by bardoczeva

PURE DESIGN

PURE DESIGN

Adventi naptár másképp

Kiemelt helyen a díszek.

2016. november 07. - bardoczeva

A legutóbbi piacos körúton akadtam erre a keretre és haza kellett hoznom Már ott eleve abba a kopottas külsőbe szerettem bele, amivel bír, így eszemben sem volt átfesteni, úgy voltam vele, bármi kerül bele, az fog alkalmazkodni a kerethez és nem fordítva.

_dsc9741.JPG

_dsc9742.JPG

A karácsonyi színeim a Pentart színei között a burgundi vörös és az indigókék, ezeket vegyítem egy kis homok színnel. Ezért úgy döntöttem, hogy mivel a vörös elég merész lenne ekkora háttérnek, a kékkel festem le a használt bútorlapot, amit méretre vágtunk.

A kék festés után előkerestem a kedvenc betűtípusom a wordben, kiírtam vele az "Advent" szót és szemmérték alapján egy grafittal lemásoltam a táblára. Fogtam egy kontúrozó ecsetet és homok színű matt akrillal kifestettem. Aztán pedig a barna tintával 24 számot pecsételtem alá.

_dsc9743.JPG

_dsc9745.JPG

Amikor megszáradt, opál repesztővel végigkezeltem az egészet és legvégül következett az umbra színű, szintén Pentartos antik paszta.

Ezek után ragasztópisztollyal a lap hátoldalán a helyükre ragasztottam a madzagokat és az egész "képet" szintén ragasztópisztollyal beragasztottam a keretbe.

Nem volt más hátra, mint kiválogatni a kedvenc pici méretű díszeimet, amik a fán úgysem mutatnának, a méretükből kifolyólag, és felcsipeszelni minden naphoz egyet.

_dsc9753.JPG

_dsc9755.JPG

_dsc9756.JPG

_dsc9759.JPG

Nagyon megtetszett a végeremény. A már elkészült bordó díszek és dekorok mellett igazán üdítő ez a kék...
Próbálok izgalmas látványt összehozni idén Karácsonykor, időutazást, nosztalgiát, mesét, varázslatot...meglátjuk, hogy sikerül!

Ha tetszett a bejegyzés, és szívesen látnál még hasonlót, gyere és kövess a facebookon, vagy nézd meg a többi karácsonyi témájú bejegyzésem itt a blogon, a KARÁCSONY menüpontra kattintva!

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr6611939587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kollár István 2016.11.11. 06:44:28

Nagyon klassz lett! Szuper a színválasztás és a typo is :)

bardoczeva 2016.11.11. 13:47:07

Nagyon szépen köszönöm, igazán örülök, hogy tetszik!
süti beállítások módosítása
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;