A kezdetek...
2016. január 17. írta: bardoczeva

A kezdetek...

A péti Műtrágyagyár történetével különösebben nem untatnék senkit, ám a kapcsolódó beruházások már közelebbről érintenek, azért ezekről néhány szót ejtenék. Pontosabban nem is én, hanem idézek a gyár 80. évfordulójára kiadott albumból:

"Az egymás mellett felépült két gyártelep 1932 közepén termelni kezdett. Az üzemek indulásával egyidejűleg a település arculata is gyökeresen megváltozott. Elindult az a dinamikus fejlődés, amelynek eredményekénk az évtized végére Pétfürdő virágzó kertváros benyomását keltette az idelátogatókban.

lakasok4.jpg


A vállalat vezetése mindent elkövetett annak érdekében, hogy a gyárak építésével szinkronban kialakítsák azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik a tisztviselők és a munkások számára a Pétfürdőn történő letelepedést. Ennek érdekében kincstári beruházás keretében megindul a gyár melletti modern lakótelep építése. A korszerű, többszintes házak kettő, három, illetve négy szobás lakásokkal épültek és színvonalukat tekintve messze megelőzték korukat. A lakótelep építése alatt már folytak a parkosítási munkálatok, amelyek eredményeként szép, gondozott kertvárosi jelleget kapott a település. 1934-ben elkészült a kaszinó és a sporttelep is. Ugyanebben az évben ifj. Horthy Miklós, mint a Magyar Úszószövetség elnöke avatja fel ünnepélyes keretek között az 50 méteres uszodát, amiből akkor Magyarországon még csak néhány volt. A közellátás további javítására üzletek és gyógyszertár is épültek. A közúthálózat kiépítését, valamint a közművesítést szintén a gyár fedezte..
A dolgozók és tisztviselők ingyen kapták az elektromos áramot és a szenet, . További kedvezményt jelentett, hogy a gyár saját kertészetet és sertéstelepet tartott fenn és az itt termelt zöldségfélékhez, illetve húshoz a dolgozók jelentős kedvezmény mellett juthattak hozzá.lakasok3.jpg

Élénk kulturális és sportélet jellemzi ezt az időszakot. Megalakul a dalárda, a focicsapat, rendszeressé váltak a kulturális, színházi estek, neves fővárosi vendégművészek szereplésével.

A jó kereseti lehetőséget nyújtó gyár, a pezsgő pétfürdői hétköznapok, a lakhatási körülmények és a lehetőségek mágnesként vonzották a jelentkezőket az ország legkülönbözőbb részeiből."
forrás:Katona Zsolt Vazul: A magyarországi nitrogénműtrágya-ipar bölcsője, a péti Nitrogénművek 80 éve; Babilon design 2011.

lakasok1.jpg

lakasok2.jpg

 

Régi képeslapok forrása: http://postcards.hungaricana.hu/hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr248279724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása