by bardoczeva

PURE DESIGN

PURE DESIGN

MIRE ÜGYELJ, HA AZ IKEÁBAN VÁSÁROLSZ

avagy garanciális kalandjaim

2018. augusztus 29. - bardoczeva

A kaland kezdete 2010-re nyúlik vissza, amikor összeköltöztem a férjemmel és kinéztük közösen az álom kanapét egy három személyes, ágygépes EKTORP személyében. 
Mivel mióta az eszemet tudom, 10 év garancia volt az EKTORP kanapékra, nem aggódtam, bár a 250 ezer forintos vételár eléggé nyakon vágott. Halogattuk pár évig, megszületett a lányunk, aztán a fiunk és amikor végre megint mi kerültünk előbbre, akkor megvettük, természetesen hitelre.  Ne feledjük, 5 éve volt 250 ezer, azért az még most is jelentős összeg. Legalábbis nekünk az.

2013-ban tehát megvettük hitelre a kanapét és nagyon boldogok voltunk. Az első pár évben egészen jól működött, bár elejétől fogva sejtettük, hogy mindennapi használatra nem lesz alkalmas, hiába hirdetik így. Próbáltuk kímélni, de a fiam olyan rossz alvó volt, hogy a férjem a lányommal bent maradt a hálószobában és én a kicsivel kiköltöztem a nappaliba a kanapéra.

Egy év alatt gallyra ment.

2015-öt írtunk ekkortájt és igazából sok minden volt, ami fontosabb volt ennél, így hanyagoltam a témát. 2016-ban elköltöztünk és vittük magunkkal természetesen, de a blokkját nem találtam, pedig már akkor agyaltam rajta, hogy ezt valahogy vissza kéne csinálni. 

Elég annyi, hogy sajnos nem léptem.

A blokkot két héttel ezelőtt találtam meg, és bejelentettem a garancia igényem az áruházban. Mivel kérdezték a vásárlás dátumát és egy szóval sem mondták, hogy ezzel gond lehet, nyugodtan vártam a minőségellenőrt, aki ki is jött néhány napon belül. Korrekt volt, fényképezett, elismerte, hogy szar és alvásra nem alkalmas, majd elment azzal, hogy a központi döntés néhány napon belül várható és majd értesítenek. Két napra rá (ma) csörgött a telefonom és az ikea ügyfélszolgálatáról kerestek.

A fiatalember elmondta, hogy a rugós matracunkat, amiben eltörött a rugó és amit nyilván nem forgalmaznak azóta szintén, elismerik, és bár a 8990 Ft-os rugós matrachoz képest a legolcsóbb rugós matracuk ára már 21900 Ft, ők megengedik, hogy ráfizetéssel kicseréljük arra a miénket. Mármint, hogy mi fizetünk rá.

Azonban a negyedmilliós kanapéval jelentős gond akadt.
Dadogva közölte a fiatalember, hogy a 2013-mas katalógusban egy évre kivették az ektorpokra vonatkozó garanciát, így abban az évben, pontosabban a 2013-mas katalógus idején vásárolt darabok esetén semmiféle tíz éves garancia nincsen az ektorpokra, csak az általános (asszem talán 2 vagy 3 éves) garancia.
Visszakérdeztem azért, hogy jól értettem-e, mert elég meredeknek hangzott, hogy a mindig jó hírű EKTORP cuccokra egy évig nem volt garancia és én meg pont abban az évben bírtam megvásárolni az enyémet, de nem, nem tévedtem...legnagyobb sajnálatomra jól értettem.

Tehát most van egy három személyes, ágygépes ektorp kanapém, amire volt 2013-ban (jó esetben) 3 év garanciám, de amihez gyakorlatilag évek óta nem lehet huzatot kapni, és ez is felháborító, mert nem véletlen vesz az ember mosható huzattal bíró kanapét, főleg nem ennyiért...elvártam volna a minőséget.

A lényeg, a csalódásom leírhatatlanul nagy.
A hangnem is zavart, amit az ember megengedett a telefonban az értetlenkedésem hallva, de sokkal jobban zavar az, hogy ilyen hülye naiv picsa voltam, hogy feltétel nélkül hittem egy általam idealizált cégben és fel sem merült bennem, hogy megszívhatom.

Tanulság?
MINDIG NÉZD MEG AZ AKTUÁLIS KATALÓGUSBAN A GARANCIÁLIS INFORMÁCIÓKAT!
Soha ne vedd készpéznek...soha nem tudhatod...soha nem bízhatsz vakon. 

Szomorú vagyok.
És van néhány kérdésem...nyilván költőiek...

Miért vették ki a garanciális körből ezt a termékcsoportot egy szezonra? Tudták, hogy gyenge a széria, mielőtt kikerült a piacra?
Miért nincsenek tisztában azzal, hogy melyik termékre milyen garancia vonatkozik?
Ha tisztában vannak, miért nem mondják el, mikor betelefonálsz, és elmondod, melyik évben vetted, hogy lyukra futottál?
Hogy lehetséges, hogy ha ki is vonják a forgalomból, mert gondolom nem kevés panasz volt rá, ezzel egy időben a huzatokat is kivonják, pedig néhány ezer eladott kanapé tulajdonosa mondjuk kihasználná a lehetőséget....
Ha valaki ismeri a válaszokat, segítsen ki...

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr314210721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2018.08.30. 09:39:59

hu, nagyon sajnálom! épp kanapé vásárlása elött állok, az ikea nekem is a mosható -cserélhetö huzatokkal vezet a listán. A kanapé maga is tönkrement, vagy csak az ágy benne?
Kicsit úgy érzem, mióta Kamprad meghalt, mintha csökkenne a színvonal (de lehet, hogy csak beképzelem, mostanában én is belefutottam olyan dolgokba, amik nem illettek a túlidealizált ikea-képhez a fejemben).
nem szép dolog, de megérdemelnék, hogy keress (neten) egy 2012-es vagy 2014-es számlát egy ektorp kanapéról, és azzal jelentsd be a kárigényt.
vagy egy eröteljesebb (sok hashtages) insta-kampány, a tönkrement részekröl, meg a sztorival. Nem elegáns, de néha fel kell venni a kesztyüt.
A matrac ügyében keresd meg a fogyasztóvédelmet, hátha tudnak segíteni. és majd kérlek, írd meg a folytatást, ha van!

(gajra ment - így van helyesen, egyszer kikerestem, azóta terjesztem az igét :))

bardoczeva 2018.09.02. 12:32:04

@Nils Holgersonné: hát ez a legviccesebb, hogy nekem 2012-es számlám van, csak már novemberi, amikor nekik új katalógusuk van. Úgyhogy ebből fogyasztóvédelem lesz, nem hagyom annyiban. Feltétlen írok róla, amint van eredmény, de a héten biztos bemegyek személyesen.
Amit meg érzel, hogy zuhan a színvonal, ezzel ellentétesen hasítanak felfelé au árak, az megállja a helyét sajnos. Ahogy régen a fa bútorok miatt szerettem, gyakorlatilag már nincsen olyan bútor, ami elérhető áron igazán tömör fából készült, nem pedig pozdorjából.

bardoczeva 2018.09.02. 12:34:33

@Újotthon: mindenképp utána járok, nem hagyom annyiban.
süti beállítások módosítása
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;