Egy nő és két férfi... Kezdhetném azzal, mennyire más egy nő szemléletmódja, mint egy férfié (kettőé meg főleg), de nem ez az egyetlen különbség ebben a két könyvben.

A Marie Kondo által írott Rend a lelke mindennek egy igazán ínyenc darab azoknak, akik gyakran érzik úgy, hogy összecsapnak a fejük felett a hullámok, soha semmire nincsen idejük és a lelkiismeret-furdalás örök vendég a házuk táján, mert soha nem úgy sikerül semmi, ahogyan eltervezték. Mert soha nem jut elég idő semmire. Ennyi tagadó szó után lássuk, miért gondolom fenomenálisnak a könyvet.

Emészthető formában adja át azt az egy, elsődleges szempontot, mi szerint úgy kellene élnünk az életünket, ahogyan mi szeretnénk, olyan holmik között, amiket szeretünk, olyan emberekkel körülvéve, akik fontosak nekünk, megszabadulva minden sallangtól az élet összes területén.

A könyv végigvezet a lépéseken, hogyan tudjuk kiválasztani azokat a dolgokat, amik nem szolgálják a javunkat és ötleteket ad arra is, hogyan szabaduljunk meg tőlük. Számomra a legnagyobb felfedezés az volt, hogy nem kell rosszul éreznem magam attól, ha valamit kidobok, vagy tovább ajándékozok, esetleg eladok, mert már tudom, hogy ennek a tárgynak ennyi volt a feladata. Amire nálam rendeltetett, azt bevégezte és ideje, hogy másnak is segítsen. Akár abban, hogy valamilyen hiányt pótol, akár abban, hogy rádöbbenti az embert, mire nincsen szüksége.

Tulajdonképpen egy lomtalanítási kézikönyvről beszélünk, ami azért ennél jóval több. Maga a lomtalanítás nem fog eredménnyel járni, ha nem fedi fel az okokat. A miérteket, hogy mit szeretnénk a rengeteg tárgyunkkal elfedni, miért akarjuk magunkat kárpótolni. Ha ezt nem tisztázza az ember magával, akkor rövid úton újra tele lesz a lakás mindenféle holmival, amire amúgy annyira nincs is szükségünk, mint amennyire azt hisszük.

Ha átfordulunk a másik irányba, a férfiak szemszögéből ez az egész sokkal szigorúbb, sokkal kevésbbé megengedő. A Joshua Fields Millburn által jegyzett minimalisták egy memoár jellegű regény, nem kézikönyv.

A történet szerint egy fiatal felsővezető, akinek a világon mindene megvan, legfőképpen a pénze ahhoz, hogy megvegye, amire vágyik, ráébred, hogy nem boldog. Felmond, sőt, a barátjának is felmond, így ketten kezdenek valami teljesen újba, ami kevesebb pénzzel jár, mégis boldoggá teszi őket. Elhatározzák, hogy a gyermekkori vágyaik szerint fognak élni, Joshua kisfiúként írni akart, Ryan mentorkodni. Addig mennek,amíg meg nem találják a módját annak, hogy valóra váltsák ezeket a rég dédelgetett álmokat.
Mindeközben rádöbbennek, hogy az "Amerikai  Álom" tulajdonképpen egy nagy lufi, nem kell három fürdőszobás ház, két autó, több hitelkártya, mert nem hozza el a várt boldogságot. Ugyanis minél több anyagi javat halmoz fel valaki, annál több idejét rabolja el ezeknek a tárgyaknak a rendben-, és karbantartása, és annál több aggodalommal jár, hiszen bőven van vesztenivalója. Ahogy megszerez valamit, máris azon gondolkodik, hogyan tudna még többet szerezni, hogy bebiztosítsa azt, ami már megvan. Ez olyan körforgás, amiből nagyon nehéz kiszállni. Ők mégis megtették és nem bánták meg.

Érdekes "mellékvágányok" vannak a könyvben, említést tesznek például egy Project 333 nevű kihívásról, ahol az a lényeg, hogy meg kell oldanunk a ruházkodásunkat 33 vagy kevesebb darabból 3 hónapig. Ez komolyan elgondolkodtatott és még kicsit odázom, de szerintem ki fogom próbálni. Nem is igazán használok több ruhát, mindig a kedvenceim vannak rajtam. Ez a kihívás rákényszerítene, hogy alaposan átgondoljam a ruhatáram.

De ez csak az egyik ilyen érdekesség, van még jópár hasonló a könyvben.

A Marie Kondo-féle íráshoz képest az a különbség, hogy amíg előbbi azt tartja a legfontosabbnak, hogy csak olyan holmikkal vegyük körül magunkat, amik érzelmi töltéssel bírnak a számunkra, a minimalisták egyenesen odáig mennek, hogy csak azt a tárgyat tartsuk meg, amit valóban használunk is. Ennek ékes bizonyítéka az a napló részlet, amiben Ryan kifejti, hogyan dobozolta el az egész életét egy szobába és hogyan pakolta elő csak és kizárólag azokat a tárgyakat, amikre valóban szüksége volt. Ez pedig nagyjából az összes darab 20%-a volt, 80% érintetlenül maradt a dobozokban továbbra is.

Nekem jó ideje hiányzott az életemből a tudatosság, és ezt -azt hiszem- megadta nekem a Konmari-metódus, ahogy a követői hívják a módszert. Mindenképpen azt javaslom, hogy azzal kezdjetek! A facebookon magyar csapata is van az olvasóknak, akik egymást motiválják, érdemes belépni, ha aktuális a téma. Aztán, ha ez már viszonylag gördülékenyen megy és még mindig elégedetlenek vagyunk, lehet tovább menni, fejlődni, önmegismerni, kilépni a komfort zónánkból.

Azt azonban bizton állíthatom, hogy mindkét olvasmány hatással lesz, és leginkább hosszú távon. Nem azt mondom, hogy mindenkinél ugyanolyan mélységig ér el a mondanivaló, de annak, aki épp ilyen élethelyzetben van, biztosan jól fog jönni egy kis támasz.

Ha úgy érzed, érdekel a téma és szívesen olvasnál még ilyesmiről, gyere és kövess a facebookon, ahol naponta frissülő tartalommal várlak!