Az úgy volt, hogy volt anyunak egy tünemény kolléganője a skanzenban, ott találkoztunk először, ha jól emlékszem, hosszú-hosszú évekkel (megkockáztatom évtizeddel) ezelőtt. Aztán találkoztunk néha, beszélgettünk kicsit de soha igazán mélyen és ez nem is nagyon változott néhány évvel ezelőttig.

Akkor kezdtem el figyelni Erika "ténykedéseit", láttam, hogy építkeznek, átalakítanak, berendeznek és ehhez előszeretettel használják az itthoni aukciós portálok "ősanyját", a vaterát. Néha beleshettünk ebbe a folyamatba a készülés különböző stádiumában, és imádtm ezeket a kis információmorzsákat.

Aztán egyszercsak a generálkivitelezőjük eltűnt...ahogyan az lenni "szokott" (sajnos), a pénzzel együtt.

Itt a hobbit leváltotta, vagy inkább úgy fogalmazok, megfűszerezte kicsit a kényszer, hiszen az emeleten némi munka ugyan be volt már fejezve, viszont az alsó szint teljesen meztelenül állt még akkoriban.

Erika a férjével festette le a faburkolatokat, és a földszinten ők maguk szögelték fel a falra a pallókat, hogy aztán ott is a két kezükkel fessék le az egészet.

A ház maga nem "antik", ám a céljuk az volt, hogy annak tűnjön és ez maradéktalanul sikerült is, a beépített gerendák látványa ezt maximálisan hozza. A régi tetőszerkezetből származó anyagok javarészt díszítő szerepet töltenek be, statikailag már nem állják meg a helyüket a szuvak kitartó munkájának köszönhetően.

De az egész berendezésre nagyon jellemző, hogy a régi elemek felhasználása volt az elsődleges szempont.

Erika el sem tudom képzelni, mennyi időt kellett hogy a vatera előtt töltsön, mire ezeket a mese holmikat összeszedegette. Mondanom sem kell, hogy a bútorok átalakítását is mind maguk végezték. Azt talán kijelenthetjük, hogy ez szerencse dolga is, hiszen Attila, Erika férje ebben maximálisan partner volt és az a mai napig is.

A bejáraton belépőt impozáns fa lépcső fogadja, amit egy asztalos kolléga készített el, ahogyan a meseszép, gyöngyös díszítésű konyhabútort is. A valódi fa jelenléte elképesztő erős hatást tett rám, bárhová néztem csodás felületekkel találkoztam. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy Erika sok régi holmit használt fel a berendezéskor nagypapája ácsműhelyéből, a kis ládák, dobozok ugyan nem hangsúlyosak, ám annál különlegesebb atmoszférát teremtenek.

A tágas földszint egy előszobát és egy sokszögű étkező/konyhát, valamint az egykor ablakként funkcionáló boltíven át egy nappali funkciót foglal magába. A kanapét és a hozzá tartozó két fotelt szettben árulták, egy szentendrei kárpitos húzta át a felületkezelt lenvászonnal, amiről minden szennyeződés viszonylag könnyen letörölhető.

Erre szükség is van, ha hiszitek, ha nem, Erikáék négy (nem is kicsi) kutyussal osztják meg az otthonukat.

Amikor ezt meghallottam, jót mosolyogtam, mert tőlem is mindig kérdezik, két kisgyerekkel hogyan tarható fenn a nagy fehérség, de most is azt mondom, amit eddig is bármikor, a levehető huzatokat bedobom a mosógépbe és a gyerekeknek megtanítom, hogy mi az, ami nem játék.

Az emeleten egy nagy hálószoba és két kisebb szoba van, egy kis fürdőszobával. A nagy háló a "szülői" háló, ott is rengeteg apró részlet gondoskodik arról az igazán remek hangulatról, ami az egész házra jellemző. Én nagyon csodálom Erika biztos ízlését, amivel apránként összeválogatta ezeket a tárgyakat, amik valahogyan nem tűnnek soha "túl soknak".

A kis szobák egyelőre epedve várják leendő kis tulajdonosaikat, akik reméljük, mielőbb beköltözhetnek majd, addig is dolgozóként és pihenőszobaként funkcionálnak. Azon már meg sem lepődöm, hogy Erinek rengeteg olyan ötlete van tervezési fázisban, amiket én is imádok, ilyen a "kutyaházba" épített "merengő" pad is.

Az emeleti kis fürdő szintén saját munka, a téglaburkolatot saját kézzel lakkozták, a tükörként funkcionáló ágyvég is saját készítés, ahogyan a tároló szekrény csibehálós megoldása.

Rengeteg különleges részletet láttam ma, ezek a képek a töredékét nem adják vissza annak az érzésnek, ami átjárt a házba lépve...hidegrázás, karon álló szőr, minden megvolt...azt éreztem, ez Az a ház, amit akármikor elfogadnék így, ahogyan van, gondolkodás nélkül...minden egyes elemével, kivétel nélkül.

Sok tanulsággal szolgál ez a meseház.

Ha a kivitelző cserben hagy, ideje saját kézbe venni a dolgokat, természetesen a megfelelő jogi lépések megtétele után neki kell állni és meg kell csinálni, nincsen választás.Soha nem szabad feladni!

A kutyákkal való együttélés egyáltalán nem kizáró ok. Ahogyan Eri fogalmazott, a kutyák is olyanok, mint a gyerekek, meg lehet nekik tanítani, hova mehetnek és hova nem. Megbeszéltük, hogy mellettük rendet tartani sokkal könnyebb, mint tisztaságot, de én ugyanezt érzem a két gyermekemmel is:)

Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem ma és nagyon köszönöm a bizalmat, a lehetőséget itt is! Óriási élmény volt!Teljesen feltöltődtem és új ötleteket kaptam...

Ilyen ez...van, akinek én adok, van, akitől én kapok.

UPDATE:
Időközben megszületett az elragadóan édes Erik baba és elfoglalta a helyét a babaszobában, úgyhogy hamarosan következik a cikk folytatása! 
Hogy ne maradjatok le, gyertek és kövessetek a facebookon, ahol naponta frissülő tartalommal várlak Benneteket!