by bardoczeva

PURE DESIGN

Így fess fából készült kerti bútort!

Pentart vízbázisú zománcfestékek

2018. június 17. - bardoczeva

Az egész úgy kezdődött, hogy anyósom kertjében egy kis házikó átalakításába fogtam, és ha már azt csinálom, akkor az egész kertet igyekszem szebbé tenni.
Ehhez jelentős segítség volt Edina barátnőm ajándéka, 4 db fa háttámlás, karos szék, amiket kicsit megerősítgettem néhány emberes L-vassal és csavarokkal, aztán pedig félre is tettem. Tudtam, hogy lefestem majd őket, és azt is tudtam, hogy mind más színű lesz, de a pontos részletek még nem voltak meg.

És volt itt a kertben egy asztal is, két paddal, ami méretben és formában is maximálisan passzolt ezekhez a székekhez.
A padoknak új funkciót szánok, természetesen majd azt is mutatom, egyelőre ezekből komponáltam új szettet és kiválasztottam a nekem tetsző színeket.

Ezt a festéket még nem használtam korábban nagy felületen, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy egyrészt hogyan mutat felhordva, másrészt milyenek a színek, milyen a fedés, mennyire szárad gyorsan, stbstb...

Ebben a posztban igyekezni fogok minden tapasztalatomat alaposan leírni Nektek.
198d700013.jpgAz első és legfontosabb tudnivaló, hogy ez a festék vízbázisú, emiatt nem probléma, ha zárt térben kell festeni vele, és gyorsan is szárad. De ez nem csodafesték, és ez alá csiszolni kell!

A székek esetében, amik lazúrozva voltak, és az anyag beszívódott a fába, nem tudott elindulni, mint az asztalon levő pattogzó lakk, nem csiszoltam. De az asztalt muszáj volt alaposan átcsiszolni azért is, mert beszürkölt, gombás, penészes réteg volt a tetején. Ha ilyennel találkoztok, akkor ezt jobb eltávolítani, mert olyan laza szerkezetű (tönkre van menve), mint a szivacs, emiatt bármit tennétek rá, nem lenne tartós.

img_9907_1.JPG

img_9906.JPG




A Pentart újdonságát, a dekor zománcfestéket választottam tehát, törtfehér, capuccino, vintage barna, olajfazöld és szürke színekben. A törtfehér került az asztalra, a többi egy-egy székre.

A zománcfesték az a típusú festék, amit gyártanak vízbázisú és oldószeres kivitelben is. A két típus között alapvető különbségek vannak.

Az oldószeres festékek tartósabbak, ám nem olyan rugalmasak, mint a vízbázisúak és nem is szívódnak be a fába, inkább annak felületén kötnek meg. Sokkal tovább száradnak, és a gőzük belélegzése is ártalmas.

Ezzel szemben a fa felületekre általában a vízbázisú festékeket szokták javasolni, ami beszívódik, rugalmassága passzol a fáéhoz, és épp emiatt a rugalmasság miatt tudjuk jól alkalmazni kültéren is. Azonban ügyelni kell rá, hogy az egyszerre vastagon felvitt anyag nagyon lassan, de tényleg nagyon lassan szárad meg, ha egyáltalán valaha felkeményedik, emiatt ha több rétegre van szükség, mindenképp vékony rétegeket kell egymásra felvinni.

Én ezeknél a színeknél annyira jó fedést tapasztaltam, hogy egy rétegben vittem fel mindegyiket, és így pontosan elég lett egy doboz egy székre. Talán egyedül a capuccino volt, ahol még egy fél doboznyi elférne a tökéletes fedés és eredmény érdekében.

img_9930.JPG

img_9932_1.JPG

Sajnos tudomásul kell venni, hogy a kültéren levő bútorok, főként ha fából készültek, gondoskodást igényelnek. Újra kell olajozni, lazúrozni, lakkozni őket egy idő után, mert a festék lepattogzik, fellazul, kifakul, beszürkül...és ez mind nem kizárólag a nedvesség számlájára írható, sokkal inkább a nagyon erős UV sugárzást kell okolni.

Emiatt pedig meg kell fontolni, hogy milyen anyagokat választunk! A lakkok esetében feltétlen meg kell nézni, hogy kültérre szánt, UV álló anyag-e, mert ellenkező esetben (de még így is néha) kellemetlen meglepetés érhet a besárgult színt látva.

Alapvetően úgy gondolom, hogy a legtartósabb eredményt a fába teljesen beszívódó anyagok adják, az olajok, lazúrok, és ha értékes, mondjuk teak vagy hasonló egzóta fából készült szettünk van, ne is álljunk neki átfesteni más színre!

Jelen esetben azonban egy erősen kopott, leharcolt szettről beszélünk, aminek minden jobban áll a semminél, ezért úgy gondoltam, hogy tökéletes alap lesznek a kísérletemhez.
Ez nem azt jelenti, hogy a lefestéssel az ember tönkretesz valamit, hiszen a festék egyben védelmet is jelent, sokkal inkább azt, hogy a nemes anyagokat illik tisztelni, ezért a JÓ ÁLLAPOTÚ fát én semmilyen esetben sem festeném át. De ez én vagyok és amit én mondok, nem szentírás.

img_9927_1.JPGMiért nem krétafestéket választok?
Ennek két oka van. Az egyik, hogy sajnálom. Sajnálom kültérre használni, mert egyrészt drága, másrészt pedig nem nagyon szeretem a lakkozást. Nem szeretem, hogy ott az esélye a besárgulásnak, berepedezésnek, ha nem jól viseli, a viasz pedig ebben a nyári napban szerintem konkrétan eldiffundál...(viccelek egyébként, de tuti, hogy nem tesz jót neki a 40 fok közeli hőmérséklet, lehet az életben soha nem keményedik fel...nem tudom...NINCSEN TAPASZTALATOM, csak morfondírozok.)
A másik ok pedig az, hogy a krétafestékek alapvetően a jó csiszolhatóságra építenek, és a jól csiszolható anyag egyik ismérve, hogy emiatt elég laza. Ha nagyon stabil lenne, nem lehetne csiszolni a száradás után, és ez a laza szerkezet nekem nem bizalomgerjesztő kültéren.

Szeretném újra hansgúlyozni, ez az én véleményem és nem célom senkit megbántani, elhiszem, hogy van, akinél működik.

Visszatérve a zománcra, gyorsan összefoglalnám, mire kell nagyon figyelni a lehető legjobb eredmény elérése érdekében:
-csiszolni kell, hogy a vízbázisú zománc beszívódhasson a fába
-ha több réteg kell, fokozottan ügyeljünk rá, hogy ezek vékony rétegek legyenek
-ecsettel mindig száliránnyal azonosan haladjunk

Ha ezeket betartjuk, akkor jó eséllyel sikeres lesz a projekt.

img_9939_1.JPG

img_9937.JPG

Éppen jókor kaptam ezt a doboz desszertet ahhoz, hogy ihletet adjon, hihetetlenül jól passzoltak a színei a szetthez, nem hagyhattam ki...

Bár igyekeztem ebben a bejegyzésben minden részletre kiterjedően leírni mindent, de természetesen emellett előfordulhat, hogy benned maradt még megválaszolatlan kérdés! Ha így van, keress bizalommal akár itt, akár a facebook oldalamon, ahol naponta frissülő posztokal várlak!

Jó munkát!

alairas_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr9914054446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;