Pantheon kiadó, harmadik kiadás, Budapest 1944.
Kemény kötés, 160 oldal, hiánytalan.

Ahogy a piacon meresztettem a szemem, ez a könyv kiabált utánam az egyik ládából. Sosem néztem még a könyveket, mert ha még azokat is nekiállok böngészni, tényleg az egész napom ott megy el. Érdekes volt még, hogy ez a darab tényleg, mintha kiabált volna, hogy "Vegyél fel, nézz meg!"
200 Ft-ot kértek érte, ha jól emlékszem...

Perlaky Lajosról korábban semmit nem hallottam, de lehet, hogy ezután kicsit megkapargatom ki is ő, mert nagyon tetszik a könyv.
Olyan, mint Wass Albert Te és a világ-ja vagy Márai Füveskönyv-e.

Egy egész fejezetet szentel a műgyűjtés örömeinek. Mivel ez a blog nagyrészt az én gyűjtőszenvedélyemről szól és arról, hogyan próbálom magukat szépségekkel körbevenni, gondoltam, aki olvassa, hasonló lehet. Ezért idézgetni fogok a későbbiekben is, most akkor viszont következzen, amit a műgyűjtésről olvastam:

"Tény az, hogy nincs üdítőbb valami az életben, mint a művész szép látása. A szépség Isten leggazdagabb nyelve, amelyek hozzánk, emberekhez szól, tulajdonképpen azokban az órákban élünk mélyen és igazán, amikor a szépség fénye ráhull életünkre....Minél fejlettebb és magasabb kultúrfokon áll az ember, annál inkább keres esztétikai örömöket.
...
Mindnyájunkkal velünk születik az a mélyen emberi vágy, hogyha meglátunk egy szép tárgyat: feléje fordul egész vágyódó énünk, bírni akarjuk hosszan és zavartalanul. De alig hogy megszereztük, észrevesszük, hogy ez az egy nem elégít ki.Feltámad lelkünkben a további vágy, hogy hasonló szép tárgyakkal, ritka dolgokkal vegyük magunkat körül. Schiller Ottó emócióragálynak nevezi ezt a lélektani folyamatot, amikor a gyűjtés fokról-fokra életérzéssé és szenvedéllyé nő meg.
...
Az amatőr először a szép tárgyakat keresi, majd a szépet a tárgyakon.
Bár a gyűjtés szenvedélye már kis gyermekkorban elkezdődik, az igazi amatőrködés nem a fiatal évek munkája.
Csak amikor már az élet nagy törvényei megforgatták az embert, amikor a kis örömökből kezdenek nagy örömök lenni, jut uralomra lelkünkben a szép tárgyak iránti szenvedély. A műtárgyak iránt érzett szeretet csaknem mindig az utolsó szerelmünk, ezért is oly makacs és heves.
...
A gyűjtő számára kiapadhatatlan forrásai vannak a titkos, kicsi örömöknek.
...
A gyűjtő a gyöngyhalászok izgalmával kutat egy szép darab után, a gyűjtőtemperamentum és a vadászvér egyazon tőről fakadnak. Melyik gyűjtő ne érezte volna ünnepnapnak azt a napot, amikor egy ósdi régiségbolt mélyén százféle limlomtól eltemetve, egy bizarr formájú antik szobrocskára akadt? Milyen öröm feltárni vitrineink szentély-titkait, és látni, hogy másokban is felkeltettük az epedést?!
...
Az amatőr szívében minden újabb szerzemény élménnyé mélyül, minden darabhoz fűződik valami kis kaland,valami emberi intimitás.
A műgyűjtés tehát- alkotó élvezet.
Ibsen mondotta, hogy nem csak azok a költők, akik verseket írnak, hanem azok is, akik a verseket olvassák és átélik a költő költészetét. Ugyanez áll a műgyűjtőkre is!
Élvezni a művészetet-maga is művészet.
...
Természetesen, aki sokáig időzik így a szépség közelében, annak szelleme megnagyobbodik, megfinomodik, abba ihletek oldódnak bele, a formák harmóniája lelki harmóniát is szül, a szép élvezése nemes gondolatokat sugall.
Ebben az értelemben a gyűjtési szenvedély olyan szenvedély, amely megszépíti, átszínesíti az ember életét. Ebben az értelemben azok az igazi szegények, akik a művészetet nem tudják élvezni.
Mert az éhezőnek lehet ételt adni, a hajléktalannak hajlékot adni, a didergőt betakarni, de akinek a szíve üres, azon nem segíthet senki. Gazdag szív nélkül a leggazdagabb is csak koldus, az élet csak a bölcseknek, jóknak és azoknak ünnep, akiknek tele van a lelkük."

Folyt.köv.