Eljött az idő, amikor eldöntöttem, hogy nem tudok és nem akarok tovább abban az állapotban lenni, amiben az elmúlt húsz évet töltöttem. 
Két kisgyerekkel mindig volt mentségem rá, hogy miért van körülöttem kupleráj és mindig úgy gondoltam, hogy fontosabb számomra a velük töltött idő, mint a rend. 
De már nem bírom tovább. 

Vannak "későn érők" és én 42 évesen jutottam el oda, hogy rendre vágyom, rendezettségre, nyugalomra, kiszámíthatóságra. Biztosan a korral jár...

De hol kezdjem el felszámolni az elmúlt 20 év hanyagságát? 
Ha folyamatosan ezen lamentálok, hogy hol kezdjem, soha nem fogom elkezdeni, úgyhogy kiválasztottam a legérzékenyebb pontom, amit a kisgyerekes múlt felszámolásaként plusz jelentéssel is fel tudtam ruházni -hogy stílszerű legyek- ezek pedig a ruhák/cipők/gyerekholmik.

Emellett párhuzamosan egy másik nagyon fontos projekt is van, az pedig a munka és a magánélet határozott szétválasztása.
Nagyjából egy éve bérelek egy 15 és egy 25 négyzetméteres "műhelyszobát" egy ipartelepen, de minek...ha közben a fele alapanyagom itthon van ugyanúgy, és a kétlakiság átka, hogy soha nem az van nálam, ami épp kellene. 

Hogy ne kerteljek tovább, lássuk, hogyan működik ez a gyakorlatban!

A nappali egyik felében kialakítotttam egy "munkaállomást", ahol minden folyamatosan kézre esik. A mosógép jár, a ruha a fregoliról egyenesen a kanapéra kerül. Az asztalnál a laptop, a hátam mögött a vasaló és szemben a "díszlet" a ruhák fotózásához. 

Hogy a gyerekruhákat is viszonylag "szépen" tudjam fotózni, vettem egy doboz laminált parkettát, ami jó háttér, a saját parkettánk sárgás színe mindig elviszi a képeken a fehéregyensúlyt. 
Az összes holmit egy helyre, a vintedre töltöm, hogy ne kelljen plusz energiát tennem majd a címek bekérésébe és arra, hogy kutassam, kivel hol és mit egyeztettem, ez borzasztó sok időt elvisz.
A vinted fiókomat egyébként itt találjátok, ha érdekes lehet az, amit feltöltök: 
https://www.vinted.hu/member/130133501

A ruhák a kanapéről a vasalódeszkára kerülnek, ahol most a már eladott, becsomagolt pakkok vannak és komolyan úgy érzem, hogy minden egyes csomaggal könnyebb és könnyebb leszek...élvezet látni, ahogy végre kifelé áramlik a holmi. 
A vasalás után a fényképezés, utána irány a laptop, megy az oldalra, és legvégül két dobozba szortírozom őket, egyikbe a felnőtt, másikba a gyerekruha. Így pontosan tudom, hova kell nyúlnom, ha valamit eladtam. 

A csomagolóanyagok is mind újrahaszonsítottak, kivétel a buborékos borítékok, amikből berendeltem egy nagyobb adagot még régebben egy kútba esett projekt kapcsán, most azokat szépen el tudom használni.
Nagyon fontosnak tartom, hogy tényleg csak azokat a ruhákat tegyem fel, amiket magam is megvennék, minden mást zacskókba gyűjtök, és a H&M-be viszem, zacskónkként 500 Ft kuponért cserébe.

Ez olyasmi, ami évek óta nyomasztott már, és minden nap eszemben volt, hogy valamit kezdeni kellene vele, mert ez így tarthatatlan. 
Egy ideje úgy érzem, hogy szisztematikusan szeretnék megszabadulni mindentől, ami szorongást okoz, ami terhel, nyomaszt, mert egyedül én tudok tenni ellene és mostmár akarok is. 
Ráadásul közeleg a lomtalanítás és arra is fel szeretnék készülni, hogy ne random kapkodjak, amikor majd ki kell hordani a "szemetet". 
Van egy padlásunk, ami tele van, de a katasztrófavédelem már többször jelezte, hogy ezért egyszer majd nagyon megütjük a bokánkat, ezért azt szeretném lepakolni, és van egy tárolónk, aminek az egyik sarka penészes és tele van egerekkel. Ideje azt is rendbe tenni. (Még nem is mutattam, pedig kész szociológiai tanulmány...) 
Tárolóhelyeket illetően a lakásban rengeteg kihasználatlan potenciál van, de nem akarom feltölteni, mert azt gondolom, hogy nem több tárolóhely kell, hanem kevesebb cucc.

Végeláthatatlannak tűnik most a feladat, de jó érzéssel tölt el, hogy minden nap lépek egy picit előre. Nem az a lényeg, hogy mekkora a lépés, hanem hogy merre vezet. 

Folyt. köv. , a témában a #rendrakás hashtaget lesz érdemes követni a blogon. 
Mindenkinek szép vasárnapot!