A Fenti királynő szekrénye - Az alapok...
2016. január 14. írta: bardoczeva

A Fenti királynő szekrénye - Az alapok...

 Mióta Anna megszületett, vagyis lassan négy éve szeretnék neki megfelelő, hozzá illő, különleges szekrényt találni. A keresés most ért véget. Andi barátnőm szintén nagy bútorguru és amikor az egyik új "forrásánál" meglátta ezt a szekrényt, azonnal rám gondolt. Ezért pedig örökké hálás leszek neki.
A képek a "fellelt" állapotot mutatják, már ennyi alapján is biztos voltam benne, hogy ezt életre fogom kelteni, mert TÖKÉLETES.

 

    

 

    
Látszik, hogy gyalázatos körülmények között volt tárolva szegény, gyanítom, hogy évek óta ázott kint egy (valószínűleg) lyukas tető alatt. Innen szép nyerni, szoktuk mondani, és most ez fokozottan érvényes.
Mert most azt döntöttem el, hogy ezt a szekrényt a lehető legalaposabban fogom helyreállítani. Nem csak lemosom és beállítom, hanem a "gyökerekig"visszabontom, a zsanérok cseréjétől kezdve az új lécezésen át a szétázott darabok kipótlásáig...
    
    
    


 Első lépésként leszereltük az ajtókat és kivettünk belőle mindent, ami mozdítható volt. Két fiók állapota egész jó, de a harmadik gyalázatos, ezért azokkal sok munka lesz. A szekrény korpusza alapvetően fix, egy lába hiányzik, de az sem akkora nagy kihívás, mert nem egy dúsan faragott darabról van szó.
A sima felületek lecsiszolásához feltapasztottam egy P100-as csiszolókorongot és már ment is a munka. A 100-as még elég durva, viszont mégsem annyira, mint mondjuk egy P60-as, amivel csúnyán bele tudok marni a kiálló részekbe, ha nem vagyok elég óvatos.
(A csiszoló vásznak számai a finomságot jelzik, minél magasabb a szám, értelemszerűen annál kisebb a szemcseméret, annál finomabb a végeredmény.)

A két szélső ajtónál épségben szereplő díszítő osztás egykor megvolt középen is, ám mára csak hűlt helye maradt, ezért úgy döntöttem, hogy azt az ajtót üveg helyett tükörrel oldom majd meg.

A míves részekhez kromofágra lesz szükségem, bár a dombor rózsák és a többi dombor rátét fém anyagú, nem vagyok benne biztos, hogy az jót fog tenni nekik. Átgondolom...csiszolni biztosan nem fogom az apróságokat.

Ez visszaolvasva nem tűnik túl sok mindennek, de ez egy egész napos elfoglaltság kivonata...tulajdonképpen egy ilyen öreg és megviselt bútornál soha nem tudni, hogy mibe fut az ember. A csavarok annyira el voltak rozsdásodva az ázás miatt, hogy egyszerűen egybe gyógyultak a zsanérral, vagy simán leszakadt a fejük...

Folyt. hamarosan következik, hogy semmiről ne maradj le, irány a facebook!

UPDATE: a történet folytatása ITT elérhető!

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr128273648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása