Mázas kerámia díszek átfestése tartós megoldással
2020. november 10. írta: bardoczeva

Mázas kerámia díszek átfestése tartós megoldással

PENTART BONDING PRIMER + matt akril festékek

Alapvetően egy tárgynak két fő tulajdonsága számít, mikor elsőre ránézünk, a színe és a formája. Kis gyakorlással révezethetjük a szemünket, hogy külön tudja választani a kettőt és el tudjon vonatkoztatni a színtől.
Ha ez sikerül, szó szerint új dimenziók nyílnak meg.
Ezúttal konkrét tervem volt, van a lányom szekrénye tetején két kis fa ház, ezek lesznek a manók házai,amíg nálunk laknak karácsony előtt, hogy jelentsenek a Jézuskának a gyerkek minden csínytevéséről. (Tudom, van benne kis képzavar, de nálunk nagyon bevált, elég csak azt mondanom ilyenkor, hogy a manók mindent látnak ám...)

Ezekhez a házikókhoz méretben tökéletesen passzolt a két nagyobb fenyő, amit  a kikben vettem készen. Látványra azonban többet szerettem volna. Más méretű, kicsit más formájú fákat is, amik mégis passzolnak az összképbe.
Próbáltam polirezint keresni, de jellemzően kisebbek vannak vagy megfizethetetlenek, tudjátok a polirezin az a súlyos műanyag, amiből mostanában rengeteg dekortárgyat készítenek, mert könnyű apró részleteket kialakítani belőle és mégis tartós. A koszorúkra és a fákra kerülő figurális díszek nagyon jelentős része is ebből az anyagból készül.

Egy idő után feladtam a keresést és elkezdtem csak a formára koncentrálni.Így találtam ezekre a fenyőkre a pepcoban néhány hete.

keramia_fenyok_atfestese_02.JPGFormára tökéletesen passzoltak, méretre is nagyjából, csak a színük...És az is zavart, hogy ennyire fényesen csillognak, szerettem volna mattítani rajtuk.

Szükségem volt az átfestéshez egy alapozóra, ami gyakorlatilag bármin megtapad, mázon, műanyagon, üvegen, ezért elővettem a penta bonding primerét, azaz kötőhídját, alapozóját, ami dirket az ilyen -egyáltalán nem nedvszívó- felületekhez lett kifejlesztve.
Korábban a harzo16 és társai voltak szolgálatomra a hasonló feladatok megoldásában, de jóval barátibb, ha kis felületekhez kell, egy ilyen kisebb kiszerelésű anyag.
Az alkalmazásáról a pentart youtube oldalán is van fenn egy videó, amit az alábbi linkre kattintva érhettek el:
https://www.youtube.com/watch?v=MsbMjYjPHns&feature=emb_title

keramia_fenyok_atfestese_01.JPGAz egyenletesebb és biztosabb, jobb fedés érdekében nem sima ecsettel, hanem szivacsecsettel, tunkoló mozdulatokkal vittem fel az anyagot a felületekre. Ezzel azt is garantáltam, hogy még véletlenül se tud megfolyni a sok dudor és völgy között, mert az nem lenne szép. 
Nem az a lényeg, hogy a színt tökéletesen befedje, sokkal inkább, hogy a felületet mindenhol tapadásbiztossá tegyük.

keramia_fenyok_atfestese_04.JPG

keramia_fenyok_atfestese_03.JPG

Nagyon-nagyon fontos megvárni a tökéletes száradást, ennek érdekében egy egész napon át hagytam száradni őket. A következő lépés a szín hozzáadása volt, amihez a "FENYŐZÖLD" pentart matt akrilt használtam, ezúttal sima, lapos ecsetet vettem a kezembe a munkához.

keramia_fenyok_atfestese_05.JPG

keramia_fenyok_atfestese_06.JPG

Miután ez is teljesen megszáradt, "szárazecset" technikával átsimogattam az egészet egy kis fehér akrilfestékkel, szintén matt. Aki nem biztos a módszerben, vagy a kezében, az erősen felhigított fehér matt festékkel is átkenegetheti a kiugró részeket.
Különben nem ördöngősség, az ecsetre nagyon kis festék kerül, azt is le szoktam kicsit ütögetni egy papírtörlőn, utána fentról lefelé, függőleges, nagy mozdulatokkal, finoman végighúztam a fákon az ecsetet. Inkább menj vissza többször, és legyen halvány, mert vissztörölni nehezebb, mindenesetre célszerű egy nedves ruhát kézközelben tartani, és nagyon finoman megpróbálni felitatni a még nedves festéket, ha túl sok lett. Dörgölni nem javaslom, nehogy megsérüljön az alapozott, festett rész és tönkremenjen az eddigi munka.

Kicsit gyenge a fény az alsó, bal oldali képen, de nagyjából látni, milyen hatás elérése a cél. Szép, deres, finom fehér.

keramia_fenyok_atfestese_08.JPG

keramia_fenyok_atfestese_07.JPG

A szárazecsetes kezelés után már csak a csillogás hiányzott.

Ehhez két módszert tudok ajánlani, az egyik, ha van otthon a jegkristály pasztából, akkor azzal szépen végig lehet kenni telibe az egészet, vagy csak az ágak csúcsait, kinek hogy tetszik. A másik megoldás, ha van otthon fehér vagy ezüst csillámpor, bár én a fehéret sokkal jobban szeretem, mert finomabb, akkor a még nedves festékbe szórjatok belőle finoman. Célszerű a tenyeretekbe kiszórni először, és onnan csipegetni és adagolni, mint a sót, hogy ne boruljon rá még véletelenül se az egész tégely. Az eredmény nem ugyanolyan, de nagyon hasonló és én nagyon szeretem:

keramia_fenyok_atfestese_09.JPG

keramia_fenyok_atfestese_10.JPG

keramia_fenyok_atfestese_11.JPG

keramia_fenyok_atfestese_12.JPG

keramia_fenyok_atfestese_13.JPG

keramia_fenyok_atfestese_14.JPG

A kisebb fa 750 ft volt, a nagyobb 1200 ft, így a felhasznált (itthon rendelkezésre álló) festékekkel kicsit több, mint 2000 ft-ból lett két egyedi, és visszafogott, de mégis csillogó dekorom, amit gyakorlatilag egész télen tudok használni, mert nem kifejezetten ünnepi, mégis nagyon hangulatos.

Az alapozót és a matt festékeket is megtaláljátok pl a kosárboltban ( https://www.kosarbolt.hu/tapadohid_100)  is, mint ahogy annyi minden mást, de elvileg a hobbiboltok is tartanak belőle mindig. Nagyon jó hasznát veszi mindenki, aki régi műanyag vagy kerámia, esetleg üveg díszeit szeretné átfesteni, ezáltal újrahasznosítani. Mindig gondban vagyok, mikor kérdezitek, hol érhetőek el ezek az anyagok, mert én a nagykerből hozom, de igyekszem mindig körülnézni, hogy a neten hol a legkedvezőbb az ára. Ti is nézzetek  körül, mielőtt megrendelitek!:) 
A viszonteladók listáját megtaláljátok a https://viszonteladok.pentart.eu/ oldalon, megyénként.

Ha maradt esetleg kérdés, megtaláltok a facebookon, mindenkinek jó munkát, nyugodt, békés készülődést kívánok!
alairas_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr2916280468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása