Szerintem nem vagyok egyedül azzal a mániámmal, hogy szeretem sorra járni a kedvenc lelőhelyeimet, hátha kifogok valami jó akciót. Így voltam ezzel ma is. Mivel el kellett mennünk az IKEA-ba, ezt összekötöttem egy kis PEPCO és KIK látogatással is...
Kb fél évvel ezelőtt találtam egy hatalmas, 70 cm magas fa lámpatestet, amibe azonnal beleszerettem. Sikerült lealkudnom 1800 Ft-ra. Enyém kellett, hogy legyen, de eltelt egy kis idő, mire ráleltem a tökéletes ernyőre hozzá...Persze az IKEA-ban. Ez egy JARA ernyő, 34 cm átmérőjű (!!!) és 3490 Ft volt.
A lámpatest elég viseletes állapotban került hozzám, ezért fogtam és szépen leápoltam narancsolajjal. Előhozta a fa mélységét és sokkal jobban néz ki azóta. Ennyi idő távlatából azt kell mondanom, hogy remekül bevált, nem "avasodott" meg, és ugyanolyan a fénye, színe. Bár azóta már találtam egy receptet, ebben az szerepel, hogy 1:1 arányú 70%-os alkohol és étolaj keverékével kell áttörölni a fa felületeket.
Tulajdonképpen mivel a budaörsi áruházban jártunk, ahol a szomszédban, a nagy madaras áruházban van PEPCO is, nem volt kérdés, hogy átmegyek...olyan tündéri nyuszis ruhákat találtam Annának, hogy elolvadtam és el kellett hoznom. A pulcsi 1090 Ft volt, a póló pedig 530 Ft, mindkettő 100% pamut.
A PEPCO-ból való az ananászos papír tányér is, amivel már a gyerekek szülinapjára készülök, ahogy a csomagolópapírokkal és a kék csíkos asztali futóval is, amik viszont már a KIK készletéből valók.
Az asztali futó 40x150 cm és 920 Ft volt, a rózsaszín papír másik oldala piros, 5 méteres tekercs és 520 Ft volt. vagyis 104 Ft egy méter, a szürke mintás, ez lesz Pistié, 2 méteres és 180 Ft volt, vagyis 90Ft/m az ára.
Lassan, de alakul a szülinapi bulira a fagyi színes, fagyis témás hangulat, de lesz ott minden más is, mert közben kincskeresés is felmerült, mint igény...mert tavaly milyen jó volt. De Annipanni szigoruan meghagyta, hogy olyan helyre rejthetünk csak, ahol könnyen meg is találja.
A buli dekorjának további részleteivel hamarosan jelentkezem a facebook oldalamon!Gyertek és kövessetek ott is!