by bardoczeva

PURE DESIGN

Karácsonyi kalapdoboz szett

PENTART "VÖRÖSBOR", "FEHÉR", "FÖLDBARNA" matt akril, valamint barna és transzparens befejező viaszok

2018. október 11. - bardoczeva

A tegnap előtt mutatott csíkos díszek tárolásához stílusos dobozok kellenek és nehezen tudnék elképzelni klasszikusabbat ehhez, mint a kerek kalapdobozok. azonban mivel a díszeken is volt már némi antik hatás a kőpaszta alap miatt, arra gondoltam, hogy a dobozokat is megdolgozom kicsit.

Ehhez először is lefestettem mind a három kalapdobozt fehér akril alapozóval, ezen sokkal jobban fednek és sokkal élénkebbek a színek. Utána jött két réteg fehér akril, és a maszkoló szalag, ami esetemben 15 mm széles volt.

Ha nem valami speciális, nagyon jó minőségű szalaggal dolgozol, különösen ügyelned kell arra, hogy ne folyjon alá a festék. az a jó, ha kvázi stencilként használod a szalagot és kevés festékkel, inkább több rétegben alakítod ki a mintát. Természetesen így is előfordul majd, hogy aláfolyik, ahogy nekem is aláfolyt, de mivel nem modern, makulátlan hatás a célom, nem foglalkoztam vele. Kontúr ecsettel, aminek alig van pár szála, ki lehetett volna javítani és ki is lehet, ha Téged nagyon zavar az ilyesmi.

_mg_1946.JPG

_mg_1949.JPG

A távolságot a szalag szélessége adta, a doboz illesztésénél kezdtem, mert az tuti függőleges, és szorosan egymás mellé illesztgettem a csíkokat. A távolságot is a szalag adta a vörös csíkok között, így nagyon nem is kellett méregetni. A végére úgy adta ki, hogy kicsit több helyem maradt a legnagyobb és legkisebb doboznál, úgyhogy ott a vörös csíkok szélességével csaltam. 

Ezek után az egész AKRILLAL FESTETT dobozt átkentem barna befejező viasszal, pusztán A HATÁS KEDVÉÉRT. FONTOS, hogy az akril festék egyébként nem igényelné a viaszolást és ha nem akarjátok "amortizálni" a koszos hatással, akkor el is hagyható a lépés. Mivel úgy túl maszatos lett, színtelen viasszal visszatöröltem a nagyját.

Itt-ott még kicsit meg is gyűrögettem, hogy tényleg réginek tűnjön és ezt a ráncot remekül ki is emelte a barna viasz.
A visszatörlés után épp annyira lett csak antikolt, amennyire szerettem volna, a felette levő, "kezeletlen" dobozhoz képest azért jól látszik a különbség.

_mg_1965.JPG

_mg_1970.JPG

A tetejét nem szerettem volna fehéren hagyni, mert úgy olyan semmilyennek éreztem volna, ezért az autós dobozból kiindulva, ami az egész koncepcióm alapja is egyébként, a megmaradt kis fehérbe földbarna akrilt kevertem, és egy remek barnásszürkét kaptam alapnak, ami cseppet hidegebb volt, mint az a szín, amit el szerettem volna érni.

Nem szabad elfelejteni, hogy a barna viasz minden színnek ad egy kis "melegséget", ezért célszerű ezzel előre kalkulálni, így lesz a végeredmény a tökéletes árnyalat. Ha például bézses szín a cél, akkor egy hidegebb szürkét érdemes a barna viasz alá tenni.

Máris mutatom, mire gondoltam:

_mg_1967.JPG

_mg_1974.JPG

_mg_1977.JPG

_mg_1978.JPGA dobozoknak nem csak a palástját, hanem a tetejét is megkínoztam egyébként kicsit, mert bár az akril nem csiszolható, az alatta levő papír könnyen feljön, és a régies, ütött-kopott hatás eléréséhez nem is kellett mást csinálnom, mint egy kicsit megrongálnom az éleket 80-as vászonnal.

Arra figyeljetek, hogy a tetőknél a felső élet ne nagyon koptassátok meg, mert ott csak egy vékony papír ragasztás tartja össze a tető fedőlapját a palásttal, ezért inkább az oldalát nyúzzátok! A barna viaszt remekül be fogja szívni a megsérült papír, szépen be fog sötétedni mindenhol. Épp ez a cél!

Ahogy pedig a palástnál, itt is először felkerült a barna viasz, majd a színtelennel vissza is töröltem, mielőtt még nagyon megszáradt volna.
Azért azt el kell mondanom, mire a három doboz ilyen módon elkészül, az egy teljes nap munka legalább és izzasztóan kemény fizikai munka, de ez senkit ne riasszon el! 

ANNYIRA MEGÉRI AZ EREDMÉNY!

_mg_1973.JPG

_mg_1989.JPG

Mivel a karácsony minden imádatom ellenére az évnek csak igen kis szakát tölti ki és a holmikat egyébként szem elől eltéve tárolom, valószínűleg nem fogom a szekrény mélyére süllyeszteni ezeket.

Direkt úgy alakítottam a külsejüket, hogy az ünnepi időszakon kívül is remekül passzolnak majd a fiam szobájába.
Így egész évben szem előtt lehetnek. Megérdemlik.

_mg_1991.JPG

_mg_1997.JPG

_mg_1985.JPG

_mg_1989.JPG

Az összhatás nem kifejezetten romantikus, sokkal inkább rusztikus, de ezt egy cseppet sem bánom, mert így teljesen jól fog passzolni azokkal a meglevő dekorjaimmal, amiket szintén nagyon szeretek!

_mg_1993.JPG

_mg_1984.JPG

Ami a kalapdobozok beszerzési helyét illeti, webshopokban elég sok helyen kapni a natúr kraft karton változatokat, de én azt mondom -minekutána amúgy is átfestjük őket-, hogy a kínai áruházakban is érdemes körülnézni!
Okozott már meglepetést egyik-másik kínai üzlet lakberendezés-témában! 

Ha tetszett az ötlet és szívesen olvasnál hasonlóakat, akkor kérlek, hogy tedd könyvjelzőbe a blogom, kattints a blogposzt alatti KARÁCSONY címkére, vagy a felső menüben a KARÁCSONY menüpontra, illetve gyere és kövess facebookon, ahol naponta frissülő kreatív anyagokkal várlak!alairas_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr114293815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;