by bardoczeva

PURE DESIGN

Meseország királynőjének és királyának birtokán jártunk

2018. július 28. - bardoczeva

Mindannyiunknak szükségünk van példaképekre, mert ők azok, akik által egyre jobbak és jobbak lehetünk. Példaképet választani számtalan módon lehet, az én egyik példaképem a saját értékrendemhez közel, ám az elért eredményeit tekintve messze felettem áll.
Patríciát nem kell bemutatnom azoknak, akik tagjai a Kézzel készített nyár, a Kézzel készített Húsvét vagy a Kézzel készített Karácsony elnevezésű csoportjaimnak a facebookon. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy tulajdonképpen máshol nem is nagyon lehet követni az ő alkotásait és elmondhatatlanul fontos értékteremtő tevékenységét, így komoly megtiszteltetés, hogy az általunk vezetett csoportokban alkalmunk nyílik erre.

Az ismeretségünk is ezeknek a csoportoknak az egyikében indult, mert egész egyszerűen nem lehetett nem észrevenni az általa posztolt munkák (és fotók) minőségét. Őszintén bevallom, nem sok alkotó társam munkáját követem, bár ennek elsősorban az időhiány az oka, azt mindig nagyon várom, hogy Patti mivel kápráztat el minket. Ezzel pedig tudom, hogy nem vagyok egyedül. Kommenteltem a munkái alá, ő az enyémek alá, kölcsönösen megkedveltük egymást.

A következő lépés az volt, amikor az Alkotó Energia pályázat díjkiosztójára megérkezve egy hatalmas, brutál ízlésesen becsomagolt pakk várt az irodában, amire egyáltalán nem számítottam. Amikor az atomerőmű kommunikációs vezetője Szekszárdon tartott előadást egy iskolában, akkor a nap végén egy hölgy adta a kezébe, hogy legyen szíves és hozza el nekem. Semmi más információt nem kapott, és az én feladatom volt kinyomozni, ki lehetett a feladó. A díjkiosztó végén igyekeztem faggatni, de nem nagyon tudott többet mondani, így amint hazaértem, a Pure design oldal olvasói elé tártam a csomag tartalmát, és a segítségüket kértem a feladó kilétének felderítéséhez. Néhány óra alatt fény derült a titokra, a nyomozás szálai egyértelműen Patríciához vezettek. Így utólag azt mondom, első pillanatban tudom kellett volna, de....valahogy az ember mindig a legnyilvánvalóbb eshetőségekre nem gondol.

Nyilván innentől kicsit megint közelebb léptünk és eltelt megint egy fél év nagyjából, amikor örömmel láttam a tábor résztvevőinek kihirdetésénél, hogy Patti is a szerencsések között van.(Azt se tudtam, hogy pályázott, hiszen erről soha nem beszéltünk korábban.) Izgatottan vártam, hogy találkozzunk végre személyesen és azt hiszem, hogy pont olyan volt a találkozás, amilyennek elképzeltem. 
Ő egy csupaszív, elmondhatatlanul elegáns, kedves, vagy ahogy a mesehősökre mondani szokták, jóságos tanítónő. Az az igazi klasszik tanítónéni, akinek gondolkodás nélkül adnád az első osztályos gyermeked és bíznád rá jó pár évre, hogy kvázi második anyja legyen. (Ne haragudj, ha olvasod, most, hogy Anna szeptemberben kezdi az első osztályt, kicsit megrekedtem ennél a témánál.)
A táborban volt időnk egy picikét beszélgetni, és hogy István is ott volt, megbeszéltünk egy időpontot, amikor családostul ellátogathatunk Hozzájuk Szekszárdra.
Ennek az utazásnak jött el tegnap az ideje.
Tudtam én, hogy nagyon jó lesz, de nem is sejtettem, mennyire.

Nem untatnálak Benneteket a családi jellegű képekkel és a városnézéssel, a pincelátogatásokkal és az egyéb hihetetlen élményekkel, mert igazából úgysem tudom úgy átadni, ahogy megéltük...ezért meg sem kísérlem, merthát a halovány árnyékkal nem lehet (vagy inkább nem érdemes) beérni. 
Mutatom viszont azokat a hihetetlen bravúrokat, amiknem szem- és fültanúi voltunk Istvánnal.

Patrícia nyilván tudta, hogy két gyerekkel érkezünk, ezért előre készült a fogadásunkra. De még hogy?
A gyerekeket lovagi torna várta, és az érkezésünk után nem sokkal neki is vágtak a feladatok megoldásának.
Az első feladat az volt, hogy gólyalábon át kell kelni a hatalmas mocsáron, hogy a hétfejű sárkányt legyűrve végül megszerezzék a bajnokok zászlaját.

img_0657.JPG

img_0659_1.JPG

Miután a mocsáron átkeltek, meg kellett "etetni" a sárkányt. A hét karika a sárkány hét szája, amibe babzsákokkal kellett betalálni. Miután mindbe került babzsák és a sárkány jól lakott, tovább engedte a két lovagot.

img_0666_1.JPG

img_0665.JPG

img_0664.JPG

img_0660_1.JPG

Volt itt horgászat is, ami emlékeim szerint nekem is nagy kedvencem volt még a műanyag kacsás vurstlis időszakban, ahol a kacsa hasán levő szám alapján derült ki, melyik übergagyi nyereményt vihettük haza, de ez akkor igazi trófea volt. Ez a két gyerek is nyakig belemerült a játékba:

img_0671.JPG

img_0668.JPGAztán jött megint egy kis ügyességi a hálóval elkapandó babzsákokkal, ahol az érkezésünk után kb egy órával, az én végtelenül zárkózott fiam már halál cukin ment Patti után és leste minden szavát.

_mg_0678.JPG

_mg_0680.JPGItt következett el a személyes kedvencem, a harc a hétfejű sárkánnyal. Most ha ránéztek a képekre, szerintem tökre egyetért mindenki, hogy egyszerűen zseniális ez a sárkány. A feladat pedig az volt, hogy a fűz karikákat rá kellett dobni mindegyik fejre.
Ez a feladat olyan izgalmas volt, hogy itt már apa se bírt tovább a partvonalról szurkolni, be kellett állnia a harcolók közé.

_mg_0704.JPG

_mg_0691.JPG

_mg_0687.JPGMiután legyőzték a sárkányt és ledobták a konzerveket is egytől-egyig a célbadobásnál, megszerezték a lovagi zászlót, és úgy lobogtatták, mintha én nem is tudom, mi lenne. 
(Tudom, kicsit sok a kép, de mindegyiken olyan jól látszik, hogy mennyire lelkesek és boldogok voltak "munka" közben!)

_mg_0698.JPG

_mg_0701.JPG



Miután megszerezték, nyilván ki is kellett tűzni a vár fokára, így felmentünk a Bati kereszt Kilátóhoz, ahol a legfelső szintről lobogtattuk. (A képeket pedig köszönjük Pattinak!)

37847892_838642592999894_7455647936878215168_n.jpg

37869723_838642609666559_734820203711430656_n.jpgHasonlóan nagy élmény volt az esti grillezés is, de őszintén szólva nem szeretnék belemászni a család intim szférájába, így az ott készült képeket nem tenném fel ide, azt azért higgyétek el, hogy tényleg pazar minden, amihez ennek a Tündérnek köze van.

Természetesen méltatlan lenne, ha a történetből "kifelejteném" Tanár Urat, Patrícia férjét, aki pedagógusként és,ahogyan ő szerényen nevezi magát, zenészként olyan kiváló párja, hogy öröm rájuk nézni! Ez a blog ugyan kreatív tematikát követ, de muszáj kiemelnem, hogy mi ebben a két napban emberileg talán még többet kaptunk, mint "anyagilag", hiszen egy köztiszteletben álló családnak válhattunk a részévé. Nagy beszélgetések, nagy röhögések, megható pillanatok egyaránt jutottak nekünk és olyan sűrű volt érzelmileg is ez a történet, hogy amikor hazafelé a kocsiban István megkérdezte, hogy éreztem magam, csak annyit tudtam neki mondani, hogy még fel kell dolgoznom. (Ezt a bejegyzést is ezért írom ilyen hosszúra szerintem.)

De akkor most jöjjenek azok a képek, amik ugyan csak töredékei a tanyán fellelt kisebb-nagyobb DIY megoldásoknak, de jól mutatják, hogy ez az egyszerű, természetes, rusztikus, újrahasznosítós stílus mennyire friss és eleven tud lenni.

_mg_0820.JPG

_mg_0821.JPG_mg_0822.JPG

_mg_0726.JPG_mg_0833.JPG

_mg_0724.JPG

_mg_0721.JPG

_mg_0720.JPG

img_0728.JPG

img_0730.JPG

img_0731.JPG

img_0736.JPG

img_0737.JPG

img_0818.JPG

img_0828.JPG

img_0829.JPG

Ezeket a képeket végignézve nyilvánvalóvá válik legtöbbünk számára, hogy nem feltétlen szükséges agyon díszíteni valamit ahhoz, hogy elrabolja az ember szívét. A kövirózsák, kerüljenek bárhová, kapanyélbe, húsdarálóba, korhadt fára, mindenhol elbűvölőek. Ez egy remek összekötő motívum, ami az egész kertet összefogja, ahogyan a számtalan régi háztartási eszköz is, melyek mind új funkciót kaptak, ezáltal pedig egyik sem tűnik "feleslegesnek".
Érdemes hát új szemmel nézni azokra a "lomokra", melyek minden háztartásban megtalálhatóak, hiszen könnyen lehet, hogy pazar dekorációt varázsolhatunk belőle. Nem a bonyolultsága teszi nagyszerűvé ezeket a tárgyakat!

Minden további mondatom szófecsérlésnek tűnik, hiszen a nyomába sem tudok értni a velünk esett csodának, de biztos vagyok benne, hogy lelkitársakként (mert szerintem sokatokkal azok vagyunk), értitek, érzitek, hogy mit szerettem volna átadni itt.

Kiváltságosként hadd osszak meg Veletek még egy gondolatot. Hazafelé jövet az autóban nézelődés közben azon gondolkodtam, hogyan fogom tudni átadni az itt esett csodákat, és eszembe jutott egy jó párhuzam.
Egy ideig irigykedve nézegettem azokat az utazó bloggereket, akik a világ legszebb szálláshelyein szállnak meg és ezért cserébe csak annyi a dolguk, hogy írnak róluk. 
Ma rájöttem, hogy ebben semmi irigylésre méltó nincsen, hiszen ez csak pénz kérdése és bármikor utánuk mehet az ember. Ezzel szemben ez, ami velünk történt, ez a fogadtatás, ez a szívélyes  vendéglátás, ez az "okos" szeretet biztosan nem része egyetlen hotel ajánlatának sem. Ahol és ahogyan mi eltölthettük ezt az éjszakát családilag, az pénzben nem mérhető és megsmételhetetlen pillanatokkal gazdagodtunk.
Hogy mit szeretnék ezzel mondani?

Ha egyszer is előfordult életedben, hogy azt gondoltad, bárcsak én is elmehetnék egy-egy ilyen szállodába, gondold át, hogy tényleg ezt szeretnéd-e? Nem lenne-e jobb mégis itthon, a barátokkal, családdal együtt lenni, új embereket ismerni meg, vagy a meglevő kapcsolatokat tovább erősíteni, szorosabbra fűzni?

Szerintem megérné.

Gyűjtsétek a KÖZÖS élményeket, hiszen a legtöbbet egymástól kaphatjátok, ami Igaz! Az együtt megélt élmények összekötnek és soha, senki nem veheti el Tőletek!
Ölelés:

alairas_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr3114141947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;