Ez az év vége és ez a Karácsony nagyon más volt, mint az eddigiek... Egészen máshogy alakult, mint ahogy elképzeltem és mindent felülmúlt, de erről majd egy kicsit később...
Ennek megfelelően tulajdonképpen csak ez az egy-két kép készült az elkészült nappaliról:
A korábbi évekhez képest nagyon sok mindent meg tudtam csinálni, nagyon sok mindent be tudtam fejezni, amit szerettem volna, rengeteg mindent kipipáltam a TO DO listámról, de ezek nem olyan igazán látványos dolgok.
Meglett a szekrényünk az átjáróba, amivel megint nagyon sok helyet nyertem. Vettem végre egy nyomtatót, amivel transzferhez is tudok nyomtatni, nem kell többet hónapokra előre gondolkodva anyunál nyomtatnom. Kaptam egy erős társat a konyhába egy remek kis mosogatógép személyében, amilyen az élet, a szomszéd házból kellett csak áthozni, mert az előző tulajdonosa nagyobbra váltott és ezt alig használta, nekünk meg pont elég.
Felkerült a barátnőmtől kapott tükör is, a komódot is átcseréltem a másik felújítása idejére.
Átalakítottam és beüzemeltem jópár lámpát és mindenféle fényeket, mert ezek alapvető fontosságúak a számomra ilyentájt.
Nem készült a csomagolásról, a terítésről és a lakás többi részéről se kép, elmaradt a kockás pizsamagatyás lábas családi kép is, és még nagyon sok minden, de nem baj...van helyette más.
Tavaly így telt...
De mivel ez volt az első év ebben a lakásban, még sokat kellett kísérletezni. Idén már rutinosan fogom tudni, hogy mit hogyan lehet és hogyan érdemes dekorálni, ennek megfelelően már megvannak a hajszálpontos elképzeléseim az idei Ünnepre vonatkozóan.
Mivel már Vízkereszt napja van, nem mondom, hogy boldog karácsonyt, kívánok azonban mindenkinek sikerekben, egészségben, örömben gazdag új évet és ráadásként egy kis saját-időt.
Remélem, idén is velem tartotok, amit megtehettek itt, ha olvasóként bejelölitek követésre a blogom, olvashattok facebookon és követhettek instagramon is, mert végre újra olyan telefon van a kezemben, ami tud fényképezni.