Öntöttvas hatás hungarocell alapon
2017. november 08. írta: bardoczeva

Öntöttvas hatás hungarocell alapon

Pentart rozsda szett

Korábban már találkozhattatok a technikával a blogon, de most érdekes összefüggésekre leltem, ami a hungarocellt és az öntöttvasat illeti. Mivel lusta ember vagyok, gondolkodtam, mit kéne csinálni a hungarocelljeimből, amihez nem kell a sorjákat lecsiszolgatni, az öntés nyomát pedig kiglettelni.

A kezembe került egy régi kakukkos óra súlya, ami tobozt formált. Ahogy forgattam, feltűnt, hogy épp olyanok a készítés nyomai, mint a hungarocelleken.

Kezdetnek lefestettem földbarna színű matt akrillal a tobozokat, viszonylag vastagon, és a még nedves festékbe szórtam bele a rozsda effekthez tartozó vasport.

img_9377_1.JPG

img_9376_1.JPG

Aztán elővettem a három oldatot, amik segítenek kialakítani a rozsdás eredményt. Ezek mind különböző színt adnak végeredményként, ezért keverve használtam, szabálytalanul csepegtettem a tobozokra mindháromból és hagytam, hogy összefolyjanak.

img_9381.JPG

img_9380_1.JPG

A végső hatást nagyjából 24 óra múlva láthatjuk, ezért nem ijedtem meg, amikor első pillantásra zöldes-feketés színeket kaptam.
Az alábbi képeken láthatjátok a különbséget, ugyanazok a tobozok a kezdéskor és 24 óra elteltével:

img_9382.JPG

img_9383.JPG

A nyers rozsdázás még túl matt, túlságosan "rendben van". Az igazi öntöttvas tobozt mellé téve feltűnt, hogy az már fényesebbre kopott a sok fogdosástól, ezért megpróbáltam, mi van, ha megsimogatom egy kis viasszal.

Ahogy a színtelen narancsolajas viaszból tettem rá, megint nagyon besötétedett, de nem kell megijedni, mert ahogy megszárad, vissza fogja kapni a színét, csak puhább, simább lesz a felület. Arra figyeljetek, hogy tényleg nem kell túl alaposnak lenni, egy ronggyal vigyétek fel az anyagot, hogy tényleg csak a kiugró részeket simítsa le.

Az akasztáshoz az eredeti megoldást másoltam le szintén, szemescsavart tekertem a tetejébe. Ezeket pedig szintén úgy kezeltem le, mint magát a tobozt.

img_9386.JPG

img_9738.JPG

img_9730.JPG

A teljesen élethű eredmény elérésének a titka tehát a nagyon picike viasz és a türelem, mert ki kell tudni várni, amíg az oldatok teljesen oxidálják a felrakott vasport.


Ha tetszett az ötlet, vagy szívesen olvasnál hasonló technikákról, akkor böngéssz itt a blogon, vagy gyere a facebookra, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!

alairas_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr9813206087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása