Van egy piac Veszprémben, ócskapiac, lengyel piac, kínai piac vegyesen. Az a klasszikus régi...még olyan stand is volt, ahol házi sütit,zserbót árultak.

Ez most az én kis mennyországom.

De a piacoknak sajátja, hogy alkudozni kell, ami nekem eleinte nagyon nehezen ment... valahogy szégyelltem. Ez a környezet viszont hamar megtanított rá, hogy anélkül simán a dupláját is kifizethetem, tehát muszáj belejönni.

Úgyhogy most lássuk a taktikákat. Egy idő után mindenki belejön, csak el kell kezdeni. És mivel a piac farkastörvényeket diktál, muszáj kicsit okoskodni,hogy én -a vevő- is jól járjak.

Lássuk az eddigi tapasztalatokat:

Az igazi kincseket általában nagyon nagy kupleráj mélyéről kell előkotorni. Sokszor előfordul, hogy a dobozokban kitett áru még csak ki sincsen csomagolva az újságpapírból. Ezekhez érdemes leguggolni és bekukucskálni a papír alá. Valószínűleg ezt nagyon kevesen teszik meg.
A különféle tárgyakra specializálódott eladókkal az a "baj", hogy azt más is észreveszi és könnyebben megelőz. Annál nagyobb az esély a nagy fogásra, minél össze-visszább a stand, minél nagyobb a kupleráj.

Ha már megvan a kiválasztott kincs, törekszem arra, hogy az eladó mondjon először árat. Arra válaszul kapásból a felét kell mondani, és onnan indulhat a móka.

A legfontosabb szabály, hogy az eladó nem láthat semmiféle lelkesedést rajtam, mert akkor rögtön vérszemet kap. Ha a világ legszebb cuccát is kaparintottam meg, muszáj flegmán kezelni, ez sokszor igényel némi színészi vénát.
A második fontos dolog, hogy piacozni apró pénzzel szabad menni csak. Később kitérek rá, miért.

Nagyon sokszor fordult már elő velem, hogy a kezembe vettem valamit, forgattam, nézegettem és végül visszatettem. Az árus odavetette, mi az ára és én meg leraktam, indultam volna tovább. Az ember pedig addig jött utánam, amíg meg nem egyeztünk. Nos, ilyen fölényes helyzetben én nagyon sokszor a pofátlanság határát súrolóan alacsony árat ajánlok és nem egyszer elfogadták már. Az eredeti felénél is kevesebbet. Ezt viszont tényleg csak akkor érdemes megjátszani, ha az a valami annyira nagyon nem fontos.

Ilyenkor jó indok a "Csak 500 van nálam,ha ennyiért odaadja,elviszem.", mert általában ebbe belemennek.
És itt jön képbe az előbbi, aprópénzes mondat. Ha ilyet mondunk és utána előveszünk egy ötezrest, vagy csak egy ezrest, az nagyon égő ám...viszont ha sok az apró, akkor ezt sokszor el lehet sütni.

Aztán ott van az a megoldás is, amikor több dolgot vesz az ember egy eladótól és a mennyiségi kedvezménnyel akar élni. Szokták szeretni.

A piac kezdetekor nagyobb az esély az igazi kincsre, de a végén több a lehetőség az alkura. Dél körül már a piac vége, és mindenki szabadulni szeretne, minél több holmitól, bármi áron. Ha annyira nem fontos, amit kinéztem, később megyek vissza érte. Persze van rá esély, hogy már nincsen meg.

Az 6 személyes álom-teás szettem kannával és mindenféle kiegészítő csetresszel úgy vettem például legutóbb, hogy kiemeltem egy csészét és úgy kérdeztem meg, mennyi a készlet. Szerintem nem tudta,hogy mit ad el, és mennyi része van, de miután már megegyeztünk..nos, kénytelen volt annyiért adni. 2000 Ft-ért.

Anyu nagyon szeretett volna egy szép, porcelán fejű babát, találtunk is egy helyet, ahol volt kettő. Az egyiknek hiányzott az egyik cipője és nem volt olyan szép a pofija, viszont a ruhája annál inkább. A másiknak szép arca volt, megvolt mindkét cipője, viszont a ruhája nem tetszett. Az eladó viszont belement, hogy kicseréljük a ruhájukat. Érdemes ilyeneket is megjátszani a tökéletes szerzemény érdekében.

Az életnek vannak apró örömei, rájöttem, hogy az alku az egyik ilyen. Egyik félnek sem kerül semmibe, de mégis élvezetes. Már jobban értem az egzotikus piacokon tomboló alku-lázat.
És önbizalom-növelőnek sem rossz, ha egy-egy blöff bejön.