by bardoczeva

PURE DESIGN

PURE DESIGN

Ez a nő fogta a lyukas ruhát és olyat tett vele, hogy nem fogod elhinni...

...befoltozta...

2018. május 13. - bardoczeva

Eeeelnézést kérek a borzalmasan erőltetett és idegesítő címért, de egyszerűen megkerülhetetlenné váltak az ilyen jellegű posztok napjainkra...én meg konkrétan a fejem a falba verem MINDEN EGYES ilyen akadémiai színvonalú bejegyzés láttán...
Oda jutottunk mára, hogy a korábban teljesen természetes dolgok mára kivételes, őrjítő, ámulatba ejtő, szokatlan, meghökkentő mutatvánnyá nemesedtek, többek között a lyukas anyagok megfoltozása, a ruhák átalakítása, vagy a régi tárgyaink gondos ápolása is olyasmi, ami gyakorlatilag a csodatétellel ér fel.
Véleményem szerint nem kell minden alkalommal eget rengető dolgokat tennünk, nem kell feltétlen ámulatba ejtenünk a lelkes olvasókat, mert igenis, tudomásul kell venni, hogy az élet nem csak erről szól!

Nem lehet folyamatosan ezer százalékon izzani és megtagadni az élet olyan apró részleteit, amik pedig jelen vannak.
Félre ne értsetek, én nem akarok "megmondó" szerepben tetszelegni, de úgy veszem észre, hogy ebbe az irányba tartunk... aki nem kirívó, aki nem harsány, azt szinte azonnal "elkaszálják", mondván, hogy ő olyan "semmilyen"...
Nyilván én már egy másik generáció vagyok, de a napokban a lányommal néztem a kedvenc youtube-ereit és a fejem fogtam konkrétan, hogy a nagy részük mennyire "direkt"...mennyire nyomulós, mennyire más, mint én...és ez elgondolkodtatott...

Manapság a művész világban is az a "zseni", aki legalább egy kissé törvényen kívüli, aki valamiben a megszokottal gyökeresen szemben áll. De mi van azokkal, akik "csak" a hétköznapi dolgukat végzik el? Mi van azokkal, akik nem alkotnak életre szólót, "csak" átlagosan élnek...

Mi van azokkal, akik a fogyasztói társadalom fő csapásvonalával ellentétben nem dobják ki, ami elromlik, hanem megjavítják?

Bevallom, én nagyon sokszor lusta vagyok...halmokba gyűlt a javítandó ruha, ágynemű, egy leszakadt gomb, egy lyuk, vagy egy foszlott szegély....vagy azok a régi tárgyak, amikkel kéne kicsit foglalkozni, de nem olyan nagy szám, ami külön blogbejegyzést "érdemelne". (Ez is milyen...hogy valami nem "érdemel" külön posztot, valami, amivel időt töltünk és amitől az életünk és a közérzetünk javulhat.)

De most megembereltem magam.
Két napot szántam arra, hogy a függőben levő háztartási ügyeimet elrendezzem, és kimondottan élveztem!
Panni egyik kinőtt farmernadrágjának a térde fűfoltos volt, és kiszakadt egy esésnél. Ő már kinőtte. Én pedig nem akartam kidobni, levágtam és kézzel, rejtett öltésekkel egy jó film alatt felhajtogattam Pistinek.
100canon21_1.jpg
Aztán itt az asztal kérdése...mivel folyamatosan kinyitva használtam, nem volt négyzetes terítőm rá, mert mindig a hosszúkásokat kerestem. Volt ellenben egy régi lepedőm, amit már eleve valaki egy másikból alakított ki, ugyanis a szegélyénél szerepel a monogrammos hímzés, aminek a közepén kellene lennie.

Én levágtam a nagyon elvékonyodott végét, hogy négyzet formát kapjak, és befoltoztam az így is meglevő lyukat. Mivel azt a szakaszt széles sávban -a másik oldal mintájára- felhajtottam, így a belső oldallal nem nagyon törődtem, az érdekelt, hogy az apró öltések körben kívülről ne látszódjanak.

img_1291.JPG

img_1289.JPG

img_1436.JPG

img_1437.JPG

És hát a régi tárgyak...igen...nálam azok is halomban állnak, ma már nem rakom el azt a helyére, aki nincs még rendbe téve, de ez új szokásom, így van mit behozni...
Első lépésként a fiamnak lelt vintage boxkesztyűt políroztam át a barna antikoló pasztával, hogy újra a régi fényében tündököljön. A bal oldali az eredeti, fellelt állapot, a jobb oldali pedig már az áttörölt.

img_1489.JPG

img_1488.JPG

Pici dolgok, de ahogy mondani szoktuk, az ördög a részletekben rejlik. Sokszor a távolról, nagy látószögben fényképezett tárgyak jobban mutatnak úgy, mint közelről...pedig az lenne a lényeg, hogy közelről megnézve legyenek szépek, hiszen ez szoros viszonyt feltételez a tárgyainkkal. Ha gyakran kézbe vesszük, használjuk őket -márpedig a régi tárgyak is megérdemlik, hogy használjuk őket-, akkor kutyakötelességünk a lehetőségeikből kihozni a legtöbbet.
Vannak olyan anyagok és olyan kivitelek, amiket illik tisztelni és nem megváltoztatni. De rendbe tenni akkor is rendbe kell, megtisztítani, gondosan ápolni, szeretni pedig azért érdemes, mert eközben saját magunkkal is jót teszünk...


Amikor elpattan a cérna valamelyik ruhádon és megrántva a vállad azt gondolod: "Jó'vanazúgy...", akkor ezzel önmagad minősíted le. Hiszen nem ezt érdemled. Természetes dolog, hogy nincsen meg mindenünk, amire vágyunk, de amink megvan, abból a saját magunk iránt érzett tisztelet és SZERETET miatt is ki kell hoznunk a legtöbbet. Nincs olyan, hogy nincs időm megjavítani, ami elromlott...ezzel azt jelentenéd ki, nincs időm magamra, márpedig magadra MINDIG kell hagyni néhány percet...
Ha ez a néhány perc azzal telik, hogy visszavarrsz egy régóta esedékes leszakadt gombot, akkor azzal telik, hidd el, hogy tök jó érzés lesz, amikor végre újra felveheted, nem rakod vissza többször a szekrénybe azzal a tudattal, hogy "...még mindig nem varrtam fel...".

Átmentem filozófusba, de ez a téma már nagyon rég formálódik bennem, és mára sikerült úgy megfogalmazni, ahogy nagyjából szerettem volna átadni Nektek a gondolataimat. NE hagyjátok, hogy olyan pályára kényszerítsenek külső tényezők, amit nem éreztek magatokénak, mert úgy gondoljátok, a sikerhez ilyennek vagy olyannak kell(ene) lennem...pont olyannak kell lenned, amilyen vagy, mert így vagy önmagad és így leszel hiteles mindenki más előtt.
Ha számodra öröm az apróságokkal szöszmötölni, szöszmötölj...minden kis lépéssel előrébb jutsz.
Szeretettel:
alairas_4.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr7713916072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baán Irén 2018.05.13. 21:08:40

az " imádni fogod " cím tud dilibe kergetni, mint ahogy korábban a " jobb, ha tőlem tudod.." Nem kell rá figyelni... Megvan mindenkinek a saját egyéni stílusa, maradunk annál, szóban és írásban is.

Mariann69 2018.05.14. 12:36:20

Szívemből szóltál, nagyon jó volt olvasni az írásod! Én is egy "másik generációhoz" tartozom és utálom ezt az állandó rohanást, kapkodást és szenzáció-hajhászást... Hozzád hasonlóan nálam is vannak félretett, varrásra váró darabok, sőt, olyan is, amit már rég kinőtt a tulajdonosa, de "jó lesz még valamire" :), és tényleg. Egy kinőtt farmer lehet, hogy táskaként, hátizsákként születik újjá, egy rövid felső egy hozzáillővel "megtoldva" ismét használható lesz, stb... Ritkán ülök neki varrni, de akkor az olyan jó érzés, hogy ALKOTOK valamit, ami használható!
Én ehhez a rohanáshoz már nem tudok és nem is akarok felzárkózni... legjobban egy falu széli "tanyán" érezném magam, ahol csönd és nyugalom van (meg persze rengeteg munka), ahol nem kell rohanni dolgozni (pedig a nyugdíjig van még jó pár évem) és nyugodtan kisétálhatok a közelbe naplementét, virágos rétet, bogarak fotózni :). De ez már egy másik történet.... :)

élhetetlen 2018.05.14. 16:22:00

Javítások. Soha nem tanultam varrni, (már nem is fogok), de gyerekkorom óta varrok magamnak, ruhát, nadrágot (nincs zseb, de annyi), zakót, (azon van zseb), télikabátot, bármit, legfeljebb nem szakszerűen varrok el dolgokat a visszáján. Huszonéves voltam, nagyon szép halványsárga loknis szoknya, derékig érő egyenes kis felsővel. Cigiztem, most is cigizek, naná, hogy első héten kiégettem egy elpattanó parázsdarabbal a szoknyát. Nem dobjuk ki. Három rávarrt kis négyzet elrendezve a saját anyagából, egyik takarta a lyukat. Igen, stoppolunk. Más. Mikor saját lakásom lett, el akartam kérni anyától a faragott fakeretes paraszt tükrét. Naná, hogy nem adta, de rendes volt, vett egy másikat otthon a faluban. Több szú percegett benne. Tűrhetetlen. Az első kísérlet az volt, hogy bekentem vastagon valami faápoló pasztával, és bejött. Belefulladtak. Szú nincs, a lyukak ott vannak, de azok csak a patinát adják. A két szélső esztergált disz nem volt egyforma. (elveszett, bedugtak valamit). 20 évembe telt, mire találtam valakit, aki talált valakit, aki a minta után leesztergálta, utána valakit, aki a megfelelő színre pácolta. (Nyilván nem ezzel foglalkoztam 20 évig, csak úgy megemlítettem időnként, hogy jó lenne). Most gyönyörű.
süti beállítások módosítása
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;