A kedvenc IKEA hack a sok közül.
2016. január 15. írta: bardoczeva

A kedvenc IKEA hack a sok közül.

Van az ikeának egy ILYEN állványa. Gondoltam, hogy tök praktikus, nem kell mindig papírt venni, elég a tekercs, nem is szóródik el, annyit tépünk,amennyi kell...remekül elterveztem minden. Két tényezővel nem számoltam, az én két gyerekemmel, akiknek eszükbe sem jutott soha innen szerezni a papírt a rajzoláshoz. Vagy mindenhez innen szereztek, csak a rajzoláshoz nem.Vicces volt nézni, ahogy tekeredik le, ha meghúzzák, hallgatni, ahogy szakad...

Úgyhogy magamhoz vettem szegényt. És kicsit átalakítottam.
Csomó ideig kerestem valami gusztusos szalag tartó állványt, ez meg eszembe sem jutott, pedig itt volt a szemem előtt. Aztán valamelyik blogban megláttam és döntöttem, nekem is ez kell.

Szépen fogtam magam és lefestettem. Repeszteni akartam, aztán rájöttem, hogy a két réteg festék, plusz két réteg repesztő helyett van egy sokkal egyszerűbb megoldás, a repedő dekor paint.
Erről a típusú festékről korábban már írtam, ITT!

img_0856.JPGimg_0857.JPG



img_0865.JPG

 

 

Lekentem ezzel és most nagyon élvezem, hogy végre rátehetem az eddig szanaszét levő szalagokat és kötözőket.

Eleinte féltem tőle, hogy ez a világoszöld vajon mennyire lesz emészthető a számomra, de az antik pasztával szép koszos lett:)))
És hogy miért vártam vele eddig?

Ez a nagy kérdés... 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr498274732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása