Amikor elkezdtem foglalkozni a lakással, akkor az anyagi kereteink nagyon korlátozottak voltak. Így eshetett meg, hogy a konyhára épp nulla, azaz nulla forint jutott. Mondjuk ez cseppet ijesztő volt, ám tudtam, hogy van annyi holmink, amivel egy darabig elleszünk, amíg össze nem gyűlik a keret egy valamirevaló konyhára.

A lakás többi részét már úgy, ahogy élvezhetővé tettem, így a napokban elkezdtem foglalkozni a konyhával és a kamrával. Rengeteg projekt volt a fejemben, a hozzávalói pedig elraktározva itt-ott, úgyhogy úgy éreztem, ki kell használnom a jó időt, amikor még visznylag könnyen száradnak a nagyobb felületek és belevágtam.

Az egyik ilyen tervem, amit már tényleg évek óta hurcoltam magammal, az a régi tökgyaluból készült polc volt. Ezt a szerkezetet még a műhelybe is vittem, hogy majd ott...persze ott se lett belőle semmi.

Elővettem és végiggondoltam, hogy lehetne belőle használható dolgot kihozni. Abban biztos voltam, hogy bár nagyon rozogának nézett ki, patinás a fa, így nem festem le.

Első lépésként alaposan lemostam bő, mosószeres vízzel és egy erős gyökérkefével. Aztán kigondoltam, hogy milyen állásban rögzítsem a fiókját, és mivel a tetejénél hiányzott valamilyen lezáró lécezés, úgy gondoltam, hogy azt eltakarom egy újrahaszosított farost lemezzel.

A lemezt méretre vágtam, és több rétegben lefestettem pentartos mágnesfestékkel. Ennek a festéknek az a sajátossága, hogy minél több rétegben kerül fel, annál erősebb lesz a mágneses tulajdonsága, ám arra nagyon kell ügyelni, hogy alaposan fel legyen keverve használat előtt. Elképzelésem szerint vaspor lehet benne, mert elég kemény a súlya.

Miután a lemezt lefestettem és a száradásra vártam, szépen lekentem az egész gyalut a Lignocolor transzparens bútorviaszával, ami gyönyörűen kiemelte a fa patináját és még szebb lett, mint ahogy gondoltam.

Amikor megszáradt a mágnes festék, beillesztettem a sínbe a lemezt és a helyére tolva rögzítettem 4 db oldalról becsavart csavarral a csúszó fiókot. Fontos tervezési elv volt, hogy mindenképpen szerettem volna az aljára kampókat, így azoknak igyekeztem elég helyet hagyni.

Továbbá az is nagyon fontos elv volt, hogy nem vásárolok hozzá semmit, ha nem muszáj, így a háztartásan, a szerszámosládában fellehető kampók és szemes csavarok közül választottam ki hármat és azokat szereltem fel az alsó részre.

Végső helyét tekintve valahol falra lesz akasztva, de amíg nem alakul ki a konyha végső koncepciója, addig csak nekidöntöttem a falnak. Így is nagyon szeretek ránézni, és a rendeltetését nagyjából betölti.

Igazából rugalmas kis megoldás, mert vízszintesen is felrakható, nekem most így jobban tetszett.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy koszolós kicsit és veszélyes is lehet, mert az én gyalum pengéi már igencsak rozsdásak voltak, és tulajdonképpen nem csináltam semmit velük, csak egy kis viaszt kaptak ők is. Ezen felül foghíjas is, mert a háromból az egyik hiányzik, de általában azért ezeknek még van élük.

Azt remélem, hogy a posztot elolvasva kedvet kaptok hozzá, hogy körülnézzetek egy-két vidéki padláson, és ha nem is pont ilyen gyalut, de bármilyen más tömörfa eszközt visszahozzatok ebbe az életbe. Ha csak egy gyaluval kevesebb végzi a tűzön, már megérte megírnom ezt a bejegyzést.

Ha tetszik az eredmény, mutasd meg a barátaidnak és ha még nem tetted -és van kedved-, kövesd a munkám a facebookon is, ahol naponta frissülő tartalommal várlak!