...mégpedig az, hogy mindig minden(ki) változik.
Kétségtelen tény, hogy 2015 vízválasztó év volt az életemben, több okból is. A betegségem és a műtétem, valamint az utána következő három hét, amíg vártam a szövettan eredményét, rengeteg mindent átfordított bennem. Azt hiszem, bőven volt időm eltöprengeni azon, hogy tulajdonképpen mi az igazán fontos a számomra ebben az életben.

Nem változott meg a stílusom, nem változtak meg a kedvenceim, de elkezdtek beszivárogni olyan elemek, amik eddig nem feltétlen kaptak volna esélyt tőlem. Egyre fontosabbnak érzem, hogy természetes dolgok vegyenek körül, a tárgyak a természetes formájukat mutassák, ne legyenek "megerőszakolva".
Rengeteget tanultam az elmúlt években és rengeteget tapasztaltam, a saját "munkámon" keresztül is, avval kapcsolatban, hogy mi áll jól ennek vagy annak a bútornak...tárgynak, miegymásnak...ez is az elfogadás egyik formája, ami pedig főszerepet kapott a mindennapjaimban.
Volt időm végiggondolni, hogy mennyi mindent nem fogadtam el korábban, amiből oltári sokat tanulhattam volna, elsősorban magamról. Hogy a dolgok mit hoznak ki belőlünk, az nem a dolgok érdeme elsősorban, hanem a bennünk, a velünk szemben élő/álló tükör érdeme. Azt tudja csak kihozni, ami amúgy is bennünk van, és talán nem is tudunk róla, pedig...

Rájöttem, hogy az anyagi dolgok, a tárgyak csak egy ésszerű határig számítanak, amíg nem fázunk, nem éhezünk, van fedél a fejünk felett. Nem csak közhely. Tényleg így érzem.

Tegnap leszedtem mindenhonnan a karácsonyi dekorációt. És ezzel együtt lecsupaszítottam a lakást, szinte csak a csontváz maradt:

Megpróbáltam mindent eltenni a helyére, a tányérok a konyhában, a kis csészék a babaszobában,igyekeztem úgy elrendezni a dolgokat, hogy minden szekrénybe, dobozba, ajtó mögé kerüljön, ne nagyon álljon szabadon, mert most így érzem jónak...hiányzott a levegő...

És most kapok levegőt, rendben vannak a dolgok és folyamatosan haladok a további titkos kupis pontok felszámolásával, mint amilyenek pl a fehér dobozok a szekrényben. Azokba csak beledobáltam az apróságokat, hogy majd idővel szépen kiválogassam és minden a helyére kerülhessen.

Beszélgettünk róla a lányokkal, hogy ez természetes folyamat, az ember beleszeret a stílusba, az elején mindent összeszed, amit csak tud...és egy idő után elkezd letisztulni, mi az érték, a minőség kerül előtérbe a mennyiség rovására, így születnek a gyűjtők.

Helló, új év, helló új én. Megyek tovább a megérzéseim után és még magam sem tudom, mi fog kisülni belőle...