Tudjátok, milyen fontos nekem az újrahasznosítás. Ezért is, de nem csak ezért, imádom a turkálókat! Ott mindig találok valami "finomságot", amit boltban nem, vagy nem ilyen formában és pláne nem ilyen olcsón.
Persze most is betévedtem a Háda budakalászi outletjébe és nem jöttem ki üres kézzel...
Tervben van egy közös kép karácsony napjára, amikor mind a négyen kockás gatyában ülünk és összedugjuk a lábunkat, ám eddig hiányos volt készlet. Istvánnak és Pistinek megvolt a kockás pizsama nadrág, nekünk, lányoknak még nem.
Ezzel a körrel ez is megoldódott.
Annának találtam egy cuki, rózsaszín mintás giga zoknit, amit tudom, hogy imádni fog, hiszen néhány lila flitter is van rajta, ami a kedvenc kombó...
Pistinek egy fokkal kisebb jutott, de ezzel terveim voltak.
Nagyon gagyi volt rajta a fehér szőr és az aranyra fújt műanyag golyók.
Azt azonnal tudtam, hogy a szőrmét levágom és kicserélem valami másra. Eleinte bézses-barnás, hosszú szálú szőrmét terveztem, de aztán rájöttem, hogy ahhoz vásárolni kéne. Úgyhogy elővettem a flanelt, ami itthon volt és úgy döntöttem, abból szabok bélést ahelyett, ami már igencsak tönkrement benne.
Az arany gömbök helyére pont jól passzoltak azok a patinázott csengettyűk, amikre a Lidl-ben bukkantam pár hete.
Fogtam a flanelt, ráfektettem a zoknit, szorosan körberajzoltam és kivágtam, mindezt kétszer. A szárát jóval hosszabbra hagytam, hogy abból készülhessen el a visszahajtás is.
Kb egy centire a szélétől körrbevarrtam és belevarrtam a csizmába. Ez nem olyan könnyű lépés, van egy Tilda csizma leírás valamelyik könyvben, azt alkalmaztam.
Levasaltam a visszahajtást és felvarrtam a csengettyűket.
Úgy gondolom, sokkal jobb lett így...jobban megy az én ízlésemhez, meglátjuk, mit szól majd hozzá a fiatal úr...
Ha tetszett az ötlet és szeretnél még hasonlókat látni, gyere és kövess a facebookon, ahol naponta frissülő tartalommal várlak, illetve nézz körül itt a bolgban, a felső menüsor KARÁCSONY menüpontjára kattintva!