értékelő vélemény személyes megítélés alapján. 

Tudnotok kell, hogy amikor én megmutatom azt, amivel épp töltöm az időm, vagy amit változtatok a saját otthonunkban, azt nem azért teszem, mert a kedvetekre szeretnék tenni, és olyat szeretnék mutatni, ami biztosan tetszik Nektek, hanem azért, mert azt szeretném, ha mindenki tanulhatna a hibáimból is, a sikereimből is.
Nem azért dolgozom, hogy mindenáron a kedvetekre tegyek. Határozott elképzelésem van arról, mit szeretnék és mindent okkal csinálok. Nem igazán befolyásol engem, ha valakinek nem tetszik, amit csinálok és ennek hangot is ad, de azt nem szeretem, amikor a reakcióm után, amiben ecsetelem, hogy okkal ilyen, közlik velem, hogy nem bírom a kritikát. 
A kritikát, ha megalapozott és szakmai, objektív, akkor nem hogy bírom, hanem igénylem.
De az nem kritika, hogy "szerintem ez nem szép" vagy "kár érte". Ez vélemény. Kritikus vélemény, de kéretlen és mint olyan érdektelen. 
Tudom, manapság mindenkinek mindenhez joga van, és sokan gondolják, ha az ember valamit a nagyközönség elé tár, akkor egyúttal a céltáblát is kiakasztja magára: "Ide lőjetek!".
Ez nagy tévedés. 

Én már megkeményedtem itt az elmúlt évtizedek alatt, és nincsenek álmatlan éjszakáim attól, ha valaki közli velem, hogy neki nem tetszik, amit vagy ahogy csinálok, de azért gondoljatok bele, hogy valakinek, aki csak most kezdi az alkotósdit, vagy most ismerkedik a közösségi média ilyen irányú használatával és nekiugranak, egy életre elveheti a kedvét az egésztől. Hogy ez engem miért érdekel? 
Mert azt választottam küldetésemül, hogy minél több embert vegyek rá, próbálja ki magát alkotóként, érezze ezt a flow-t, érezze az örömöt, a közösség erejét. 
Ha valaki önös érdekből, közléskényszerből vagy nevezzük akárhogy ezt keresztülhúzza, attól ideges leszek. 

Parázs viták szoktak kialakulni ezen a fessem/ne fessem dilemmán is. Emberek!
Ha valaki a SAJÁT pénzén megvásárolt SAJÁT bútorát a SAJÁT otthonában át szeretné festeni, hogy neki több öröme legyen benne, akkor honnan veszi bárki a bátorságot ahhoz, hogy odaírja: ne tegye...?
Nyilván nagykorú, átgondolta, hogy az amúgy nem olcsó festéket ki is kell majd fizetni, nem kevés munkával jár és a végeredményt is csak kb lehet sejteni. Kinek mi köze van hozzá, hogy ő mit csinál otthon? 

A műtárgy kategóriába tartozó bútorok nem forognak közkézen, abban biztosan lehettek. Minden más "csak" bútor.Vannak értékesebbek és olcsóbbak, puhafából vagy keményfából készültek, de végsősoron nem képviselnek az emberiség számára olyan pótolhatatlan értéket, ami alapján bárki feljogosítva érezhetné magát, hogy "mindannyiunk érdekében" megmentse a "vandalizmustól" a jövő generációk számára.

Mai "Évi megmondja a megmondóknak" című rovatunkat olvashatták...

(...folyt. köv., na nem a háborgásnak, a Szekrénymeséknek!)

Szeretettel: