Idén is, mint általában a természetes hatású és natúr színű dekorációkat terveztem bevetni húsvétra. Ehhez tökéletesen jól jött, hogy a Pentacolor Kft kihozta a kő hatású pasztáját, ráadásul több színben. Kicsit próbálgattam, hogy mire és hogyan lehetne használni, ezeknek a próbálkozásoknak az eredményét szeretném megosztani Veletek, remélem, hasznotokra válik majd!
A tojásokhoz minden esetben hungarocell tojást használtam. Ha van otthon alapozótok, akkor érdemes vele lefesteni, de ha nincsen, anélkül is működik, csak kicsit nehézkesebb, mert könnyebben elcsúszik a hungarocell anyagon a kőpaszta. Alapvetően olyan felületen működik igazán jól, ami valamennyire porózus, illetve nedvszívó.
Első körben néhány hungarocell tojásra feliratos rizspapírt dekupázsoltam. Ezek alá nem kell alapozni, mert úgyis fehér az alap és utána én umbra pasztát terveztem rátenni, annál kifejezetten előny, ha nem túl élénk az alap.
Miután megszáradt a dekupázs, a tojás felső felére "mészkő" árnyalatú pasztát vittem fel, festőkéssel, hogy jó, struktúrált felületet kapjak. A finom felülethez ecsettel hordtam fel, az macerásabb volt, de egyenletesebb lett az eredmény. (Erről később..)
Készült olyan tojás is, aminél csak körben kentem fel egy csíkot, keverve a "mészkő" és a "cement" színű árnyalatokat.
A zárás minden esetben "umbra" színű antik pasztával történt, mert az emeli ki igazán az egyenetlenségeket, az ad igazán élettel teli hatást a végeredménynek.
Ha a gyakorlati részleteket nézem, sok minden van, amivel játszani lehet, amikor az ember ezt az anyagot használja.
Lehet játszani a színnel és a felülettel is, a kettő kombinációja pedig végtelen lehetőséget rejt.
A mintás dekupázzsal díszített verziókon kívül a sima, egyszínű tojások is fontos szerepet kaphatnak a dekorációban, mert magukban is nagyon szépen díszítenek - legalábbis szerintem.
Az egyik kedvenc hatásom, amikor az egyszínűre festett alapot klasszul össze lehet fröcskölni. Kicsit hasonlít a fürjtojáshoz, ami amúgy is divatos ilyentájt.
Ehhez nem használtam mást, csak egy régi fogkefét és "földbarna" árnyalatú matt akrilfestéket. Úgy éreztem, a barna festék jobb, mint a fekete, természetesebb a végeredmény.
Alapvetően a két világosabb alapban gondolkodtam, hogy a pöttyök jól láthatóak legyenek, ezért a "mészkő" és a "cement" árnyalatú kőpasztákat használtam, amiket ecsettel vittem fel az alapra, két rétegben. A rétegek között a száradást meg kell várni, ami kb egy óra!
Miután a kőpasztát befröcsköltem, szinte azonnal jöhet az antik paszta, a kis festékpöttyök azonnal száradnak. Ezt a mosdón is tapasztaltam, ami fölött fröcsköltem, szóval gyorsan mossátok le, amint kész a munka!
Az antik pasztát takarékosabb ecsettel felvinni, mert a rücskösség miatt amúgy is rengeteg kell rá, a rongy pedig sokat magába is szív, ezért én általában ecsetet használok és körkörös mozdulatokkal haladok előre.
Ha nincs kedvetek utána a kezetek rendbetételével szívni, akkor erősen ajánlom a gumikesztyűt, vagy annak vékonyabb verzióját, a "vizsgálókesztyűt", ami patikában (is) kapható.
A bal alsó képen látszik, milyen az eredmény, amikor az umbra paszta felkerül és a felesleget visszatöröltem.
A jobb alsón pedig az látszik, hogy mennyivel finomabb, amikor az umbra pasztát még transzparens viasszal alaposan áttörlöm.
Fontos megjegyeznem, hogy ezek a kőpaszták egyébként egymással is keverhetőek, mint általában az egy termékcsoportba tartozó árnyalatok, sőt, stencilezni is lehet velük, ha nem túl finom a minta.
A teljes színpalettáról én csak a három hidegebb árnyalatot választottam, mert az umbra barnájával éppen azt a szép, köztes árnyalatot kaptam, amit szerettem volna. Mindig, amikor ezt a meleg árnyalatú pasztát használom, igyekszem szürkés, hideg árnyalatú alapot tenni alá. A barnás árnyalatokon a plusz barna tovább melegít, és az már nem igazán az én stílusom.
A bal alsó képen a fehér a "mészkő", a szürke a "cement árnyalatú tojást szúrtam pálcára a munka megkönnyítése érdekében, ám ahogy az majd a későbbiekben látható lesz, használtam a sötétebb szürke, "antracit" nevű anyagot is.
A jobb alsó képen pedig a már befröcskölt, umbrával bevont és visszatörölt, majd transzparens waxszal bevont és visszatörölt tojások szerepelnek.
A teljes színskála pedig minimum kettő, de inkább három árnyalatot ad színenként, keverések nélkül.
Az alap szín, transzparens viasszal, vagy anélkül, az alap szín umbra pasztával, visszatörölve, végül pedig az alap szín umbra pasztával, visszatörölve, majd transzparens viasszal, visszatörölve.
Így a három féle pasztával kevergetések nélkül akár kilenc árnyalat is elérhető.
Az én színskálám így fest:
Az árnyalatokat fentről lefelé a következőképp alakítottam ki:
-antracit, umbra paszta visszatörölve, alatta antracit, umbra pasztával és transzparens viasszal visszatörölve.
-a világosabbak: cement + umbra paszta visszatörölve, alatta cement, befröcskölve, umbra, utána transzparenssel visszatörölve, cement magában, umbra, és transzparenssel visszatörölve.
-a két alsó pedig a legvilágosabb, az utolsó előtti cement és mészkő paszta fele-fele arányban keverve, umbra, majd transzparens, a legalsó pedig mészkő, fröcskölve, umbra és transzparenssel visszatörlés.
Persze ahogy az elején mondtam, nem csak ecsettel lehet felvinni, a festőkést is szeretettel ajánlom, mert az is izgalmas, egy teljesen más világ. Jellemzően igyekeztem tartani magam a természetes hatáshoz, ezért elsősorban a mészkő árnyalatnál használtam, tekintve, hogy a cement (beton) általában sima felület.
Mivel egyébként is a natúr hatás a cél, a kiegészítő dekorációkat is ebben a stílusban választottam ki. A sima len zsinór a legjobb választás, fém gombok, sütiformák, vásznak, lenek...
Ha van kedvetek, játszhattok a mérettel is, ez egy bevett lakberendezési, dekorációs megoldás. Amikor valamilyen tárgyból több hasonlót teszünk egymás mellé, de más méretben, egy kompozíció részeként, akkor ez egy tudatos választás, hiszen ezek a tárgyak erősítik egymást, ezáltal pedig izgalmasabbá, érdekesebbé és erősebbé teszik az eredeti összhatást.
Igyekeztem mindent alaposan leírni a bejegyzésben, ha maradna mégis kérdésetek, keressetek bátran itt, vagy akár facebookon is!
Jó munkát!