Anya csak egy van.
Anyáék építkeztek és kicsit kibővítették az aprócska nyaralót, ám ahogy ez lenni szokott, a munka évekig elhúzódott. Hamarosan a célegyenesbe érnek és eljött az ideje annak, hogy sorra kerülhessenek bútorok is.
Míg korábban egy kopott ónémet asztal állt az étkezőben, nem olyan rég egy rokon segítségével elkészült ez a hatalmas, nyers fenyő étkezőasztal. Kezeletlen, nagyon kényes darab.
Az ónémet kikerül a télikertbe, ezért őt is kezelésbe vettem a (felnőtteknek szóló) "mami-tábor" elején, de már akkor is erre az étkezőre melegítettem, mert tudtam, hogy ez lesz a nagyobb falat.
Amikor megérkeztünk, így festett a helyiség:
Kivittem az asztalt a télikertbe, pontosabban a leendő télikertbe, hogy nyugodtan tudjak vele dolgozni.
Először lekezeltem az asztallapot a tölgy színű befejező viasszal, de minden kifröccsent vízcsepp meglátszott rajta, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy vissza kell csiszolni az egészet és frissiben gyorsan leviaszolni, mielőtt újra valami nedvesség éri.
Látszik a képeken, hogy a kis foltok mind olyan korábbi vízfoltok, tányérok alja stb, amik a világos fán nem is látszottak. Iszonyú kényes volt így meztelenül.
Az alábbi képeken azért már szembe tűnő, hogy mennyivel szebb, amikor ezek a foltok nincsenek rajta.
Javaslom, ha ilyesmi tervetek van, hogy asztallapot viaszoltok, ami még nem volt kezelve, kezdjétek a csiszolással, mert a frissen viaszolt fát csiszolni halál...zabálja a csiszolóvásznat...Na, de nem baj, ez volt a "tanulópénz". Megint.
A lábakat törtfehér színű dekor painttel festettem, két rétegben, majd visszacsiszoltam először 120-as, majd 400-as papírral és átlátszó befejező viaszt dolgoztam bele.
Miután az asztal elkészült, elővettünk egy régi széket, amiről már évekkel ezelőtt leszedte anyu a festéket, hogy majd átfesti. István lecsiszolta nekem, amíg az asztalt kenegettem és krémfehér színű dekor paintet kapott, valamint szintén átlátszó viaszt.
(Ez amúgy az elmúlt pár napra végig jellemző volt, a másik felem minden koszolós előkészítő munkát elvégzett, mindent lecsiszolt és leszerelt, hogy nekem már csak festeni kelljen és ezért baromi hálás vagyok neki!)
Miután megszáradt az asztallap, vizes bázisú dekor paint lakkot is kapott két rétegben, mert amíg kicsik a gyerekek, folyton kiborul valami. Ezt le lehet majd csiszolni, amikor felnőnek, ha nem tetszik, de most még jóval praktikusabb, mint a viasz.
A háttérben látszódó harmónium a nappaliba került, a mellette halomban álló fa lapok, amikből a lépcső borítása lesz, kikerült egyelőre a télikertbe, védett helyre.
Jöhetett a legnagyobb falat, a kredenc.
Anyuék már hosszú évek óta tudták, hogy ez a darab fog ide kerülni, ezért gombhoz tervezték a kabátot, épp az a méret a fal mélyedés, ami kell, épp az a szélesség, ami kényelmes még.
Viszont borzalmas állapotba volt szegényem. Rossz volt ránézni, pedig már letakarított állapotban került ide.
A zsanérok, zárak beálltak, azokat a fiúk kiszedték és nem is csiszológéppel mentek neki szegénynek, hanem flex-szel.
Teljesen a fáig vissza kellett szedni a milliméteres zsír és kosz miatt.
A színében megegyeztük előre, a törtfehér dekor paint került elő itt is. Két réteget kapott az alsó rész kívül-belül, a "munkalap" pedig "tölgy" színű befejező viaszt.
Aztán a felső részt kicsit megvariáltam, mert annak a belső részét mandula színű dekor painttel festettem. Annál az egyszerű oknál fogva hogy a sötétebb háttér jobban kiemeli a fehér porcelánok szépségét.
Az ajtók belsejét vintage bézs árnyalatú dekor painttel festettem, hogy attól is csak izgalmasabb legyen. Ezek mind leheletnyi különbségek, de mindegyiktől érdekesebb lesz a bútor.
Az alább jobb oldalon levő képen látszik igazán, milyen picike különbségekről van szó. A szék krémfehér dekor paint, az ajtó felette törtfehér dekor paint.
A bal oldali képen pedig a vintage bézs látszik.
Mivel szerettem volna már aznap beállítani a helyére a szekrényt, elég rosszul érintett, hogy épp megérkezett a hidegfront, úgyhogy gyorsan tető alá menekítettük szegényt, csiszolás és egyéb végső felületkezelés híján.
Másnap jött el a csiszolás és a viaszolás ideje, ehhez megint először 120-as, aztán pedig 400-as papírt használtam, végül pedig transzparens viaszt vittem fel mindenhová. Az éleket csak minimálisan csiszoltam meg, nem akartam nagyon drasztikus kopottságot, inkább az elegáns külső elérése volt a cél.
Felkerültek a Svédországból hozott fogantyúk és az egész kezdett nagyon szépen formát ölteni.
Amikor az alsó rész készen lett, rögtön be kellett vinnünk, látni akartam, hogy mutat. Mivel a rengeteg apróság, lakástextil még a költözés óta dobozokban volt és a dobozhalom a mennyezetig ért, üdítő élmény volt 3-4 hatalmas darabot kiüríteni és felpakolni az új helyére a benne levő kincseket.
Mivel az ajtók régi zsanérjai nem működtek és augusztus huszadika volt, új zsanérok híján az ajtók lemaradtak a következő körig, de ez talán nem is olyan nagy baj. Praktikus okokból jó, ha fenn vannak, nem koszolódik úgy a holmi, de a látvány is szép...valamit valamiért...
Anyu ízlését dícséri a csodálatos gyűjtemény, ami a polcokra került, ezek mind ócskapiacos, bolhapiacos kincsek, nem is gondolná az ember, mikhez lehetett pár éve fillérekért jutni, amikor még nem volt ekkora divat a kincsvadászat...
Persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezeknek a java része svéd ócskapiacos szerzemény, de ott is ugyanolyan tendencia, mint itthon, hogy egyre kevesebb a szuper dolog, és ami van, az is drámaian megdrágult.
Mindenesetre az elmúlt pár nap munkáit végignézve óriási elégedettséget és örömöt érzek, mert azt szerettem volna, hogy anyukám azt érezze, végre előrébb lépett. Hogy ne mindig csak a port és a koszt lássa az új otthonukból, hanem elkezdhesse élvezni is azt. Ma reggel már egészen más volt a hangulat, amikor leültünk reggelizni:
Anyukámtól nagyon sok segítséget kapunk, minden formában. Minden erején felül adott mindent, amit csak tudott, mióta az eszemet tudom.
Emlékszem, hogy milyen csodát művelt a semmiből, amikor egyedül nevelt minket és arra is, hogy mennyit dolgozott, hány állásban, hány hétvégén vagy ünnepnapon. Nem tudtam eddig meghálálni ezt, mert nem tudtam, mi lenne a módja. Most végre, ez alatt az öt nap alatt rákaptam az ízére, és már tudom, hogyan tudok valami kis töredéket visszaadni.
Biztos, hogy nem fogok megállni, vár még rám pár grandiózus feladat, de bátran állok elébe, mert tudom, hogy mindegyik sikerülni fog.
Nagyon inspiráló volt anyunak dolgozni, kicsit a saját dolgaimmal való munkához is megjött a kedvem, pedig azt igencsak reménytelennek látom sokszor.
Két nagyobb projekten már túl vagyok egy ideje, az egyik legutóbbi a nappaliban levő bárszekrény átalakítása volt, és a blogon nagyon sok poszt foglalkozik ezzel a témával.
Az ÁTALAKÍTÁS címkével jelölt bejegyzéseket érdemes áttanulmányoznod, ha ilyesmibe tervezel belevágni!
Határtalan motivált vagyok most, alig várom, hogy hazaérjünk és nekivághassak az amúgy nálunk is nagyon rég függőben levő feladatoknak, azonban ezek előtt még lesz egy nagy koszolás, hamarosan (pár héten belül) kezdődik a központi fűtésről egyedi fűtésre való átállás..
Garantáltan izgalmas bejegyzések jönnek, amint ez lezajlik, mert már másfél éve erre várunk, ezért nem csináltunk meg eddig olyan alapvető dolgokat mint a konyha...
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek, hogy tedd könyvjelzőbe a blogom, vagy/és gyere a facebookos oldalamra, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!
