Gratulálok,,A kérdésem az lenne hogyan fejleszthetném a kézügyességem ,,terápiás célból az orvosaim javasolták,,pszichiáter,,,kéz és vállsebész ,,varrogatok de csak kézzel pont az előzöek miatt,,kisebb illat párnákat ,,zsákocskákat,,karácsonyi díszeket,,de nem igazán megy jól,,ügyetlen a kezem,,és nem nagyon tudok öszpontosítani tartósan figyelni,, tudnál ebben tanácsot adni

Sokan kerestek olyan kérdésekkel, amikkel nem nagyon tudok mit kezdeni, mert nem szakterületem és nem szeretnék senkit félretájékoztatni. Ezzel a kérdéssel megkerestem az ergoterapeuta barátnőmet és megkértem gondolja át, mit lehetne ajánlani. Amint válaszol, én is továbbítom majd a választ!

Fuh, hát én annyi mindent kérdeznék Tőled... honnan a sok energia ennyi szépség alkotásához? Hihetetlenül inspiráló, szemléletformáló nő vagy. Imádom a régi tárgyakhoz való kötődésed, én is hasonlóan gondolkodom. Az pedig, hogy hétköznapi dolgokból mi mindent alkotsz.... csodás. Szóval a kérdések honnan inspirálódsz, hogyan tudod az idődbe beilleszteni az alkotást a család mellett? A 4 kisfiam-8,7 es 3 eves ikrek- mellett az esti altatás után szoktam ecsetet kézbe venni, de sokszor hulla vagyok akkorra... viszont csak ettol simulnak ki az idegeim  sokszor a képeid hangulatától is képes vagyok feltöltődni

Az időgazdálkodás gyengém. Sajnos vannak hátulütői annak, hogy kisebb gyerekek mellett próbálok előre lépni, és ezt legtöbbször ti érzitek meg. Az egyik, hogy képtelen vagyok tartani a határidőket, mert biztos, hogy akkor jön közbe valami betegség vagy baleset, amikor nagyon nem kéne, a jó öreg Murphy dolgozik serényen. Ezt nagyon nehezen élem meg magam is, mert próbálom a szívem-lelkem beletenni ebbe és minél többet adni Nektek, de mégis előfordul, hogy csalódást okozok. Ez megvisel. Szégyellem magam és igyekszem kielemezni, mit rontottam el, hogy máskor ne forduljon elő, és bár tudom, ember vagyok, hibázok, igyekszem arra törekedni, hogy ebből egyre kevesebb legyen. Természetesen ahogy minden anyának, a gyerekek a legfontosabbak, és ugyan mióta a világon vannak, azt látják, hogy "dolgozom", bár ők nem munkának látják, hanem jó murinak, így egészen jól megértik, ha a türelmüket kérem. Egyszer, nem is olyan rég megkérdeztem a lányom, hogy ha valaki egyszer megkérdezne, anyának mi a munkája, mit mondanál? Azt válaszolta, hogy azt mondanám, fest.
Ő ezt látja meg belőle, ha a fiam kérdezném, ő biztos azt mondaná, varr. 
Az elmúlt tíz évben nagyon sokat tanultam, és az a szerencse, hogy az érdeklődésem nem hogy apadt volna, egyre sokrétűbb, ahogy jövök rá, mennyi mindent nem tudok még. Természetesen nézegetm én is, hogy ki mit csinál a külföldi bloggerek közül, főképp pinteresten, de itthon 1-2 embertől eltekintve abszolút rajtam van a szemellenző. Nem szeretnék másokkal foglalkozni, csak a saját dolgommal, így talán elkerülnek azok a vádak, hogy bárkit másolnék, vagy kritizálnék. Utóbbira kiemelten ügyelek, hogy soha ne legyek kritikus egyetlen alkotóval szemben sem, ha véletlen nem egy irányba nézünk, inkább szó nélkül tovább megyek, hiszen miért kéne mindenkinek ugyanoda tartani? Nyitott szemmel próbálok járni és mindent észre szeretnék venni, ami körülvesz. Ez a kedvenc elfoglaltságom. 

Lehet, hogy volt már ilyen beszámolód, de engem az érdekelne, honnan indultál és hogy terelődtél erre az útra, hogy jutottál el idáig. Az ember érdekelne, a techniķákat, trükköket majd menetközben úgy is megtanítod.

 Gimnázium után elsőre felvettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnök karára. Minden vágyam ez volt, szerettem és tudtam rajzolni, és azt gondoltam, ez egy csodálatos szakma, csak aztán beleláttam a mélyéig és rájöttem, sosem lennék boldog, ha ez lenne a hivatásom. Sokáig silemmáztam, magam miatt is, aztán a családom miatt is, végül a diploma előtt úgy döntöttem, miután tíz évet áldoztam rá az életemből és még mindig nem sikerült megszerezni (mondjuk tényleg nem volt sok hátra), hogy ott hagyom. Megvívtam ezért a harcom mindenkivel, nem volt könnyű, és anyukám is csak 1-2 éve tudta elfogadni, hogy ahogyan most élek, az tesz boldoggá. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyszerre mondtam el neki azt, hogy ott hagyom az egyetemet, azt, hogy megismertem valakit, hozzá költözöm 120 km-re és várom a kislányom egy olyan férfitől, aki 12 évvel idősebb nálam és már kétszer elvált, ráadásul csak fél éve ismerem.
Megértettem, hogy sokáig nem is akart velem szóba állni...egyszer valaki azt mondta, hogy ha a lányom hasonlóan súlyos bejelentést tesz, mosolyogva kell majd fogadnom és mindenben támogatnom kell majd. Mindenesetre a végén már szívesebben maradtam otthon varrni, mint hogy szemináriumra járjak, de egyetlen az egyetemen töltött pillanatot sem bánok, mert rengeteget tanultam. Mondhatom, hogy kivettem belőle mindent, amit szerettem, ami a vizuális kultúrát, a stílusérzéket, a látásmódot, önmagam ábrázolását és másokkal való elfogadtatását is jelenti, de elsősorban azt, hogy felemelt fejjel járjak, bárhol is vagyok, mert a látnivalók nem a járdán várnak felfedezésre.

Szia ÉviNekem az lenne a kérdésem, hogy mennyi alkotós idő után és hogyan találtál rá az egyedi stílusodra?  Ezt arra értem, hogy ha nem lenne ott a logód akkor is tudom hogy az a te műved mert annyira egyedi

 Huha, hát ez nehéz kérdés, mert azt hiszem, ez egy végtelen folyamat. Olyn nincsen, hogy megtaláltam és készen vagyok, mert mindig változunk és mindig lesz, ami fontos lesz. Az elején mindenhez, amit készítettem, fehér hátteret használtam, mert akkor olyan volt a lelkiállapotom, hogy ezt a fajta tiszta ürességet kerestem mindenhol, ezért is volt fehér mindenem, a ruháim, a tárgyaim, mindenem. Egyszerűen annyira érzékeny stádiumban voltam a gyerekek születése után, annyira zaklatott voltam, annyira elvesztettem önmagam, hogy csak ezt tudtam elviselni. Nekem az anyává válás után újra kellett tanulnom ömmagam. Emlékeztem, hogy milyen voltam, de oda már nem térhettem vissza, az anyaság maga nagyszerű, de az nem én vagyok, az csak én egyik feladatom. Hosszú évekbe került, hogy visszaszerezzem az egyensúlyom, és ebben minden "rosszakaróm" nagyon sokat segített, akár hiszik, akár nem, amiért mindnek hálás vagyok. Érdekes látnom, hogy akik akkor lelki szegénynek tituláltak azért, amiért nem vagyok színes, most ebben a minimalista divatban vannak nyakig elmerülve, teljesen fehér és nyers fa mániában. Azt mondhatom, hogy kb 20 éves korom óta próbálom kifejezni magam és nagyjából 15 év után 2-3 éve sikerült eljutnom oda, hogy már nem kínkeserves küzdelem egy nekem is tetsző fotót összehozni, hanem már érzem, hogy mit hogyan kellene, és legfőképp miért. Az egyetemen nagyon megtanultam, hogy az öncélúság soha nem vezet jóra, mindig mindennek oka kell, hogy legyen, és értelme.

Egyszer elmennék veled egy kincskeresésre olyan jó dolgokat találsz mindig  kérdésem: Hogy kerültél a pentart csapathoz? Illetve melyek a kedvenc technikáid 

 A közös kincskeresés különben nem rossz ötlet és már egy ideje foglalkoztat, talán ha vége ennek a koronás időszaknak, lehet is belőle valami...
A pentás csapathoz pedig úgy kerültem, hogy 2016-ban írtam egy posztot a stamperia transzfer zseléjéről, amikor itthon a pentás vegyszerek még nem is léteztek, ezt olvasta a penta tulajdonosa. Nagyon tetszett neki, hogy őszinte a poszt és nem kertelek, de ezt én is csak utólag tudtam meg. Akkoriban még Juditu dolgozott velük, és talán az ő ötlete volt egy blogger találkozó, ahová meghívtak bloggereket, Lakbear-t is és engem is -többek között. Azóta dolgozunk együtt, tehát immár 4 éve. Soha nem volt közöttünk semmiféle írásos, szerződéses kapcsolat, engem a lojalitás tart ott, számomra nagyon fontos a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, hogy a penta család részese lehetek és hát nem titok, nagyon szeretem Holczer urat, ő egy áldott jó lélek, és amit képvisel, az maximálisan egyezik azzal, amit én szeretnék képviselni. Nem nagyon tudok elképzelni olyan okot, ami távozásra késztetne, emelett pedig tény, hogy a vegyszereik itthoni fejlesztések, itthoni munkaerőt támogatok a megvásárlásával és minőségben is a legjobb. Ezek összessége adja az elkötelezettségem alapját.
Ami a kedvenc technikámat illeti, egyértelműen a festés az...minden festék közül a dekor paint, amivel a legjobban szeretek dolgozni, és bár az csiszolással, piszkolással jár, ezzel festeni gyakorlatilag olyan, mint a szobrászat...A viasszal kezelve a legsimább, legselmyesebb, legegyenesebb felületet adja a finom csiszolás után.

Hogy jut időd a házimunkára,és mi az amit nem szeretsz (házimunkák közül)?

Egész őszintén én inkább arra válaszolnék, hogy mit szeretek. Mosni és teregetni, hidegebb napokon vasalni. A többi kötelező rossz, és ezer szerencsém hogy ebben a férjem nagyon sokat segít. Ő az, aki miatt rendszeretőbb lettem, mert én alapvetően egy szörnyen szétszórt, rendetlen ember vagyok.

Szia Évi! Lesz e könyv, kiadvány tőled a közeljövőben????

Erre nagyon egyszerűen tudok válaszolni, nem.

Nagyon köszönöm, hogy kérdezhetek!! 

Gyerekekkel foglalkozom,nagyon sokat kézműveskedünk. A kérdésem az lenne,hogy a youtube-s videókon kívül,meg a Te videóidon kívül hol lehet a különböző technikákat megtanulni?

A karanténos időszakban kezdett a penta technika óra névvel live videókat közzé tenni, ezeket érdemes nézegetni, és egyébként folyamatosan jönnek az újak is, ott menet közben is lehet kérdezni az előadóktól, ha bármilyen kérdés felmerülne! Sajnos ilyen irányú szakirodalom offline formában nem igazán van.

Ez a hallatlan szenzibilitas, amivel a szepseget felfedezed "(es letre is hozod)...NEKED... . Milyen gondokat okoz az élet mas területein, es milyen modszeret fejlesztettel ki ezek ellen..!??

Nem kevés időmbe telt, hogy lesakkozzam magammal, hogy amikor valaki "bánt", azt ne vegyem magamra. Nehéz volt megértetnem magammal, hogy személyeskednek anélkül, hogy ismernének, tehát nem is tudhatják, miről beszélnek. A legfontosabb az volt, hogy önmagammal tisztába jöjjek, tudjam, ki vagyok, mit akarok, mit érek és mit akarok adni. Hogy önmagamnak megfeleljek, a terveimnek, az önmagammal szemben támasztott -egyébként nem alacsony- elvárásaimnak. Akik valóban ismernek, tudják, hogy mi munkám van ebben és nélkülük talán nem is ment volna, ezért nagyon hálás vagyok.
Az ember-ember kapcsolatokon kívül gyakorlatilag más nehézséget nem okoz számomra ez a fajta hiperszenzivititás, élvezem, hogy észreveszek sok olyat, amit más talán nem, és ez az emberek metakommunikációjára, hangszínük változásaira is és úgy "ámblokk" mindenre érvényes velük kapcsolatban. Hasznos tulajdonság, ha tudjuk kezelni, és azt hiszem, talán 38 éves koromra megtanultam kézben tartani, A munkámat mindenképpen segíti, nagy mértékben!

Szia Évi! Imádom az egészet amit képviselsztermészetesen egy személyes találkozó is a kedvemre lenne, de most így virtuálisan kérdezném, hogy mikor volt az a pont amikor tudtad, hogy ez az a vonal, az út amin szeretnél járni és el is döntötte, hogy Te csak ezzel szeretnél foglalkozni? Köszönöm a lehetőséget 

Ahogy feljebb írtam, 2010-ben, amikor az életem is úgy hozta, hogy gyakorlatilag az ország másik felébe költöztem és rájöttem, hogy kisbabával, végzettség nélkül amúgy se lenne sok esélyem mást csinálni, így minden egyes nap azon dolgoztam, hogy egyszer mindenkitől függetlenül a saját magam ura lehessek és a munkám csak az internet kapcsolattól függjön. Napi 12-14 órák vannak ebben, amiből Ti talán nem sokat érzékeltetek, de kisbaba mellett elég megterhelő volt. Az akkori képeimet visszanézve ez rajtam is tisztán látszott.

Te honnan inspirálódsz?Hogy bírod ilyen kevés alvással?Sokszor írod, hogy éjszaka is alkotsz.

Igazság szerint huszonévesen nem okozott gondot akár alvás nélkül is lehúzni teljes éjszakákat a varrógép vagy más munka felett, mára már ezt nem bírnám...olyan 5-6 óra alvással elvagyok ilyenkor, de a szervezetet nem lehet sokáig kizsigerelni, behajtja, amire szüksége van, ezért igyekszem inkább megadni és egy-egy húzósabb időszak, vagy hajnalig tartó alkotás után alszom azért. Nem szeretném, ha egyszer mondjuk épp vezetés közben venne rá a szervezetem, hogy pihenjek, vagy egy betegség kényszerítene rá, hogy megálljak.

Hogyan van mindenre időd, a családod mellett?

Szerencsés vagyok, mert mindenben támogatnak, a gyerekek már ebbe születtek, őket nem viseli meg. A férjem pedig nagyon sokat segít, egyedül nem menne, ezt tudom. Igyekszem nagyon megbecsülni őket és elmondani nekik minden nap, hogy milyen hálás vagyok! Mindig mindent igyekszünk megbeszélni, azt is, amikor sűrűbb, és olyankor a kicsik is segítenek, néha csak azzal, hogy egyszerűen hagynak haladni.

A Családod, Férjed, Gyerkőcök, hogy élik meg a mindennapokban, hogy ilyen lelkes piacozó, újrahasznosító, kreatív, ügyes és bátor vagy?
Emellett foglalkozol-e mással?
Hogy gondolod, a Gyerkőceid is örökölték ezt a rengeteg bámulatos tulajdonságodat?
Képek alapján látható, mennyi csodát tettél már az otthonotokkal...Most már mindennel elégedett vagy, vagy esetleg még vannak elkészülésre váró projectek a fejedben?

Ahogy írtam, szerencsére mindenben maximálisan mellettem /mögöttem állnak, és nagyon büszék rám. Nélkülkük tényleg nem menne...Mondjuk amikor a piacról zsákszám hordom haza a holmit, attól nincsen lenyűgözve a férjem, de miután elmesélem, hogy miért hoztam el és mennyit spórolok vele, megbékél.
Semmi mással nem foglalkozom, igazából így se nagyon győzöm, a napom nagyon nagy részét kitölti, még mindig kb 10-12 órát dolgozom azon, hogy összeálljon és működni tudjon minden, amiben benne van a kezem. Nem egyszerű, de nem munkának élem meg, kihívásnak néha, máskor szórakozásnak. De sohasem tehernek.
Anna rendkívül ügyesen rajzol, és borzasztóan érzékeny, de nálam sokkal nőiesebb és lehet, hogy nem fog majd annyira lelkesen barkácsolni...ő inkább a művészi vonal.
A fiam elképesztően összetetten gondolkodik, csoda kreatív, ő imád felfedezni, sőt feltalálni, nagyon jó kis szerkezeteket épít és tervez, mindenre alapanyagként tekint, úgyhogy ha ez így marad, csodás csapat lehetünk...természetesen nem lesz baj az sem, ha nem az lesz minden vágyuk, hogy közös vállalkozást vigyünk. Azért az én rejtett kis vágyam ez lenne...
Rengeteg dolgom és tervem van még. Negyedik éve élünk itt, és igazából soha nem volt pénzünk felújítani egyszerre a lakást, mindig csak apránként. Itt a fürdő, itt a konyha, az előszoba, az ajtófélfák, nyílászárók felújítása, igazából még csak a gyerekszoba és a hálószoba az, amivel elégedett vagyok. Kb még tíz évre való feladat vár úgyhogy  jövőre is lesz miről írnom!

(folyt.köv.)