Korábban írtam már a legújabb német shabby festékről, ITT. Eljött az ideje, hogy egy -számomra elmondhatatlanul fontos- próbának vessem alá. Vajon új életre tud-e kelteni egy olyan bútort, amit én egyszer már lefestettem?  És új életre tud-e kelteni ENGEM??

De persze nem szeretném lelőni a poént már az elején...

Sokan tudjátok, hogy megszállottan rajongom a fehérért, és nem igazán engedtem be a környezetembe ezen felül más színeket, kizárólagos fehér uralom volt.
Egészen a tegnapi napig...na, de megint előre rohantam...

Térjünk át a konkrétumokra!

Adott volt ez a kis négy fiókos komód, amit egy hasonló társáért cseréltem az egyik szívbéli barátnőmmel. A formája nagyon tetszett és nem volt kérdés, hogy fehér lesz. Ám akkoriban nem az számított, hogy valami szép legyen közelről is, vagy alapos munka legyen mögötte, hanem, hogy gyorsan legyen nagyon ütős a változás. Ennek a szegénynek is nekiestem azonnal a zománcfestékkel mindenféle előkészítés nélkül. És ráadásul hengerrel.

Nem lett volna ezzel semmi baj, csak így, a mai szememmel, ez a nagyjából két évvel ezelőtti döntésem már nem olyan egyértelmű. Több okból is...

Az OBI 2 in 1 zománcfestékét használtam, ami alapozó is egyben, és így nem kellett aggódnom a tapadás miatt, ezzel nem is volt gond. Viszont most, hogy újra alaposan átnéztem, láttam meg, hogy sok helyen épp csak átszaladtam a hengerrel és nem volt alapos a munka.

A másik fő bajom vele az volt, hogy a zománc festék száradás után olyan "hideg" felületet ad, szemben a viaszolttal, ami igazán selymes és kellemes. Ráadásul a hengerelés miatt a felület olyan volt, mint egy remek kis narancsbőr, kényes és bár tartós, de a foltok sokszor megmaradtak rajta.

A harmadik meg a saját türelmetlenségem, ami alaposan megindokolja a korábbi tételeket, és amiket nagyon szégyellek a mai fejemmel. Csúnya, durva volt a koptatása, teljesen indokolatlan helyeken ráadásul, amit amúgy nagyon nehezen viselek. Itt mégis elkövettem ezt a "hibát".

Und kommt gratis dazu, a fogantyúk sem passzoltak...egyszerűen nem illettek ehhez a bútorhoz, de ezt nem akartam belátni, mert úgy gondoltam, hogy a lapos kerek forma jól illik a fiók előlapok tagolásába.  Formára passzolt is, de teljesen elveszett...

Elhatároztam hát, hogy amint lehet, újra át fogom festeni, mert ez így képen lehet, hogy jól néz ki, de élőben, közelről egyszerűen vállalhatatlan. Egy ideje már gondolkodtam rajta, hogy mi lenne az ideális szín...

A fiókokat már korábban, a fehér korszakában befestettem vintage rózsaszín pentartos akrilfestékkel, mert előtte azzal a borzalmas bársony spray-vel voltak befújva, amit marha nehéz volt lekaparni/lemosni róla, Komolyan, száradjon le a keze annak, aki azt kitalálta...

A következő lépés a végkifejlet felé az volt, amikor jártamban-keltemben beleszaladtam ezekbe a fogantyúkba a Zara Home-nál. Alapvetően 3000 Ft volt a két fogantyú, de akcióban 1990 Ft-ra engedték, és így én is szívesebben vettem meg. Az fogott meg benne, hogy valami irdatlan a súlya. Biztos voltam benne, hogy ez tényleg fém. Ez sokat szokott nálam nyomni a latban, hogy a tárgyakban "legyen anyag", ha egy mód van rá.

Néhány korábbi netes barangolásom emléke azonnal felmerengett, ezüst fogantyút SÖTÉT bútorra kell tenni, azon él igazán. És akkor kezdtem kapisgálni, hogy itt valami más lesz...de még nem tudtam a miértjét. (Mert mindennek van...)

Fogantyúk jöttek, én meg agyaltam, milyen festék kéne, és mim van otthon, amire négy fogantyú kell. Hazafelé úton sikerült ezt a logikai bukfencet megoldanom, túlságosan adta magát és én ilyenkor hajlamos vagyok nem észrevenni alapvető összefüggéseket.

Szóval megvolt a fogantyú, gombhoz lett a kabát, került elképzelés és bútor is. Már csak a konkrét festék kiválasztása volt hátra. 
Akkor láttam meg Kriszta posztját a padlójukról, amit egy varázsosan szép sötét árnyalattal festett át. Tudtam, hogy nekem is az kell. 

A Lignocolor "TABERNAS" árnyalata. Olyan sötét szürke, amibe egy kis bézs árnyalat keveredett, így nem hideg, nagyon kellemes a szemnek és minden fényben máshogy viselkedik. lámpafénynél egész barnás, napfénynél pedig kifejezetten szürke.
"Nyers" állapotában egész világosnak tűnt, de ahogy száradt, egyre sötétedett. Öröm volt látni. Egy rétegben is nagyon szépen fedett. Látszik a képeken, hogy a jobb oldali a korábbi fázis, egészen barnás, és szárad, sötétedik a bal oldalon. Mondhatnám úgy is, "érik". Erre kicsit rásegítettem még, mert a két réteg tabernas után én átkentem az egész bútort a pentart antik pasztájával. Ez még egy pici barnás melegséget kölcsönzött neki, de alapvetően ha az ember ezt nem tudja, fel sem tűnik. Minimálisan segített kiemelni a bemélyedéseket, és a díszítéseket, de nem szembetűnő módon.

Tehát még egyszer: A külső felület Lignocolor tabernas két rétegben,plusz antik paszta, a fiókok belseje Pentart matt akril vintage rózsaszín árnyalatban, szintén két rétegben. 
Így született meg Ő. A kislányból így lett ízig-vérig elegáns Nő.
Eddig tart a dolog lényegi része, fanatikusoknak pedig következik az epilógus, a lelki okokról...

Tiszta fehér, és csakis fehér...minden apró árnyalat zavaró tényező csupán. Fizikai fájdalmat jelentett minden élénk színfolt, minden oda nem illő részlet, annyira vágytam a nyugalmat, a rendet. Persze az ember általában utólag okos és én is így jártam most. sokat gondolkodtam, hogy miért történnek a dolgok, mert amikor benne vagyok, csak száguldok az eseményekkel, de nem vagyok tisztában az okokkal. Elég nekem a tudat, hogy vannak, és majd meg is ismerem őket, amikor eljön az ideje. Ilyen szempontból maximálisan fatalista vagyok és ezt nem is tagadom, könnyebb így az életem.

Akkoriban sok kritikus hang mondta, hogy aki ennyire elzárkózik a színektől, annak lelki okai vannak általában és nem igazán értettem, mire gondoltak, nem éreztem magam "kevesebbnek" attól, hogy nem vágyom az élénkebb árnyalatokra. 

Betoppant az életembe Lakbear barátom, aki megrögzött "határfeszegető" és óriás provokátor, és valahogy megtaláltuk a közös hangot, úgy éreztem, megtaláltam férfi önmagam és ezt nagyon élveztem. Szépen lassan, néha finomabban, néha erőszakosabban elkezdett nyitogatni engem, és pontosan tudta, hogy mit csinál, mert korábban ő maga is így nevelte át magát arra a mostani önmagára, akinek már nem léteznek korlátok. Sokat figyeltem és kezdtem felbátorodni. Kezdtem nyitogatni az ajtókat, erre-arra kidugtam az orrom, és néha már a fejem is, máskor a lábam dugtam ki, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy kint vagyok.

Hogy a miértek?
Olyan két év van mögöttem, amit senkinek sem kívánok. Rengeteg félelem, aggodalom, át nem aludt éjszaka, stressz, sírás, para, pánik...volt itt minden...egészségügyi, anyagi problémák egyaránt és ebben a káoszban egy biztos pont volt az életemben, a családom és a fehér.
Ez az időszak, ahogy rám szakadt, néhány hónap alatt úgy szállt el...nagyjából egy hete engedtem el az utolsó, végtelenül nyomasztó terhet is.

És mostmár azt érzem, bármire képes vagyok, mintha repülnék, élénkebben él bennem a szabadság utáni vágy, mint valaha és elsősorban a saját magam szabta korlátok alóli felszabadulás a vágyam. Már nem kell a fehér...már el tudom fogadni a többi színt, bár a fehér fényben mind benne van.

Nem tudom, melyikőtök látta az Éhezők viadalában az alábbi jelenetet, amikor a csodálatosan szép fehér menyasszonyi ruha mindenki szeme láttára változik át valami egészen mássá, ami cseppet sem értéketelenebb, és a menyasszonyi ruhát sem értékeli le, egyszerűen csak más...
Amikor ezt a jelenetet néztem, azt éreztem, ez vagyok most én...én most pördültem meg és lettem fecsegő poszáta, a szabadság hírnöke. (2:00-nál kezdődik a lényeg...)

Évi továbbra is "évis" marad. Nem tudom magam megtagadni, nem lesz drámai a változás, annál inkább finom és izgalmas. Nem fogok átesni a ló másik oldalára, ezt megígérhetem. Meg azt is, hogy sok ehhez hasonló, érdekes projekttel érkezem a közeljövőben!
Tartsatok velem továbbra is!