Nagyon szerencsés vagyok, mert abban, amit csinálok, az egész család támogat. Főként a férjemnek lehetek hálás, mert minden alkalmat megragad, hogy segítsen, azzal, hogy elviszi sétálni a kicsiket, vagy hoz-visz nekem mindent...

Egyik nap István egy jó kis hurkatöltővel jött haza, azt mondta, nekem hozta...ajándék. Én meg úgy örültem neki, mintha egy Tiffany nyakláncot hozott volna, mert már akkor teljesen belehabarodtam a felületébe.

Azonnal az jutott eszembe, hogy remek lámpatest lenne belőle.

A fát kivettem belőle, az most nem kell, de ki fogom találni, hogy azt hol tudnám még jól hasznosítani.
A fém hengert alaposan lemostam, szárazra töröltem. Semmiféle felületkezelést nem adtam neki, ez így tökéletes nekem, ilyen patinásan.

Szétszedtem egy IKEA lámpatestet, amit pont ezért vettem, hogy majd valamikor egy komolyabb darab alapja legyen. Kivettem a foglalatot, a vezetéket, de mivel szét kellett vágnom ehhez, azokat már nem tudtam használni, hoztam helyettük újakat.

A hurkatöltő elejét használtam a lápatest tetejének, de mivel a lyuk túl nagy volt rajta, sörkartonból vágtam egy megfelelő méretű kört, lefestettem pentartos matt akrillal földbarna színben. Amikor megszáradt, két komponensű ragasztóval beragasztottam a helyére.

Az alapra is ragasztottam az egészet, fémet a fémhez remekül ragasztja ez a két komponensű keverék. Tulajdonképpen még nem találkoztam erősebb holmival. 
Olyat vettem, ami kristálytiszta és átlátszóra szárad, ezt elsősorban ékszerek készítésénél használják.

 A sorrendre érdemes ügyelni, először áthúztam a vezetéket a csövön, utána leragasztottam a fém hengert, eztán tettem a helyére a tetejét, és végül jött a foglalat összerakása.

Itt kezdtem el gondolkodni, hogy vajon milyen ernyőt kéne rátennem. 
Azt tudtam, hogy valami új, nagyon fehér, nagyon makulátlan menne hozzá, ellenpontként és lehet, hogy majd lecserélem egyszer egy henger alakúra, de addig is eszembe jutott, hogy van egy bádog dézsám.
Kaspóként soha nem használtam.

Ennek is meglehetősen patinás volt a felülete. Alaposan megtisztítottam, a talpán levő korongokat sniccerrel lekapartam.

Egy korábbról megmaradt lámpaernyő vázát ragasztottam bele a két komponensű ragasztóval szintén, ami méretben éppen jól passzolt.

Mivel ez a dézsa ilyen helyzetben felül is zárt, így ügyelve arra, hogy nehogy túlhevüljön a foglalat és úgy az egész, ledes izzót szereztem be hozzá. Az a típus nem melegszik fel.

Amikor megkötött a ragasztó, nem volt más dolgom, mint az egészet összeilleszteni.
Tudatában annak, hogy ez egy át nem látszó ernyő, és az izzó sem erős benne, eleve olyan helyre szántam, ahol hangulatfényként remekül fog szolgálni.

Hát ilyen lett...és mint említettem, lehet, hogy ez egy átmeneti állapot, egyelőre így fogom hagyni, amíg meg nem találom a tökéletes méretű és arányú fehér textil ernyőt hozzá. Aztán azt is el tudom képzelni, hogy annyira megszeretem így, hogy nem is változtatok többet.

Nagyon szeretem az ilyen újrahasznosításokat, amikor már másra nem használt vagy nem használható alapanyagok születnek új funkcióban újra. Mindig ilyesmire törekszem és emiatt gyűjtök össze mindenféle patinás lomot...mert minden megtalálja előbb-utóbb a helyét.

Ha tetszett az ötlet és szívesen olvasnál még ilyesmikről, gyere és kövess a faceboookon, ahol naponta frissülő tartalommal várlak!