Néhány éve mindent fehérre festettem, ha kellett, ha nem. Így éreztem jól magam, vágytam rá, hogy minden fehér legyen és rengeteg minden vegyen körül. Így utólag lehet, hogy igazat adok azoknak, aki azt mondták, hogy valamitől próbáltam magam védeni, valamit próbáltam pótolni ezekkel a dolgokkal, mert ma már kicsit máshogy látom a világot.

A veszprémi piac volt már akkor is a fő beszerzési forrásom, és az egyik alkalommal egy helyes formájú asztalka akadt az utamba. Csak a színe nem tetszett...

Először átfestettem teljesen fehérre OBI 2 in 1 alapozó és zománc festékkel selyemfényűre, és így éldegélt velem úgy 2-3 évig. Aztán eljött az ideje a változásnak és elgondolkodtam azon, milyennek kéne lennie...

Nem sokkal azelőtt próbáltam ki a Lignocolor krétafestékeket és az első próbacsomagban három szín érkezett, a shades, a tabernas és a madrid green. A madrid green árnyalatot ellőttem a hokedlikre, de maradt még, a tabernassal pedig egy kis komódot kentem le és abból is maradt még. Így adta magát, hogy akkor keverem a kettőt.

Egy kis palettát készítettem a színekből, hogy lássam, mire számíthatok. Az egyik kedvenc képkeretem színét tűztem ki elérendő célként. 

Biztos voltam benne, hogy antikoló pasztát fogok használni és azt is tudtam, hogy sokkal hidegebb színt kell kevernem, mint a végső cél, hogy a barnás árnyalattal pont jó legyen.

Így is tettem. Kikervertem egy jó kis hideg szürkét tabernas és madrid green színekből.

Nagyon izgalmas dolog ez, mert igazából soha nem tudhatod, hogy milyen lesz a végső árnyalat, amikor felkerül a viasz, pláne nem, ha magad  keverte színt használsz. Én is így voltam vele... a gyomrom a torkomban dobogott, amikor felkentem az első adag antik pasztát és nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam az eredményt, ami pont úgy festett, mint ahogy elképzeltem.

Jól látszik a fent jobb oldali képen, ahol az asztallapot már lekezeltem, hogy mi a különbség a natúr festék és az antik paszta által elérhető végső hatás között. 

Miután láttam, hogy jó lesz így, már nem volt más dolgom, mint lekenni a pasztával és visszatörölni a felesleget, mielőbb még a paszta felkeményedne. Ha túl sok ment rá, akkor színtelen viasszal gond nélkül vissza lehet szedni akár az egészet is (olyan 95%-ig).
Az utolsó simítás a visszacsiszolás volt, ahol előkerült az egykori fehér réteg is, mementóként...cseppet sem bántam. Vállalom bármikor, hogy volt fehér "korszakom".

Ha tetszett a bejegyzés és érdekel a téma, gyere és kövess a facebookos oldalamon is, ahol naponta frissülő tartalommal várlak!