Az összes utóbbi év közül az idei év karácsonya volt a legtanulságosabb számomra. Mi, akik rajongva szeretjük a Karácsonyt, hajlamosak vagyunk rá, hogy túltervezzük a dolgokat, túlvállaljuk magunkat, és túl sok elvárást támasszunk ilyentájt magunkkal szemben. Ez a "mission impossible" okozza a garantált frusztrációt, ami 24-e előtt nagyjából egy héttel meg is érkezik, menetrendszerűen. Az érkezése egyre növekvő feszültségből, stresszből, "Úristen, sehol sem tartok!"-ból ismerhető fel, és a helyzet rohamosan romlik a napok előrehaladtával.
Idén ismertem fel először azt, hogy hiába kezdem előbb, nem fogok jobban végezni. Csinálhatnám egész évben, akkor is lenne, ami nem készül el, vagy nem lesz olyan, amilyennek elképzeltem. 

Azoknak a "bloggereknek", akiknek ez az élete, más az időbeosztása, mint az átlagos embereknek. Előre kell gondolkodnunk, akár a magazinok szerkesztőségeinek, hogy időben előttetek legyenek az anyagok. Ehhez nekünk előre kell dolgozni. Előbb kell foglalkozni a témákkal, és ahhoz, hogy Nektek legyen időtök a megfelelő alapanyagokat is beszerezni és még el is készíteni, amit szeretnétek, időre van szükség. 

A készülődés időszakában ez még csak-csak működött nálam, de "élesben" minden felborult.
Ugyanis Anna lányom az utolsó tanítási napon, pénteken élete első osztálybulijára szeretett volna menni és senki sem állíthatta meg. Aznap még rendben is volt, de másnapra totálisan lerobbant és a következő négy napot lázasan, sírva töltötte. Nagyjából ma volt az első olyan napja, amikor már majdnem a régi volt. Kezdtem neki megörülni, erre ma a férjem dőlt ágynak és a fiam feje kezdett melegedni. (Ugye, mind ismerjük, milyenek a beteg férfiak, pláne, ha oroszlánok...)
Nincsen ezzel baj, csak amikor az ember éppen a karácsony előtti 2-3 napot és magukat az ünnepnapokat tölti betegápolással, átértékelődnek a dolgok. Örültem annak, hogy nem került kórházba kiszáradással senki, hogy le tudtam vinni a makacs lázat, hogy igazából komoly baj nem volt, de semmire (tényleg semmire) nem jutott időm abból, amit szerettem volna. Nem készült mézeskalács, sem szaloncukor, se kókuszgolyó, egyetlen sütemény sem. Az utolsó napokban még volt annyi lélekjelenlétem, hogy rendeltem egy tortát, hogy legyen valami édességünk, és vacsorára betoltam a tepsiben egy pulykamellett egyben. 
Szerencsére jöttek anyuék és rengeteget segítettek, így lett egy majdnem olyan esténk 24-én, amilyet én is szerettem volna. (A hasfájástól síró Annácskától eltekintve.)

Áldottam az eszem, hogy a karácsonyfát felállítottuk csütörtökön, mielőtt feje tetejére állt volna a tevezetem, és biztos vagyok benne, hogy jövőre is így fogok tenni. 

Terveztem azt is, hogy decemberben nem foglalkozom már semmi mással, csak a saját családommal és a saját dolgainkkal, ez sem jött össze. Ennek több oka van, de az egyik legfontosabb oka az, hogy mindig történt valami, ami miatt a megrendelésekkel végül folyamatos csúszásba kerültem. 
Ebből muszáj volt levonnom a megfelelő tanulságot és változtatásra kényszerülök, melynek értelmében a jövő évtől sajnos nem fogok tudni megrendeléseket teljesíteni. Ez az egyik  legnagyobb változás, ami a jövő évi terveimet illeti, a többit pedig meglátjátok majd időben, ígérem!

Szakmailag rengeteget fejlődtem, tanultam, tapasztaltam ebben az évben és ezért hálás vagyok mindenkinek, aki ezt lehetővé tette a számomra. Hálás vagyok az alkotó társaimnak, akik inspiráltak és azoknak is, akik tanítottak, köszönettel tartozom Nektek!
Igyekeztem a fotózás terén is előre lépni, a gépem automata beállításától végre elszakadva sikerült a manuális beállításokkal is megismerkednem. (Tudom, hogy ennyi év után ez nagyon ciki, de én nagy sikernek értékelem.) 

Emberileg szintén nagyon sokat tapasztaltam idén, ami talán a legnagyobb változást hozta számomra. Szembesülnöm kellett azzal, hogy sokan vannak, akik igyekeznek "fogást találni" rajtam, de nem az újdonság, sokkal inkább az, hogy a módszerek keményednek. Nem fogok neveket említeni, mert nem süllyedek le a szintjükre, de bizonyára sokan meglepődnétek a történteken és hitelét vesztené egyik-másik imádott Művésznő, ebben is biztos vagyok.

Volt egy érdekes találkozásom év végén, az egyik turiban odalépett hozzám egy hölgy, és gratulált a munkámhoz, elmondta, hogy a legtöbbet tőlem nem a kreativitást tekintve tanult, hanem arról, hogyan legyen kemény.
Pedig én nem lettem keményebb...
Nem biztos, hogy a keménység a megoldás. Nem az a megoldás, ha támadnak, hogy bezárunk és lepattintunk magunkról mindent, jót is, rosszat is. Nem megkeményedni kell, nem érzéketlenné válni, mert ezzel többet ártunk magunknak, mint amennyit használunk, főleg alkotóként, ahol az érzékenység szinte természetes tulajdonság. Ha az érzékenységünket adjuk fel, azzal azt kockáztatjuk, hogy nem tudunk megfelelően reagálni a minket érő impulzusokra, és nem tudjuk őket úgy feldolgozni, ahogy egyébként kellene. Nem biztos, hogy megértjük a miérteket, nem biztos, hogy empátiával tudunk fordulni egymás felé.
Nem megkeményedni kell, szemléletet kell váltani.

Tudomásul kell venni, hogy egyik ember sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak más. Tudomásul kell venni, hogy nem szabad mások dolgaival foglalkozni, nem verseny ez, a mi feladatunk kizárólag az, hogy a lehetőségeinkhez mérten a legjobbat és legtöbbet adjuk, amire csak képesek vagyunk. Függetlenül attól, ki mit mond, ki szerint jó vagy nem jó ez, magunkban kell biztosan tudnunk, hogy mit miért csinálunk. A bizonyosság érzésével kell végeznünk a dolgunkat és a saját lelkiismeretünkön kívül senki más felé nem tartozunk elszámolással. Az ember nem tökéletes lény, mindenki hibázik, kérdés, hogy tud-e, akar-e tanulni belőle. Megvan-e benne a jobbításra való törekvés vágya. Engem ez hajt előre. 
A karácsonyi csoport vezetéséből tanultam ilyen szempontból a legtöbbet. 156ezer ember már olyan tömeg, ahol tényleg mindenféle ember előfordul. Megtanultam, hogy nem kizárólag az én igazam a jó, nem is kizárólag csak az létezik. Megtanultam, hogy a "másság" elfogadása nem gyengeség, hanem erény, a konokság nem vezet jóra, a kotnyelesség pedig nevetséges, ha az ember már felnőtt. A tisztelet hiánya egymás felé azonban megdöbbentett. Szerencsére csupa velem egyívású lányt sodort melléma  jósorsom, akikkel teljes egyetértésben tudtuk irányítani a csoport munkáját. Érzelmileg így is eléggé kimerített ez a három hónap. (A csoport idei évéről külön bejegyzést fogok létrehozni a napokban, mert egy tavaly elkezdett hagyományt mindenképp folytatni szeretnék idén is.)

Kicsit elkalandoztam, de szerettem volna, ha tudjátok, milyen gondolatok foglalkoztatnak így, az év végén, ennyi nehéz nappal a hátam mögött. 
Természetesen a fent említett események miatt nem készült fotó idén az asztalunkról, se az ajándékcsomagolásokról, se tulajdonképpen semmiről, amiről amúgy "kellett volna" készíteni egy valamirevaló bloggernek. A családról pedig azért nem, mert ezeket a pillanatokat szeretjük igazán megélni...és ilyenkor nyűgnek érzem, hogy egyáltalán elővegyem a fényképezőgépet vagy a telefont, hiszen örülök, hogy végre "legálisan" offline lehetek.
Szép képeket szerettem volna posztolni Nektek a dekorról, azért is, mert fotózásra készültünk 28-án, de értelemszerűen azt is elhalasztottuk - ahogy a dolgok állnak, elképzelhető, hogy ebben a szezonban már nem is lesz belőle semmi-, mert esélyem sem volt felkészülni rá, most pedig már olyan fáradt vagyok, hogy energiám nincs bepótolni ezt az elmaradásomat, ijesztően sok mindent kéne megtennem most hirtelen, hogy ennek legyen értelme és ne olyan lakásban készüljenek a képek, amelyikre amúgy nem igazán lennék büszke az adott állapotában.

Azért, hogy ne maradjatok képek nélkül, most este kattintottam néhányat, kizárólag a hangulat kedvéért..megspékelve a csütörtöki, fa díszítős képekkel:

Mindent összevetve csodálatos Karácsonyunk volt idén is, kihoztuk a lehetőségekből a legtöbbet, megszületett nálunk a fa állítás után a fa alatt/mellett alvás hagyománya, családostul, és abban is biztos vagyok, hogy a fa díszítés napját 21-22 körülre hozom előre a jövőben is.
Életem legelegánsabb fáját hoztam össze idén, és csak az szomorít el kicsit, hogy tudom, mennyi mindent tehettem volna még a varázslatosabb Ünnep érdekében. El kellett volna jutnunk legalább egyszer egy karácsonyi vásárba, kijárt volna egy körhintázás és jó lett volna olvasgatni karácsonyi novellákat vagy leülni filmet nézni egy kakaóval...de jön még kutyára dér!:)

Végezetül pedig az év tanulsága, hátha valakinek szolgálatára válik:
A leggyengébb pontom idén is a határidők betartása volt. A tempóm a végletekig fokoztam, így be kell látnom, hogy ha még így sem sikerült magam tartanom az idópontokhoz, akkor a megoldás nem a hatékonyabb működés, hanem a kevesebb feladat. Ha a maximum tempóm sem elég, akkor a listát kell kurtítani, azoknak a teendőknek a listáját, amit adott időkereten belül meg kell oldanom. Kevesebbet kell vállalnom, de azt felelősségteljesebben, és magasabb színvonalon kell kiviteleznem.
Ez a tervem a jövő évre,

Nektek hálásan köszönöm a rengeteg támogató, jó szót, kommentet, hozzászólást, üzenetet, mindent, amiről talán nem is gondoltátok, hogy nekem mennyire sokat jelent. Amikor az ember épp rosszabb passzban van, egy mosoly is segíthet átlendülni a holtponton, egy apró, jó szó is sokat számít, olyasmi is, amiről nem gondolnád, hogy fontos. Ezért a jövőben, ha azt érzed, bárki kapcsán, hogy "ezt de megmondanám neki, de inkább nem, úgyis tudja", mondd meg, írd meg neki! Lehet, hogy épp a te üzeneted segíti majd át egy kicsit jobb lelkiállapotba.
Legyünk kedvesek, törődjünk egymással! Én erre fogok törekedni a jövő évben.

Ha úgy érzitek, tanultatok a posztjaimból, már megérte megírnom őket!
Jövőre is hozom az ötleteket, ebben biztosak lehettek, ez is tervem a következő évre. Még magasabb technikai tudás, még több tapasztalat, még hasznosabb tippek érkeznek majd! 

Remélem, velem tartotok 2019-ben is, ezennel megköszönöm a szíves figyelmet, és elköszönök, viszlát, 2018! 
Számomra a tanulás éve voltál!

Minden kedves Olvasómnak kívánok jó egészséget és békés, Boldog Új Évet!
Szeressétek egymást és akkor minden rendben lesz!