Szerettem volna valami nagyon kedves dologgal indítani ezt a posztot, de nem sikerült...valahogy néha simán megy a poszt írás,néha pedig nem találom a megfelelő szavakat sehogy sem. De nem számít, nem akarok mást mutatni, mint amit érzek, a hitelesség mindeneknél előrébb való.
Egyszerűen csak belefogok.
A gyerekek minden nyáron egy hétre eljönnek nélkülünk anyuhoz. Ez az úgynevezett mami-tábor a.k.a. kosztábor. Ennek a tábornak minden évben van egy tematikája, volt már kalóz tábor, és tavaly eköré a kis ház köré csoportosult a történet.
Mindenféle maradék fa anyag felhasználásával épült, a svéd hatásokat persze nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Az összeállításnál még jelen voltam magam is, kicsit segítettem a belső kifestésénél, de a továbbiak a táborozókra maradtak.
Mivel azon a héten volt a vizes VB, így a tábori téma a víz volt, ennek megfelelően a kis ház is mindenféle hajós kiegészítőt kapott.
Mire van szüksége egy gyereknek ahhoz, hogy jó érezze magát? A technika erre a hétre ki volt zárva. Se telefon, se tablet, és mégis olyan fotók születtek, amik szerintem örök emlékké válnak majd a számukra. Lehettek nyakig koszosak, pacsálhattak a Dunában, összekormozhatták magukat szalonnasütés közben, hogy aztán este,illatosan, megfürödve, kipirultan ájulhassanak ágyba, tele pocakkal...kell ennél több?
Mies van der Rohe építésznek tulajdonítják a mondást: A kevesebb több.
Magam is ezt vallom,főleg az utóbbi időben.
Izgatottan várom,hogy az idei tábor milyen meglepetéseket tartogat a gyerekeknek, mert egyvalami biztos, felejthetetlen mami-tábor vár rájuk, ahogy anyukámat ismerem.
Az idei nyári szezon megnyitásaképp pedig a bedeszkázott, téliesített házikót "kifáztuk", hogy a kisfiam idézzem. Nyáriasítottuk, kitakarítottuk és a tízórait már ott fogyasztották a csemeték.:)
Számos további kaland kiindulópontja lesz a házikó, ebben biztos vagyok, főleg, hogy a berendezést a megváltozott érdeklődési körhöz kell majd igazítani. Babaágyra már nem lesz szükség-többek között.
Ha szeretnék nyomon követni a történetet, nézzetek vissza a nyár folyamán, vagy gyertek a faceookra, ahol szintén mindenről beszámolok majd!