by bardoczeva

PURE DESIGN

Menő pólók keretben és egyéb nyalánkságok kiskamaszok falára

PENTART matt akril, gesso és transzfer toll

2020. július 31. - bardoczeva

Néhány helyen már leírtam, hogy az én tündéri kislányom kilenc évesen kiskamasz korba lépett és ennek megfelelően mindenfélét hárít, ami cuki, fodros vagy csipkés. Szerencsére a babarózsaszín iránti hódolata megmaradt, így a szobát nem kell átfestenem, de masszív átalakításban vagyok.

Ennek egy apró lépése az volt, mikor ki kellett találnom, mit akasszak a falra, hogy ne legyen se égő, se kommersz, sőt, legyen menő és egyedi.

Egy ideje már elrakosgattam pólókat, amiknek olyan elejük volt, ami érdekes lehet, és az utolsó lökést az adta meg, amikor a pepcoban ráakadtam ezekre a 30x40 centis keretekre 1200 Ft-ért úgy, hogy nem akril van bennük, hanem üveg.

A kirakott kettőt rögtön be is zsebeltem és az egyiket a fiamnak, a másikat a lányomnak készítettem el. 
Első körben átfestettem őket. A műanyag fóla miatt, ami az mdf-fen van, nagyon célszerű alapozót használni, sőt, egy picikét meg is kell csiszolgatni és akkor nem szalad szét rajta a festék, hanem rendesen fed.
A fiamé fekete színt, a lányomé egy zöldest kapott.

Első lépésként a pólók visszájára felvasalható közbélést vasaltam, hogy ne deformálódjanak és könnyebben lehessen őket kezelni. Így már nem voltak rugalmasak. Nem kell textil bélés, jó a papír is, ezt a képet viszonylag kis eséllyel fogja bárki mosni.

_mg_8450.JPG

_mg_8455.JPG

_mg_8838.JPG

_mg_8844.JPG Ezzel a keret megkapta a színét, a belevaló megkapta a merevítést, jöhetett a paszpartu, ennek az egésznek a "legbonyolultabb" része. Nyilván akkora ez a méret, hogy sima A/4-es kartonból nem kivitelezhető, viszont (és pont ezért szoktam elrakni őket) az aktualitását vesztett fali naptárok lapjai tökéletesek erre a célra.

Olyanra van szükség, aminek az egyik oldala fehér, mert anyagot kasírozunk rá, ami áttetsző lehet, ha nem elég vastag.
A hátlapot rátéve méretre vágtam és széles, kétoldalú ragasztóval telibe ragasztottam a naptár lapjának fehér oldalát.

A kiválasztott anyagot kivasaltam és ráragasztottam a lapot, vagy fordítva. Ez lehet sima vagy mintás anyag is, én jobb szeretem a simát, ahogy a paszpartuban is legtöbbször a fehér papír a legelegánsabb, de Anna képénél például duplát készítettem és az első réteg ez a menta chevron volt, a keret színére reagálva.

_mg_8845.JPG

_mg_8850.JPG A paszpartuhoz az első lépés, miután  felragasztottuk a papírra az anyagot, hogy lemérjük, mekkora helyre van szükség, mennyit kell kihagyni. Általában többet hagyok rá, de mivel ez a csajos póló sajnos össze volt kenve, szorosabbra szabtam, csak 1-1 centit hagytam körben.

A lap visszáján nyugodtan lehet szerkesztgetni, itt kell majd egy kis alapfokú geometria, de kétlem, hogy kihívás lenne.
A teljes szélességből és magasságból ki kell vonni a kívánt kép méretet és elosztani kettővel, ezeket kimérni széltében is, magasságában is, és átkarcolni az ollóval.
A közepén átszúrni és átlósan a sarkokba vágni, majd hátra hajtani és leragasztani a papírt belülről. Most így nem tudom, mennyire lett érthető, de ha van kérdés, írjatok bátran! 
Lehet, hogy megérne egy videót is!

Ezek után nincsen más feladat, mint keretbe rétegezni őket, hátlap fel és kész!

_mg_8877.JPG

_mg_8465.JPG

Éles szemű és tíz év körüli leánygyermekkel rendelkező olvasóim minden bizonnyal kiszúrták a tiktok logót is, nos, az egy megkésett születésnapi ajándék.
Olyan rég terveztem, hogy elkészítem és egyszerűen nem jutott rá idő, de most már nem halogathattam tovább, hiszen lassan két hete, hogy megünnepeltük.

Egy 40x40 cm-es vászonra először is bőven vittem fel gesso alapozót, ami egy sűrűbb, paszta-szerű anyag, a festményeknek tökéletesen megágyaz, hiszen a vászon durvább struktúráját szépen tompítja, valamint rugalmasságából adódóan megakadályozza, hogy az esetleg mozgó vásznon megrepedezzen az akrilfesték.

_mg_8866.JPG

_mg_8865.JPG



A gesso után az új transzfer tollal átvittem egy tiktok logót nagyjából, ám mivel nem fért rá egy papírra, csak sorvezetőként szolgált. Hogy ne kelljen a fekete vonalakat befedni a festékkel, kicsit (sokkal) szürkébbre szerkesztettem a kontúrokat.
A hiányzó vonalakat halvány grafittal húztam meg, ez után pedig csak ki kellett festenem.

Praktikusan célszerű a világosabb anyagoktól haladni a sötétebbek felé, hogy ne legyen probléma a fedéssel, ezért első körben alaposan átfestettem a gessot fehér akrillal.
Ez alól még átlátszottak a kontúrok, de szerencsére sokat halványult, úgyhogy kézbe vettem a "magenta", az "áfonya" és a "country rózsa" árnyalatú matt akrilokat, vastagabb, vékonyabb ecseteket és nekiálltam.
Első körben elnagyolva, majd a végén finomítva készült, életem első "festménye". De olyan szinten relaxált, hogy biztosan nem az utolsó!
Végeredményben elégedett vagyok vele, a színeket kicsit átdolgoztam az eredeti logóhoz képest, ez jobban passzolt ebbe a vidám környezetbe és egyedibb is lett.

_mg_8867.JPG

_mg_8870.JPG

_mg_8872.JPG

_mg_8879.JPG

Tettem még melléjük néhány kisebb keretet, fontos, motiváló sorokat, oklevelet, igazából mindent, amiről azt gondolom, hogy segít majd megbírkózni neki az élete ezen szakaszában felmerülő nehézségekkel.

_mg_8878.JPG

_mg_8880.JPG

Mire hazaért zokogva a barátnőzésből, mert ma is csalódás érte, már készen várta a fal, egy kis szipogás az ölemben, hideg dinnye és a képek a falon, elég volt, hogy megnyugodjon.
Azt szeretném, ha a kuckója, a fészke olyan hely lenne, ahová mindig visszavonulhat megnyugodni és összekapni magát, és ezért még rengeteg a dolgom vele ebben a hónapban, iskolakezdés előtt, ezekről is be fogok számolni természetesen!

Köszönöm, hogy elolvastad, ha van kedved, tarts velem máskor is!
alairas_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr4616097998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;