by bardoczeva

PURE DESIGN

PURE DESIGN

Emeletes kínáló fa tálcákból és fa gyertyatartókból

PENTART barna és fehér befejező viasz, expressz ragasztó

2023. november 13. - bardoczeva

Óriási népszerűségnek örvendenek az ünnepek táján az emeletes kínálók.Érthető ez persze, hiszen gyönyörűen ki tudjuk állítani rajtuk a legszebb díszeket, a kedvenceket, ahol megfelelő és méltó helyet kaphatnak a kincseink. 

Rengeteg típusa érhető már el a különböző webshopokban, de magunk is elkészíthetjük a saját verziónkat, ehhez csak néhány gyertyatartóra és két tálcára (optimálisan az egyik átmérője kisebb, a másiké nagyobb), valamint egy bútorfogantyúra lesz szükségünk.

_mg_9884_1.JPG

A dekorációk stílusától függ, hogy színre festjük-e az elemeket, de ha ilyen natúr darabokkal kezdjük, akkor a viaszolás is jó megoldás lehet. A pirosas/klasszikus karácsonyi dekorációk a sötétbarna viaszt jobban szeretik, ellenben a fehérrel való "bemosás" a hamvas, havas/jeges témákhoz illik jobban. 

_mg_9836_1.JPG

_mg_9843_1.JPG

_mg_9850_2.JPG

_mg_9856_2.JPG

_mg_9861_1.JPGA barna viaszolás után alapos áttörlés következik, erre jöhet a fehér viasz. Ezt is visszatörölve kapjuk azt a szürkés, "whitewashed" uszadékfa hatást, amit gyakorlatilag bármilyen más fa felületen reprodukálni tudtok ezután. 

_mg_9863_1.JPG

Célszerű összeragasztás előtt felületkezelni az elemeket, sokkal jobban hozzáfértek minden porcikájához, összeragasztva azért már bonyolultabb a feladat. 
Jelen esetben én csak ragasztót használtam, de ez is erősen megfogta a tagokat, aki biztosabbra szeretne menni, használhat fúrót, ebben az esetben célszerű egy erősebb tengely kialakítása. Ehhez minden elemet át kell fúrni középen, majd azon keresztül egymás után felfűzni az elemeket az adott tengelyre.

_mg_9881_1.JPG

_mg_9884_1.JPG

_mg_9887_1.JPG

_mg_9892_1.JPG

_mg_9898_1.JPG

_mg_9903_1.JPG

_mg_9908_1.JPG

Mindenkinek jó munkát és jó vadászatot tálcák és gyertyatartók után az ócskapiacon, aukciós oldalakon, kamrában, pincében vagy padláson!
Látjátok, érdemes ezeket a holmikat újra életre kelteni! 

További hasonló ötletekért érdemes követni a felületeimet: 
instagram: www.instagram.com/pure_design_by_bardoczeva
facebook: www.facebook.com/bardoczeva
tiktok: www.tiktok.com/@pdbybardoczeva

Szeretettel:

alairas_4.jpg

 

 

Amerikai almás pite

1000013318-02.jpeg

Hozzávalók:

Tészta:

350 g liszt
1 késhegynyi sütőpor
1 tasak vaníliás cukor
1 csapott teáskanál só
175 g lágyvaj vagy margarin
1 tojásfehérje (közepes tojásból)
50 ml (kb. 4-5 evőkanál) hideg víz

Töltelék:
1 kg alma
100 g porcukor
1 mokkáskanál fahéj
50 g búzadara

Ezenkívül:

1 tojássárgája (közepes tojásból)
1 evőkanál tej

 

 

 

Elkészítés:

A lisztben elvegyítjük a sütőport, majd egy keverőedénybe szitáljuk, és a többi hozzávalót is belehelyezzük. Kézi robotgéppel (dagasztó spirál) először alacsony, majd a legmagasabb fokozaton addig verjük, amíg egynemű tésztát nem kapunk. Egy enyhén belisztezett munkalapon a tésztát még egyszer átgyúrjuk, és fóliába csavarva legalább 30 percig hideg helyen tároljuk. Utána a tészta 1/3 részét egy enyhén belisztezett munkalapon kör alakúra (átmérő: 28 cm) nyújtjuk, és gyümölcstorta formába helyezzük. Egy villával többször megszúrkáljuk, és elősütjük.

Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve, a sütő alsó harmadában)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 15 perc

Sütés után a tésztát kicsit hagyjuk kihűlni. Közben a maradék tészta 1/3 részét kinyújtjuk úgy, hogy kb. 3 cm széles legyen. A tésztacsíkot körbe az alsó lapra helyezzük, és a forma oldalához nyomkodjuk. A töltelékhez meghámozzuk az almát, lereszeljük, a porcukorral és a fahéjjal jól elkeverjük. Egy edényben a levében megpároljuk. Amikor elég puha, levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a búzadarát. Így töltjük a tésztába. A maradék tésztát enyhén belisztezett munkalapon kör alakúra nyújtjuk. Kis figurákat szaggatunk ki belőle, pl. almaformát. Majd feltekerjük a nyújtófára, óvatosan beborítjuk vele az almatölteléket, és kicsit rányomkodjuk. Ha szükséges, levágjuk a túlnyúló részt. A tojássárgáját elkeverjük a tejjel, bekenjük vele a pite felszínét, ráfektetjük a kivágott formákat, és azokat is bekenjük.

Sütési hőmérséklet: mint az előbb
Sütési idő: kb. 45 perc


A tészta elősütése után, amikor az oldalát tesszük fel, gondosan össze kell dolgozni az alsó, elősütött lappal, mint régen az agyagot, ujjal összehúzva, ugyanígy az oldalát a tetejével is, mert ha nem csípitek össze, szét fog nyílni sütés közben. 

 

Életre kelteni az élettelent...

PENTART öntapadóra száradó ragasztó, bársonypor és matt akrilok a gyakorlatban

Jónéhány évvel ezelőtt a lakásdekorációk piacán megjelent egy új anyag, a polirezin.Ez egyfajta műgyanta gyakorlatilag, amiből finom részleteket is lehet önteni,súlya is van, tehát ha szép a kivitelezés, egészen értékes(nek tűnő) figurális dekorunk lehet. 
Ám ezzel egyidőben a gyenge minőségű, cserébe nagyon olcsó verziók is megjelentek.
Az egyik díszpéldánya is lehetne az utóbbi kategóriának ez a szegény bárány, akit most kezelésbe vettem. 

img_0665_1.JPG

img_0666_2.JPGA képen nem is igazán látszik, de amellett, hogy a festése igencsak elnagyolt, itt-ott sorjás is, és a hátán végig buborékos lett a felület, ezt pedig szerettem volna eligazítani.
Azt találtam ki, hogy az "arcát" kivéve bársonyporozni fogom az egész barit, hiszen mégis így lenne a legélethűbb.

img_0667_1.JPG

img_0668_1.JPGEhhez bézs és szürke bársonyport kevertem össze fele-fele arányban, és a matt bézs akril festékkel -kvázi alapozásként- lefestettem az egész barit. Miután megszáradt a festék, öntapadóra száradó ragasztóval bekentem az egészet, az "arcot" kivéve, és megvártam, hogy ez az anyag is átlátszóra száradjon. Ha bársonyport teszek fel egy felületre, akkor mindig, minden körülmények között csak az öntapadóra száradó ragasztót használom és ajánlom, mert ezzel a módszerrel lehet a legszebb, legegyenletesebb eredményt elérni.

Miután megszáradt a ragasztó, megszórtam a barit a porral jó vastagon és finom mozdulatokkal belesimogattam az anyagot a tapadós felületbe.

img_0674.JPG

img_0675.JPGA patáit feketére festettem, a feketét bézzsel  keverve egy kis színátmenettel árnyékoltam a lábait, és az "arcot". Szintén a bézs akrilt használva alapként egy cseppnyi pirossal rózsaszínt kevertem a fülek belsejéhez és a nózihoz, a szembogár fekete lett egy tűhegyni fehér csillanással. 
Ettől költözött a szemébe az élet. Kicsit kontúroztam a szemeket is, árnyékoltam néhány helyen és ezzel el is készült.

img_0676.JPGA bársonyos kis testére kapott egy vékony bársonyszalagból masnit és ha lett volna ennyire picike csengettyűm, azt is a nyakába akasztom...(valahol egyébként van, majd ha előkerül, felrakom). 

Gondolkodtam, hova fektessem és az egyik fajansz csészém mellett döntöttem, amit nagyon szeretek.Hogy védjem a portól és mindentől, üvegbúra alá akartam tenni.

Sokszor találok a lomin forgó ingás órákat, jellemzően akril búra alatt, de néha szerencsém van és kerülnek üveg búrások is a kezeim közé. Mivel ezeknek a "szerkezete" jellemzően műanyag, tömeggyártott holmi, így 1-2000 ft körül meg szoktam kapni és máris tudom használni, de nem igazán szeretem a műanyag alját se. 
Szerencsére néha a dolgok összeérnek, ennek a cserép alátétnek az aljá levő perem éppen tökéletes átmérőjű volt ehhez az üveg búrához.

img_0673.JPG

img_0677.JPGA kialakításából adódóan ezek a pöttyök zavartak, hiába volt szép a színe, ezért barna viasszal bevontam, ami jó, mély barna színt adott, most egy picit túl sötétet is. Ezért visszatörlés után fehér viasszal is áttöröltem és megkaptam az eredeti árnyalatot, ezúttal már pöttyök nélkül. 

img_0678.JPG

img_0679.JPGÓriás mázli, hogy a csésze pont befért ez alá a búra alá... kicsit üresnek éreztem az alapot, úgyhogy oda cseppentettem két cseppet az öntapadóra száradó ragasztóból és vártam, hogy átlászóra száradjon. 
Közben két pici hungarocell tojást, ami eredendően szürke volt, barna befejező viasszal kentem át, amit aztán színtelennel visszatöröltem, ezeket tettem a csésze tövébe. 

img_0680.JPG

img_0681.JPG

img_0691.JPG

img_0690.JPG

img_0687.JPGÍgy lett a zavaros tekintetű, összecsapott bárány végül az idei kedvenc húsvéti dekorációm, akit munka közben egészen megszerettem. 
Felruháztam nem csak bársonyporral, de egyfajta személyiséggel is, természetessége révén minden elkövetkező Húsvét tündéri kiegészítője lehet és lesz is...Szerencsére egész kis nyájam van hasonló, esetlen darabokból, akik alig várják, hogy újjászülethessenek.

Ma már annyiféle festék és felületkezelő anyag van, hogy gyakorlatilag elég csak a tárgyak formáját figyelni, minden más megváltoztatható, sőt, a forma is, mert elég egy kis levegőre száradó gyurma, vagy hőre hajlítható fa, és egyéb rátétek ahhoz, hogy bármiből egészen más legyen! 

Engedjétek szabadon a fantáziátokat és alakítsátok kedvetekre a környezeteteket! 
Az alkotás boldoggá tesz! 

Áldott Húsvétot kívánok mindenkinek! 
alairas_4.jpg

Ha így sütöd a mézeskalácsot, tökéletes lesz...

_mg_2648.JPG

Hozzávalók: 
25 dkg méz
1 cs fűszerkeverék
30 dkg vaj
3 tojás (+1 a díszítéshez) 
25 dkg cukor

1 kg finomliszt
3 teáskanál szódabikarbóna

25 dkg mézet 1 csomag mézes fűszerkeverékkel összeforralunk, mellette állva, mert gyorsan forr. Majd a tűzről levéve bele kell keverni 30 dkg vajat és addig kell keverni, míg fel nem olvad. 

Közben egy mély tálban 3 tojást 25 dkg cukorral és egy csipet sóval habosra keverünk és beleteszünk annyi finomlisztet, amennyit felvesz, utána belekeverjük a langyosra hűlt mézes-vajas keveréket, majd egy újabb adag lisztet, amibe belekeverünk előtte 3 teáskanál szódabikarbónát. 

Innentől gyúrni lehet, még liszt hozzá, még nem ragad, ez összesen általában épp egy kiló. 

Javasolt 2-3 órán át pihengtetni a hűtőben, de én ezt általában nem teszem, és így is tökéletes.
Ami a titka, 180 fokon 4(!!!) perc alatt megsül, néhány percet rá lehet húzni, de nem sokat. Így már sütés után is puha.

_mg_2649.JPG

_mg_2645.JPG

_mg_2651.JPG

_mg_2652.JPG

_mg_2653.JPG

_mg_2654.JPG

Levágtam a levendulát, most mihez kezdjek?

Szív alakú és kerek koszorú kötése újrahasznosított alapra

Kedves Olvasóim! 
Fél év telt el a legutóbbi bejegyzésem óta, és már nagyon érett egy igazán tartalmas poszt. Szerettem volna olyasmiről írni, ami sokatoknak hasznára válhat, inspiráló lehet, és alapvetően olyan érték, ami megérdemli, hogy ebben a formában a gyűjtemény részévé váljon.

Az egész történet ott kezdődik, hogy idén először a székesfehérvári Otti Manufactura megrendezte az első levendula fesztiválját, ahol sikerült hozzájutnom egy banános ládányi angol levendulához. Ez a fajta sokkal karcsúbb, filigránabb és később is nyílik ki igazán, mint francia rokona. Elhatároztam, hogy megpróbálok szív alakú koszorút kötni belőle. De milyen a megfelelő alap ehhez? Önmagában a virágokból nehéz szabályos formát kötni, sokkal könnyebb, ha van egy olyan váz, amire lehet dolgozni. 

_mg_1157.JPG
Végül úgy döntöttem, nem fogok bolti anyagokkal dolgozni, mikor itthon minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy elkészítsem a saját alapom.

Először is megrajzoltam a szív alap sablonját, ehhez hosszában félbe hajtottam egy A/4-es lapot és megrajzoltam, majd kivágtam a felét, kihajtva így garantáltan szimmetrikus lett.

_mg_1139.JPG

_mg_1141.JPG


Meggyötört karton dobozok vannak itthon ezerszám, ezért azokra felrajzoltam, majd kivágtam a szív formát. 

_mg_1142.JPG

_mg_1143.JPG

_mg_1144.JPG

_mg_1145.JPG


Arra érdemes figyelni, hogy mindenképp két szívet vágjunk ki, és a hullámkarton hullámai a két szívnél merőlegesek legyenek egymásra. Ez fogja garantálni a megfelelő merevséget. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyik szívet állítva, a másikat fektetve rajzoljuk fel és vágjuk ki. Mikor ezzel megvoltam, akkor papír maszkoló szalaggal egymáshoz rögzítettem, majd szorosan körbe tekertem a dupla karton vastagságú szívet.

_mg_1146.JPG

_mg_1147.JPGA papír maszkoló nem túl szép látvány, így gondolkodtam, hogy mit lehetne még tenni annak érdekében, hogy a végeredmény is tökéletesebb legyen, végül a vastag, francia lenvászon mellett döntöttem, amiből még volt itthon egy csík. Felszabdaltam, és a maszkoló szalaggal rögzítve az elejét és a végét, ezzel is körbe tekertem az alapot. Ügyelni kell arra, hogy az eleje és a vége ugyanarra az oldalra essen, és a levendulák is erre az oldalra kerüljenek, így a végeredménynél nem fog látszani semmi oda nem illő. Ragasztópisztollyal is megoldható természetesen, de ebben az esetben igyekeztem úgy megoldani, hogy minél kevesebb dolog kelljen hozzá.

Amikor az alap formát kitaláljátok, fontos, hogy legyen kicsit "eltúlozva", és ne legyen túl széles. Előbbi azért fontos, mert kis levendula csokrokat fogunk drótozni rá, amik a finomságokat nem igazán tudják követni, utóbbi pedig azért, mert a keskeny alapot jobban kitakarja a virág.

Ha ez megvan, akkor kezdődik az igazi munka. 

A levendulát 20-25 szálanként kis csokrokba rendezzük, az alaphoz tartjuk, és a drótot áthajtjuk rajta, majd szorosan meghúzzuk. A túl lógó szárat levághatjátok előtte is, én drótozás után szoktam csak levágni, biztos, ami tuti. Így haladunk körbe, mindig egy kis átfedéssel, ügyelve rá, hogy egyenletes legyen a felület, amennyire lehet. 

_mg_1151.JPG

_mg_1152.JPGA kritikus pontok a felső ív és az alsó csücsök, de kis gyakorlással az is menni fog. Én kicsit a vége előtt abbahagytam és a másik oldalról takartam át a virágokkal . 

_mg_1153.JPG

_mg_1154.JPGAzzal érdemes számolni, hogy rengeteg virágot felvesz egy ilyen dekor, a banános láda tele volt és egy 25 cm-es szív, meg 2 db 25 cm átmérőjű kerek koszorú jött ki ennyi virágból. Egy papír zacskónyi virág jellemzően egy 20-25 cm átmérőjű koszorúra elég, ami 15 cm-es alapra készül. 

_mg_1161.JPG

_mg_1162.JPGA kerek koszorúk alapja drótozott vessző, ezt bármilyen kerti nyesedékből, indából meg tudjátok kötni, csak körbe van tekerve dróttal és formára van igazítva. 
Az elkészítés egyébként ugyanaz, mint a szív forma esetében, a nehézség itt a végén van, amikor a kezdő csokor alá be kell dugni az utolsó pár csokor szárát. Ehhez érdemes a kezdő csokrot kicsit hosszabb szárral hagyni az indításkor.

_mg_1163.JPG

_mg_1164.JPG

_mg_1166.JPG

_mg_1168.JPG

_mg_1170.JPG

_mg_1180.JPGAnnyira megtetszett ez az újrahasznosítósdi, hogy gyorsan öntöttem néhány színben passzoló, szürkés, bordás gyertyát is a szetthez, természetesen félig leégett gyertyacsonkok újraolvasztása után. 

_mg_1179.JPG

 Azt kell látni, hogy ahogy telik az idő, az alapanyagok árai is az egekbe szállnak, minden kész koszorú alap és ragasztópisztolyba való betét drágul, a környezetvédelmi szempontokon felül ezért érdemes saját készítésű, vagy újrahasznosított alapokban gondolkodni.

Ez a projekt, ez a három dekoráció nagyjából 5 munkaóra, de a folyamatosan érezhető, csodálatos levendula illatban ez fel sem tűnik. Igazi zen, igazi flow. 

Készítsétek el Ti is, ha kedvet kaptatok hozzá, és ha kérdés lenne, keressetek bizalommal! 
Szeretettel:
alairas_4.jpg 

 

Páskom virágai

_mg_8467.JPG

_mg_8471.JPG

_mg_8539.JPG

img_8463.JPG

Megérkezés. A szó maga nem bír túl nagy jelentőséggel,egy zaklatott utazást képzelek mögé. Kinek-kinek más volt az útja, kinek-kinek más volt a poggyásza is. A megérkezés pillanata olyan megfogalmazhatatlan lelkiállapot, amit így leírni nem is tudnék...hányszor éltük át, hogy milyen belépni egy helységbe, ahol mindenki "idegen". Idegen akkor is, ha tudjuk, barátok közé megyünk, ismeretlenül is. Akkor is ijesztő, ha bízunk, ha reméljük a legjobbat, a kétkedő barátok, barátnők hitetlenkedő kérdései ellenére sincsen bennünk kétség, jó helyre megyünk. 

A másik oldalról a várakozás izgalma, az izgatottság, az aggodalom, hogy minden úgy történik-e majd, ahogyan szeretném, csak kis ideig feszített, mert úgy éreztem, mint már annyiszor, hogy minden pontosan úgy lesz jó, ahogyan lesz. Életemben először vágtam bele ilyen kalandba, hogy vendégként vendégül láthassak másokat egy olyan helyen, amihez őszinte szeretettel kötődöm. 
Amikor még csak tervezgettük ezt az eseményt, rengeteg részletet fedett homály, és felkészülni sem lehet mindenre, ami ilyenkor adódik, hiszen kilenc hölgy érkezett és szerettem volna mindenkivel beszélgetni, mindenkit kicsit megismerni, igyekeztem jelen lenni és tényleg a jelenben lenni velük. 

Annyi érzelem kavargott ebben a két napban, hogy elmondani sem tudom...nem csak az enyémek...hiszen minden virágszálunk fantasztikus, értékes ember, értékes gondolatokkal és rendkívüli nyitottsággal. Az első, óvatos lépéseknél volt, hogy aggódtam, ennyi különböző habitusú hölgy vajon hogyan ért majd szót, de csodálatos élmény volt látni, hogy gyönyörűen egymás mellé símultak a szálak, semmi dolgom nem volt, csak ülni és gyönyörködni. 

Az elsődleges célunk ezzel a történettel az volt, hogy menedéket kínáljunk azoknak, akik úgy érzik, hogy picit ki kell szakadniuk a mindennapjaikból ahhoz, hogy talán külső szemlélőként tudjanak végignézni rajta és ahogy lett is, számos esetben sikerült megnyugodni, kicsit más szemmel tekinteni a nehézségekre és a feladatokra. Őszinte beszélgetések zajlottak, amik eredményeként az egymást támogató közösség minden egyes tagja érezhette, nincsen egyedül. Maga az alkotás szinte nem is volt szempont a jelentkezéseknél. 
A hangulat kedvéért természetesen vittem magammal egy karácsonyfát, amit néhány nappal korábban díszítettem fel, mert enélkül elképzelhetetlennek éreztem az egészet. Fa nélkül nincsen karácsony. 

_mg_8724.JPG_mg_8745.JPG

_mg_8725.JPG

_mg_8726.JPG

_mg_8728.JPG

_mg_8744.JPG


Van egy elmélet, ami szerint ha sokat beszélünk az érzelmeinkről, azoknak csökken az intenzitása, talán ez lehet a terápiás beszélgetések lényege is, hogy a traumák kibeszélése segít azokat feldolgozni, ám ugyanúgy a jó élmények fénye is fakul, ha sokszor meséljük el...Így nem is részletezem tovább, hiszen még sokáig szeretném magamban tartogatni ezeket a kis fényes csillag-élményeket...de kell, hogy lássátok, tudjátok, hogy tud különleges dolog születni abból, ha egy ilyen hölgykoszorú összeáll. 

Mivel a fő cél nem a konkrét alkotói folyamat volt, így nem is ezzel kezdtük a programot, hanem azzal, hogy időt hagyjunk magunknak, az első sorokban említett MEGÉRKEZÉS élményének megélésére. Időt hagytunk arra, hogy mindenki letehesse a maga poggyászát (szó szerint és átvitt értelemben is), és a maga tempójában nyugodhasson meg, nyílhasson ki ott, a többiek előtt. Pillanatok alatt érezhetően eltűntek azok a pici kis -csak a külvilágnak szóló- momentumok, amiket mind felveszünk néhanap és önmagunk lehettünk mindenféle manír és színház nélkül. Délután négytől este tízig ült a társaság egy asztalnál és csak beszélgettünk...illetve dehogyis csak beszélgettünk, hiszen sokkal több dolog történt ott...

_mg_8439.JPG

_mg_8437.JPG

_mg_8199.JPG
Vendégek voltunk. A szó legnemesebb értelmében, én magam is vendég voltam és úgy is éreztem magam, a Házigazda gondos, figyelmes törődésének minden apró momentumát igazi ajándékként éltük meg. Megtisztelő és értékes perceket szánt ránk Mosberger Mihály, a Páskom Cottage tulajdonosa, aki leült közénk és mesélt a Páskom történetéről, az érzelmi kapocsról, ami Lajoskomáromhoz köti, miközben fantasztikus bonbonok és borok kerültek terítékre. 
Nem fogom tagadni, én annyira kimerültem estére, főképp lelkileg, érzelimleg, hogy hamar feladtam, és elköszöntem a lányoktól, de öröm volt látnom, hogy nekik további terveik vannak a szauna házban és a jacuzziban, ahogy erről egyébként másnap reggel csiripeltek is. 
Bennem volt a bizonyosság, hogy nem kell jelen lennem ahhoz, hogy tovább építsék a hidakat egymás között, mert éreztem a nyitottságot mindenkiben és abszolút így is történt. 

img_20211213_075149-01.jpeg

img_20211213_064231-01.jpeg



Reggel korán ébredtem és elmentem sétálni kicsit, hogy napkeltében is megcsodálhassam ezt az egész álom-ködös környéket, és milyen jól tettem, őzekbe, fácánokba botlottam, néztem, ahogy álmosan botorkálnak elő a hajnali kutyasétáltók, hétfő reggel lévén indult az élet, és teljes időzavarban voltam...

Mire visszaértem, már előkerültek a kislányok is és reggelihez készülődött mindenki, az alkotást magát pedig 10 órakor kezdtük. 
Nem készütem komoly projektekkel, mert az volt a szándékom, hogy mindenki sikerélménnyel távozzon, mindemellett fontosnak tartottam elmondani alapvető elméleti fogásokat a kompozíciókról, anyagokról, színekről, ezért mini koszorúkat és apróbb díszeket készítettünk. Ezekkel is vidáman eltelt 3 óra, és egykor együtt megebédeltünk ott a Páskom éttermében. 

_mg_8702.JPG

_mg_8704.JPG

_mg_8708.JPG

_mg_8710.JPG

_mg_8714.JPG

_mg_8739.JPG

_mg_8741.JPG

_mg_8746.JPG


Volt, akitől elköszöntünk, mert sietett haza, de akadt néhány Hölgy, akikkel ebéd után még nyakunkba vettük Lajoskomáromot és körbesétáltunk, hiszen erre még nekem sem volt alkalmam, annyira friss történet a miénk. Séta közben levontuk a tanulságokat, őszintén mindenkit kifaggattam, mi volt jó, mi volt rossz, hogy tovább épülhessünk, hogy ez mindig jobb és jobb lehessen, de annyira nem mondott senki javítandó tételt, hogy ezzel gondban leszek...

img_20211213_151723_1.jpg

img_20211213_150437.jpg

Összességében nem találom a szavakat még ma sem...azt gondoltam, hogy mára leüllepszik, át fogom tudni gondolni és meg fogom tudni fogalmazni az érzéseimet, de ez egy hosszabb távú történet lesz...és izgatottan állok a bizonytalan jövő elé, mert szeretném folytatni. Nem is hogy szeretném, hanem a mostani csapatom kijelentette, hogy ők bizony visszajönnek, és ha lehet így, együtt. 

Számos gondolat van még a fejemben, ötletek, tervek, amiket meg kell vizsgálni, hogy mennyire életszerűek, komolyabb projektek, hosszabb tartózkodás, minden Tőletek függ, akik velem tartotok ezek az úton. 

Ha ezt a kis szubjektív élménybeszámolót olvasva úgy érzitek, hogy szívesen csatlakoznátok ebbe a kivételes közösségbe, még megtehetitek! 
A létszámot 10 főben maximalizáltam, de a nagy érdeklődésre való tekintettel most hétvégén is lesz egy alkalmunk, december 19-20-án, ahová még van 3-4 szabad helyünk.

A workshop díja 35ezer ft, ami tartamazza a szállást, reggelivel és a workshop minden felmerülő költségét, a vacsora és az ebéd önköltséges, ebéd 2000 ft/fő áron lesz elérhető most is, ha minden jól megy.
Érdeklődés esetén keressetek bizalommal, üzenetben, kommentben, emailben, kinek mi a kényelmesebb, az email címem puredesignbybardoczeva@gmail.com.

Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjem elsősorban Mosberger Mihálynak, hogy lehetővé tette, hogy ez a mese elkezdődjön, és a bizalmával megajándékozva engedte, hogy Háziasszonyként foglalkozhassak a vendégeimmel. Köszönjük a rengeteg ajándékot, a törődést, a gondoskodást, az időt, amit velünk töltöttél! 
Nagyon nagy köszönettel tartozom továbbá Hornyák Evelinnek, aki nélkül elvesztem volna a szervezésben, és a Páskom stábjának, akik kiszolgáltak minket. 
Ezen felül természetesen nem tudok elég hálás lenni minden egyes virágszálnak, akikkel együtt tölthettem ezt az időt, rengeteget tanultam Tőletek, Rólatok, magamról általatok. 
Ezt a képet örökre a szívembe vésem. Hamarosan találkozunk! 

img_20211213_141413_1.jpg








Rend a káoszban, vagyis bennem

Tisha Morris: Rendterápia című könyve alapján

Azt sem tudom, hol kezdjem...Azt már megtapasztaltam, hogy a kampány-jellegű sztorik nem tartósak, elég a fogyókúrás kísérleteimre gondolni. Ha nem kíséri az egészet egy szemléletváltás, ha nem változik meg alapjában a hozzáállás, a gondolkodás, az ÉLETMÓD, akkor ez csak egy fellángolás, amiből -mikor már elegünk lesz, mert elegünk lesz, ha nem válik az új út egy idő után természetessé-, visszacsúszunk, mélyebbre, mint ahonnan indultunk.

Valahogy így van ez a környezetünkkel is. 
Van az a stádium, amikor már annyira nagy a baj, hogy bedobja az ember a gyeplőt...amikor már azt mondja, jó, mindegy, ezzel nem tudok mit kezdeni, csak vándorolnak a kupacok egyik sarokból a másikba, és fél órákra, órákra tényleg, mintha rend lenne, de amint kell valami, vége...TIpikus a reggeli öltözködés..ahogy fogy az idő, kapkodunk, és semmi se jó, vissza már nyilván nem kerül, ráadásul mire elindulunk, megutáljuk a cuccaink 80%-át, amiért cserben hagyott.
Az ember a fejével tudja, hogy tök egyszerű lenne hozatni egy konténert és némi pénzért cserébe egy fél nap alatt minden gond megszűnik, na de mit tartsak meg és mi menjen? Mitől függ, hogy mi kell és mi nem? 

Nézzük a kiindulási állapotot!
Engem megtanított anyu takarítani, rendet rakni is tudok, akárcsak a gyerekeim, de utáljuk. Pedig tök látványos, és néha rám jön, akkor haladok is, de alapvetően inkább élvezni szeretem a rendet, mint megteremteni. Ezért kifejezetten idegesített, hogy folyton elölről kell kezdeni, ráadásul a férjem még volt katona, onnan pedig kényszeres rendmániásként jött ki. Nem elemzem, mennyire idegesítheti szegényt a rendetlenségem, de azt kezdettől fogva tudtam, hogy ez lehet a kapcsolatunk egyik nagy erőpróbája. A gyerekek megszületésével lazult kicsit, és én is összekaptam magam, de a helyzet még mindig tőle követel több higgadtságot.

Néhány éve kezembe került Marie Kondo könyve, ami nem bonyolította a dolgokat, az alapelv pofonegyszerű, vegyél mindent a kezedbe és csak azt tartsd meg, ami örömet okoz.  Nem éreztem azonnal a hatását, de aki olvasta, egyetért velem abban, hogy hosszú távon azért igencsak átalakítja az ember gondolkodását. 
Nagyszerű élmény volt, de még mindig nem tudtam, hogy én miért érzek így, ahogy, és mivel szeretem analizálni magam, ráadásul kíváncsi típus is vagyok, ikrek jegyűként, elkezdtem foglalkozni az okokkal...mint ahogyan a gyógyászatban a pusztán tüneti kezelés helyett -jó esetben- az okokat számolják fel.

Elkezdtem gondolkodni. (Amúgy is szoktam, csak nem ezen...) 
Tavaly előtt volt egy kb másfél éves stádiumom, amikor egyáltalán nem találtam a helyem. Semmi se volt jó, semmi sem motivált, nem nagyon alkottam, csak a "kötelezőket", nem okozott örömet, piacra se mentem, ha pszichológus lennék és nem ismerném magam, azt mondanám, hogy kiégtem. Akkor ezt is gondoltam, mert a tünetek abszolut erre utaltak.
Aztán rájöttem, hogy nem...nagyon nem...

Újra csak ismételni tudom magam, rettenetesen érzékeny embernek gondolom magam, aki mindig figyel a jelekre és igyekszik az ösztöneire hallgatni. Mielőtt anya lettem, színes, hangos, megkockáztatom vadóc fiatal lány voltam, Nagy volt a szám, de a szívem is. Tudtam, ki vagyok és azt gondoltam, hogy enyém a világ. Aztán anya lettem, és megszületett a lányom, elköltöztem 120 km-re, egy barátom se volt itt, Diát kivéve...Totális identitásválságba kerültem. Ki vagyok én? Hogy lesz ez? Bejátszott egy "kis" szülés utáni depresszió is, amikor felfogtam, hogy anyu csak 1-2 napot tud itt lenni, miután hazahoztuk a babát és innentől kezdve magamra vagyok utalva. A férjem folyamatos három műszakban dolgozik, egy héten két éjszaka biztos nincs otthon, hát mi lesz velem így, ha bármi baj van, ha rohanni kell, ha lázas, ha beteg, vagy csak ha sír...Pánik...jó, mindegy, ez van, mit tegyünk? Mindenbe kapaszkodtam, ami biztosnak tűnt, és akkoriban kezdett anyu férje Svédországban dologzni hozott pár magazint, ahol minden fehér volt, rájöttem, hogy ez nagyon tetszik, olyan nyugodt, olyan békés, hogy ez kell nekem is. Akkorra már ott tartottam, hogy bizonyos színek, bizonyos hangok fizikai fájdalmat okoztak, így száműztem mindent a környezetünkből, amit csak tudtam...mivel akkoriban ez még nem volt ekkora divat, sokan fennakadtak rajta...utólag azt mondom, hogy ez is egy szélsőség és egyik szélsőség sem feltétlen jó, de lehet, hogy valakinek az aktuális lelkiállapotán ez segít a legtöbbet. 

Meglett a fehér, és bár akkoriban azért már pár éve blogoltam, elkezdtem a facebookot is. Ti már így ismertetek meg, fehér, csendes, szerény fiatal anyuka, csak azt nem láttátok, hogy mi van emögött. Én pedig írtam. Eleinte terápiás jelleggel, később már, ahogy javult a helyzet, ahogy kezdtem felfedezni magam ebben az új szerepben, ahogy nőtt az önbizalmam, hogy életben tudok tartani nem csak egy, de két gyereket is, kezdtek a helyükre kerülni a dolgok. Gyakorlatilag a két gyerek a napom minden percében elterelte a figyelmem, a túlélésre mentem sokszor, de ahogy cseperedtek és egyre önállóbbak lettek, egyre több időm lett gondolkodni. Kezdtem úgy érezni, hogy hopp, nem is kellek én ide folyton, lenne szabad időm, ha nem is túl sok,amíg ovi/bölcsi van, de mit kezdjek vele??
Szerettétek a fehéret, szerettem én is, de kb 2-3 évvel ezelőtt, amikor Anna elment iskolába és a fiam oviba, kezdtem újra azt érezni, hogy valami nem jó...ez nem én vagyok...én nem ilyen vagyok. Nem ezt szeretem, nem erre vágyom, nem erre van szükségem. Ahogy mondani szokták, a legtöbb probléma akkor kezdődik, amikor az ember túlságosan ráér kombinálni...ezt aláírom. De hogyan kezdjem el? Eldönteni volt a legnehezebb, hogy oké, ez így nem mehet tovább. Utána pedig, ahogy az angol mondja: "Make it, until you take it", vagyis csinálj úgy, mintha már a Tiéd lenne, amit szeretnél, és a Tiéd is lesz. 

A saját személyiségem visszakövetelte a helyét. Lényegében annyi történt, hogy már nem volt szükségem a fogódzókra, és egyre jobban fájt az a bizonyos szög, amibe beleültem...újabb identitásválság...már nem kell, hogy 24/7-ben anya legyek, hol vagyok én ebben a sztoriban? Ki vagyok, ki lettem? Miben változtam? Mit szeretek, mit szeretnék? Hiányzott, hogy nő lehessek, ebben az se segített, hogy itthonról dolgozom folyamatosan és nem járok emberek között, nincsen meg a kommunikáció a kollégákkal, verbális/nonverbális ingerek nem érnek...ez egy idő után hiányzik, igen.  Hazudik, aki azt mondja, hogy nem hiányzik neki, hogy rámosolyogjanak, vagy azt mondják, csinos. 
Akkor kezdtem el összeszedni magam és olyanná formálni a külsőm, amilyen most. Mell alá érő hosszú hajból rövid, vastagra épített műköröm, amivel nem tudtam kaparni és nyomkodni az arcom, ami 16 éves korom óta meglevő rossz szokásom volt, jött a pilla, amit fél évig tartott megszoknom, de annyira akartam és így tovább...Nem azt mondom, hogy egy nő ettől nő, de én ettől éreztem magam jobban.

DE -és itt jön a lényeg- ezzel párhuzamosan változott a könyezetem is. 

A temérdek holmit, amit gyűjtögettem -így utólag már látom, hogy azért, hogy jutalmazzam magam, ha már más nem jutalmaz-, elkezdtem fullasztónak érezni. Telítődtem. Továbbra is nagyon szeretem a régiségeket, de az idők során gyűjtögetőből gyűjtővé váltam, aki számára már fontosabb a minőség a mennyiségnél. Ezáltal a tárgyaim száma is jelentősen csökkent, gyakorlatilag másfél évig tartott,amíg nagyjából mindent átnéztem és kiárultam, ami nem kellett már. 
Rájöttem, hogy nem a tárgyaktól leszek rendben, a mennyiségük mindig valaminek az ellensúlyozását bizonyítják, nem azok tesznek boldoggá, vagy ha igen, csak néhány pillanatra. Megszerezni igazából nagyobb öröm volt, mint birtokolni. Csak szerezni akartam...de sosem gondoltam végig, hogy miért.

Nem is olyan rég eljutottam a legfontosabb kérdésig, MIT AKAROK ÉN? Milyen környezetet akarok, KI VAGYOK ÉN? Abszolút igaz, hogy a környezetünk, ahogyan az öltözködésünk is, az egyik leggyakoribb önkifejezési forma. Nyilván vannak, akik számára ez nem ilyen filozófikus dolog, nem érdekli őket, hogy milyen, amit használnak, ha hozzák az elvárt funkciót, de számomra mindig fontos volt. Talán túl fontos is... a mai napig előfordul, hogy valamit a csomagolása, a külseje miatt veszek meg.
KÖRNYEZETEM= ÉN
Nem megváltoztam, csak visszaváltoztam. Akik rég ismernek, tudják ezt.
De amikor a régi énem birtokoltam, még nem volt saját otthonom, így fogalmam sem volt, hogy mi az, ami passzol hozzám. 

Az első feladat: megismerni a célt. Cél nélkül nincsen oda vezető út se.
Milyen vagyok, milyennek érzem magam? 
Szerettem volna minőségi, természetes anyagokkal körülvenni magam. Különlegességekre vágytam, egyedire, NEM TÁKOLT KÉNYSZERMEGOLDÁSOKRA, hanem színvonalra. 
El kell képzelni, látni kell magunk előtt, mert csak akkor tudjuk létrehozni, de akkor gond nélkül. 

Ahogy a könyv is mondja, a gond akkor jön, amikor életünk kulcsfontosságú tapasztalatai és élményei hatására TELJESEN TERMÉSZETES MÓDON megváltozik a személyiségünk, ám a környezetünk ezt nem követi. A tárgyainkba kapaszkodunk, mintha ezek lennének az egyedüli biztos pontok, amiket ismerünk, pedig már túlnőttünk rajtuk, nem fogják tudni biztosítani a számunkra, amit várunk tőlük. 

Azt tapasztaltam, hogy a tárgyak nem csak fizikai helyet vesznek el, hanem energiát is. A sok tárgy, sok energiát. Nem csak azért, mert takarítani kell őket, hanem egészen egyszerűen foglalják a helyet az energetikai térben, így az nem tud áramolni, megragadunk a régiben, és nincsen helye az újnak. Észrevétlenül gátat építettünk, ettől várva a csodát, pedig épp ez akadályoz meg minket. 

Mindenkinek vannak olyan "árnyoldalai", amelyeket jobb szeretne inkább elrejteni. Erre tökéletesen megfelelőek a szekrények, biztos ismerős a "csontváz a szekrényben" kifejezés. Aki környezetében patyolat rend van, de a szekrényeibe zsúfol mindent, amivel nem akar foglalkozni, az sem jó megoldás. Azokat a tárgyakat, amikkel nem akarunk foglalkozni, hajlamosak vagyunk padlásra, pincébe, szekrénybe, kupiszobába száműzni, de ezek ettől még ott vannak...és hatnak. Negatívan.
Mindenkinek vannak árnyoldalai, igen. Nekem is, neked is. 
Nincsen értelme jóként vagy rosszként definiálni, egyszerűbb a sötét/világos vagy jin/jang hasonlattal élni, vagyis nem létezik az egyik a másik nélkül. Ha valaki elrejti a sötét oldalát, attól az még létezik, és minél mélyebbre rejti, annál alattomosabban fogja visszakövetelni a részét. Amíg valaki képtelen elfogadni ezt az oldalát, sohasem fogja harmóniában érezni magát, mert ez mindig megosztottság-érzést szül. 
MINDEN EMBERNEK VANNAK ÁRNYOLDALAI. Emiatt haragudni bárkire olyan, mintha saját magadra haragudnál. Ha elfogadod, egycsapásra megszűnnek a nehézségek, felszabadító érzés, és egyensúlyba kerülsz önmagaddal. Sőt, jobbat mondok, nem csak önmagaddal, mindenki mással is. 
Ezeket a tulajdonságokat meg kell becsülni. Ezek tesznek minket egyedivé, itt rejtőzik minden, amitől mások vagyunk, mint a többiek. Sőt, itt rejtőzik a kreativitásunk is, nem véletlen, hogy a legtöbb művészt "defektesnek" titulálják és minél elborultabb, minél szokatlanabb a közvélemény szerint, általában annál nagyobb zseni. Ha azt mondod, hogy Neked nincsenek árnyoldalaid, figyeld, hogyan regálsz másokra, mert nagy igazság, hogy ami másban zavar, általában azzal van dolgod magadban. Aki egyensúlyban van önmagával, azt semmilyen tulajdonság sem idegesíti, semmi sem zavarja, maximum azt mondja, hogy ezzel nincsen dolgom és teljes lelki nyugalommal tovább sétál. Aki szereti magát, csak az képes feltétel nélkül elfogadni mást, az árnyoldalaival együtt is. 
Igen, nekem is vannak árnyoldalaim. Tudom magamról, hogy önfejű vagyok és makacs. Tudom magamról, hogy büszke vagyok és nehezen engedem ki a kezemből a gyeplőt. Tudom, hogy túlfejlett az igazságérzetem, és emiatt szeretek hangot is adni a véleményemnek, ha úgy érzem, igazságtalanság történt. Tudom, hogy nem vagyok elég szerény, nem vagyok elég alázatos, nem vagyok elég nyugodt, főleg nem ahhoz képest, amit sokan megszoktak tőlem. De az nem én voltam. Ez vagyok én. 
És milyen vicces, amikor végre vérrel verítékkel sikerül elérnem, végre újra én vagyok én, közli velem a közönség, hogy "EZ NEM TE VAGY."
DE, az a rossz hírem, hogy én vagyok, ez is, meg még nagyon sok minden más is, amit még nem ismertek, sőt, lehet, hogy én magam sem ismerek magamban. 

Hogy jön ez a rendhez? 
HA olyan alapvető pszichológiai problémákat felismerünk, feldolgozunk, megoldunk, mint hogy ki vagyok, mit akarok, mit nem akarok/tudok feldolgozni, mihez ragaszkodom görcsösen, mit jelent a takarításmániám, mit leplezek vele, miért akarok szerezni, birtokolni, miért jutalmazom magam, ha elfogadjuk az árnyoldalainkat, és nem szégyelljük, hogy van ilyenünk, EGYENSÚLYBA kerül minden. És azt hiszem, ez a legfontosabb...egyik szélsőség sem jó soha, mindenben szeretek a középúton járni, de ha megvan az egyensúly, már nem fog gondot okozni az elengedés se. 
Nem kell mindent kidobni, csak azt, amivel már nem "élő" a kapcsolatunk, itt csatlakozik Konmari a képbe, ami örömet okoz, azzal "dolgunk van", az hozzánk ad, ami nem okoz örömet, azt nyugodtan elengedhetjük, hogy másnak viszont örömet okozhasson még. 

Összefoglalva: 
-megváltozott körülmények=megváltozott személyiség=megváltozó környezet
-lelki egyensúly (elégedettség/öröm/boldogság)=a tárgyak jelentősége erősen lecsökken
-tudd, mit akarsz, tudni fogod, hogy érd el
-amíg a lelki munkát nem végzed el, kár kidobálni tágyakat, ezzel megfoszthatod magad a gyógyulás lehetőségétől

...és még csak az első fejezet pár oldala alapján felmerülő gondolataimat írtam le...csak a felszínt kapargattam...úgyhogy mindenkinek sok szeretettel ajánlom, tényleg igazán tartalmas, sőt, értékes írás, ha úgy érzitek, itt az ideje szembenézni a szekrény mélyén rejtőző csontvázakkal, mielőtt maguktól kihullanak. 

10 ok, amiért megéri bloggernek lenni

Tegnap írtam egy bejegyzést arról, miért NEM jó bloggernek lenni, de az igazságosság elve alapján itt az ideje, hogy megírjam, miért jó . Minden érdemnek két oldala van és különösen igaz ez az élet olyan területeire, melyekben érzelmileg érintettek vagyunk. 
A munkánk, a szenvedélyünk pont ilyen terület. A munka nem is jó szó rá, nevezzük inkább hivatásnak, olyan feladat, amire elhivattunk, ami az életet jelenti, ami miatt reggel örömmel kelünk, és amikor este lefekszünk, alig várjuk, hogy másnap legyen és folytathassuk.

1., Függetlenség

Ahogy tegnap is írtam, mindennek ára van. Annak, hogy nincsen az embernek főnöke, az az ára, hogy nincsen fix fizetése. Mindenkinek mérlegelnie kell, mi a fontos, a szabadság vagy a biztonság és aszerint kell döntenie, de a magam részemről a szabadságot mindennél többre értékelem. Emellett nincsenek nagy igényeim, nincsen kertes házam, se kertem, se teraszom, de még egy erkélyem se, a kocsink jövőre már nagykorú lesz, bár jól tartja magát, a 18-at tölti lassan, tizenéves korom óta nem jutottam el nyaralni a tengerhez, de ugyanolyan boldoggá tesz a Balaton part és a Bakony is. Ismerem magam, tudom, hogy nem vagyok jó utazó, pár nap után mindenhol honvágyam van, még a legszuperebb helyen is, tehát ez számomra nem nagy áldozat. Ha a saját céged vezeted, nincsenek feletteseid, de mindenért Te leszel a felelős, és onnantól kezdve nem foghatod senkire, ha nem jól alakulnak a dolgaid.

2., Kötetlen munkaidő/home office

Ahogyan az első pontban is említettem, van, akinek ez hátrány, számomra előny. Nem kell reggel nyolctól ötig egy irodai asztal mögött ülnöm, dolgozhatok otthonról, de ennek megvan az a hátránya, hogy egyrészt soha nem teszem le a munkát, másrészt pedig folyton kifogásokat keresek, ha nem érzem az ihletet. Berakok egy mosást, vagy ruhát hajtogatok, súlyosabb esetben ablakot pucolok, és a legalja az, amikor leragadok a netflix vagy az hbo go elé dokumentumfilmezni. Rajongom a dokukért...és a valós történeten alapuló sztorikért, mert hiszem és vallom, tényleg nincsen jobb rendező az életnél.  Imádok itthon lenni, nekem ez a biztonságos fészek a védőburkom, amin belül megteremtem a magam paradicsomát és ahová nagyon megválogatom, hogy mit/kit engedek be (valójában). Itt most nem a blogról van szó természetesen, hanem a való életről.
Nem vagyok túlságosan szociális, introvertált emberként sokkal jobban szeretek magam lenni, sőt...míg mást az készít ki, ha egyedül kell lennie, én akkor esek szét, ha nem lehetek magamban legalább néhány órát hetente. Optimális esetben ez néhány óra naponta lenne, de most nem ezeket az időket éljük, ugye...Itt is felmerül, hogy aki szociális lény, igényli a társaságot, annak nem biztos, hogy ez a megfelelő út.

3., Nincsenek határok

A virtuális világban nem állíthat meg semmi és senki. Nincsenek országhatárok, nincsenek falak, nincsen távolság. Minden azonnal történik, nem kell várni hetekig egy válaszlevélre, nincsenek közvetett akadályok, mindenki mindent elintézhet közvetlenül. Ugyanakkor ami az előnye, az a hátránya is, nem lehetsz meggondolatlan, mert ahogy mondani szokták: kimondott szó, kilőtt nyíl...fokozottan igaz ez az internetre, ami felkerül, örökre ott marad. Emellett azonban nincsen még egy olyan felület, ahol -ha tényleg jó vagy- ennyi embert érhetsz el ennyire könnyen és gyorsan, legfőképpen pedig többé-kevésbé ingyen. Gondolj csak azokra a művészekre, akik a youtube-nak, tiktok-nak köszönhetik az ismertségüket, mert ott énekeltek először, vagy ott kapták fel a zenéjüket. Itt tényleg nem lehet semmi sem akadály, és valahol ez egyébként ijesztő is, mert tényleg Rád tolja a teljes felelősséget. 

4., Magán vagy publikus, mindenképpen terápiás

Az írás, ahogyan a beszéd is, sokszor terápiás hatású. Ha feszült vagy, ha félsz, ha fáj, ha valami nem kerek és ezt elmondhatod valakinek, aki meghallgat, esetleg együttérzéséről, támogatásáról biztosít, vagy nem, csak küld egy ölelést, máris jobban érzed magad, nem? Egyfajta biztonsági szelepként segíthet levezetni a frusztrációt, feszültséget, és minden rosszat, ezáltal segít megkönnyebbülni, az olvasóid pedig rájöhetnek, hogy egyrészt te is ember vagy és mint olyan, esendő, márészt pedig ők sincsenek egyedül a problémáikkal. A sorsközösségek összetartó ereje megkérdőjelezhetetlen, és máris elérkeztünk a következő ponthoz, ami a

5., Közösségépítés
 
Ahogy a latin mondja similis simile gaudet, vagyis hasonló a hasonlót szereti. Különösen igaz ez egy olyan személyes és intim élethelyzetre, amikor az ember őszintén kitárulkozik és lehetőséget ad, hogy az arra nyitottak belelássanak az élete egy kis szeletébe. Abszolut hiszek a közösségek erejében és tudom, hogy együtt, összefogással gyakorlatilag mindenre képesek vagyunk, míg egyedül hajlamos az ember elbozonytalanodni. A virtuális barátaimmal körülvéve olyan könnyű dolgom van! 

Én csak teszem a dolgom, adok, mert ez a célom, ez a küldetésem, biztosan érzem és milyen érdekes, ezt a csillagok is megerősítették, tehát az utamon vagyok és jó az irány. De mint mindenki, én sem vagyok mindig a topon és olyankor, egy-egy nehezebb nap vagy egy-egy elkövetett hiba után hozzátok fordulni olyan, mint hazaérni. A Ti kedves szavaitok számtalan esetben adtak már erőt a folytatáshoz, és a legjobb ebben, hogy ezek nem üres szavak, érzem a szeretetet mögöttük. Ezt nem értheti kívülálló, de én és Ti biztosan érzitek. Számomra nagyon fájó, amikor valaki, aki ezt nem érti, Benneteket minősít vagy támad, mikor azt írja, hogy birkák vagytok és bármit teszek, akkor is engem fogtok isteníteni. Ezt abszolut nem gondolom így. Olyan a kapcsolatunk, mint egy igazi jó barátság, próbálunk segíteni, ahol és amikor tudunk, támogatjuk egymást, finoman elmondjuk, ha a másik hülyeséget csinál, és néha tényleg csak szeretünk. Kedvesen, halkan, de biztosan. Ez pedig mindennél többet jelent.

6., "Hírnév"

Ha valaki gyakorlatilag csak az online világban mozog évekig, akkor elhihetitek, hogy elképesztő élmény szembesülni azzal, hogy a való életben is léteznek azok az emberek, akikkel eddig csak billentyűzeten keresztül kommunikáltam. 
Néhány éve a metrón ültem Pesten, szemben velem egy lány nagyon nézegetett, és kezdtem kellemetlenül érezni magam. Végül megszólított, hogy szia, te vagy az Évi? Nagyon zavarban voltam, a mai napig nagyon nehezen kezelem az ilyen helyzeteket, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól...Olyan sokan meséltétek, hogy egy-egy hobbiboltba betérve kértetek alapanyagokat és az eladó megkérdezte, hogy csak nem az Évi blogján látott dekorhoz kell? A kedvenc történetem pedig az, amit anyu mesélt. 
Számára sokáig nagy szívfájdalom volt, hogy a diploma előtt ott hagytam az építész kart, így egy érettségivel akarok boldogulni az életben, sokáig nem vette komolyan, amit az építész szakma helyett választottam. Ám a sors úgy hozta, hogy hosszú évtizedek után, amit a skanzenben töltött Szentendrén, megkapta az evangélikus ovi vezetői posztját. Az ovit fel kellett újítani, hozzátoldani, ehhez építész kellett, komoly engedélyeztetés, és be kellett mennie Szentendre főépítészéhez is, aki történetesen egy nagyon kreatív nő, és aki úgy fogadta, hogy: "Szia, nem te vagy a Bardócz Éva édesanyja?" Ez volt az a pillanat, amikor neki is leesett, hogy talán többet jelent, amit csinálok, mint puszta próbálkozás, azóta pedig teljesen nyilvánvalóvá vált számára, hogy én így vagyok boldog. Úgy gondolja a mai napig, hogy a nehezebb utat választottam, és ezzel nem is vitatkozom, de én így vagyok boldog. 

7., Elismerés

Mindenki, aki ilyesmibe vágja a fejszéjét, abban reménykedik, hogy egyszer nagy cégek fogják megkeresni őket, ez a cél lebeg mindenki szeme előtt, mert ez egyfajta minőséget is garantál. Én soha nem kerestem meg egy céget sem azzal, hogy ki vagyok, mit csinálok, és nem tudnánk-e együtt dolgozni, mert mindig komolytalannak éreztem magam az ilyesmihez. De minden egyes alkalommal, amikor valaki kooperálni szeretne velem, az hatalmas megtiszteltetés. Nem mindig lesz belőle konkrét együttműködés, de mindig inspiráló és élvezetes beszélgetések zajlanak, amik engem is előre mozdítanak. 
Nem szeretnék reklámozásból élni, valahol itt a határ a blogger és az influenszer között, hogy amíg az előbbi célja a minőségi tartalomszolgáltatás, utóbbi általában gyakorlatilag kereskedelmi tevékenység. Óriási, elképesztő összegek mozognak ám egy-egy ilyen fizetett bejegyzés alkalmával, az igazán nagyoknál. Az ilyen mikrobloggerek, mint én, sokkal többet nyerhetnek akkor, ha tartják magukat az eredeti utukhoz és arra koncentrálnak, hogy minél többet adjanak Nektek, olvasóknak. 
Vannak olyan cégek, akik ezt értékelik, vannak, akik nem, de ha olyan partnerre akadunk, aki minden szempontból az Igazi, akárcsak a magánéletben, arra nagyon kell vigyázni, mert óriási érték. Számomra ilyen együttműködés a Pentacolor csapat tagjának lenni, minden álmom ez volt, gyakorlatilag elértem, amit mindig szerettem volna. Nem hiszem, hogy lenne a számomra ennél ideálisabb kapcsolódás, ezért pedig végtelenül hálás vagyok és minden erőmmel azon leszek a jövőben is, hogy ez egy mindenki számára gyümölcsöző együttműködés legyen, számomra is, számotokra is és számukra is. 
Érdemes már a kezedetekkor átgondolni, hogy mi a cél, mit/kit szeretnénk elérni és ennek tudatában összeszedetten, önzetlenül dolgozni, mert az igazi munka meg fogja hozni a gyümölcsét. 

8., Folyamatos fejlődés és tanulás

Az élet számos területén, a legtöbb munkakörben tapasztaljuk, hogy az élethosszig tartó tanulás elkerülhetetlen, de nincsen a világon még egy olyan ipar, ami olyan gyorsan fejlődne és változna, mint az IT területei. Information Technology, avagy információs technológia, tehát mindenki, ami információ előállítással, tárolással, továbbítással foglalkozik, beleértve a social media meghatározó cégeit is, mint a google vagy facebook. Itt napról napra változnak a körülmények, a lehetőségek, sőt, alapvető működési elvek, szabályok, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Rengeteget tanulunk a rendszerről, az olvasókról, sőt, saját magunkról is, miközben írunk, és mivel mindenkinek az a célja, hogy egyre magasabb színvonalon állítsa elő ezt az információt, így megtanulunk fotózni, képet szerkeszteni, feliratozni, videókat felvenni, vágni, közzé tenni, ismerni kell ehhez a műszaki hátteret, és sorolhatnám. Rengeteg a lehetőség, és érdemes minél mélyebben beleásni magunkat, mert nagyon megéri. Önbizalmat ad, mélyebb önsimeretre tehetünk szert általa, megáltozik a kapcsolatunk az emberekkel, önmagunkkal, tükröt tartva egymásnak rendkívüli élményekkel gazdagodhatunk. Egyre nyitottabbá válunk a környezetünk, a társadalmat érintő kérdések iránt, és egyre nyitottabbá válunk mi magunk is. 

9., Társadalmi felelősségvállalás

A wikipédiát idézem: "A társadalmi felelősségvállalás (Corporate social responsibility, röviden CSR) egy üzleti fogalom, ami szerint a vállalatok figyelembe veszik a társadalom érdekeit, mégpedig azáltal, hogy tekintettel vannak tevékenységük üzletfeleikre, beszállítóikra, alkalmazottaikra, részvényeseikre, de ugyanígy a környezetre is kifejtett hatására. Ez a cselekvés a törvényes kötelezettségen túl is terjedni látszik, nevezetesen úgy, hogy az üzleti szereplők önkéntesen tesznek lépéseket az őket körülvevő társadalom életszínvonalának javítása céljából."

EZT NAGYON FONTOSNAK TARTOM!
Azt gondolom, hogy enélkül ma már nem is érdemes belekezdeni semmibe, hogy ne tisztáznánk, mi miért vállaljuk a felelősséget. Számomra az a fontos, hogy megismertessem Veletek az alkotás örömét, ezáltal kiutat kínáljak a mindennapok mókuskerekéből, ha csak néhány percre is. Ezekben a feszült időkben a célom egy nyugodt, biztonságos menedék kialakítása, ahol az emberek kedvesek egymáshoz, segítőkészek, támogatóak és ahol erőt nyerhetnek egymásból. Én ebben hiszek. Ezt nem kell mindenkinek elfogadnia, de mindenki előtt nyitva a lehetőség, hogy a maga módján tegyen azért, hogy ez a világ egy jobb hely legyen. Akárhogy is, jónak lenni jó.

10., Boldogság

Kislányként volt egy vágyad: szabad, független élet, ahol a nap minden pillanata egy újabb lehetőség az önmegvalósításra, ahol szabad és kell is hibázni, mert az a fejlődés alapja. Egy blog, ahol írhatsz, amiről Te szeretnél, ahol önmagad lehetsz, ahol barátokra, kapcsolatokra lelhetsz, melyek kölcsönösek, érdektől mentesek, együtt pedig létrehoztok valamit, ami jó. 

Olyat csinálsz nap, mint nap, aminek van értelme. Nyomot hagysz. Segítesz, még ha nem is tudod, talán életet is mentesz, talán valakinek Te vagy az utolsó szalmaszál. Adsz.Önzetlenül. Mert hiszed, hogy a természet egyensúlya működik, azt kapod, amit adsz, de ehhez előbb adnod kell. És talán nem ugyanattól és nem azonnal, de elkezdesz kapni...érzed, hogy jó helyen vagy, jó emberek között, a saját utad járod és elönt a hála érzése. Azt mondják, hogy a hála és a boldogság két, egymáshoz nagyon közel álló érzés, egyik sem létezik a másik nélkül. Napjainkban mindenki a boldogságot hajtja, néha azt képzeljük, hogy egy-egy megvásárolt holmi megadhatja, és talán meg is adja néhány pillanatra, de utána? Utána marad az üresség és ha folyton azt hajtjuk, hogy majd ha meglesz ez, boldog leszek, ha elérem azt, boldog leszek, soha nem leszek az...
Sokkal egyszerűbb úgy élni, úgy dönteni, úgy cselekedni, hogy megtapasztalhassuk a hála érzését. Ezért mondják, hogy jobb adni, mint kapni, ezért vannak sokan, akik nehezen tudják elfogadni, amit kapnak, mert a hála és mi ismeretlen ismerősök vagyunk. Meg kell tanulni hálásnak lenni, de higgyétek el, hogy megéri! Az emberek egész életét megváltoztathatjátok akár egyetlen mondattal.
Mert ne feledjétek, ahogy a tudás, az igazság is hatalom.

Szeretettel:
alairas_4.jpg

 

10 ok, amiért NE legyél blogger

Napok óta rá vagyok függve a netflixen a THE BOLD TYPE című sorozatra, ami egy női magazin szerkesztőségében zajlik. Számomra inspiráló témákat érint, és ráadásul a napokban akadtam rá Bitay Andi Ezért hagytam abba a környezettudatosságról szóló posztok készítését című cikkére is. Ezek együtt voltak rám olyan hatással, hogy megírjam ezt a mostani bejegyzést, ami már rég feszített belülről. Az elmúlt 15 év bloggerkedése után következzen hát 10 ok, amiért ne legyél blogger:

1., Az emberek ma már nem olvasnak

A tiktok, a snapchat, legfőképp az insta és a face megváltozott felületei miatt a közösségi médiában egyre inkább a képekre és a videókra terelődik a figyelem. Amikor egy kép mellett néhány sorosnál hosszabb szöveg van, az emberek nagyon nagy része már azt sem olvassa el, nem hogy a hosszabb, tartalmasabb posztokat. Magas fokú elköteleződésre van szükség ahhoz, olvasói részről, hogy átrágják magukat a hosszabb bejegyzéseken. Számtalan esetben fordult elő már velem és más alkotókkal is, hogy részletes leírást készítettünk egy-egy alkotáshoz, felraktuk a képet, mellé linkeltük a leírást, és a kép alatt kommentben számosan megkérdezték, hogyan és miből készült. 

2., Sohasem fognak komolyan venni 

A mai napig, ha valaki megkérdezi, mivel foglalkozol és azt mondom, blogger vagyok, nevetnek...vagy megismétlik a kérdést: "De komolyan...mivel foglalkozol? Ebből nem lehet megélni..." . A bloggerkedés mára elcsépeltté vált és kapott egy kissé pejoratív felhangot is sajnos, aminek köszönhetően egy lusta, semmirekellő ingyenélővel azonosít az emberek nagy többsége, aki vagy csak mások írásaiból ollóz, vagy csak a szponzorációkból él. Sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor van ezeknek a mellékzöngéknek valóság alapja, hiszen egészen kevés az a blog, ahol a tulajdonos maga ír, maga fotóz és csak és kizárólag saját anyagokkal dolgozik. Én erre különösen nagy hangsúlyt fektettem, de ez olyan, mint széllel szembe pisilni. Néha nagyon kellemetlen. 

3., Ha pénzt szeretnél keresni a munkáddal, ne adj isten, többet, mint a gépsor mellett álló gyári munkás, akkor ne ebbe fogj!

A bloggerkedéssel pénzt keresni több módon lehet. Tartalomgyártóként eladhatod az írásaidat cégeknek, magazinoknak. Elfogadhatsz felkéréseket, ám ezek nagy része nem pénzért, hanem termékért cserébe várja el a minőségi tartalmat, ebből nem lehet a boltban kenyeret venni. Ha beállsz egy magazinhoz, azzal az olvasóid szerint állást foglalsz, és az olvasóid felét elveszted, mert nem tudnak azonosulni az adott portállal. Ha egy cég mellé állsz oda nyilvánosan, akkor pedig egyenesen eladtad a lelked, meg ugye "van az a pénz"...ismerős? Ha fizetős workshopot szeretnél tartani, hogy a nehezen megszerzett tapasztalatod és tudásod átadásával másoknak esetleg éveket spórolj, anyagias vagy, mert más ingyen osztja meg a tudását, ha terméket szeretnél eladni, akkor is, ha saját, akkor kereskedő vagy és piacteret vezetsz, nem blogot. Ha reklámozol, arról már ne is beszéljünk, az influenszer lassan egy szinten van az influenzával, egyikre sem vágyik senki önszántából. 

4., Az olvasók mindent is ELVÁRNAK

Elvárják a magas minőséget, a képzettséget, az alaposságot, pontosságot, hogy mindig ott legyél, hogy azonnal válaszolj, hogy ne hibázz, ne légy figyelmetlen, ne légy fáradt, legfőképp soha, de soha ne okozz csalódást. Ez pedig lehetetlen, mert elképzelnek  Téged valamilyennek, teljesen függetlenül attól, milyen is vagy valójában, és ha ebbe a skatulyába egy-egy lépésed, írásod nem passzol, csalódást fogsz okozni. Ennek pedig hangot fognak adni. Nem felelhetsz meg mindenkinek, de minden pillanatban a nyomodban lesznek és azt lesik majd, mikor hibázol, hogy ezt a tudomásodra hozhassák. Ma már mindenkinek minden JÁR alanyi jogon, mindenkinek vannak jogai, de senkinek nincsenek kötelességei (pl. tiszetelet). Ahogy egyre népszerűbb leszel, úgy lesz egy egyre rosszabb. 

5., Mindig másokhoz fognak hasonlítani

A blogger "szakma" semmiben sem különbözik a többi munkahelytől, számtalan pletyka terjeng, klikkek vannak, "ellenfelek", riválisok és sokszor maguk az írók is a többiekkel vannak elfoglalva ahelyett, hogy a maguk dolgát igyekeznének minél magasabb színvonalon végezni. Nem kell meglepődni hát, ha az olvasótábor is hajlamos követni őket, és reagálni, végtelen spirálokat indítva meg ezzel, amiknek soha nincsen jó vége. Soha nem lesz olyan, hogy Te egyedül, mindig úgy fognak tekinteni Rád, mint egy nagy rendszer része, egy a sokból, akit, ha egyik nap nem megfelelő tartalmat hoz, másik portálra, másik bloggerre cserélik. 

6., Ne nagyon vállald a személyes véleményed, ha nem állsz rá készen, hogy BÁRMIRE képesek az ellenfeleid

Biztosan ismered a békás kísérletet, ha egy békát forró vízbe dobnak, kiugrik, ám ha hidegbe teszik és lassan melegítik körülötte a vizet, meg se moccan, addig üldögél benne,amíg fel nem forr. Ha szereted a nyugalmat, nem mész bele komolyabban, hogy az élet dolgaival kapcsolatban mi a Te őszinte, személyes véleményed, ám ez langyos víz. Talán nincsen annyi konfliktus, de nem nagyon tudsz átütő bejegyzéseket írni addig,amíg csak kerülgeted a forró kását. Ahogy mindig, itt is igaz, hogy mindennek megvan az ára, és az értékes dolgokért magas árat kell fizetnünk. Ha kiállsz bármi mellett, tüske leszel azok szemében, akik képtelenek kiállni bármi mellett, vagy bármi ellen, mert nem elég bátrak. Ha szembesíted őket azzal, hogy Te viszont bátor vagy, ne számíts tapsviharra. 

7., Megváltoztak a szabályok, manapság a konkrét tartalomnál már sokkal fontosabb a párbeszéd, amit elindítasz vele. 

Az online tartalomszolgáltatás világa forradalmi időket él szerintem. Lassan telítődik a "piac", mert minden fiatal youtuber vagy blogger szeretne lenni, számtalan blog van már, számtalan instagrammer, egyre nehezebb olyan kapcsolatot kialakítani az olvasókkal, ami érzelmi kötődéssel, lojalitással jár, egyre nehezebb közösséget építeni, úgy értem, hogy egyre nehezebb valódi értékekre alapozva további értéket építeni, mert az értékrendek szétesőben vannak. A covid pedig nem segített ennek a területnek sem, még nagyobb lett a tolongás, mindenki ide tette át a székhelyét, aki tehette, a bőség zavara pedig azt jelenti, hogy egyre kevésbé látszódsz. HA nem tudsz kapcsolatot létesíteni az olvasóiddal, hamar tovább fognak állni. Kicsit idétlen hasonlat, de mint a tinderen, ránézel egy képre, esélyt sem adsz rá, hogy akár egy szót is válts vele, ha az első pillanatban nem fog meg rajta bármi, már megy is a süllyesztőbe, és máris a szemed előtt a másik, ráadásul MINDIG ott lesz benned a tudat, hogy lehet, hogy még ennél is van jobb...mindig van jobb...


8., Trendek

Vannak trendek, amiket követned kell, ha folyamatosan képben akarsz lenni. 
Legyél állatvédő, gendersemleges, politikailag korrekt, lehetőleg vezess zero waist háztartást, vásárolj vegán, öko, bió, házi, fair trade termékeket, főzz otthon a családnak, kizárólag egészséges alapanyagokból, edzz folyamatosan, fehérítsd a fogad, botoxoltass, töltesd a szád, legyen napelemed, hőszivattyúd, a légkondit dobd el, repülőre, autóba ne ülj, multinál, fast fashion üzletben ne vásárolj, kacatot ne gyűjts, ne legyél szélsőséges, legyél elfogadó, sose legyen rossz kedved és ...csak néhány a napjainkban "menő" témák közül. Ha ezek közül választasz, vagy többet is társítasz, garantáltan menő leszel. HA tudod hibátlanul, HITELESEN csinálni, de ha alapvetően nem ez az életed, nem leszel hiteles. Meg fogják érezni, hidd el. Ha évekkel ezelőtt leírtál valamit és évekkel később annak ellentmondóan cselekszel, vagy viselkedsz, véged. Emlékezni és emlékeztetni fognak rá. Ha pedig csak azért állsz be egyik vagy másik sorba, mert mindenki ezt csinálja, csak azért teszel új keretet a facen vagy használsz egy-egy hashtaget, mert ezzel nagyobb elérést generálhatsz...szerintem Te is tudod...az új isten az elérés lett. Minél nagyobb számok elérése, mert ezek adják meg a számszerűsíthető értéked ezen a piacon. Nem a véleményed, nem a mondandód, egyes egyedül az, mennyire tudod megmozgatni az olvasóidat, mennyire tudod őket befolyásolni, röviden: mekkora a hatalmad felettük. A cégeknek nem Te kellesz, hanem a hatalmad. A befolyásod. Megfizetik, hogy használhassák a kapcsolati hálód, amibe Te annyit fektettél. 

9., Ha nem vagy elég magabiztos, ha nem vagy elég bátor, ne ezt az utat válaszd!

Kiállnál sok ezer ember elé elmondani egy beszédet nyilvánosan egy térre egy hangosbemondóval vagy mikrofonnal? Nem? Pedig a virtuális térben pont ezt teszed. Abban a pillanatban, hogy megnyomod a "küldés" gombot és fellövöd a bejegyzésed az éterbe, kiállsz a tömeg elé és vállalnod kell a következményeket. Nincsen hova bújni a kommentek elől, mert nem kerülheted el őket. Ha letiltod a kommentelés lehetőségét, semmire sem fogsz jutni, l. 7. pont. Ha nem hagysz felületet a reakcióra, senkit nem fogsz érdekelni, elkönyvelnek egy rugalmatlan, gyenge senkinek, aki gyáva, aki nem mer felelősséget vállalni, aki nem képes érdemi vitát folytatni. Ha nem szólalsz meg, úgy fogják gondolni, nincsen mit mondanod, akkor is, ha amúgy lenne. De gondolj bele, mennyire zavar Téged is, amikor egy beszélgetés során valaki elmondja a véleményét, majd hozzáteszi, hogy egyébként ne fáradj a válasszal, mert nem érdekel...ha letiltod a kommenteket, ezt teszed. Nyilvánvaló lesz az olvasóid számára, hogy ez egy egyirányú kommunikáció, egy közlés, mely ahogy jött, egyik fülükön be, a másikon ki, hiszen nem jelent semmit, nincsen súlya. 

Ha viszont meghagyod a lehetőséget, akkor legyél nagyon nagyon biztos abban, hogy amit leírtál, azzal ezer százalékig tudsz azonosulni, azt bárki előtt meg tudod és meg is akarod védeni, vannak érveid, és van erőd harcolni az igazadért. Mert azt garantálom, hogy lesz, aki ellent fog mondani és megpróbálja majd elhitetni Veled, hogy a véleményed semmit sem ér. Arra fognak hivatkozni, hogy joguk van a véleményükhöz, és véleményszabadság van, a net meg nem a tied kizárólag. De az már senkit nem érdekel, hogy Neked is ugyanolyan jogod van a Te véleményedhez. 

10., Sosem maradhatsz huzamosabb ideig a csúcson

Bizonyára ismersz olyan zenészeket, színészeket, akik képtelenek voltak a hirtelen népszerűséggel járó változásokat jól kezelni. Bloggerként megvan minden nap a lehetősége annak, hogy "felkapnak", a megosztások világában elég egyetlen jól eltalált poszt és a mennyekbe repíthet a közönség. Könnyedén ott találhatod magad a csúcson, de minden pillanatban születnek ilyen bejegyzések és senki sem garantálja, hogy a következő nem szól még a Tiednél is nagyobbat. Ha pedig ez bekövetkezik, egyik pillanatról a másikra fognak "elfelejteni", mert a tömegek mindig egyszerre mozdulnak. Felérhetsz a csúcsra, de hogy ott is maradhass, vagy legalábbis a közelében, ahhoz rengeteg beletett munkára lesz szükség. Okosnak kell lenned, folyamatosan kapcsolatokat kell építened, amint lehetőséged nyílik rá, és hiteles, őszinte íróként az életed minden pillanatában készen kell állnod rá, hogy változtass, alkalmazkodj. Minden változik körülöttünk, pláne az elmúlt évben, ha valaki képtelen az alkalmazkodásra, le fog morzsolódni. Változnak az elvárások? Figyelni kell, követni őket és velük változni. Eltűntek a blogok, mert mindenki a facebookra tette át a székhelyét vagy instára? Bele kell tanulni és menni kell velük, vagy ELŐTTÜK. A tizen-, huszonévesek szokásai lassan beférkőznek a középkorúak felhasználói szokásai közé is, ezért ha képben akarsz lenni, kövess tiniket!  Bár a virtuális világban úgy tűnik, hogy ez egy hobbi, pillekönnyű szórakozás, ez kőkemény munka. Napi 12-14 órám van abban, hogy írok, fotózok, adminisztrálok, kapcsolatot tartok. Mondhatjátok, hogy könnyű nekem, otthonról. De nem, ez nem könnyű. Nincsenek körülöttem élő, felnőtt emberek, munkatársak, nincsen társaság, a két gyerek itthon, a lakás, házartás itthon és egy pillanatra sem lehet elszabadulni. Nincsen munkahelyem, ahová felöltözzek, nincsen munkaidőm, ami végeztével letehetem a felelősség legalább egy kis részét. Nem kell gyerekfelügyeletről gondoskodnom, az igaz, de cserébe dolgozni sem tudok, amikor nekik főzök vagy online órán ülök mellettük, vagy házi írás közben. Apu azt mondta tini koromban, kislányom, nem lehet egyszerre b@szni is meg szűznek is maradni (nézzétek el a szóhasználatot, de így szemléletes igazán, nem akartam puhítani). Ha nem dolgozom, nincs pénz. Nincsen havi fix fizetés. 


+1., ÍRJ!
Ha boldoggá tesz, ha erős Benned a küldetéstudat, ha van mondanivalód, ha tudod, hogy tehetnéd ezt a világot jobbá, ÍRJ! 
...és küldd el nekem, hogy elolvashassam! 

Szeretettel:
alairas_4.jpg

süti beállítások módosítása
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;