by bardoczeva

PURE DESIGN

PURE DESIGN

Rend a káoszban, vagyis bennem

Tisha Morris: Rendterápia című könyve alapján

2021. április 11. - bardoczeva

Azt sem tudom, hol kezdjem...Azt már megtapasztaltam, hogy a kampány-jellegű sztorik nem tartósak, elég a fogyókúrás kísérleteimre gondolni. Ha nem kíséri az egészet egy szemléletváltás, ha nem változik meg alapjában a hozzáállás, a gondolkodás, az ÉLETMÓD, akkor ez csak egy fellángolás, amiből -mikor már elegünk lesz, mert elegünk lesz, ha nem válik az új út egy idő után természetessé-, visszacsúszunk, mélyebbre, mint ahonnan indultunk.

Valahogy így van ez a környezetünkkel is. 
Van az a stádium, amikor már annyira nagy a baj, hogy bedobja az ember a gyeplőt...amikor már azt mondja, jó, mindegy, ezzel nem tudok mit kezdeni, csak vándorolnak a kupacok egyik sarokból a másikba, és fél órákra, órákra tényleg, mintha rend lenne, de amint kell valami, vége...TIpikus a reggeli öltözködés..ahogy fogy az idő, kapkodunk, és semmi se jó, vissza már nyilván nem kerül, ráadásul mire elindulunk, megutáljuk a cuccaink 80%-át, amiért cserben hagyott.
Az ember a fejével tudja, hogy tök egyszerű lenne hozatni egy konténert és némi pénzért cserébe egy fél nap alatt minden gond megszűnik, na de mit tartsak meg és mi menjen? Mitől függ, hogy mi kell és mi nem? 

Nézzük a kiindulási állapotot!
Engem megtanított anyu takarítani, rendet rakni is tudok, akárcsak a gyerekeim, de utáljuk. Pedig tök látványos, és néha rám jön, akkor haladok is, de alapvetően inkább élvezni szeretem a rendet, mint megteremteni. Ezért kifejezetten idegesített, hogy folyton elölről kell kezdeni, ráadásul a férjem még volt katona, onnan pedig kényszeres rendmániásként jött ki. Nem elemzem, mennyire idegesítheti szegényt a rendetlenségem, de azt kezdettől fogva tudtam, hogy ez lehet a kapcsolatunk egyik nagy erőpróbája. A gyerekek megszületésével lazult kicsit, és én is összekaptam magam, de a helyzet még mindig tőle követel több higgadtságot.

Néhány éve kezembe került Marie Kondo könyve, ami nem bonyolította a dolgokat, az alapelv pofonegyszerű, vegyél mindent a kezedbe és csak azt tartsd meg, ami örömet okoz.  Nem éreztem azonnal a hatását, de aki olvasta, egyetért velem abban, hogy hosszú távon azért igencsak átalakítja az ember gondolkodását. 
Nagyszerű élmény volt, de még mindig nem tudtam, hogy én miért érzek így, ahogy, és mivel szeretem analizálni magam, ráadásul kíváncsi típus is vagyok, ikrek jegyűként, elkezdtem foglalkozni az okokkal...mint ahogyan a gyógyászatban a pusztán tüneti kezelés helyett -jó esetben- az okokat számolják fel.

Elkezdtem gondolkodni. (Amúgy is szoktam, csak nem ezen...) 
Tavaly előtt volt egy kb másfél éves stádiumom, amikor egyáltalán nem találtam a helyem. Semmi se volt jó, semmi sem motivált, nem nagyon alkottam, csak a "kötelezőket", nem okozott örömet, piacra se mentem, ha pszichológus lennék és nem ismerném magam, azt mondanám, hogy kiégtem. Akkor ezt is gondoltam, mert a tünetek abszolut erre utaltak.
Aztán rájöttem, hogy nem...nagyon nem...

Újra csak ismételni tudom magam, rettenetesen érzékeny embernek gondolom magam, aki mindig figyel a jelekre és igyekszik az ösztöneire hallgatni. Mielőtt anya lettem, színes, hangos, megkockáztatom vadóc fiatal lány voltam, Nagy volt a szám, de a szívem is. Tudtam, ki vagyok és azt gondoltam, hogy enyém a világ. Aztán anya lettem, és megszületett a lányom, elköltöztem 120 km-re, egy barátom se volt itt, Diát kivéve...Totális identitásválságba kerültem. Ki vagyok én? Hogy lesz ez? Bejátszott egy "kis" szülés utáni depresszió is, amikor felfogtam, hogy anyu csak 1-2 napot tud itt lenni, miután hazahoztuk a babát és innentől kezdve magamra vagyok utalva. A férjem folyamatos három műszakban dolgozik, egy héten két éjszaka biztos nincs otthon, hát mi lesz velem így, ha bármi baj van, ha rohanni kell, ha lázas, ha beteg, vagy csak ha sír...Pánik...jó, mindegy, ez van, mit tegyünk? Mindenbe kapaszkodtam, ami biztosnak tűnt, és akkoriban kezdett anyu férje Svédországban dologzni hozott pár magazint, ahol minden fehér volt, rájöttem, hogy ez nagyon tetszik, olyan nyugodt, olyan békés, hogy ez kell nekem is. Akkorra már ott tartottam, hogy bizonyos színek, bizonyos hangok fizikai fájdalmat okoztak, így száműztem mindent a környezetünkből, amit csak tudtam...mivel akkoriban ez még nem volt ekkora divat, sokan fennakadtak rajta...utólag azt mondom, hogy ez is egy szélsőség és egyik szélsőség sem feltétlen jó, de lehet, hogy valakinek az aktuális lelkiállapotán ez segít a legtöbbet. 

Meglett a fehér, és bár akkoriban azért már pár éve blogoltam, elkezdtem a facebookot is. Ti már így ismertetek meg, fehér, csendes, szerény fiatal anyuka, csak azt nem láttátok, hogy mi van emögött. Én pedig írtam. Eleinte terápiás jelleggel, később már, ahogy javult a helyzet, ahogy kezdtem felfedezni magam ebben az új szerepben, ahogy nőtt az önbizalmam, hogy életben tudok tartani nem csak egy, de két gyereket is, kezdtek a helyükre kerülni a dolgok. Gyakorlatilag a két gyerek a napom minden percében elterelte a figyelmem, a túlélésre mentem sokszor, de ahogy cseperedtek és egyre önállóbbak lettek, egyre több időm lett gondolkodni. Kezdtem úgy érezni, hogy hopp, nem is kellek én ide folyton, lenne szabad időm, ha nem is túl sok,amíg ovi/bölcsi van, de mit kezdjek vele??
Szerettétek a fehéret, szerettem én is, de kb 2-3 évvel ezelőtt, amikor Anna elment iskolába és a fiam oviba, kezdtem újra azt érezni, hogy valami nem jó...ez nem én vagyok...én nem ilyen vagyok. Nem ezt szeretem, nem erre vágyom, nem erre van szükségem. Ahogy mondani szokták, a legtöbb probléma akkor kezdődik, amikor az ember túlságosan ráér kombinálni...ezt aláírom. De hogyan kezdjem el? Eldönteni volt a legnehezebb, hogy oké, ez így nem mehet tovább. Utána pedig, ahogy az angol mondja: "Make it, until you take it", vagyis csinálj úgy, mintha már a Tiéd lenne, amit szeretnél, és a Tiéd is lesz. 

A saját személyiségem visszakövetelte a helyét. Lényegében annyi történt, hogy már nem volt szükségem a fogódzókra, és egyre jobban fájt az a bizonyos szög, amibe beleültem...újabb identitásválság...már nem kell, hogy 24/7-ben anya legyek, hol vagyok én ebben a sztoriban? Ki vagyok, ki lettem? Miben változtam? Mit szeretek, mit szeretnék? Hiányzott, hogy nő lehessek, ebben az se segített, hogy itthonról dolgozom folyamatosan és nem járok emberek között, nincsen meg a kommunikáció a kollégákkal, verbális/nonverbális ingerek nem érnek...ez egy idő után hiányzik, igen.  Hazudik, aki azt mondja, hogy nem hiányzik neki, hogy rámosolyogjanak, vagy azt mondják, csinos. 
Akkor kezdtem el összeszedni magam és olyanná formálni a külsőm, amilyen most. Mell alá érő hosszú hajból rövid, vastagra épített műköröm, amivel nem tudtam kaparni és nyomkodni az arcom, ami 16 éves korom óta meglevő rossz szokásom volt, jött a pilla, amit fél évig tartott megszoknom, de annyira akartam és így tovább...Nem azt mondom, hogy egy nő ettől nő, de én ettől éreztem magam jobban.

DE -és itt jön a lényeg- ezzel párhuzamosan változott a könyezetem is. 

A temérdek holmit, amit gyűjtögettem -így utólag már látom, hogy azért, hogy jutalmazzam magam, ha már más nem jutalmaz-, elkezdtem fullasztónak érezni. Telítődtem. Továbbra is nagyon szeretem a régiségeket, de az idők során gyűjtögetőből gyűjtővé váltam, aki számára már fontosabb a minőség a mennyiségnél. Ezáltal a tárgyaim száma is jelentősen csökkent, gyakorlatilag másfél évig tartott,amíg nagyjából mindent átnéztem és kiárultam, ami nem kellett már. 
Rájöttem, hogy nem a tárgyaktól leszek rendben, a mennyiségük mindig valaminek az ellensúlyozását bizonyítják, nem azok tesznek boldoggá, vagy ha igen, csak néhány pillanatra. Megszerezni igazából nagyobb öröm volt, mint birtokolni. Csak szerezni akartam...de sosem gondoltam végig, hogy miért.

Nem is olyan rég eljutottam a legfontosabb kérdésig, MIT AKAROK ÉN? Milyen környezetet akarok, KI VAGYOK ÉN? Abszolút igaz, hogy a környezetünk, ahogyan az öltözködésünk is, az egyik leggyakoribb önkifejezési forma. Nyilván vannak, akik számára ez nem ilyen filozófikus dolog, nem érdekli őket, hogy milyen, amit használnak, ha hozzák az elvárt funkciót, de számomra mindig fontos volt. Talán túl fontos is... a mai napig előfordul, hogy valamit a csomagolása, a külseje miatt veszek meg.
KÖRNYEZETEM= ÉN
Nem megváltoztam, csak visszaváltoztam. Akik rég ismernek, tudják ezt.
De amikor a régi énem birtokoltam, még nem volt saját otthonom, így fogalmam sem volt, hogy mi az, ami passzol hozzám. 

Az első feladat: megismerni a célt. Cél nélkül nincsen oda vezető út se.
Milyen vagyok, milyennek érzem magam? 
Szerettem volna minőségi, természetes anyagokkal körülvenni magam. Különlegességekre vágytam, egyedire, NEM TÁKOLT KÉNYSZERMEGOLDÁSOKRA, hanem színvonalra. 
El kell képzelni, látni kell magunk előtt, mert csak akkor tudjuk létrehozni, de akkor gond nélkül. 

Ahogy a könyv is mondja, a gond akkor jön, amikor életünk kulcsfontosságú tapasztalatai és élményei hatására TELJESEN TERMÉSZETES MÓDON megváltozik a személyiségünk, ám a környezetünk ezt nem követi. A tárgyainkba kapaszkodunk, mintha ezek lennének az egyedüli biztos pontok, amiket ismerünk, pedig már túlnőttünk rajtuk, nem fogják tudni biztosítani a számunkra, amit várunk tőlük. 

Azt tapasztaltam, hogy a tárgyak nem csak fizikai helyet vesznek el, hanem energiát is. A sok tárgy, sok energiát. Nem csak azért, mert takarítani kell őket, hanem egészen egyszerűen foglalják a helyet az energetikai térben, így az nem tud áramolni, megragadunk a régiben, és nincsen helye az újnak. Észrevétlenül gátat építettünk, ettől várva a csodát, pedig épp ez akadályoz meg minket. 

Mindenkinek vannak olyan "árnyoldalai", amelyeket jobb szeretne inkább elrejteni. Erre tökéletesen megfelelőek a szekrények, biztos ismerős a "csontváz a szekrényben" kifejezés. Aki környezetében patyolat rend van, de a szekrényeibe zsúfol mindent, amivel nem akar foglalkozni, az sem jó megoldás. Azokat a tárgyakat, amikkel nem akarunk foglalkozni, hajlamosak vagyunk padlásra, pincébe, szekrénybe, kupiszobába száműzni, de ezek ettől még ott vannak...és hatnak. Negatívan.
Mindenkinek vannak árnyoldalai, igen. Nekem is, neked is. 
Nincsen értelme jóként vagy rosszként definiálni, egyszerűbb a sötét/világos vagy jin/jang hasonlattal élni, vagyis nem létezik az egyik a másik nélkül. Ha valaki elrejti a sötét oldalát, attól az még létezik, és minél mélyebbre rejti, annál alattomosabban fogja visszakövetelni a részét. Amíg valaki képtelen elfogadni ezt az oldalát, sohasem fogja harmóniában érezni magát, mert ez mindig megosztottság-érzést szül. 
MINDEN EMBERNEK VANNAK ÁRNYOLDALAI. Emiatt haragudni bárkire olyan, mintha saját magadra haragudnál. Ha elfogadod, egycsapásra megszűnnek a nehézségek, felszabadító érzés, és egyensúlyba kerülsz önmagaddal. Sőt, jobbat mondok, nem csak önmagaddal, mindenki mással is. 
Ezeket a tulajdonságokat meg kell becsülni. Ezek tesznek minket egyedivé, itt rejtőzik minden, amitől mások vagyunk, mint a többiek. Sőt, itt rejtőzik a kreativitásunk is, nem véletlen, hogy a legtöbb művészt "defektesnek" titulálják és minél elborultabb, minél szokatlanabb a közvélemény szerint, általában annál nagyobb zseni. Ha azt mondod, hogy Neked nincsenek árnyoldalaid, figyeld, hogyan regálsz másokra, mert nagy igazság, hogy ami másban zavar, általában azzal van dolgod magadban. Aki egyensúlyban van önmagával, azt semmilyen tulajdonság sem idegesíti, semmi sem zavarja, maximum azt mondja, hogy ezzel nincsen dolgom és teljes lelki nyugalommal tovább sétál. Aki szereti magát, csak az képes feltétel nélkül elfogadni mást, az árnyoldalaival együtt is. 
Igen, nekem is vannak árnyoldalaim. Tudom magamról, hogy önfejű vagyok és makacs. Tudom magamról, hogy büszke vagyok és nehezen engedem ki a kezemből a gyeplőt. Tudom, hogy túlfejlett az igazságérzetem, és emiatt szeretek hangot is adni a véleményemnek, ha úgy érzem, igazságtalanság történt. Tudom, hogy nem vagyok elég szerény, nem vagyok elég alázatos, nem vagyok elég nyugodt, főleg nem ahhoz képest, amit sokan megszoktak tőlem. De az nem én voltam. Ez vagyok én. 
És milyen vicces, amikor végre vérrel verítékkel sikerül elérnem, végre újra én vagyok én, közli velem a közönség, hogy "EZ NEM TE VAGY."
DE, az a rossz hírem, hogy én vagyok, ez is, meg még nagyon sok minden más is, amit még nem ismertek, sőt, lehet, hogy én magam sem ismerek magamban. 

Hogy jön ez a rendhez? 
HA olyan alapvető pszichológiai problémákat felismerünk, feldolgozunk, megoldunk, mint hogy ki vagyok, mit akarok, mit nem akarok/tudok feldolgozni, mihez ragaszkodom görcsösen, mit jelent a takarításmániám, mit leplezek vele, miért akarok szerezni, birtokolni, miért jutalmazom magam, ha elfogadjuk az árnyoldalainkat, és nem szégyelljük, hogy van ilyenünk, EGYENSÚLYBA kerül minden. És azt hiszem, ez a legfontosabb...egyik szélsőség sem jó soha, mindenben szeretek a középúton járni, de ha megvan az egyensúly, már nem fog gondot okozni az elengedés se. 
Nem kell mindent kidobni, csak azt, amivel már nem "élő" a kapcsolatunk, itt csatlakozik Konmari a képbe, ami örömet okoz, azzal "dolgunk van", az hozzánk ad, ami nem okoz örömet, azt nyugodtan elengedhetjük, hogy másnak viszont örömet okozhasson még. 

Összefoglalva: 
-megváltozott körülmények=megváltozott személyiség=megváltozó környezet
-lelki egyensúly (elégedettség/öröm/boldogság)=a tárgyak jelentősége erősen lecsökken
-tudd, mit akarsz, tudni fogod, hogy érd el
-amíg a lelki munkát nem végzed el, kár kidobálni tágyakat, ezzel megfoszthatod magad a gyógyulás lehetőségétől

...és még csak az első fejezet pár oldala alapján felmerülő gondolataimat írtam le...csak a felszínt kapargattam...úgyhogy mindenkinek sok szeretettel ajánlom, tényleg igazán tartalmas, sőt, értékes írás, ha úgy érzitek, itt az ideje szembenézni a szekrény mélyén rejtőző csontvázakkal, mielőtt maguktól kihullanak. 

10 ok, amiért megéri bloggernek lenni

Tegnap írtam egy bejegyzést arról, miért NEM jó bloggernek lenni, de az igazságosság elve alapján itt az ideje, hogy megírjam, miért jó . Minden érdemnek két oldala van és különösen igaz ez az élet olyan területeire, melyekben érzelmileg érintettek vagyunk. 
A munkánk, a szenvedélyünk pont ilyen terület. A munka nem is jó szó rá, nevezzük inkább hivatásnak, olyan feladat, amire elhivattunk, ami az életet jelenti, ami miatt reggel örömmel kelünk, és amikor este lefekszünk, alig várjuk, hogy másnap legyen és folytathassuk.

1., Függetlenség

Ahogy tegnap is írtam, mindennek ára van. Annak, hogy nincsen az embernek főnöke, az az ára, hogy nincsen fix fizetése. Mindenkinek mérlegelnie kell, mi a fontos, a szabadság vagy a biztonság és aszerint kell döntenie, de a magam részemről a szabadságot mindennél többre értékelem. Emellett nincsenek nagy igényeim, nincsen kertes házam, se kertem, se teraszom, de még egy erkélyem se, a kocsink jövőre már nagykorú lesz, bár jól tartja magát, a 18-at tölti lassan, tizenéves korom óta nem jutottam el nyaralni a tengerhez, de ugyanolyan boldoggá tesz a Balaton part és a Bakony is. Ismerem magam, tudom, hogy nem vagyok jó utazó, pár nap után mindenhol honvágyam van, még a legszuperebb helyen is, tehát ez számomra nem nagy áldozat. Ha a saját céged vezeted, nincsenek feletteseid, de mindenért Te leszel a felelős, és onnantól kezdve nem foghatod senkire, ha nem jól alakulnak a dolgaid.

2., Kötetlen munkaidő/home office

Ahogyan az első pontban is említettem, van, akinek ez hátrány, számomra előny. Nem kell reggel nyolctól ötig egy irodai asztal mögött ülnöm, dolgozhatok otthonról, de ennek megvan az a hátránya, hogy egyrészt soha nem teszem le a munkát, másrészt pedig folyton kifogásokat keresek, ha nem érzem az ihletet. Berakok egy mosást, vagy ruhát hajtogatok, súlyosabb esetben ablakot pucolok, és a legalja az, amikor leragadok a netflix vagy az hbo go elé dokumentumfilmezni. Rajongom a dokukért...és a valós történeten alapuló sztorikért, mert hiszem és vallom, tényleg nincsen jobb rendező az életnél.  Imádok itthon lenni, nekem ez a biztonságos fészek a védőburkom, amin belül megteremtem a magam paradicsomát és ahová nagyon megválogatom, hogy mit/kit engedek be (valójában). Itt most nem a blogról van szó természetesen, hanem a való életről.
Nem vagyok túlságosan szociális, introvertált emberként sokkal jobban szeretek magam lenni, sőt...míg mást az készít ki, ha egyedül kell lennie, én akkor esek szét, ha nem lehetek magamban legalább néhány órát hetente. Optimális esetben ez néhány óra naponta lenne, de most nem ezeket az időket éljük, ugye...Itt is felmerül, hogy aki szociális lény, igényli a társaságot, annak nem biztos, hogy ez a megfelelő út.

3., Nincsenek határok

A virtuális világban nem állíthat meg semmi és senki. Nincsenek országhatárok, nincsenek falak, nincsen távolság. Minden azonnal történik, nem kell várni hetekig egy válaszlevélre, nincsenek közvetett akadályok, mindenki mindent elintézhet közvetlenül. Ugyanakkor ami az előnye, az a hátránya is, nem lehetsz meggondolatlan, mert ahogy mondani szokták: kimondott szó, kilőtt nyíl...fokozottan igaz ez az internetre, ami felkerül, örökre ott marad. Emellett azonban nincsen még egy olyan felület, ahol -ha tényleg jó vagy- ennyi embert érhetsz el ennyire könnyen és gyorsan, legfőképpen pedig többé-kevésbé ingyen. Gondolj csak azokra a művészekre, akik a youtube-nak, tiktok-nak köszönhetik az ismertségüket, mert ott énekeltek először, vagy ott kapták fel a zenéjüket. Itt tényleg nem lehet semmi sem akadály, és valahol ez egyébként ijesztő is, mert tényleg Rád tolja a teljes felelősséget. 

4., Magán vagy publikus, mindenképpen terápiás

Az írás, ahogyan a beszéd is, sokszor terápiás hatású. Ha feszült vagy, ha félsz, ha fáj, ha valami nem kerek és ezt elmondhatod valakinek, aki meghallgat, esetleg együttérzéséről, támogatásáról biztosít, vagy nem, csak küld egy ölelést, máris jobban érzed magad, nem? Egyfajta biztonsági szelepként segíthet levezetni a frusztrációt, feszültséget, és minden rosszat, ezáltal segít megkönnyebbülni, az olvasóid pedig rájöhetnek, hogy egyrészt te is ember vagy és mint olyan, esendő, márészt pedig ők sincsenek egyedül a problémáikkal. A sorsközösségek összetartó ereje megkérdőjelezhetetlen, és máris elérkeztünk a következő ponthoz, ami a

5., Közösségépítés
 
Ahogy a latin mondja similis simile gaudet, vagyis hasonló a hasonlót szereti. Különösen igaz ez egy olyan személyes és intim élethelyzetre, amikor az ember őszintén kitárulkozik és lehetőséget ad, hogy az arra nyitottak belelássanak az élete egy kis szeletébe. Abszolut hiszek a közösségek erejében és tudom, hogy együtt, összefogással gyakorlatilag mindenre képesek vagyunk, míg egyedül hajlamos az ember elbozonytalanodni. A virtuális barátaimmal körülvéve olyan könnyű dolgom van! 

Én csak teszem a dolgom, adok, mert ez a célom, ez a küldetésem, biztosan érzem és milyen érdekes, ezt a csillagok is megerősítették, tehát az utamon vagyok és jó az irány. De mint mindenki, én sem vagyok mindig a topon és olyankor, egy-egy nehezebb nap vagy egy-egy elkövetett hiba után hozzátok fordulni olyan, mint hazaérni. A Ti kedves szavaitok számtalan esetben adtak már erőt a folytatáshoz, és a legjobb ebben, hogy ezek nem üres szavak, érzem a szeretetet mögöttük. Ezt nem értheti kívülálló, de én és Ti biztosan érzitek. Számomra nagyon fájó, amikor valaki, aki ezt nem érti, Benneteket minősít vagy támad, mikor azt írja, hogy birkák vagytok és bármit teszek, akkor is engem fogtok isteníteni. Ezt abszolut nem gondolom így. Olyan a kapcsolatunk, mint egy igazi jó barátság, próbálunk segíteni, ahol és amikor tudunk, támogatjuk egymást, finoman elmondjuk, ha a másik hülyeséget csinál, és néha tényleg csak szeretünk. Kedvesen, halkan, de biztosan. Ez pedig mindennél többet jelent.

6., "Hírnév"

Ha valaki gyakorlatilag csak az online világban mozog évekig, akkor elhihetitek, hogy elképesztő élmény szembesülni azzal, hogy a való életben is léteznek azok az emberek, akikkel eddig csak billentyűzeten keresztül kommunikáltam. 
Néhány éve a metrón ültem Pesten, szemben velem egy lány nagyon nézegetett, és kezdtem kellemetlenül érezni magam. Végül megszólított, hogy szia, te vagy az Évi? Nagyon zavarban voltam, a mai napig nagyon nehezen kezelem az ilyen helyzeteket, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól...Olyan sokan meséltétek, hogy egy-egy hobbiboltba betérve kértetek alapanyagokat és az eladó megkérdezte, hogy csak nem az Évi blogján látott dekorhoz kell? A kedvenc történetem pedig az, amit anyu mesélt. 
Számára sokáig nagy szívfájdalom volt, hogy a diploma előtt ott hagytam az építész kart, így egy érettségivel akarok boldogulni az életben, sokáig nem vette komolyan, amit az építész szakma helyett választottam. Ám a sors úgy hozta, hogy hosszú évtizedek után, amit a skanzenben töltött Szentendrén, megkapta az evangélikus ovi vezetői posztját. Az ovit fel kellett újítani, hozzátoldani, ehhez építész kellett, komoly engedélyeztetés, és be kellett mennie Szentendre főépítészéhez is, aki történetesen egy nagyon kreatív nő, és aki úgy fogadta, hogy: "Szia, nem te vagy a Bardócz Éva édesanyja?" Ez volt az a pillanat, amikor neki is leesett, hogy talán többet jelent, amit csinálok, mint puszta próbálkozás, azóta pedig teljesen nyilvánvalóvá vált számára, hogy én így vagyok boldog. Úgy gondolja a mai napig, hogy a nehezebb utat választottam, és ezzel nem is vitatkozom, de én így vagyok boldog. 

7., Elismerés

Mindenki, aki ilyesmibe vágja a fejszéjét, abban reménykedik, hogy egyszer nagy cégek fogják megkeresni őket, ez a cél lebeg mindenki szeme előtt, mert ez egyfajta minőséget is garantál. Én soha nem kerestem meg egy céget sem azzal, hogy ki vagyok, mit csinálok, és nem tudnánk-e együtt dolgozni, mert mindig komolytalannak éreztem magam az ilyesmihez. De minden egyes alkalommal, amikor valaki kooperálni szeretne velem, az hatalmas megtiszteltetés. Nem mindig lesz belőle konkrét együttműködés, de mindig inspiráló és élvezetes beszélgetések zajlanak, amik engem is előre mozdítanak. 
Nem szeretnék reklámozásból élni, valahol itt a határ a blogger és az influenszer között, hogy amíg az előbbi célja a minőségi tartalomszolgáltatás, utóbbi általában gyakorlatilag kereskedelmi tevékenység. Óriási, elképesztő összegek mozognak ám egy-egy ilyen fizetett bejegyzés alkalmával, az igazán nagyoknál. Az ilyen mikrobloggerek, mint én, sokkal többet nyerhetnek akkor, ha tartják magukat az eredeti utukhoz és arra koncentrálnak, hogy minél többet adjanak Nektek, olvasóknak. 
Vannak olyan cégek, akik ezt értékelik, vannak, akik nem, de ha olyan partnerre akadunk, aki minden szempontból az Igazi, akárcsak a magánéletben, arra nagyon kell vigyázni, mert óriási érték. Számomra ilyen együttműködés a Pentacolor csapat tagjának lenni, minden álmom ez volt, gyakorlatilag elértem, amit mindig szerettem volna. Nem hiszem, hogy lenne a számomra ennél ideálisabb kapcsolódás, ezért pedig végtelenül hálás vagyok és minden erőmmel azon leszek a jövőben is, hogy ez egy mindenki számára gyümölcsöző együttműködés legyen, számomra is, számotokra is és számukra is. 
Érdemes már a kezedetekkor átgondolni, hogy mi a cél, mit/kit szeretnénk elérni és ennek tudatában összeszedetten, önzetlenül dolgozni, mert az igazi munka meg fogja hozni a gyümölcsét. 

8., Folyamatos fejlődés és tanulás

Az élet számos területén, a legtöbb munkakörben tapasztaljuk, hogy az élethosszig tartó tanulás elkerülhetetlen, de nincsen a világon még egy olyan ipar, ami olyan gyorsan fejlődne és változna, mint az IT területei. Information Technology, avagy információs technológia, tehát mindenki, ami információ előállítással, tárolással, továbbítással foglalkozik, beleértve a social media meghatározó cégeit is, mint a google vagy facebook. Itt napról napra változnak a körülmények, a lehetőségek, sőt, alapvető működési elvek, szabályok, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Rengeteget tanulunk a rendszerről, az olvasókról, sőt, saját magunkról is, miközben írunk, és mivel mindenkinek az a célja, hogy egyre magasabb színvonalon állítsa elő ezt az információt, így megtanulunk fotózni, képet szerkeszteni, feliratozni, videókat felvenni, vágni, közzé tenni, ismerni kell ehhez a műszaki hátteret, és sorolhatnám. Rengeteg a lehetőség, és érdemes minél mélyebben beleásni magunkat, mert nagyon megéri. Önbizalmat ad, mélyebb önsimeretre tehetünk szert általa, megáltozik a kapcsolatunk az emberekkel, önmagunkkal, tükröt tartva egymásnak rendkívüli élményekkel gazdagodhatunk. Egyre nyitottabbá válunk a környezetünk, a társadalmat érintő kérdések iránt, és egyre nyitottabbá válunk mi magunk is. 

9., Társadalmi felelősségvállalás

A wikipédiát idézem: "A társadalmi felelősségvállalás (Corporate social responsibility, röviden CSR) egy üzleti fogalom, ami szerint a vállalatok figyelembe veszik a társadalom érdekeit, mégpedig azáltal, hogy tekintettel vannak tevékenységük üzletfeleikre, beszállítóikra, alkalmazottaikra, részvényeseikre, de ugyanígy a környezetre is kifejtett hatására. Ez a cselekvés a törvényes kötelezettségen túl is terjedni látszik, nevezetesen úgy, hogy az üzleti szereplők önkéntesen tesznek lépéseket az őket körülvevő társadalom életszínvonalának javítása céljából."

EZT NAGYON FONTOSNAK TARTOM!
Azt gondolom, hogy enélkül ma már nem is érdemes belekezdeni semmibe, hogy ne tisztáznánk, mi miért vállaljuk a felelősséget. Számomra az a fontos, hogy megismertessem Veletek az alkotás örömét, ezáltal kiutat kínáljak a mindennapok mókuskerekéből, ha csak néhány percre is. Ezekben a feszült időkben a célom egy nyugodt, biztonságos menedék kialakítása, ahol az emberek kedvesek egymáshoz, segítőkészek, támogatóak és ahol erőt nyerhetnek egymásból. Én ebben hiszek. Ezt nem kell mindenkinek elfogadnia, de mindenki előtt nyitva a lehetőség, hogy a maga módján tegyen azért, hogy ez a világ egy jobb hely legyen. Akárhogy is, jónak lenni jó.

10., Boldogság

Kislányként volt egy vágyad: szabad, független élet, ahol a nap minden pillanata egy újabb lehetőség az önmegvalósításra, ahol szabad és kell is hibázni, mert az a fejlődés alapja. Egy blog, ahol írhatsz, amiről Te szeretnél, ahol önmagad lehetsz, ahol barátokra, kapcsolatokra lelhetsz, melyek kölcsönösek, érdektől mentesek, együtt pedig létrehoztok valamit, ami jó. 

Olyat csinálsz nap, mint nap, aminek van értelme. Nyomot hagysz. Segítesz, még ha nem is tudod, talán életet is mentesz, talán valakinek Te vagy az utolsó szalmaszál. Adsz.Önzetlenül. Mert hiszed, hogy a természet egyensúlya működik, azt kapod, amit adsz, de ehhez előbb adnod kell. És talán nem ugyanattól és nem azonnal, de elkezdesz kapni...érzed, hogy jó helyen vagy, jó emberek között, a saját utad járod és elönt a hála érzése. Azt mondják, hogy a hála és a boldogság két, egymáshoz nagyon közel álló érzés, egyik sem létezik a másik nélkül. Napjainkban mindenki a boldogságot hajtja, néha azt képzeljük, hogy egy-egy megvásárolt holmi megadhatja, és talán meg is adja néhány pillanatra, de utána? Utána marad az üresség és ha folyton azt hajtjuk, hogy majd ha meglesz ez, boldog leszek, ha elérem azt, boldog leszek, soha nem leszek az...
Sokkal egyszerűbb úgy élni, úgy dönteni, úgy cselekedni, hogy megtapasztalhassuk a hála érzését. Ezért mondják, hogy jobb adni, mint kapni, ezért vannak sokan, akik nehezen tudják elfogadni, amit kapnak, mert a hála és mi ismeretlen ismerősök vagyunk. Meg kell tanulni hálásnak lenni, de higgyétek el, hogy megéri! Az emberek egész életét megváltoztathatjátok akár egyetlen mondattal.
Mert ne feledjétek, ahogy a tudás, az igazság is hatalom.

Szeretettel:
alairas_4.jpg

 

10 ok, amiért NE legyél blogger

Napok óta rá vagyok függve a netflixen a THE BOLD TYPE című sorozatra, ami egy női magazin szerkesztőségében zajlik. Számomra inspiráló témákat érint, és ráadásul a napokban akadtam rá Bitay Andi Ezért hagytam abba a környezettudatosságról szóló posztok készítését című cikkére is. Ezek együtt voltak rám olyan hatással, hogy megírjam ezt a mostani bejegyzést, ami már rég feszített belülről. Az elmúlt 15 év bloggerkedése után következzen hát 10 ok, amiért ne legyél blogger:

1., Az emberek ma már nem olvasnak

A tiktok, a snapchat, legfőképp az insta és a face megváltozott felületei miatt a közösségi médiában egyre inkább a képekre és a videókra terelődik a figyelem. Amikor egy kép mellett néhány sorosnál hosszabb szöveg van, az emberek nagyon nagy része már azt sem olvassa el, nem hogy a hosszabb, tartalmasabb posztokat. Magas fokú elköteleződésre van szükség ahhoz, olvasói részről, hogy átrágják magukat a hosszabb bejegyzéseken. Számtalan esetben fordult elő már velem és más alkotókkal is, hogy részletes leírást készítettünk egy-egy alkotáshoz, felraktuk a képet, mellé linkeltük a leírást, és a kép alatt kommentben számosan megkérdezték, hogyan és miből készült. 

2., Sohasem fognak komolyan venni 

A mai napig, ha valaki megkérdezi, mivel foglalkozol és azt mondom, blogger vagyok, nevetnek...vagy megismétlik a kérdést: "De komolyan...mivel foglalkozol? Ebből nem lehet megélni..." . A bloggerkedés mára elcsépeltté vált és kapott egy kissé pejoratív felhangot is sajnos, aminek köszönhetően egy lusta, semmirekellő ingyenélővel azonosít az emberek nagy többsége, aki vagy csak mások írásaiból ollóz, vagy csak a szponzorációkból él. Sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor van ezeknek a mellékzöngéknek valóság alapja, hiszen egészen kevés az a blog, ahol a tulajdonos maga ír, maga fotóz és csak és kizárólag saját anyagokkal dolgozik. Én erre különösen nagy hangsúlyt fektettem, de ez olyan, mint széllel szembe pisilni. Néha nagyon kellemetlen. 

3., Ha pénzt szeretnél keresni a munkáddal, ne adj isten, többet, mint a gépsor mellett álló gyári munkás, akkor ne ebbe fogj!

A bloggerkedéssel pénzt keresni több módon lehet. Tartalomgyártóként eladhatod az írásaidat cégeknek, magazinoknak. Elfogadhatsz felkéréseket, ám ezek nagy része nem pénzért, hanem termékért cserébe várja el a minőségi tartalmat, ebből nem lehet a boltban kenyeret venni. Ha beállsz egy magazinhoz, azzal az olvasóid szerint állást foglalsz, és az olvasóid felét elveszted, mert nem tudnak azonosulni az adott portállal. Ha egy cég mellé állsz oda nyilvánosan, akkor pedig egyenesen eladtad a lelked, meg ugye "van az a pénz"...ismerős? Ha fizetős workshopot szeretnél tartani, hogy a nehezen megszerzett tapasztalatod és tudásod átadásával másoknak esetleg éveket spórolj, anyagias vagy, mert más ingyen osztja meg a tudását, ha terméket szeretnél eladni, akkor is, ha saját, akkor kereskedő vagy és piacteret vezetsz, nem blogot. Ha reklámozol, arról már ne is beszéljünk, az influenszer lassan egy szinten van az influenzával, egyikre sem vágyik senki önszántából. 

4., Az olvasók mindent is ELVÁRNAK

Elvárják a magas minőséget, a képzettséget, az alaposságot, pontosságot, hogy mindig ott legyél, hogy azonnal válaszolj, hogy ne hibázz, ne légy figyelmetlen, ne légy fáradt, legfőképp soha, de soha ne okozz csalódást. Ez pedig lehetetlen, mert elképzelnek  Téged valamilyennek, teljesen függetlenül attól, milyen is vagy valójában, és ha ebbe a skatulyába egy-egy lépésed, írásod nem passzol, csalódást fogsz okozni. Ennek pedig hangot fognak adni. Nem felelhetsz meg mindenkinek, de minden pillanatban a nyomodban lesznek és azt lesik majd, mikor hibázol, hogy ezt a tudomásodra hozhassák. Ma már mindenkinek minden JÁR alanyi jogon, mindenkinek vannak jogai, de senkinek nincsenek kötelességei (pl. tiszetelet). Ahogy egyre népszerűbb leszel, úgy lesz egy egyre rosszabb. 

5., Mindig másokhoz fognak hasonlítani

A blogger "szakma" semmiben sem különbözik a többi munkahelytől, számtalan pletyka terjeng, klikkek vannak, "ellenfelek", riválisok és sokszor maguk az írók is a többiekkel vannak elfoglalva ahelyett, hogy a maguk dolgát igyekeznének minél magasabb színvonalon végezni. Nem kell meglepődni hát, ha az olvasótábor is hajlamos követni őket, és reagálni, végtelen spirálokat indítva meg ezzel, amiknek soha nincsen jó vége. Soha nem lesz olyan, hogy Te egyedül, mindig úgy fognak tekinteni Rád, mint egy nagy rendszer része, egy a sokból, akit, ha egyik nap nem megfelelő tartalmat hoz, másik portálra, másik bloggerre cserélik. 

6., Ne nagyon vállald a személyes véleményed, ha nem állsz rá készen, hogy BÁRMIRE képesek az ellenfeleid

Biztosan ismered a békás kísérletet, ha egy békát forró vízbe dobnak, kiugrik, ám ha hidegbe teszik és lassan melegítik körülötte a vizet, meg se moccan, addig üldögél benne,amíg fel nem forr. Ha szereted a nyugalmat, nem mész bele komolyabban, hogy az élet dolgaival kapcsolatban mi a Te őszinte, személyes véleményed, ám ez langyos víz. Talán nincsen annyi konfliktus, de nem nagyon tudsz átütő bejegyzéseket írni addig,amíg csak kerülgeted a forró kását. Ahogy mindig, itt is igaz, hogy mindennek megvan az ára, és az értékes dolgokért magas árat kell fizetnünk. Ha kiállsz bármi mellett, tüske leszel azok szemében, akik képtelenek kiállni bármi mellett, vagy bármi ellen, mert nem elég bátrak. Ha szembesíted őket azzal, hogy Te viszont bátor vagy, ne számíts tapsviharra. 

7., Megváltoztak a szabályok, manapság a konkrét tartalomnál már sokkal fontosabb a párbeszéd, amit elindítasz vele. 

Az online tartalomszolgáltatás világa forradalmi időket él szerintem. Lassan telítődik a "piac", mert minden fiatal youtuber vagy blogger szeretne lenni, számtalan blog van már, számtalan instagrammer, egyre nehezebb olyan kapcsolatot kialakítani az olvasókkal, ami érzelmi kötődéssel, lojalitással jár, egyre nehezebb közösséget építeni, úgy értem, hogy egyre nehezebb valódi értékekre alapozva további értéket építeni, mert az értékrendek szétesőben vannak. A covid pedig nem segített ennek a területnek sem, még nagyobb lett a tolongás, mindenki ide tette át a székhelyét, aki tehette, a bőség zavara pedig azt jelenti, hogy egyre kevésbé látszódsz. HA nem tudsz kapcsolatot létesíteni az olvasóiddal, hamar tovább fognak állni. Kicsit idétlen hasonlat, de mint a tinderen, ránézel egy képre, esélyt sem adsz rá, hogy akár egy szót is válts vele, ha az első pillanatban nem fog meg rajta bármi, már megy is a süllyesztőbe, és máris a szemed előtt a másik, ráadásul MINDIG ott lesz benned a tudat, hogy lehet, hogy még ennél is van jobb...mindig van jobb...


8., Trendek

Vannak trendek, amiket követned kell, ha folyamatosan képben akarsz lenni. 
Legyél állatvédő, gendersemleges, politikailag korrekt, lehetőleg vezess zero waist háztartást, vásárolj vegán, öko, bió, házi, fair trade termékeket, főzz otthon a családnak, kizárólag egészséges alapanyagokból, edzz folyamatosan, fehérítsd a fogad, botoxoltass, töltesd a szád, legyen napelemed, hőszivattyúd, a légkondit dobd el, repülőre, autóba ne ülj, multinál, fast fashion üzletben ne vásárolj, kacatot ne gyűjts, ne legyél szélsőséges, legyél elfogadó, sose legyen rossz kedved és ...csak néhány a napjainkban "menő" témák közül. Ha ezek közül választasz, vagy többet is társítasz, garantáltan menő leszel. HA tudod hibátlanul, HITELESEN csinálni, de ha alapvetően nem ez az életed, nem leszel hiteles. Meg fogják érezni, hidd el. Ha évekkel ezelőtt leírtál valamit és évekkel később annak ellentmondóan cselekszel, vagy viselkedsz, véged. Emlékezni és emlékeztetni fognak rá. Ha pedig csak azért állsz be egyik vagy másik sorba, mert mindenki ezt csinálja, csak azért teszel új keretet a facen vagy használsz egy-egy hashtaget, mert ezzel nagyobb elérést generálhatsz...szerintem Te is tudod...az új isten az elérés lett. Minél nagyobb számok elérése, mert ezek adják meg a számszerűsíthető értéked ezen a piacon. Nem a véleményed, nem a mondandód, egyes egyedül az, mennyire tudod megmozgatni az olvasóidat, mennyire tudod őket befolyásolni, röviden: mekkora a hatalmad felettük. A cégeknek nem Te kellesz, hanem a hatalmad. A befolyásod. Megfizetik, hogy használhassák a kapcsolati hálód, amibe Te annyit fektettél. 

9., Ha nem vagy elég magabiztos, ha nem vagy elég bátor, ne ezt az utat válaszd!

Kiállnál sok ezer ember elé elmondani egy beszédet nyilvánosan egy térre egy hangosbemondóval vagy mikrofonnal? Nem? Pedig a virtuális térben pont ezt teszed. Abban a pillanatban, hogy megnyomod a "küldés" gombot és fellövöd a bejegyzésed az éterbe, kiállsz a tömeg elé és vállalnod kell a következményeket. Nincsen hova bújni a kommentek elől, mert nem kerülheted el őket. Ha letiltod a kommentelés lehetőségét, semmire sem fogsz jutni, l. 7. pont. Ha nem hagysz felületet a reakcióra, senkit nem fogsz érdekelni, elkönyvelnek egy rugalmatlan, gyenge senkinek, aki gyáva, aki nem mer felelősséget vállalni, aki nem képes érdemi vitát folytatni. Ha nem szólalsz meg, úgy fogják gondolni, nincsen mit mondanod, akkor is, ha amúgy lenne. De gondolj bele, mennyire zavar Téged is, amikor egy beszélgetés során valaki elmondja a véleményét, majd hozzáteszi, hogy egyébként ne fáradj a válasszal, mert nem érdekel...ha letiltod a kommenteket, ezt teszed. Nyilvánvaló lesz az olvasóid számára, hogy ez egy egyirányú kommunikáció, egy közlés, mely ahogy jött, egyik fülükön be, a másikon ki, hiszen nem jelent semmit, nincsen súlya. 

Ha viszont meghagyod a lehetőséget, akkor legyél nagyon nagyon biztos abban, hogy amit leírtál, azzal ezer százalékig tudsz azonosulni, azt bárki előtt meg tudod és meg is akarod védeni, vannak érveid, és van erőd harcolni az igazadért. Mert azt garantálom, hogy lesz, aki ellent fog mondani és megpróbálja majd elhitetni Veled, hogy a véleményed semmit sem ér. Arra fognak hivatkozni, hogy joguk van a véleményükhöz, és véleményszabadság van, a net meg nem a tied kizárólag. De az már senkit nem érdekel, hogy Neked is ugyanolyan jogod van a Te véleményedhez. 

10., Sosem maradhatsz huzamosabb ideig a csúcson

Bizonyára ismersz olyan zenészeket, színészeket, akik képtelenek voltak a hirtelen népszerűséggel járó változásokat jól kezelni. Bloggerként megvan minden nap a lehetősége annak, hogy "felkapnak", a megosztások világában elég egyetlen jól eltalált poszt és a mennyekbe repíthet a közönség. Könnyedén ott találhatod magad a csúcson, de minden pillanatban születnek ilyen bejegyzések és senki sem garantálja, hogy a következő nem szól még a Tiednél is nagyobbat. Ha pedig ez bekövetkezik, egyik pillanatról a másikra fognak "elfelejteni", mert a tömegek mindig egyszerre mozdulnak. Felérhetsz a csúcsra, de hogy ott is maradhass, vagy legalábbis a közelében, ahhoz rengeteg beletett munkára lesz szükség. Okosnak kell lenned, folyamatosan kapcsolatokat kell építened, amint lehetőséged nyílik rá, és hiteles, őszinte íróként az életed minden pillanatában készen kell állnod rá, hogy változtass, alkalmazkodj. Minden változik körülöttünk, pláne az elmúlt évben, ha valaki képtelen az alkalmazkodásra, le fog morzsolódni. Változnak az elvárások? Figyelni kell, követni őket és velük változni. Eltűntek a blogok, mert mindenki a facebookra tette át a székhelyét vagy instára? Bele kell tanulni és menni kell velük, vagy ELŐTTÜK. A tizen-, huszonévesek szokásai lassan beférkőznek a középkorúak felhasználói szokásai közé is, ezért ha képben akarsz lenni, kövess tiniket!  Bár a virtuális világban úgy tűnik, hogy ez egy hobbi, pillekönnyű szórakozás, ez kőkemény munka. Napi 12-14 órám van abban, hogy írok, fotózok, adminisztrálok, kapcsolatot tartok. Mondhatjátok, hogy könnyű nekem, otthonról. De nem, ez nem könnyű. Nincsenek körülöttem élő, felnőtt emberek, munkatársak, nincsen társaság, a két gyerek itthon, a lakás, házartás itthon és egy pillanatra sem lehet elszabadulni. Nincsen munkahelyem, ahová felöltözzek, nincsen munkaidőm, ami végeztével letehetem a felelősség legalább egy kis részét. Nem kell gyerekfelügyeletről gondoskodnom, az igaz, de cserébe dolgozni sem tudok, amikor nekik főzök vagy online órán ülök mellettük, vagy házi írás közben. Apu azt mondta tini koromban, kislányom, nem lehet egyszerre b@szni is meg szűznek is maradni (nézzétek el a szóhasználatot, de így szemléletes igazán, nem akartam puhítani). Ha nem dolgozom, nincs pénz. Nincsen havi fix fizetés. 


+1., ÍRJ!
Ha boldoggá tesz, ha erős Benned a küldetéstudat, ha van mondanivalód, ha tudod, hogy tehetnéd ezt a világot jobbá, ÍRJ! 
...és küldd el nekem, hogy elolvashassam! 

Szeretettel:
alairas_4.jpg

Élet a komfort zónán kívül

PENTART "piros" kihívás

Adott egy blogger (én), aki egy darabig viszonylag egysíkúan alkotott. Éveken át, közel egy évtizedig csak fehér, krémszínű, esetleg pasztell árnyalatokkal foglalkozott, mert az akkori lelkiállapota ezt bírta el. Biztonsági játékosként soha nem hagyta el azt a bizonyos komfort zónát, mert abból kilépni egyike az élet legfélelmetesebb élményeinek.
Tudta, hogy ezekkel az árnyalatokkal nem lehet hibázni, minden illik mindenhez, nem kell agyalni, nem kell kombinálni, nem kell merésznek, bátornak lenni.
Volt, akik így is megtalálták, mert "lelki szegénynek", "ridegnek", "érzelemmentes nőnek" titulálták, hiszen nem voltak az életében színek...És mivel nem voltak az életében színek, nem is tudták elképzelni, hogy a lelkében viszont vannak...eszükbe sem jutott, hogy az átlagosnál érzékenyebb és a külvilág ingereiből sokkal többet fog fel, mint az átlag. Ennek eredményeképpen a sok impulzustól hamar kimerül, elfárad, nehezebben dolgozza fel a "sűrű" élményeket. Mivel akkoriben lelkileg nem volt kimondottan erős, úgy érezte, képtelen lenne a színekkel járó munkára, sok lenne, néha fizikai fájdalommal járt számára egy-egy éles szín, éles hang...hát hogyan dolgozhatna velük minden nap...

Ugorjunk tíz évet!
A mai fejemmel azt mondom, jól döntöttem, hogy abban a bizonytalan időszakomban a biztosra mentem, a néhány nappal ezelőtti kommentek is bizonyítják, amik egyébként a munkámmal semmilyen kapcsolatban nem állnak, hogy irdatlan indulatokat tud kiváltani a személyem és a megszólalásaim számomra teljesen idegen emberekben, ahogyan én is teljesen idegen vagyok az ő számukra. És mégis...valahogy annyi frusztráció, annyi harag gyűlt fel sok emberben, hogy toporogva várják, mikor vét valaki, akire ráboríthatják a bilit, csak hogy ők egy pillanatra megkönnyebbülhessenek... Hogy ezzel milyen kárt okoznak, az mit sem számít, nekik jobb. 
Ám ez az én számomra elfogadhatatlan.

Az élet rendkívüli tréfája, hogy azok, akik akkoriban lelki szegénynek tituláltak, mára beálltak a nagyon menő, nagyon trendi fehér/nyers fa stílusba a fekete alapon fehérrel nyomtatott feliratokkal címkézett fiókok és üvegek mellé a polcra, és most nem probléma a számukra, hogy nincsen az életükben szín. Az csak addig volt gond, amíg másba bele lehetett rugni, mint az ajtófélbába, amikor dühünkben nem tudunk más megoldást. De más emberbe rugni jobb, mert az nem fáj annyira...

Sokáig féltem.
Ha az ember kiteszi a nagy közönség elé a munkáját, ami belőle fakad, ami ő maga, az félelmetes. Mert az alkotások megmutatják azt is, amit esetleg a napi szinten hordott álarc eltakar. Ha egy alkotó hiteles, ha önmagát adja, akkor ezzel azt "kockáztatja", hogy a lelke egy valós darabkáját teszi közszemlére. A legbátrabb alkotók a lelkül legsötétebb darabkáit szokták. 
A szemlélő vagy megérti, hogy ez ajándék, hogy ez bizalom, vagy nem...erre senkit nem lehet kényszeríteni. Ahogy mondani szokták, ha nem tetszik, csináld jobban...de addig nagyon kevesen jutnak el, hogy vállalják, amit kapnak, miután akár csak pár száz ember elé szabad prédaként kiállítják a gyermeküket. Számunkra minden alkotásunk olyan, mint a gyermekünk. Belőlünk fakad, benne vagyunk magunk is, benne van a tárgy is, egyfajta vegyes összkép, mégis, leginkább az "tehet róla", aki létrehozta.

TÍz évembe telt, hogy visszaszerezzem azt az önbizalmamat, ami fiatal koromban megvolt, mielőtt anya lettem. Nálam az anyává válás volt az, ami újra rákényszerített az útkeresés rögös ösvényeire, a megváltozott szerepeket a helyükre kellett tennem és ehhez ennyi idő kellett. Ebben rengeteget segített az alkotás, de rengeteget tanított is a számtalan "jóakaró", akik az utam keresztezték. Nekik -mindig elmondom- csak hálával tartozom.
Jómagam azok közé sorolnám önmagam, akik inkább csendes szemlélők. Nem vagyok lázadó típus, nem vagyok hangos. Úgy vélekedem, hogy ebben az életben minden okkal történik, minden helyzet az én érdekemet szolgálja, lehetőséget nyújt a tanulásra, fejlődésre és ezeket mindig igyekszem is kihasználni. Ha nehézségbe ütközöm, az nem dráma, csak egy megoldandó feladat. Végignézem, mit kell megtanulnom belőle és megtanulom, mert nem akarom többször visszakapni. Amikor a social media bejött hozzánk, még én is mindenkinek mindig elmondtam, ha nem értettem vele egyet. Úgy gondoltam, hogy csak az az egyetlen és járható út, amin én járok. És az eltelt tíz évben megtanultam, hogy mindenkinek megvan a maga igazsága. Már nem akarok senkit megváltoztatni, nem az én dolgom. Máshol tartunk az utunkon. Tudom, milyen volt olyannak lenni, voltam olyan. Néha olyan végtelenül öregnek érzem magam...

Nagyjából két évvel ezelőtt majdnem végleg megfeneklettem. Rájöttem, nem csinálhatom ezt tovább. Ki kell engednem magamból, amilyen igazából vagyok, bele kell állnom a helyzetekbe, vissza kell szereznem a bátorságom, hogy kiálljak önmagamért, mert nem retteghetek örökké névtelen idegenek -amúgy teljesen jelentéktelen- véleményétől.
Elkezdtem nyitni a színek felé. Ahogy nyitottam, úgy tért vissza az önbizalmam és úgy kezdtem el kapni rögtön, hogy "ez nem te vagy", "ez nem évis". Már hogy a viharba ne lennék én, hát akkor ki lenne? Egészen skizofrén feltételezés, hogy amit én alkotok, az nem én vagyok, mikor soha nem voltam őszintébb...
Ha azt írjátok, szokatlan, ha meglepő, elfogadom. Ha azt írjátok, nektek nem tetszik, elfogadom. De ha azt írjátok, nem én vagyok, azt nem tudom elfgoadni. Az fáj. Mert akkor ez azt jelenti, hogy nem értitek ezt az egészet...nem értitek, mi történik, mi zajlik bennem...Pedig mindig őszintén leírtam.

Amikor Lakbear Zoli megkeresett ennek a kihívásnak a részleteivel, úgy voltam vele, hogy itt az alkalom...-kapok egy csomagot, amiben javarészt piros holmi van, de semmiképpen se szokványos, és mivel Zoli nagyon jól ismer, számítottam is rá, hogy megcsavarja. Tudtam, hogy mit szeretne elérni és én is ugyanazt akartam, levetni a gátlásokat és olyat alkotni, amilyet eddig még soha. Teljesen függetlenül attól, hogy ti mit fogtok majd szólni, mert tudtam, hogy megosztó lesz...az is lett.
Sokszor megkaptam már, hogy csalódtatok bennem. De nem tudom megérteni, hogyan tud idegen az idegennek csalódást okozni. Nem én okoztam csalódást, hiszen nem is ismerjük egymást a legtöbben igazán, egészen másról van szó.
Elképzeltek valamilyennek az alapján, amit láttok rólam, és ha ebbe nem passzol bele egy másik művem, csalódtok. De nem bennem. Abban a képben, amit ti képzeltetek el, amilyennek ti gondoltok engem.Gyakorlatilag önmagatokban, mert kiderül, hogy nem jól mértetek fel, és én elhiszem, hogy ez dühítő.

Mostanra eléggé erősnek éreztem magam ahhoz, hogy teljesen meztelenül álljak ki elétek. Nem ruha nélkül. A bőröm nélkül. Ezúttal nem voltak falak, leplek, semmi. Eszemben sem volt, hogy rutinból oldjam meg a feladatot, újabb biztonsági játékként. Eljött az ideje, hogy tovább lépjek. 

Szakmailag egyetlen ember van, akinek a szavára adok, akire Mesteremként tekintek, és ez Zoli. Neki akartam "megfelelni", tudtam, hogy mire "kér" ezzel a kihívással és egyszerűen csak meg akartam felelni.

A csomagban piros csipkébe csomagolva piros akril, piros bársonypor, öntapadóra száradó ragasztó, piros 3d toll és lilás fényű máz hatású viaszpaszta érkezett, valamint egy ikon alap, némi fém levélke és csillámos szívek.
Minden feladatom előtt kutatok, hogy kapcsolódni tudjak az anyaghoz, most is ezt tettem. Utánanéztem, hogy mi az ikonok szerepe az orthodox egyházban. Az ikonokon mindig szemből ábrázolt isteni lények, szentek vannak, akiknek az a feladata, hogy összekapcsolják a felsőbb régiót az emberrel, emiatt az ikonokat nem tekintik műtárgyaknak, sem művészeti alkotásoknak.
Ezeknek az információknak a birtokában arra gondoltam, hogy festek. Festeni házat, élettelen dolgokat nem nehéz, azokban nincsen "élet". Arra gondoltam, hogy ha festek, az portré kell legyen, mert ha már csinálom, merüljek bele igazán. Ha már kihívás, ne legyen könnyű, legyen a legnehezebb! Egy portré, szemből.
Egy tanult , zseniális festőművésznek megmutatni életem első portréját...hát...még akkor se lett volna könnyű, ha amúgy a véleménye nem számottevő, de így...
Azt akartam, hogy érezze, én mindent megteszek, jó tanítványa vagyok és nem félek.

A színek és a csillámporos dekor gumi szívek adták az ötletet, hogy ha portré, legyen a szívkirálynő az. Tim Burton világa ihlette, az általa létrehozott Csodaország. 

Aztán azon gondolkodtam, hogyan jelenítsem meg ezt a portrét, hogyan "keretezzem" és eszembe jutott a királynő rózsakertje. A történetben a királynő udvarában számtalan rózsa nyílik, és ez kapóra jött. Újabb elem, amit még soha nem használtam...Egyszerű lett volna csupa bordó rózsával kirakni egy koszorút, de az unalmas. Főleg úgy, hogy közeledik Valentin nap, amire egyébként ez az egész kihívás ki volt hegyezve. De miből alkossak koszorút, amikor a pakkban kapott dolgokkal kell alkotni? Hát fogtam papírhengereket, rövidre vágtam, egymásba dugdostam, és betekertem fekete vatelinnel, majd a piros csipkével a csomagból. Erre rögzítettem a rózsa fejeket. 

Mivel szerettem volna, ha látszik, hogy ez a kapott ikon alap, aszmmetrikusan helyeztem el a koszorún, ellenpontjaképp egy kis decor clay-ből öntött Csodaország táblát tettem alulra, a királynő szemfestékével harmonizáló kékes árnylaatban.
Eztán építettem körbe a virágokkal és rejtettem be a kártya lapokat is, azok nélkül a szív királynő sem lehet  önmaga.
Ezek az apró utalások segítettek talán felismerni, mi a koncepció lényege, de aki nem látta ezt a filmet, természetes, hogy nem feltétlen értette meg az üzenetet.

A piros akrilt a hajhoz és a virágokhoz használtam, ahogyan a piros bársonyport is. A haj "textúráját" a piros 3d toll adta, a királynő köpenyét és a fém levélkéket pedig a lilás máz hatású viaszpaszta színezte meg. 
Ezek élénk színek, ki kellett őket egyensúlyozni komplementer (ellentétes) színekkel, hogy nyugodt, "befejezett" hatású végeredményt kapjak, és ezért a színskála minden részéről rakosgattam oda virágfejeket.
Az i-re a pontot a kis aranyfüsttel bevont korona adta.

_mg_3165.JPG

_mg_3167.JPG

_mg_3169.JPG

_mg_3170.JPG

_mg_3172.JPG

_mg_3176.JPG

_mg_3177.JPG

_mg_3179.JPG

_mg_3180.JPG

_mg_3184.JPG

_mg_3186.JPG

_mg_3187_1.JPG

_mg_3191.JPG

147839429_3967079793344731_8824771517726296661_n.jpgA fogadtatás persze vegyes volt, nem is számítottam másra.
De már nem tört össze, már nem sírtam át az éjszakát a kommentek miatt, mint az elején. Mert azt azért tudjátok, hogy egy-egy meggondolatlan mondat könnyen elveheti egy másik ember kedvét az alkotástól egy életre...Aki alkot, érzékeny. Ezt tessék elfogadni, anélkül nem is menne.

Van, aki idővel megkeményedik, van, aki megtanulja helyén kezelni, abban bízom, hogy én az utóbbi vagyok, nem az előbbi. Nem akarok megkeményedni.
Kiállok magamért, igen.De ez nem keménység, ez az életszükséglet ilyen "háborús időkben". Tudni, mit érsz, és nem adni lejjebb.
Aki szeretne megismerni, annak örömmel állok elébe, de akkor benne van a pakliban, hogy olyasmit is felfedez bennem, aminek nem fog örülni. Ember vagyok, mint mindenki más, nem vagyok se tökéletes, se hibátlan, kár idealizálni. Tévedek, hibázok, és igen, való igaz, hogy a tévedéseimről és a hibáimról nem számolok be túl sűrűn, de azt gondolom, nem is azért vagytok itt.

A Mester virtuálisan megsimogatta a buksim és azt írta, bátor és ügyes kislány voltam.
Életemben nem voltam ilyen szabad, mint festés közben. Könnyen lehet, hogy többet fogok festeni a jövőben, kizárólag a magam örömére. 
Többször kéne kiszakadni a rutinból, a megszokottból, a biztonságosból, mert tanulni önmagukról csak a komfort zónán kívül lehet! A langyos vízben nem...

Többen jeleztetek privátban, hogy szeretnétek megvenni a koszorút, mert értitek, érzitek, hogy számomra mekkora a jelentősége. Gondolkodtam, hogy mi legyen a sorsa és arra jutottam, hogy szeretném elárverezni az ANGYALOK Jótékonysági licit csoportban.
Ott bárkinek lehetősége lesz ajánlatot tenni rá, én pedig vállalom, hogy a legnagyobb ajánlatot tevő jelentkezőnek a saját költségemen elküldöm, ő pedig az adott számlaszámra elutalja a végső összeget, ezzel segítve egy beteg gyermek gyógyulását.
Azt hiszem, ez a történet így lesz kerek...sokat kaptam ettől a feladattól, ettől a koszorútól, és vissza kell adnom belőle,amennyit tudok, általatok.
Végül minden kör bezárul.
Köszönöm, hogy végig olvastátok! BÍzom benne, hogy ez is elindíthat közöttünk egyfajta kommunikációt, egy picit magasabb szinten.
alairas_4.jpg

Szubjektív könyvajánló

Tagadhatatlanul vonz az arisztokrácia világa. Ez a hajlamom valószínűsítem, hogy atyai nagyanyámtól eredeztethető, aki óvónő létére igazi nagyasszony volt, pezsgő társadalmi életet élt és botrányosan szép régiségei voltak. Igazából soha nem mesélte el, hogyan ismerkedett meg Nagyházi Csabával, de az tény, hogy szoros barátságban  voltak, együtt teáztak/kávéztak (Isten nyugosztalja mindkettőjüket, azóta odafent tartják a zsúrokat a Gondviselőnél). Nagyapám mérnökemberként folyton azért dolgozott, hogy előteremtse a mama által megkívánt életszínvonalra és csecsebecsékre valót, de ő örömmel tette ezt. Ha láttátok már -úgy ezerszer- a Szerelmünk lapjai-t, az ő történetük is hasonló...papa az utolsó napjáig szerelmes volt belé, a szíve szakadt meg, hogy ezeknek az utolsó hónapoknak (éveknek) már csak a számára volt jelentősége, mama már meg sem ismerte élete szerelmét, akivel házasságban több, mint egy fél évszázadot élt meg. 
A sors fintora, hogy mindhárom gyermekük elvált, többen többször is. 

Mama jó érzékkel választotta ki a legkülönlegesebb, legelőkelőbb tárgyakat, többek között a réz/kristálycsillárt is, ami némi hányattatás után immár a mi hálószobánkban függ, némileg felfrissítve, átalakítva.
Nagyon szerette a kalapokat is, már-már védjegyévé váltak, ahogyan a színben passzoló kosztümök, amik közül egyikhez-másikhoz kesztyűje is volt. Soha életemben nem láttam őt lapos talpú cipőben. Volt a megjelenésében valami királynői, valami tekintélyt parancsoló, és ha valaki ismeretlenül ránézett, biztosan nem az jutott eszébe elsőre, hogy vajból van a szíve, pedig abból volt. 
Ahogy öregszem, egyre több vonását fedezem fel magamban, igazolódni látszik hát a tétel, mi szerint az öröklődésnél nem a szüleink, hanem egy generációt ugorva inkább nagyszüleink vonásait mutatjuk.

Talán tőle ered a régi tárgyak iránti töretlen vonzódásom, talán nem, mindenesetre az biztos, hogy az elmúlt egy-két évben jelentős változáson mentem át a tárgykultúrával való kapcsolódásomat illetően. Próbáltam előkelően megfogalmazni, hogy gyűjtögetőből lassan gyűjtővé váltam. Az elmúlt tíz év gyűjtögetésének eredményét azonban felszámolni egyáltalán nem egyszerű. 
A történetet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy gyerek először szabadul be kontroll nélkül a cukorkaboltba és habzsol...mindenbe belekap, mindent megkóstol, amíg rosszul nem lesz, és akkor rájön, hogy ezt így nem lehet...Rájön, hogy van, ami nem ízlik neki, esetleg nem bírja a gyomra, vagy nem tetszik neki a színe, illata, de minél többet kóstol, annál biztosabban tudja, mi az, amit viszont szeret. Változó, hogy kinél meddig tart a folyamat, de idővel letisztul, ha nem klinikai esetről van szó, és kiderül, melyik válik a kedvencévé.

Számomra ez a kedvenc téma a karácsony lett. Minden érdekel, ami a karácsony misztériumával kapcsolatos, főképp a régi tárgyak, és hogy ezeket a tárgyakat el tudjam helyezni térben és időben, szükséges az adott  társadalom és az adott kor ismerete is.

Ami a könyvekkel való kapcsolatomat illeti, messzire nyúlik vissza. Mióta az eszemet tudom, nálunk nincsen karácsony könyv nélkül, és ez főképp anyu érdeme. Amíg a szüleim együtt éltek, nem volt kérdés, mindig került valamilyen könyv a fa alá mindkettőnknek, de ez nem változott az után se, hogy elváltak és egyedül nevelt minket tovább öcsémmel. Könyvre mindig előteremtette a rávalót és csontig hatolt, ahogy ragaszkodott ehhez, itt vagyok 38 évesen és magam is így csinálom. Amikor valamelyik családtagom megkérdezi, mit szeretnék, már azonnal vágom is rá, könyvutalványt.
Január első napjaiban rávetettem magam az online könyvesboltokra és be is szereztem a két legjobban vágyott darabot:
Kovács Dóra : "A királyék megint itthon vannak!" és Nyáry Krisztián Általad nyert szép hazát című köteteit.

Míg előbbi a Habsburg család és a magyar arosztokrácia XIX. szd-i karácsonyairól, ünnepi alkalmairól szól, utóbbi a magyar Himnusz meglepően kalandos történelméről, a Krisztiántól megszokott szórakoztató, izgalmas stílusban.

Van egy olyan "rossz" szokásom, hogy nem igazán olvasok újra könyveket, talán egy-két olyan kötet fordult meg eddig a kezemben, amit többször is, ahogy filmeket se nagyon nézek meg többször, kivéve egy-két kedvencet. Ezért a szórakoztató irodalomra nem igazán áldozok, azt megoldom a könyvtárból. Napjainkra oda jutottunk, hogy a könyv igazi luxuscikk lett, bár ha jobban belegondolok, talán mindig az volt. Ezért kétszer is meggondolom, hogy milyen kiadványokra ruházok be, igyekszem mindig olyan informatív, kézikönyv-jellegű írásokat választani, amiket a további kutatások alapjaként, egyfajta forrásként használhatok, és amelyek építenek, tanítanak, formálnak, egyszerűen csak adnak...hozzám tesznek. 
Így utólag már nagyon bánom, hogy a középiskolai történelem órákat megúszósra vettem, de nem volt jó tanárom és nem szerettem. A lexikális tudásom a nullához konvergál, és ezt fiatalként úgy éltem meg, hogy jó is lesz így, már akkor is volt google, bármire egy perc alatt rá tudtam keresni. De most már látom, hogy mennyire jó lett volna, ha kialakul egy átfogó képem a folyamatokról, amik zajlottak a világban, mert azt átlátom én is, hogy minden mindennel összefügg, ok-okozatként generál minden esemény egy újabbat.

A tárgykultúra és változása pedig elválaszthatatlan a társadalomban zajlott változásoktól.

Ahogyan a mai életünk sem lehet teljes anélkül, hogy ismernénk a gyökereinket, bármennyire is megosztó téma ez. 
Anyai nagyapám magas, fess, jóvágású és elképesztően intelligens, érzékeny férfi volt. Nagyon tudott szeretni, senkit nem ismertem életemben, aki így tudott volna, amit ő adott maga volt a feltétel nélküli, isteni szeretet. Nem változtatott ezen semmi, akkor is állandó és töretlen volt, amikor hosszabb ideig nem mentem el hozzá, de amikor megérkeztem -sosem felejtem el- általában a foteljében ült a nappaliban, ahogy beléptem elmosolyodott és azt mondta: "Megjött a királynőm." Í
A bennem élő hazaszeretet, a nemzeti öntudat érzése tőle fakad. Ebben biztos vagyok. 
Soha nem okított, egyszerűen csak élt, én meg csak csodáltam. Fogtechnikusként dolgozott és a műhelyében folyton ment a Kossuth rádió. Régi magyar filmek régi magyar slágerei, nóták, versek, a videólejátszó és a hatalmas vhs kazetta gyűjtemény olyan filmekkel, mint a Liliomfi...az egész életemre hatással voltak. A bakelit lemez sercegő hangja, ahogy feltette és a búgás, ahogy összedugta a hahgfalakkal az erősítőt...bárcsak még egyszer hallhatnám...
Számtalan alkalommal hallgattuk együtt a himnuszt, mert nagyon szerette a sportot. Az olimpia volt a kedvence és a válogatott meccsek, a Himnusz mindig szent volt, pisszenés se volt alatta, pedig a könnyünk potyogott közben, nem egyszer.
Érdekes, hogy mi marad meg bennünk valakiből, mennyire érezzük meghatározónak a jelenlétét az életünkben, miután elveszítjük.

Ilyen gondolatokat, emlékeket ébresztett bennem ez a két könyv, pedig még ki sem nyitottam őket.







Az első évtized

Szülinapi kérdezz-felelek 1. rész

Gratulálok,,A kérdésem az lenne hogyan fejleszthetném a kézügyességem ,,terápiás célból az orvosaim javasolták,,pszichiáter,,,kéz és vállsebész ,,varrogatok de csak kézzel pont az előzöek miatt,,kisebb illat párnákat ,,zsákocskákat,,karácsonyi díszeket,,de nem igazán megy jól,,ügyetlen a kezem,,és nem nagyon tudok öszpontosítani tartósan figyelni,, tudnál ebben tanácsot adni

Sokan kerestek olyan kérdésekkel, amikkel nem nagyon tudok mit kezdeni, mert nem szakterületem és nem szeretnék senkit félretájékoztatni. Ezzel a kérdéssel megkerestem az ergoterapeuta barátnőmet és megkértem gondolja át, mit lehetne ajánlani. Amint válaszol, én is továbbítom majd a választ!

 

Fuh, hát én annyi mindent kérdeznék Tőled... honnan a sok energia ennyi szépség alkotásához? Hihetetlenül inspiráló, szemléletformáló nő vagy. Imádom a régi tárgyakhoz való kötődésed, én is hasonlóan gondolkodom. Az pedig, hogy hétköznapi dolgokból mi mindent alkotsz.... csodás. Szóval a kérdések� honnan inspirálódsz, hogyan tudod az idődbe beilleszteni az alkotást a család mellett? A 4 kisfiam-8,7 es 3 eves ikrek- mellett az esti altatás után szoktam ecsetet kézbe venni, de sokszor hulla vagyok akkorra... viszont csak ettol simulnak ki az idegeim � sokszor a képeid hangulatától is képes vagyok feltöltődni

Az időgazdálkodás gyengém. Sajnos vannak hátulütői annak, hogy kisebb gyerekek mellett próbálok előre lépni, és ezt legtöbbször ti érzitek meg. Az egyik, hogy képtelen vagyok tartani a határidőket, mert biztos, hogy akkor jön közbe valami betegség vagy baleset, amikor nagyon nem kéne, a jó öreg Murphy dolgozik serényen. Ezt nagyon nehezen élem meg magam is, mert próbálom a szívem-lelkem beletenni ebbe és minél többet adni Nektek, de mégis előfordul, hogy csalódást okozok. Ez megvisel. Szégyellem magam és igyekszem kielemezni, mit rontottam el, hogy máskor ne forduljon elő, és bár tudom, ember vagyok, hibázok, igyekszem arra törekedni, hogy ebből egyre kevesebb legyen. Természetesen ahogy minden anyának, a gyerekek a legfontosabbak, és ugyan mióta a világon vannak, azt látják, hogy "dolgozom", bár ők nem munkának látják, hanem jó murinak, így egészen jól megértik, ha a türelmüket kérem. Egyszer, nem is olyan rég megkérdeztem a lányom, hogy ha valaki egyszer megkérdezne, anyának mi a munkája, mit mondanál? Azt válaszolta, hogy azt mondanám, fest.
Ő ezt látja meg belőle, ha a fiam kérdezném, ő biztos azt mondaná, varr. 
Az elmúlt tíz évben nagyon sokat tanultam, és az a szerencse, hogy az érdeklődésem nem hogy apadt volna, egyre sokrétűbb, ahogy jövök rá, mennyi mindent nem tudok még. Természetesen nézegetm én is, hogy ki mit csinál a külföldi bloggerek közül, főképp pinteresten, de itthon 1-2 embertől eltekintve abszolút rajtam van a szemellenző. Nem szeretnék másokkal foglalkozni, csak a saját dolgommal, így talán elkerülnek azok a vádak, hogy bárkit másolnék, vagy kritizálnék. Utóbbira kiemelten ügyelek, hogy soha ne legyek kritikus egyetlen alkotóval szemben sem, ha véletlen nem egy irányba nézünk, inkább szó nélkül tovább megyek, hiszen miért kéne mindenkinek ugyanoda tartani? Nyitott szemmel próbálok járni és mindent észre szeretnék venni, ami körülvesz. Ez a kedvenc elfoglaltságom. 

 

Lehet, hogy volt már ilyen beszámolód, de engem az érdekelne, honnan indultál és hogy terelődtél erre az útra, hogy jutottál el idáig. Az ember érdekelne, a techniķákat, trükköket majd menetközben úgy is megtanítod.�

 Gimnázium után elsőre felvettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnök karára. Minden vágyam ez volt, szerettem és tudtam rajzolni, és azt gondoltam, ez egy csodálatos szakma, csak aztán beleláttam a mélyéig és rájöttem, sosem lennék boldog, ha ez lenne a hivatásom. Sokáig silemmáztam, magam miatt is, aztán a családom miatt is, végül a diploma előtt úgy döntöttem, miután tíz évet áldoztam rá az életemből és még mindig nem sikerült megszerezni (mondjuk tényleg nem volt sok hátra), hogy ott hagyom. Megvívtam ezért a harcom mindenkivel, nem volt könnyű, és anyukám is csak 1-2 éve tudta elfogadni, hogy ahogyan most élek, az tesz boldoggá. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyszerre mondtam el neki azt, hogy ott hagyom az egyetemet, azt, hogy megismertem valakit, hozzá költözöm 120 km-re és várom a kislányom egy olyan férfitől, aki 12 évvel idősebb nálam és már kétszer elvált, ráadásul csak fél éve ismerem.
Megértettem, hogy sokáig nem is akart velem szóba állni...egyszer valaki azt mondta, hogy ha a lányom hasonlóan súlyos bejelentést tesz, mosolyogva kell majd fogadnom és mindenben támogatnom kell majd. Mindenesetre a végén már szívesebben maradtam otthon varrni, mint hogy szemináriumra járjak, de egyetlen az egyetemen töltött pillanatot sem bánok, mert rengeteget tanultam. Mondhatom, hogy kivettem belőle mindent, amit szerettem, ami a vizuális kultúrát, a stílusérzéket, a látásmódot, önmagam ábrázolását és másokkal való elfogadtatását is jelenti, de elsősorban azt, hogy felemelt fejjel járjak, bárhol is vagyok, mert a látnivalók nem a járdán várnak felfedezésre.

 

Szia Évi�Nekem az lenne a kérdésem, hogy mennyi alkotós idő után és hogyan találtál rá az egyedi stílusodra? � Ezt arra értem, hogy ha nem lenne ott a logód akkor is tudom hogy az a te műved mert annyira egyedi��

 Huha, hát ez nehéz kérdés, mert azt hiszem, ez egy végtelen folyamat. Olyn nincsen, hogy megtaláltam és készen vagyok, mert mindig változunk és mindig lesz, ami fontos lesz. Az elején mindenhez, amit készítettem, fehér hátteret használtam, mert akkor olyan volt a lelkiállapotom, hogy ezt a fajta tiszta ürességet kerestem mindenhol, ezért is volt fehér mindenem, a ruháim, a tárgyaim, mindenem. Egyszerűen annyira érzékeny stádiumban voltam a gyerekek születése után, annyira zaklatott voltam, annyira elvesztettem önmagam, hogy csak ezt tudtam elviselni. Nekem az anyává válás után újra kellett tanulnom ömmagam. Emlékeztem, hogy milyen voltam, de oda már nem térhettem vissza, az anyaság maga nagyszerű, de az nem én vagyok, az csak én egyik feladatom. Hosszú évekbe került, hogy visszaszerezzem az egyensúlyom, és ebben minden "rosszakaróm" nagyon sokat segített, akár hiszik, akár nem, amiért mindnek hálás vagyok. Érdekes látnom, hogy akik akkor lelki szegénynek tituláltak azért, amiért nem vagyok színes, most ebben a minimalista divatban vannak nyakig elmerülve, teljesen fehér és nyers fa mániában. Azt mondhatom, hogy kb 20 éves korom óta próbálom kifejezni magam és nagyjából 15 év után 2-3 éve sikerült eljutnom oda, hogy már nem kínkeserves küzdelem egy nekem is tetsző fotót összehozni, hanem már érzem, hogy mit hogyan kellene, és legfőképp miért. Az egyetemen nagyon megtanultam, hogy az öncélúság soha nem vezet jóra, mindig mindennek oka kell, hogy legyen, és értelme.

 

Egyszer elmennék veled egy kincskeresésre olyan jó dolgokat találsz mindig � kérdésem: Hogy kerültél a pentart csapathoz? Illetve melyek a kedvenc technikáid �

 A közös kincskeresés különben nem rossz ötlet és már egy ideje foglalkoztat, talán ha vége ennek a koronás időszaknak, lehet is belőle valami...
A pentás csapathoz pedig úgy kerültem, hogy 2016-ban írtam egy posztot a stamperia transzfer zseléjéről, amikor itthon a pentás vegyszerek még nem is léteztek, ezt olvasta a penta tulajdonosa. Nagyon tetszett neki, hogy őszinte a poszt és nem kertelek, de ezt én is csak utólag tudtam meg. Akkoriban még Juditu dolgozott velük, és talán az ő ötlete volt egy blogger találkozó, ahová meghívtak bloggereket, Lakbear-t is és engem is -többek között. Azóta dolgozunk együtt, tehát immár 4 éve. Soha nem volt közöttünk semmiféle írásos, szerződéses kapcsolat, engem a lojalitás tart ott, számomra nagyon fontos a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, hogy a penta család részese lehetek és hát nem titok, nagyon szeretem Holczer urat, ő egy áldott jó lélek, és amit képvisel, az maximálisan egyezik azzal, amit én szeretnék képviselni. Nem nagyon tudok elképzelni olyan okot, ami távozásra késztetne, emelett pedig tény, hogy a vegyszereik itthoni fejlesztések, itthoni munkaerőt támogatok a megvásárlásával és minőségben is a legjobb. Ezek összessége adja az elkötelezettségem alapját.
Ami a kedvenc technikámat illeti, egyértelműen a festés az...minden festék közül a dekor paint, amivel a legjobban szeretek dolgozni, és bár az csiszolással, piszkolással jár, ezzel festeni gyakorlatilag olyan, mint a szobrászat...A viasszal kezelve a legsimább, legselmyesebb, legegyenesebb felületet adja a finom csiszolás után.

 

Hogy jut időd a házimunkára,és mi az amit nem szeretsz (házimunkák közül)?

Egész őszintén én inkább arra válaszolnék, hogy mit szeretek. Mosni és teregetni, hidegebb napokon vasalni. A többi kötelező rossz, és ezer szerencsém hogy ebben a férjem nagyon sokat segít. Ő az, aki miatt rendszeretőbb lettem, mert én alapvetően egy szörnyen szétszórt, rendetlen ember vagyok.

 

Szia Évi! Lesz e könyv, kiadvány tőled a közeljövőben????

Erre nagyon egyszerűen tudok válaszolni, nem.
Nagyon köszönöm, hogy kérdezhetek!! �
Gyerekekkel foglalkozom,nagyon sokat kézműveskedünk. A kérdésem az lenne,hogy a youtube-s videókon kívül,meg a Te videóidon kívül hol lehet a különböző technikákat megtanulni?
A karanténos időszakban kezdett a penta technika óra névvel live videókat közzé tenni, ezeket érdemes nézegetni, és egyébként folyamatosan jönnek az újak is, ott menet közben is lehet kérdezni az előadóktól, ha bármilyen kérdés felmerülne! Sajnos ilyen irányú szakirodalom offline formában nem igazán van.
Ez a hallatlan szenzibilitas, amivel a szepseget felfedezed "(es letre is hozod)...NEKED... . Milyen gondokat okoz az élet mas területein, es milyen modszeret fejlesztettel ki ezek ellen..!??
Nem kevés időmbe telt, hogy lesakkozzam magammal, hogy amikor valaki "bánt", azt ne vegyem magamra. Nehéz volt megértetnem magammal, hogy személyeskednek anélkül, hogy ismernének, tehát nem is tudhatják, miről beszélnek. A legfontosabb az volt, hogy önmagammal tisztába jöjjek, tudjam, ki vagyok, mit akarok, mit érek és mit akarok adni. Hogy önmagamnak megfeleljek, a terveimnek, az önmagammal szemben támasztott -egyébként nem alacsony- elvárásaimnak. Akik valóban ismernek, tudják, hogy mi munkám van ebben és nélkülük talán nem is ment volna, ezért nagyon hálás vagyok.
Az ember-ember kapcsolatokon kívül gyakorlatilag más nehézséget nem okoz számomra ez a fajta hiperszenzivititás, élvezem, hogy észreveszek sok olyat, amit más talán nem, és ez az emberek metakommunikációjára, hangszínük változásaira is és úgy "ámblokk" mindenre érvényes velük kapcsolatban. Hasznos tulajdonság, ha tudjuk kezelni, és azt hiszem, talán 38 éves koromra megtanultam kézben tartani, A munkámat mindenképpen segíti, nagy mértékben!
Szia Évi! Imádom az egészet amit képviselsz�természetesen egy személyes találkozó is a kedvemre lenne, de most így virtuálisan kérdezném, hogy mikor volt az a pont amikor tudtad, hogy ez az a vonal, az út amin szeretnél járni és el is döntötte, hogy Te csak ezzel szeretnél foglalkozni? Köszönöm a lehetőséget ��
Ahogy feljebb írtam, 2010-ben, amikor az életem is úgy hozta, hogy gyakorlatilag az ország másik felébe költöztem és rájöttem, hogy kisbabával, végzettség nélkül amúgy se lenne sok esélyem mást csinálni, így minden egyes nap azon dolgoztam, hogy egyszer mindenkitől függetlenül a saját magam ura lehessek és a munkám csak az internet kapcsolattól függjön. Napi 12-14 órák vannak ebben, amiből Ti talán nem sokat érzékeltetek, de kisbaba mellett elég megterhelő volt. Az akkori képeimet visszanézve ez rajtam is tisztán látszott.
Te honnan inspirálódsz?Hogy bírod ilyen kevés alvással?Sokszor írod, hogy éjszaka is alkotsz.❤️�
Igazság szerint huszonévesen nem okozott gondot akár alvás nélkül is lehúzni teljes éjszakákat a varrógép vagy más munka felett, mára már ezt nem bírnám...olyan 5-6 óra alvással elvagyok ilyenkor, de a szervezetet nem lehet sokáig kizsigerelni, behajtja, amire szüksége van, ezért igyekszem inkább megadni és egy-egy húzósabb időszak, vagy hajnalig tartó alkotás után alszom azért. Nem szeretném, ha egyszer mondjuk épp vezetés közben venne rá a szervezetem, hogy pihenjek, vagy egy betegség kényszerítene rá, hogy megálljak.
Hogyan van mindenre időd, a családod mellett?
Szerencsés vagyok, mert mindenben támogatnak, a gyerekek már ebbe születtek, őket nem viseli meg. A férjem pedig nagyon sokat segít, egyedül nem menne, ezt tudom. Igyekszem nagyon megbecsülni őket és elmondani nekik minden nap, hogy milyen hálás vagyok! Mindig mindent igyekszünk megbeszélni, azt is, amikor sűrűbb, és olyankor a kicsik is segítenek, néha csak azzal, hogy egyszerűen hagynak haladni.

A Családod, Férjed, Gyerkőcök, hogy élik meg a mindennapokban, hogy ilyen lelkes piacozó, újrahasznosító, kreatív, ügyes és bátor vagy?
Emellett foglalkozol-e mással?
Hogy gondolod, a Gyerkőceid is örökölték ezt a rengeteg bámulatos tulajdonságodat?
Képek alapján látható, mennyi csodát tettél már az otthonotokkal...Most már mindennel elégedett vagy, vagy esetleg még vannak elkészülésre váró projectek a fejedben?
Ahogy írtam, szerencsére mindenben maximálisan mellettem /mögöttem állnak, és nagyon büszék rám. Nélkülkük tényleg nem menne...Mondjuk amikor a piacról zsákszám hordom haza a holmit, attól nincsen lenyűgözve a férjem, de miután elmesélem, hogy miért hoztam el és mennyit spórolok vele, megbékél.
Semmi mással nem foglalkozom, igazából így se nagyon győzöm, a napom nagyon nagy részét kitölti, még mindig kb 10-12 órát dolgozom azon, hogy összeálljon és működni tudjon minden, amiben benne van a kezem. Nem egyszerű, de nem munkának élem meg, kihívásnak néha, máskor szórakozásnak. De sohasem tehernek.
Anna rendkívül ügyesen rajzol, és borzasztóan érzékeny, de nálam sokkal nőiesebb és lehet, hogy nem fog majd annyira lelkesen barkácsolni...ő inkább a művészi vonal.
A fiam elképesztően összetetten gondolkodik, csoda kreatív, ő imád felfedezni, sőt feltalálni, nagyon jó kis szerkezeteket épít és tervez, mindenre alapanyagként tekint, úgyhogy ha ez így marad, csodás csapat lehetünk...természetesen nem lesz baj az sem, ha nem az lesz minden vágyuk, hogy közös vállalkozást vigyünk. Azért az én rejtett kis vágyam ez lenne...
Rengeteg dolgom és tervem van még. Negyedik éve élünk itt, és igazából soha nem volt pénzünk felújítani egyszerre a lakást, mindig csak apránként. Itt a fürdő, itt a konyha, az előszoba, az ajtófélfák, nyílászárók felújítása, igazából még csak a gyerekszoba és a hálószoba az, amivel elégedett vagyok. Kb még tíz évre való feladat vár úgyhogy  jövőre is lesz miről írnom!

(folyt.köv.)

Műfenyő behavazása

Ahogy változik az időjárás és egyre kevesebb olyan telünk van, amikor esik a hó, egyre jobban vágyik az ember arra, hogy legalább látszatra legyen egy kis fehér, egy kis zúzmara, egy kis fagy az Ünnepek idején. Gyanítom ez az oka annak, hogy egyre divatosabbak a havas műfenyők, és ez a "divat" bizony engem is magával sodort!

Adott volt egy alapvetően bájos, formás, különleges kis fácska, amit szerettem volna havasabbá tenni, mert a gyerekszobába szántam, és az egész csodavilágnak része a hó. Mivel a gyerekeim az idei őszi szünetben, alig néhány hónapja lettek Harry Potter fanok, ilyen témájú dekort szeretnének és ehhez is hozzátartozik a hó.
(Bár azt nem tudom garantálni, hogy a gyerekszobában is havazni fog...:)  )
A kiindulási állapot ez volt:

_mg_0645.JPG

_mg_0644.JPG

Ez egy alapvetően is havas fa, de inkább csak jelzés értékű rajta az a kis fehér. 
Ennél sokkal többet szerettem volna.

Segítséget kértem Anikótól, aki profi virágkötő és abszolut jártas a virágkötészeti és dekorációs alapanyagokban, hogy milyen megoldás lehetne erre, ami szép és tartós is, és szerencsémre volt is ötlete.
Már csak be kellett szerezni a hozzávalókat, amiket szintén neki köszönhetek.

Szükség volt egy bivalyerős ragasztó spray-re, és flokkoló porra ( nagyon finom szemű műhó, mint a bársonypor) .

_mg_0648.JPG

Rákerestem, a ragasztó spray megrendelhető pl itt: http://www.anitadecor.hu/oasis-easy-color-ragaszto-spray

, de nyugodtan keressetek rá, hátha van máshol is. Oasis easy color glue spray vagy ragasztó spray.
A porhót a D&D forgalmazza DD54538 cikkszámon, itt érhető el: https://decorand.com/Dara/Muho-flock-Cotton-20x14x3cm-feher-p145912.html

Utóbbi nagykereskedés, de ezzel a termékszámmal esetleg érdemes érdeklődni a forgalmazóiknál. Nagyon finom, összeálló, egyáltalán nem szemes.
Az Oázis kertészetben is sok termékük van, hátha tartanak, vagy rendelnek.

 

Igazából nem tettem mást, mint áganként felülről alaposan lefújtam a ragasztóval a fát és egy szitával rászitáltam az anyagot. Az első rétegtől csak zúzmarás lesz, utána jöhet még egy réteg ragasztó és megint egy kis szórás... Nem lenne szükség a szitálásra, de én nem akartam bogyókat...

Mikor az első körrel elkészültem, összesöpörtem a lehullott port és a második rétegre elég is volt. 
Egy 150 cm-es fára egy flakon spray ment el és két zacskó flokkoló por, hogy ezt az eredményt kapjam:
_mg_0653.JPGFújtam egy kis ragasztót a törzsére is, hogy az is havas legyen, de igazából semmi szabályosság nincsen benne. Kb két órás mutatvány volt és nagyo elégedett vagyok az eredménnyel! 
Hálás köszönetem a kolléganőnek a segítségért!
Igazából, hogy lássátok, mennyire "bolti" az eremény, mellé állítottam a gyárilag flokkolt másik fát,  és nincsen igazán különbség.

_mg_0656.JPG

_mg_0658.JPG

_mg_0659.JPGA ragasztónak a szokásos, közepesen erős ragasztó szaga van, elviselhető, én nem javaslom az ablaknyitást, mert ha pici huzat is van, széthordja a nagyon finom port. Inkább tegyetek fel egy maszkot, hogy ne szálljon bele az orrotokba is, mint nekem...
Érdemes alóla elpakolni és olyan helyen csinálni, ahol össze lehet húzni a leeső port, nem szőnyegen pl.
És a szabadtér se a legjobb ötlet a légmozgás miatt, túl sok anyag menne pocsékba.

Száradás után tök jól fenn marad, nem ragad, nem fog egyben leválni, és egy darabig nyilván hullik, ahogyan a gyári is, de ez ezzel jár.

Mindenkinek jó munkát kívánok! 
alairas_3.jpg

Maratott vastag falú üveg díszek

PENTART etching paste + velúr repesztó rendszer + matt akril

Az egész onnan indult, hogy mint mindig, idén is elkezdtem egymás mellé rakosgatni a díszeket, hogy lássam, mi illik mihez és mi milyen hangulatot ad együtt. Sokszor kérdezitek, hogy mit csinálok a díszekkel, ha minden évben más a koncepció, de az igazság az, hogy nem alapvető és gyökeres a változtatás, mert van néhány "basic" darabom, amikhez a kiegészítőket variálva lehet a végén teljesen más eredményt elérni.
Ez a legutóbbi ilyen válogatásom pedig nagyon tanulságos volt.

Vegyük sorra ezeket a tanulságokat:

Azok a díszek, amik jól mutatnak egymás mellett a földön vagy a dobozban, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan jól mutatnak a fán is. Ott valahogy sokkal jobban kijönnek a különbségek, az egyéniségek...mint amikor kikészítesz egy szettet, amit fel szeretnék venni, de amikor felveszed, kiderül, hogy elméletben sokkal jobban működött, mint a gyakorlatban.

Én csak arra koncentráltam, hogy az elmúlt években összegyűjtöttem rengeteg vastag falú üveg díszt. Az ócskapiacokon, januári fél áras vagy 70%-os akciókban, és egyet-egyet saját magáért is, mert rajongom értük. De ezekből kész anyagi csőd egyben megvenni egy teljes, mondjuk két méteres fára elég készletet, úgyhogy ezt eleve el is vetettem, viszont tíz év alatt nagyjából sikerült összeállítani az "álom kollekciót". Mennyiségre.
Merthogy a színekkel volt egy kis difi...

Mutatok egy képet:
maratott_uveg_diszek_18.JPGMindkettő vastag falú, üveg dísz, de a bordás, repedezett sárgásabb és ez a kép még nem is mutatja, mennyivel. Nüansznyi is lehetne a különbség, ha nem lennék ennyire perfekcionista, mint amennyire vagyok, engem ez a pici különbség kifejezetten zavart.
Ugyanígy voltam a rózsaszínekkel is, volt közöttük hideg rózsaszín, amit nagyon szeretek, a szürkés, piszkos árnyalat, de volt egy, ami melegebb rózsaszín volt, picit narancsosabb, ami nagyon elütött a többitől. 
Ezt szerettem volna kezelésbe venni elsőre, mert úgy gondoltam, hogy ha megmaratom a pasztával és matt lesz, akkor az tompít a színén, ami elég a sikerhez.
Elővettem hát a jó öreg üvegmaró pasztát és lekentem vele kívülről a gömböt. Rajta hagytam egy órán át, de győzött a kíváncsiság, meg akartam nézni, hogy sikerült...

maratott_uveg_diszek_02.JPG

maratott_uveg_diszek_01.JPG

Tulajdonképpen eglsz éjszaka rajta kellett volna hagynom az optimális cél elérése érdekében, de nem bírtam ki.

maratott_uveg_diszek_03.JPG

maratott_uveg_diszek_04.JPG

Fogtam egy nedves rongyot és letöröltem róla a pasztát. NAGYON FONTOS, HOGY EZEKET A DÍSZEKET NE TEGYÉTEK FOLYÓVÍZ ALÁ, MERT HIÁBA VAN LEZÁRVA, A KUPAK AKÁ BEFOLYIK A VÍZ ÉS A BENTI FONCSOROZÁST FELOLDJA, MEGSÉRTI!

 És itt jött a meglepetés.
A gömb színe egy az egyben lejött, mert mint utólag kiderült, a színét adó fólia meglepő módon kívülről volt rajta. Eddig jellemzően olyanokat találtam, amikben belül volt a színes fólia, ami egyben a tükör hatást is adta, de most nem így jártam és ebből következik a következő tény: ha találtok ilyen díszt, de nem tetszik a formája, nem kell kétségbe esni, könnyedén leoldható róla a fólia, üvegmaró pasztával (is).

Természetesen nem így terveztem, dehát ember tervez, kétségbe meg nem esünk...
Nyilván a fólia miatt nem marta meg a paszta az üveget, úgyhogy miután alaposan megtisztítottam, visszakentem rá a pasztát és hagytam, hogy hasson.

maratott_uveg_diszek_07.JPG

maratott_uveg_diszek_08.JPG

Ezúttal sikerrel jártam, hiszen már nem a fóliát "marattam" az anyaggal, hanem a valódi üveget és már majdnem tökéletes volt az eredmény, de szerettem volna egy picit még csavarni rajta, ezért elővettem a country zöld matt akrilt, és picit, de tényleg nagyon picit bemaszatoltam vele az immár matt gömböt. Ettől lett egy kis halvány zöld beütése és hogy még egy kicsit jegesebb legyen, ugyanígy maszatoltam rá a hópasztából is egy nagyon picit, végül pedig a velúr repesztő szettel kezeltem. Ez egy két lépéses repesztő lakk, az eredmény pedig puha, bőrszerű, varázslatos és tompa lesz.
maratott_uveg_diszek_16.JPG

Gondoltam, teszek egy próbát a másik dísszel is, aminek szintén nem szerettem az aranyos árnyalatát, elütött az ezüstöktől, és tulajdonképpen mindentől, ezért kezelésbe vettem. Alul kicsit megkapargattam, és láttam, hogy ezen is kívül van a fólia, ezért meg se próbáltam se maratni, de más oldószerrel nekimenni, mert csak egyetlenné tettem volna a felületet, ha megsértem.

maratott_uveg_diszek_06.JPG

maratott_uveg_diszek_05.JPG

Ezeken a képeken jól látszik, hogy mekkora a különbség a vágyott barna (kisebb gömb) és a rendelkezésre álló szín (nagyobb gömb) között, és mivel azt a rózsaszínnél már láttam, hogy a sima mattítás nem fog működni, elővettem a country zöld matt akrilom. Alapozás és minden nélkül festettem, mert nem voltam benne biztos, hogy nem akarom-e majd visszakoptatni az éleket. Végül nem így döntöttem, de mivel a végén lakkoztam, így nem volt gond, hogy kimaradt az alapozás.

Természetesen én is látom, hogy semmi katasztrófa nem történt volna akkor se, ha nem megyek neki, de azért ha megnézitek a képet, látszik, hogy a matt hideg rózsaszíntől és a matt hideg barnától azért elüt...És mivel alapvetően az az elvem, hogy egyszerre max 2-3 színt használok, ez így "túl sok volt".
maratott_uveg_diszek_10.JPGUgyanúgy festettem le, mint bármi mást és igazából itt már sima műanyag gömb is lehetne, mert teljesen átfestettem. Mégis, valahogy a formája, az arányai, a míves kupakja sejteti, hogy ez egy komolyabb darab.

maratott_uveg_diszek_11.JPG

Miután megszáradt rajta a dupla réteg matt akril, jött a velúr repesztő ide is, az első réteget feltettem, miután átlászóra száradt MAGÁTÓL, jött rá a második réteg, és azt már lehet hajszárítózni. Végül pedig fehér befejező viasszal kentem át alaposan.

maratott_uveg_diszek_12.JPGJól látszik, hogy a fagyosra maszatolt kis zöld miatt milyen jól passzolnak, ez is egy olyan kis apró nüansz, ami segíti az összhang kialakítását.
Természetesen előfordulhat olyan is, hogy most valaki a fejéhez kap, hogy te jó isten, miért kellett átfesteni, de számomra sokkal szebb lett így, zöldesen mindkettő.
Viszonyításképp egy fotóra tettem az előtte/utána állapotot és szerintem zongorázni lehet a különbséget:

maratott_uveg_diszek_17.JPG

Az összhangot illetően fontos szempont, hogy mi alapján választunk színeket egy-egy kompozícióhoz. 
A színkört biztosan nagyon sokan ismeritek, nagyjából így fest:
189e7172e79f404a954e427b63534be5.jpgÚgy tanítják, hogy egy helységben, egy kompozícióban maximum 2-3 színt érdemes használni, és ezt célszerű úgy kiválasztani, hogy rábökünk egy színre, ami a legjobban tetszik, lágyítjuk a mellette levővel és kiegyensúlyozzuk a szemben levővel. Nyilván most borzasztóan leegyszerúsítettem, mert a színtan egy végtelen téma, de így talán érthetőbb.
Nálam ez úgy festett, hogy ráböktem a country zöldnek megfelelő fehéres, világos zöldre a havas fa miatt, ez a legnagyobb felület. "Mellette" a barna a "rokon" szín, amivel lágyítani tudom, a sárgát kihagytam, túl meleg nekem, és a rózsaszín a komplementer (vagy kiegészítő) szín, amivel ellensúlyozhatom a zöldet.
Nem szakmai és biztos, hogy sírógörcsöt kap, aki diplomázott színtanból, de ez egy jó mankó, amikor az árnyalatokon gondolkodtok.
Az összhang pedig máris sokkal jobb lett:

maratott_uveg_diszek_13.JPG

maratott_uveg_diszek_14.JPG

maratott_uveg_diszek_15.JPG

Láthatjátok, hogy sokszor hibázok én is, sokszor "véletlenül" sikerülnek tök jó dolgok, ezért mondom mindig, hogy nem kell félni! Nem baj, ha ront az ember, mert benne van a pakliban, de könnyen lehet, hogy egy sokkal jobb dolog sül ki belőle, mint az elején gondoltad.

Tudom, macera ez, alapozni  és/vagy maratni egy rétegben, festeni két rétegben, velúr repesztő 1. komponens, majd velúr repesztő 2. komponens, és ezek között mind kivárni a száradást, de szerintem annyira megéri! 

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló ötletekről, esetleg botladozásokról, akkor kérlek, hogy tedd könyvjelzőbe a blogot és/vagy kövess facebookon, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak! 
alairas_3.jpg

Foncsorozott gyertyatartó fagyos kivitelben

PENTART Mirror mist + glass etching paste + hópaszta

Korábban volt már egy bejegyzésem a mirror misttel (vagy magyarul a tükörpermettel) kapcsolatban, ezt nagyon sok szeretettel ajánlom, ha eddig nem találkozták ezzel az anyaggal. Már akkor is nagyon szerettem az eredményt, de ezt most megpróbáltam egy kicsit tovább fejleszteni, az idei fagyos, havas dekorhoz illeszteni.

A hétvégén talált 200 ft-os üveg poharat alakítottam át, mégpedig a következő módon: a belseje mirror mistet, a külseje üvegmaró pasztát és hópasztát kapott.

Első lépésként alaposan elmosogattam a poharat, zsírtalanítottam, ez alapvető fontosságú. Mivel a pohár külsejére a glass etching, avagy üvegmaró pasztát akartam felrakni, muszáj volt a lehető legalaposabban megtisztítani, különben a reakció nem indul be és nem sikerül a mattítás.

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_02.JPG

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_03.JPGAz üvegmaró paszta ható ideje a leghosszabb, ezért ezzel kezdtem a munkát. Felvettem egy gumikesztyűt a biztonság kedvéért, amit a termék dobozában meg is találtok, mivel egy erősen maró vegyszerről van szó. Nagyon erősen javaslom, hogy -ha eddig nem is- ezúttal alaposan olvassátok el a használati útmutatót, amiben szerepel, hogyan lehet semlegesíteni az esetleg irritációt okozó anyagot!

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_04.JPG

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_05.JPGA tiszta üvegfelületre egyenletes rétegben kell felvinni és a papírja szerint minimum fél órán át rajta kell hagyni, de azt javaslom, hogy hagyjátok hatni egy egész éjszakán át, a biztonság kedvéért,
Az üvegmaró hatása kémiai jellegű, tehát nem bevonatot képez, hanem magát, az üveg felületét marja meg, mattítja.

Miután másnap hideg vízzel lemostam a paszta maradékát kívülről, elővettem a mirror mistet, de szigorúan az üvegre valót. Érdemes nagyon odafigyelni, mert két kivitelben érhető el, egy zöldes csomagolás a műanyag (akril) felületekre, és egy kékes az üveg felületekre. Nekünk az utóbbira van szükségünk.
Feltettem az üvegcsére a spray fejet és a bejegyzés elején említett posztban szereplő módon, egyenletesen befújtam a pohár belsejét.
Nagyon jó szolgálatot tesz, ha kimaszkoljuk azokat a felületeket, amiket szeretnénk megkíméli a tükörpermettől, mert az bizony száll.
Alapvetően lakk sprayvel tartósítani kéne, azonban itt most a pohár belsejében nincsen erre szükség, mert nem lesz kitéve semmiféle behatásnak. Ha oxidálódni kezdene, azt se bánnám, azonban ha ezt szeretnénk megakadályozni, akkor azért javasolt a lakkozás és mindenképpen spray kivitelben, hogy ne sérüljön a mist bevonat.

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_06.JPG

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_07.JPGA belső fényes rétegen nagyon szépen tompít a külső matt réteg, amit egy kicsit még megdolgoztam a hópasztával, hogy fehéresebb, fagyosabb legyen.
Gyakorlatilag száraz ecsettel tettem fel, nagyon keveset, alaposan bedolgoztam körkörös mozdulatokkal a mélyedésekbe, és utána egy puha ronggyal visszatöröltem itt-ott.

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_08.JPG

foncsorozott_mecsestarto_mirror_mist_01.JPG

Alapvetően nem nehéz egyik lépés sem, de mindenképpen alaposan oda kell figyelni, mert komoly vegyszereket használtam az eredmény eléréséhez és a biztonság az első,
Összefoglalva, megtisztítottam, marattam a külsejét, fényesre fújtam a besejét és kívül kicsit bekentem még a külsejét a hópasztával, amit visszatöröltem

Az anyagokkal kapcsolatban találtok videókat a Pentart youtube csatornáján, a tükörpermetről az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=SeqgsXR86gw

 HA tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonlókat, akkor kérlek, hogy tedd könyvjelzőbe a blogot, és gyere, kövess facebookon, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!

alairas_3.jpg

süti beállítások módosítása
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;