by bardoczeva

PURE DESIGN

PURE DESIGN

Butaságom története

2016. március 14. - bardoczeva

A lambéria története nem nyúlik túl távolra kis hazánkban, jellemzően a '80-as évek elejétől szerezték meg az egyeduralmat a lakásokban ezek a -javarészt-fenyőlécekből készített falburkoló elemek. Jutott ide is, és most azt mondom, hogy szerencsére, mert én lefestve nagyon szeretem. Amikor először megláttam, már akkor sem volt kérdés, hogy marad és festve lesz.

Szépen ki is gondoltam, hogy a LIGNOCOLOR "Stone" árnyalatát fogom használni. És úgy gondoltam, hogy majd ecsettel szépen lefestem...hát persze...

Szeretem a haladós dolgokat, a "régi", türelmetlen énem előtört belőlem megint és azonnal akartam a sikert. Le akartam venni az akasztókat a festés előtt, de kínszenvedés volt, negyed órán át küzdöttem az első csavarral és szétnyírtam a menetét...akkor döntöttem úgy, hogy inkább majd letörlöm őket a festés után. 

Viszont kegyetlen mód útban voltak, úgyhogy az első réteg után mégis leszenvedtem őket. Egy óra munka volt kb benne...

Kicsit hátra léptem és majdnem elsírtam magam, ahogy megláttam, hogy gyakorlatilag beszívta a fa az egész festéket, pedig direkt azért választottam ezt a típust, hogy ne kelljen csiszolgatni előtte. Gondoltam, ha rajta a lakk, csak nem lesz olyan "szomjas".

Tévedtem...

img_1695.JPG

img_1696.JPG

img_1700.JPG

img_1701.JPG

img_1706.JPG

img_1709.JPG

 

Tanulságok a végére:

Lambériára ne válasszatok ilyen drága festéket, mert felesleges. Erre a kis felületre elment komplett 1 kg.
4 réteg, nagyjából 4 óra munka van benne és még nem tökéletes...

Ecsettel fessétek át a vájatokat, és utána felejtsétek el az ecsetet, váltsatok hengerre...én nem tettem és a végére nagyon bántam...

Ennek a festéktípusnak a hátránya, hogy még majd lakkoznom is kell, azt nem számoltam bele se az időbe, se az árba egyelőre...luxus kategóriás fali panel lett belőle...(legalábbis az eddig ráköltött összegek alapján).

Összefoglalás:

A ligno-t és az egyéb krétafestékeket hagyjátok meg a bútoroknak, mert kár elpocsékolni ilyen felületre...ezt most teljesen őszintén mondom. A bútoros festéseim mind nagyon élvezetesek voltak és mind gyönyörű eredményt adott...A komód lett a csúcs, de a hokedliket is imádtam...
A lambériára inkább az OBI 2 in 1 zománcot ajánlom, azt felületkezelni sem kell, bár ha biztosra akartok menni, azt is lakkozzátok...

Én is megtartom a megmaradt néhány centiliter színt Anna babaágyának a befejezésére. Terveim szerint az holnap elkészül...

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr768476718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;