by bardoczeva

PURE DESIGN

A Fenti királynő szekrénye - 1. rész

2016. január 14. - bardoczeva

Tudom, a cím némi magyarázatra szorul, hát íme, a "fenti királynő" története. A maminál medence állt egész nyáron, Anna számára jó magas létrával, aminek remekül lehetett ücsörögni a legfelső fokán. Onnan be lehetett látni az egész "tavat" minden strandolóval együtt és remekül lehetett parancsokat osztogatni. Mi, a pórnép, akik a vízben voltunk, hívtuk Pannit fürödni, mire közölte, hogy Ő nem Panni, hanem "FENTI KIRÁLYNŐ". Gondolom, ha az alsó fokon ült volna, lenti királynő lett volna, de félek, ezt már soha nem tudjuk meg.


Tehát őfelsége szekrénye annyi magányosan töltött idő után végre a kezeim közé került. Jó néhány hónapja nálam van már, de egészen egyszerűen nem jutottam odáig, hogy nekiálljak. Pontosabban mindig csak nagyon apró eredményeket tudtunk elérni, pedig szívem szerint éjt nappallá téve csak ezen ügyködtem volna.

A története nagyjából úgy kezdődött, hogy az egyik barátnőm eldöntötte, "mindent" kiszór a lakásából és új enteriőrt tervez régi, másnak már értéktelen kincsekből. Ehhez talált egy remek forrást, ahol egy igencsak szép gyűjteményt talált, rettenetes körülmények között. Épp bóklászott a saját kiválasztott bútorai között, amikor rálelt erre a szegénykére és elküldte nekem a képeket, hogy nem érdekel-e a dolog.

Hát hogy a viharba ne érdekelt volna? Ti is láthatjátok, hogy rogyásig megpakolva és csak a részleteket ismerve is azonnal imádni kell!



Megkértem, hogy kérdezzen rá emberünknél, mennyit kóstál a dolog, és sokkot kaptam, amikor visszaírt, hogy 4000 (!!!) Ft. Muszáj volt megkapnom. Óriási szerencsémre fel is fért a furgonjukra és még aznap landolt is anyósom kertjében.
Siralmasan festett szegényke.
Valószínűleg kilóghatott a tető alól az egyik sarka, ami teljesen szét volt ázva és ujjnyi távolságba kerültek a sarok lécek egymástól, annyira szétnyílt.
Ha még emlékeztek, INNEN indultam...

Aki megtervezte anno, biztosan nem nagy súly tárolására szánta, mert a szélessége 150 cm-nél is több, viszont csak a két szélén van egy-egy láb. Azt már a lefektetésénél is láttam, hogy iszonyúan meg van hajolva, és oda bizony be kell majd dolgozni alá még kettőt. Mivel a fiókok hármas osztása megvolt, szerencsére nem néz ki idétlenül, ha azoknak a vonalaknak a meghosszabbításában két csalóka új láb áll majd.

A három ajtóból kettőnek megvolt a belső osztása, de több darabba volt törve és ki is járt, a középső elem pedig teljesen hiányzott.  Már akkor kigondoltam, hogy a két szélső ajtó akkor legyen üvegezve és a középsőbe rakatok majd valami vékony tükör lapot. Végiggondolva, hogy az egyik üveges ajtó mögött akasztós, a másik mögött polcos elem van, megfontolandónak tartom a mai napig, hogy talán érdemes lenne valami nagyon finom függönyt tenni az üveg belső felére.
Azt a fajta sejtelmességet egyébként is nagyon szeretem, bár amilyen megszállott vagyok, évek óta csak olyan stílusú ruhákat gyűjtögetek Annának, amik passzolnak ehhez a stílushoz.

Néhány hetet pihent a dolog, mert bevallom Nektek hősiesen, pánikba estem. Fogalmam nem volt, hogyan álljak neki...
De mint olyan sokszor az életben, az ember úgy tudja legyűrni a kétségbeesést, ha szembenéz vele. Úgyhogy nekimentem.

A nagyon elázott részeken viszonylag könnyen meg tudtam szabadulni a régi festéktől, a díszített részeken a drótkefe vált be. Nem így a "száraz" helyeken, ahol foggal-körömmel, hőlégfúvóval, kromofággal, mindennel nekimentem, amivel csak tudtam.
A dolog óriási tanulsága, hogy elkezdek spórolni egy kis kézi homokfúvóra. Az a tökéletes megoldás az ilyen jellegű problémáimra.
Szépen elkezdett tehát előbújni a szekrény valódi énje, a díszítések, a nyers fa színe...

    

Itt már menthetetlenül szerettem az egészet. Pedig tisztában voltam vele, hogy a neheze még bőven hátra van. Kaparás közben segítségül hívtam Lacit, hogy valahogyan segítsen nekem négy új lábat adni ennek a szegénynek (2 előre, és 2 hátra), mert így nem lesz jó. Úgyhogy lett neki plusz lába.


     


A két szélsőnél látni némi minimális díszítést, íves lap van betéve a könyöknél, de úgy voltam vele, hogy ez középen nem fog hiányozni, hiszen szép ívet ad neki a két szélén. Nem akartam sírba tenni Lacit sem...
Közben, hogy tartsam magamban is a lelket, elkezdtem olyan részekkel foglalkozni, amik haladósabbak, így sikerült szinten tartanom a türelmem és az érdeklődésem is.

A polcok állati mocskosak voltak, ahogy a szekrény belseje is, egérfészektől kezdve nem is mondom, min keresztül tulajdonképpen minden volt benne. Ezért első lépésként alaposan kitöröltem nedves ronggyal.
Így jártam el a polcok esetében is.

Mivel már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy dekor painttel akarok festeni, tréningeztem magam arra, hogy most bizony legalább minimális szinten csiszolni kell. A dekor paint megtapad tulajdonképpen anélkül is, de sötét alapon nagyon rosszul fed, ha nincsen alatta megcsiszolva a felület. Az ok egyszerű, elcsúszik a festék réteg.
Tehát fogtam szépen magam és a polcok mindkét oldalát szépen átcsiszolgattam kézzel. Utólag esett le, hogy van gépem is. (Ez nagyjából jól szemlélteti, milyen idegállapotban voltam ekkorra.)

    

 A nagy, sima felületekhez hengert használtam, amihez mindenképpen rövid szőrű betétet vegyetek! (Vagy szivacsból készültet...)
A végső réteg pedig a matt lakk, ami tényleg matt! És kifejezetten ehhez a festékhez fejlesztették ki.
Látszik a képeken, hogy világítóan szép fehér lett a polc, úgyhogy tulajdonképpen a fedéssel nem volt gond.

    

Miközben én a polcokkal ügyködtem, Laci megragasztotta az ajtó betét díszeit, azt mondhatom, hogy jól szórakozott, izgalmas puzzle volt illesztgetni, melyik darabot hova is ragassza.

    

A polcok lefestése után került elém az igazán nagy falat. Maga a csontváz. A lecsupaszított igazság, a fenti királynő szekrénye személyében.
A szétázott saroknál levő lyukba méretben passzoló fa éket rakott Laci, majd kiglettelte, a glettbe pedig belekarcolta a faragás mintáját, hogy ne legyen olyan feltűnő a pótlás. Azt kell mondanom, remek munkát végzett, mert hogy nekem ehhez nem lett volna türelmem az biztos. Minden agyon rohadt részt kifűrészelt előtte, és úgy tette be a pótlást.

    

Miután odahívtam a leendő tulajdonost, mégiscsak az övé lesz,  kimostuk a belsejét és jöhetett  a nagy muri. Pannika végighengerelte az egészet hősiesen, és azt kell mondanom, nagyon szép munkát végzett.

    

A végére rendesen elfáradt, úgyhogy szükségessé vált egy "szék" bevetése, szépen feltalálta magát és odahozott egy vödröt. Először nem is igen értettem, mit akar, amíg meg nem fordította és le nem huppant rá.
Az első réteg után elkezdett már körvonalazódni lelki szemeim előtt, hogy ha egyszer ebből lesz valami, akkor fantasztikus lesz...

    

Aztán felkerült a második réteg is, és itt volt az a pillanat, amikor újabb néhány hétre búcsút mondtunk egymásnak.

    

A mai napig. Amikor is tovább folytattuk és befejeztük a korpusz festését. A felső rozsdás fém betétet meghagytam az eredeti színével és formájában, csak egy réteg matt lakkot kapott. Tulajdonképpen azt sem fogom bánni, ha tovább rozsdásodik, csak lesz még egy kis patinája.

    

Látszik, hogy a két oldalán megvolt 4-4 db szalagos díszítést kiszedtem mindenhol, mert nagyon hiányos volt, ezeket balsa fából fogom pótolni, de ez már nagyon kis feladat lesz, úgyhogy majd a végére hagyom, amikor már csak élvezkedni kell.

    


    

Alapvetően tehát azt gondolhatnám nagy naivan, hogy a munka nagyja le van tudva. Ám ez is olyan, mint az építkezés, amikor a falak fel vannak húzva és tető alá kerül a dolog, az még csak a kis hányada a feladatnak, onnan kezd a dolog igazán izgalmassá válni. Ebben az esetben is számos finomság várja, hogy megoldjam, ami majd később igazán a szekrény éke lesz.
Először is ott a a három ajtó, amiket le kell pucolni alaposan, le kell festeni, el kell vinni az üvegeshez és utána fel kell szerelni úgy, hogy lehetőleg működjön is. (Félek, hogy nagyon meg vannak tekeredve az ázás miatt, de majd meglátjuk...)

Aztán ott a három fiók, amik mind szét voltak ázva, a ragasztásuk elengedett, darabokban vannak, az elejükön tátongó óriási lyukakról ne is beszéljünk. Azon felül, hogy statikailag fixen összeállítjuk őket, kérdés, hogy be tudjuk-e majd tolni a helyére mindet a korábbi megereszkedés miatt, amit a plusz lábakkal szándékoztam kijavítani. Kérdés, sikerült-e.

És az öröm munka:
A fogantyúk kiválasztása és felszerelése, a belső függöny elkészítése, a ruhák bepakolása... Biztos megszállottnak gondoltok és nem is tévedtek nagyot, de én már 20 éves koromban megvettem egy halom ekrü színű selyem vállfát, hogy ha majd egyszer lesz egy kislányom, akkor annak a szekrényében milyen jól fog mutatni ebből sok...és azóta várják a sorsukat azok a vállfák. Közel 15 év után végre lesz hova tennem őket...

    


    

A milédi pedig mivel most finom mozdulatokat igénylő folyamatok zajlottak, külön festendő felületet kapott. Tök egyedül -és nagyon szépen- lefestett egy deszkát. Már ki is találtuk, mi lesz belőle az új szobában, de egyelőre ez még titok.
Maradjatok velünk, mert a történetnek itt még nagyon nincsen vége, folytatása következik hamarosan!
Ha nem szeretnél lemaradni, mindenképp kövess facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr118273618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;