by bardoczeva

PURE DESIGN

PURE DESIGN

Flokkolt karácsonyfadíszek

PENTART bársony porok

2018. november 27. - bardoczeva

A bársony por olyan holmi volt eddig, amitől igyekeztem magam a lehető legtávolabb tartani. Nem sok alkalommal találkoztunk eddig, de az mindig emlékezetes maradt. Általában kis komódok fiókjának a belsejére lőve futottam bele, és utálatos volt levakarni, nem is sikerült, átütött a festéken, átszínezte, foltosan ráadásul, egy szóval utáltam.


Azonban az utóbbi időben igyekszem szembenézni a démonjaimmal, és ebbe beletartozott ez az anyag is. A flokkolást korábban csak ipari felhasználásból ismertem, melynek során számtalan felületet vontak be vele, a kocsik műszerfalától kezdve, fiókok belsején, hűtők felületén át a kis cuki Sylvanian families játékfigurákig. A menete hasonló a házi felhasználáshoz, erős ragasztóba magas nyomással "lövik" a kis szálakat, melyek ezt a puha, bársonyos felületet adják.

De lássuk, hogyan használtam én a karácsonyi készülődés során!
Először is jó tudni, hogy ez a por nem mindenbe ragad bele megfelelően, nagyon fontos a megfelelő ragasztóanyag. Ez több minden lehet, ha van otthon pl heavy body géletek, azzal is jól működik, de a kétoldalú ragasztóval is, azonban figyelembe kell venni, hogy utóbbiba például nagyon vékonyan tapad, emiatt áttetszőbb réteget ad.

Én a  biztonság kedvéért első lépésként kerestem a bársonyporom színéhez nagyon jól illő akril festéket és az egész formát lefestettem vele. A gránátvörös bársonyporhoz például a vörösbor színű matt akril kiválóan passzol.
Nem muszáj tökéletesnek lennie a festésnek, a lényege az, hogy ne üssön át a bordó bársony alól a fehér.

_mg_3111.JPG

_mg_3112.JPGAz alap bármi lehet, műanyag, fa, hungarocell, bármi, amin a ragasztó vagy a heavy body gél "megáll". Nem baj, ha csillámos, nem baj, ha festett, repesztett, semmi akadálya annak, hogy bársonyporral elfedjük. Nagy előnye még ennek az anyagnak, hogy az apró tökéletlenségeket is elfedi, mint amilyen például a hungarocell felülete.

Ezt az akrillal való festést ki lehet hagyni, ha az alap színe hasonló a bársonyéhoz, de én azt javaslom, hogy inkább fessetek, szebb lesz, egyenletesebb lesz az eredmény.

Miután megszáradt az akril, öntapadósra száradó ragasztóval kenem be azt a felületet, amit szeretnék bevonni a bársonyporral. Ez a ragasztó fehér és ecsettel jól felhordható, száradás után átlátszóvá válik és nagyon ragadós felületet ad.
Az ecsetet sajnos még soha nem sikerült megtisztítanom tőle rendesen, ezért valami rosszabb minőségűt válasszatok, amit utána nem sajnáltok kidobni. Célszerű egyszerre mindent lekenni azzal az egy ecsettel, amire ragasztó kell.

_mg_3115.JPG

_mg_3118.JPGA száradó elemeket egyébként érdemes saslikpálcára tűzni és egy nagy darab hungarocellbe szúrni, így szépen, és biztonságosan tud száradni, valamint a festése is könnyebb, tisztább.

Kipróbáltam azért azt is, hogy a kétoldalú ragasztószalagon hogyan működik és az is szép eredményt adott, de a díszeken a ragasztóba szórt verzió sokkal mélyebb színű és egyenletesebb is lett. Ahogy az alábbi képen jól látszik, a színek szépen összedolgozhatóak, így akár ombre díszeket is készíthettek vele!

A stamperia csillámporai közül igyekeztem kiválasztani párat, amik szintén passzolnak színben, a bordóhoz egy lilás, a piroshoz a vörös csillám illik, így a harangok dekorja is összeállt a fejemben.

_mg_3117.JPG

_mg_3120.JPG

_mg_3121.JPG

_mg_3122.JPGAmikor az öntapadós ragasztó átlátszóra száradt, akkor először a harang alsó síkját szórtam be a bársony porral, csak annyira, hogy ne tapadjon a papírhoz, aztán letettem egy nagyobb papírra az egész harangot, amiről utána könnyű összegyűjteni a lehullott port és visszatenni a tubusba. A penta oktató videóján az szerepel, hogy a könnyű és pontos adagolás érdekében a csőrből le kell vágni és úgy adagolni, de én egyszerűbbnek láttam, ha leveszem az egész csőrös részt és úgy szórom. 

A harang tetejére került a több, és úgy haladtam lefelé. A rászórt port körkörös mozdulatokkal, az ujjammal dolgoztam bele a ragasztóba. Az első réteg nem biztos, hogy tökéletesen fog fedni, de arra jó lesz, hogy ne ragadjon rá minden más is a poron kívül.
Amikor körbeértem, megnéztem az egészet egyben és ahol vékonyabbnak láttam a réteget, ott újra szórtam, dörzsöltem, szórtam, dörzsöltem, így tovább addig,amíg egységesnek nem látszott a felület.
(Hozzátenném, a bársony soha nem lesz egységes felületű, mert a szálak mindig máshogy álnak, és ezzel meg kell barátkozni, az anyag sajátja.)

Amikor a külseje már nem ragadt, a belsejét újra átfestettem az akrillal és a száradás előtt beszórtam a csillámporral. Így kapott egy kis csillogást, ami nem túl feltűnő, nem giccses.

_mg_3123.JPG

_mg_3125.JPG(Ha mégis úgy látjuk, hogy foltokban nem igazán tapadt meg a bársony,utólag is javíthatunk rajta, csak még egy kis ragasztót kell tunkolni a foltra, megvárni, hogy megragadjon és újra szórni, dörzsölni.)

A végén a ragasztópisztollyal beragasztottam a milton kapcsot és kész is! 

Tulajdonképpen sokkal bonyolultabb leírni, mint megcsinálni. Nem kell hozzá nagy tudomány vagy gyakorlat, inkább csak türelem. 

_mg_3130.JPG

_mg_3141.JPG

_mg_3148.JPGAzok számára, akik szeretnék kipróbálni, a megfelelő alapanyagokat félkövérrel kiemeltem, rájuk kattintva beszerzési forrásokhoz juttok, és a hellodiy webshopjának hála mindent egy helyről tudtok beszerezni.

Semmiféle anyagi érdekem nem kötődik ahhoz, hogy Klaudia boltját ajánljam Nektek, egyedül az, hogy miután nagyon rég keresek olyan webshopot, ahol egy helyen minden hozzávalót megkaptok, amivel foglalkozom, ráadásul a szállítás se horror, nagyon megörültem neki!

Kiadósságát tekintve, én három tubus bársonyporból bevontam három nagyobb, bonyolultabb formájú függő díszt, két nagy hungarocell harangot kívülről, valamint három kisebb műanyag gömböt. Nagyjából tehát 2-3 közepes méretre elég egy tubus. 

_mg_3094.JPG

_mg_3100.JPG

_mg_3105.JPG

_mg_3106.JPG

Igyekeztem mindent leírni ezzel az alapanyaggal kapcsolatban, de ha maradt volna kérdésetek, írjatok bátran a facebookos oldalon vagy itt, kommentben, ha tudok, válaszolni fogok rá!

UPGRADE: Kipróbáltam a fekete és a bézs és a zöld színeket is:

_mg_3171.JPG

_mg_3166.JPG_mg_3187.JPG

Ha pedig tetszett az ötlet, és szívesen olvasnál még hasonlóakról, tedd könyvjelzőbe a blogot, vagy kövesd a Pure design oldalt, ahol naponta frissülő anyagokkal várlak!
alairas_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr2614395968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;