by bardoczeva

PURE DESIGN

Nekem így jobban tetszik!

Pentart "ISZAPSZÜRKE" matt akril + fehér befejező viasz

2018. május 15. - bardoczeva

A vasárnapi piacon találtam egy jó kis husáng gyertyatartót, ami tömör fa, csak valamiért arra a lilás sötétbarnára volt lakkozva, amit nem bírok elviselni. Gondoltam átfestem... Korábban már kezeltem egy forgó ingás óra talapzatát az akril+viasz kombóval és nagyon szerettem, ezért itt is ezt a párost szerettem volna használni.

Mivel a fő cél a mosott, nyárias hatás, így a kis kagyló gyűjteményem színeit és árnyalatait próbáltam megidézni.

img_1504.JPG

img_1507.JPGEz kb egy tíz perces beavatkozás volt, de olyan gyökeres változást hozott, amiért megérte volna tízszer ennyit is eltölteni vele.
Viszont ha már ennek így nekiestem, akkor kezelésbe vettem az egykor sárgaréz talpat is, és átfestettem. Tudom-tudom, rezet nem festünk át, de ez egy modern darab, nem valami patinás, történelmi egyed, ezért úgy döntöttem, ha nekem jobban tetszik festve, akkor lefestem és kész.
És bizony nem bántam meg:

img_1509.JPG

img_1510.JPGSokkal struktúráltabb, sokkal jobban kiemelkednek a vésések, a formák, mint az egyöntetű réz szín esetében.

img_1512.JPG

img_1513.JPGÍgy már sokkal jobban illeszkednek ezek a darabok is a meglévőek mellé, a kompozíciók szerintem sokkal egységesebbé váltak.

img_1511.JPG

img_1514.JPG

Talán nem árulok túl nagy titkot el azzal, ha bevallom Nektek, számomra ez az elfoglaltség a legkedvesebb. Ezért szeretem a piacot és ezért bolondulok az átalakításokért, mert nincsen izgalmasabb, mint látszólag egymáshoz nem illő tárgyakat végülo mégis valahogy úgy összehozni, hogy úgy nézzenek ki, mintha világ életükben egymás mellé szánták volna őket.

Eklektikus, igen.
De én nem tudom és nem is akarom elkötelezni magam egy konkrét stílus mellett, én nem stílusokba szeretek, hanem tárgyakba...és beléjük teszem, amit tudok magamból, hogy minél jobban szerethessem őket.

Remélem, Nektek is tetszik az eredmény!
Ha tetszik, nézzetek körül új szemlélettel otthon és keressétek meg azokat a tárgyakat, amiket kis átalakítás után sokkal jobban be tudnátok illeszteni a saját enteriőrötökbe!
Jó munkát!
alairas_4.jpg

Hálószoba képekben

...avagy két év története.

Amikor beköltöztünk ebbe a lakásba, hálószobát mindenképpen szerettünk volna. A panelban a másfél szobában erre nem volt mód, de itt adott volt egy 3x3 méteres kis szoba, éppen méretes, fészeknek való. Azonban a padlója sérült volt, mert a fala a konyháéval határos, ahol egy korábbi csőtörés folyományaképp elázhatott és ezért beszakadt a parketta.

Hogy ezt alaposan rendbe tegyük, ahhoz fel kellett volna szedetni, amit nem vállaltunk anyagi és egyéb okokból sem, de a lakás többi része prioritás élvezett, ezért ez a szegény mostoha szoba sokáig pihent lomos rumliszobaként.

12417703_1007335475994061_1390265602028980059_n.jpg

13413553_1098017220259219_8772213310405493085_n.jpgKipakolta az eladó a régi bútorokat belőle, mi meg bepakoltuk a lomjainkat...igazán mostoha eljárás volt, nem mondom...és a lomok csak gyűltek és gyűltek...ugye, ismerős?

18953020_1457341694326768_8307340215524066042_n.jpg

19029183_1457341690993435_8263747045689691113_n.jpgTavaly nyáron meguntam és nekifogtunk Dia barátnőmmel. Leszereltük a régi csillárt, kipakoltunk, és a halvány zöld falat szürkére festettük.

A mennyezet alatt kb 20 centivel húztam egy csíkot, hogy a kis szoba ne tűnjön annyira nagyon magasnak, a mennyezetet pedig fehérre festettük. Pontosabban a helyes technológiai sorrend szerint először fehérre festettük a mennyezetet, majd csíkot húztam, kimaszkoltam és szürkére festettük a falat. Maszkoló levesz és csík javít.

19030708_1457459270981677_1440497192612776562_n.jpg

19029386_1457801304280807_2417862554879715686_n.jpgMiután a festés megvolt, jöhetett a mennyezetre az új csillár, aminek az átalakításáról többet írtam ITT. A tövébe pedig a galéria savarián lőtt eredeti gipsz stukkó került fel, építési ragasztó segítségével...féltem ugyanis megfogatni csavarral, rettegtem, hogy darabokra törik a kezeim közt. Hogy közös munka legyen, a férjem kötötte be és akasztotta a helyére...

19093033_1457940004266937_5187199727238576379_o.jpgAztán pedig újabb egy évre pihenőre ment a szoba, mert valahogy mindig fontosabb volt minden, mint a padló megvásárlása és lerakása. Pitiáner dolognak tűnik 10 négyzetméter (se) laminált padló kiválasztása, de nem az...
Annyira nagy a kínálat, olyan sokrétű, hogy inkább hagytam az egészet, amíg azt nem éreztem, hogy most, ha törik, ha szakad, megveszem, ami tetszik.

Természetesen a lomok újra elkezdtek visszakúszni, észrevétlenül osontak be...és gyűltek-gyűltek újabb egy évig, mikor is a nem is olyan távoli múltban megfogtam az embert és közöltem vele, hogy mi ma padlót veszünk. És vettünk. És a barátjával két napra rá le is tették kb két óra alatt. Én szépen elbogarásztam a szegélylécek méretre szabásával, de mióta kapni ezeket a sarok elemeket, már a gérvágóval sem kell küzdeni, elég egyenesre levágni egy dekopírral a megfelelő méreteket.
Az előtte-utána kép szerintem mindent elmond...

31946300_1800226536704947_6602184694748413952_n.jpg

31880518_1799243273469940_7279523920913367040_n.jpg

Végül úgy döntöttem, leszedem azt a régi karnist is, lesz majd helyette másik...az nagyon gagyi volt ide...Olyan hálószobát szeretnék, ami teljesen rólunk szól, amiben még az utolsó centi is olyan, mint mi.

31913960_1800032290057705_5154887248365223936_n.jpg

31944914_1800029806724620_110626168427773952_n.jpg

A képen, amit a lamináltról készítettem, természetesen még nincsenek fenn a szegélylécek és a faljavítások előtt lőttem, ezért azok is hiányoznak még, de ennek a posztnak egyelőre ennyi volt a dolga, hogy megmutassa, honnan indultunk és hogyan készült el egy olyan alap, amire aztán lehet építeni a folytatást. Az sem lesz kevésbé látványos, ha úgy sikerül, ahogy én azt elképzeltem.
Ha megnéznéd azt is, várlak vissza a blogra, vagy facebookra!
Szeretettel:
alairas_4.jpg

Ez a nő fogta a lyukas ruhát és olyat tett vele, hogy nem fogod elhinni...

...befoltozta...

Eeeelnézést kérek a borzalmasan erőltetett és idegesítő címért, de egyszerűen megkerülhetetlenné váltak az ilyen jellegű posztok napjainkra...én meg konkrétan a fejem a falba verem MINDEN EGYES ilyen akadémiai színvonalú bejegyzés láttán...
Oda jutottunk mára, hogy a korábban teljesen természetes dolgok mára kivételes, őrjítő, ámulatba ejtő, szokatlan, meghökkentő mutatvánnyá nemesedtek, többek között a lyukas anyagok megfoltozása, a ruhák átalakítása, vagy a régi tárgyaink gondos ápolása is olyasmi, ami gyakorlatilag a csodatétellel ér fel.
Véleményem szerint nem kell minden alkalommal eget rengető dolgokat tennünk, nem kell feltétlen ámulatba ejtenünk a lelkes olvasókat, mert igenis, tudomásul kell venni, hogy az élet nem csak erről szól!

Nem lehet folyamatosan ezer százalékon izzani és megtagadni az élet olyan apró részleteit, amik pedig jelen vannak.
Félre ne értsetek, én nem akarok "megmondó" szerepben tetszelegni, de úgy veszem észre, hogy ebbe az irányba tartunk... aki nem kirívó, aki nem harsány, azt szinte azonnal "elkaszálják", mondván, hogy ő olyan "semmilyen"...
Nyilván én már egy másik generáció vagyok, de a napokban a lányommal néztem a kedvenc youtube-ereit és a fejem fogtam konkrétan, hogy a nagy részük mennyire "direkt"...mennyire nyomulós, mennyire más, mint én...és ez elgondolkodtatott...

Manapság a művész világban is az a "zseni", aki legalább egy kissé törvényen kívüli, aki valamiben a megszokottal gyökeresen szemben áll. De mi van azokkal, akik "csak" a hétköznapi dolgukat végzik el? Mi van azokkal, akik nem alkotnak életre szólót, "csak" átlagosan élnek...

Mi van azokkal, akik a fogyasztói társadalom fő csapásvonalával ellentétben nem dobják ki, ami elromlik, hanem megjavítják?

Bevallom, én nagyon sokszor lusta vagyok...halmokba gyűlt a javítandó ruha, ágynemű, egy leszakadt gomb, egy lyuk, vagy egy foszlott szegély....vagy azok a régi tárgyak, amikkel kéne kicsit foglalkozni, de nem olyan nagy szám, ami külön blogbejegyzést "érdemelne". (Ez is milyen...hogy valami nem "érdemel" külön posztot, valami, amivel időt töltünk és amitől az életünk és a közérzetünk javulhat.)

De most megembereltem magam.
Két napot szántam arra, hogy a függőben levő háztartási ügyeimet elrendezzem, és kimondottan élveztem!
Panni egyik kinőtt farmernadrágjának a térde fűfoltos volt, és kiszakadt egy esésnél. Ő már kinőtte. Én pedig nem akartam kidobni, levágtam és kézzel, rejtett öltésekkel egy jó film alatt felhajtogattam Pistinek.
100canon21_1.jpg
Aztán itt az asztal kérdése...mivel folyamatosan kinyitva használtam, nem volt négyzetes terítőm rá, mert mindig a hosszúkásokat kerestem. Volt ellenben egy régi lepedőm, amit már eleve valaki egy másikból alakított ki, ugyanis a szegélyénél szerepel a monogrammos hímzés, aminek a közepén kellene lennie.

Én levágtam a nagyon elvékonyodott végét, hogy négyzet formát kapjak, és befoltoztam az így is meglevő lyukat. Mivel azt a szakaszt széles sávban -a másik oldal mintájára- felhajtottam, így a belső oldallal nem nagyon törődtem, az érdekelt, hogy az apró öltések körben kívülről ne látszódjanak.

img_1291.JPG

img_1289.JPG

img_1436.JPG

img_1437.JPG

És hát a régi tárgyak...igen...nálam azok is halomban állnak, ma már nem rakom el azt a helyére, aki nincs még rendbe téve, de ez új szokásom, így van mit behozni...
Első lépésként a fiamnak lelt vintage boxkesztyűt políroztam át a barna antikoló pasztával, hogy újra a régi fényében tündököljön. A bal oldali az eredeti, fellelt állapot, a jobb oldali pedig már az áttörölt.

img_1489.JPG

img_1488.JPG

Pici dolgok, de ahogy mondani szoktuk, az ördög a részletekben rejlik. Sokszor a távolról, nagy látószögben fényképezett tárgyak jobban mutatnak úgy, mint közelről...pedig az lenne a lényeg, hogy közelről megnézve legyenek szépek, hiszen ez szoros viszonyt feltételez a tárgyainkkal. Ha gyakran kézbe vesszük, használjuk őket -márpedig a régi tárgyak is megérdemlik, hogy használjuk őket-, akkor kutyakötelességünk a lehetőségeikből kihozni a legtöbbet.
Vannak olyan anyagok és olyan kivitelek, amiket illik tisztelni és nem megváltoztatni. De rendbe tenni akkor is rendbe kell, megtisztítani, gondosan ápolni, szeretni pedig azért érdemes, mert eközben saját magunkkal is jót teszünk...


Amikor elpattan a cérna valamelyik ruhádon és megrántva a vállad azt gondolod: "Jó'vanazúgy...", akkor ezzel önmagad minősíted le. Hiszen nem ezt érdemled. Természetes dolog, hogy nincsen meg mindenünk, amire vágyunk, de amink megvan, abból a saját magunk iránt érzett tisztelet és SZERETET miatt is ki kell hoznunk a legtöbbet. Nincs olyan, hogy nincs időm megjavítani, ami elromlott...ezzel azt jelentenéd ki, nincs időm magamra, márpedig magadra MINDIG kell hagyni néhány percet...
Ha ez a néhány perc azzal telik, hogy visszavarrsz egy régóta esedékes leszakadt gombot, akkor azzal telik, hidd el, hogy tök jó érzés lesz, amikor végre újra felveheted, nem rakod vissza többször a szekrénybe azzal a tudattal, hogy "...még mindig nem varrtam fel...".

Átmentem filozófusba, de ez a téma már nagyon rég formálódik bennem, és mára sikerült úgy megfogalmazni, ahogy nagyjából szerettem volna átadni Nektek a gondolataimat. NE hagyjátok, hogy olyan pályára kényszerítsenek külső tényezők, amit nem éreztek magatokénak, mert úgy gondoljátok, a sikerhez ilyennek vagy olyannak kell(ene) lennem...pont olyannak kell lenned, amilyen vagy, mert így vagy önmagad és így leszel hiteles mindenki más előtt.
Ha számodra öröm az apróságokkal szöszmötölni, szöszmötölj...minden kis lépéssel előrébb jutsz.
Szeretettel:
alairas_4.jpg

 

Egyszerű dekupázsolt poháralátétek szalvétával

Pentart matt dekupázs ragasztó és lakk

Mi, akik régebb óta folytatjuk az alkotó tevékenységet, és természetesnek vesszük, hogy vannak különféle anyagok, ezekhez kapcsolódóan különféle technikák, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen kezdőként belecsöppenni ebbe a kreatív világba. 
Most azt tűztem ki célomul, hogy megpróbáljam összeszedni és kezdők számára is érthetően átadni azt, amit én tudok az egyes módszerekről, hátha ezzel segítséget nyújtok az elinduláshoz.

Az első ilyen jellegű blogbejegyzésem a dekupázs technikáról fog szólni.
Mi is ennek a lényege tehát?

Az anyag. amit használunk hozzá tulajdonképpen egy felhigított állagú, átlátszóra száradó ragasztó. Egy fix rétegrendet kell kiépíteni, a megtisztított alapra -ami lehet természetesen festett, lakkozott, bármilyen- fel kell vinni egy vékony réteget a ragasztó lakkból, rátenni a dekupázs papírt és a tetejére védelemként újra lehet ugyanazt a ragasztó lakkot kenni. Kvázi szendvics készül.

A dekupázs papírokat illetően több lehetőség van.
A vastagabb, általában fényes papíron levő ívektől a rizspapíron át a szalvéták legfelső, mintás rétegéig tulajdonképpen bármit használhattok a célra, csak kicsit ki kell tapasztalni előtte, melyik hogyan működik.
A vastagabb papír nehezebben "ázik át" a ragasztásnál, és mivel ezek a ragasztók általában vízbázisúak, a leragasztott rétegre felvitt fedő lakktól kicsit felpúposodhat a víztartalom miatt. Ha tettél már fel tapétát, akkor tudod, hogy ott is előfordul ilyesmi, de a ragasztó száradásával a felület "meghúz", és a puklik kisimulnak (jó esetben). 
Rosszabb esetben ilyenkor egy sniccerrel x alakú vágást szoktam ejteni a hólyagon, széthajtom, ragasztót kenek be alá, és visszahajtogatva rá is, akár a tapétánál.

Hozok majd mindegyik papírral egy-egy verziót, most a szalvétást mutatom első körben.

Az alap kör alakú poháralátét, ezt elkészítheted sörkartonból is.
A szalvétákat szét kell szedni, egy szalvéta kb 4 ilyen alátétre lesz elég, tehát ha egyesével veszed, egy hatos szetthez két szalvétát hozz! Ebben van tartalék is, rontás esetére.

img_1285.JPG

img_1284_1.JPG
Első lépésként két rétegben lefestettem fehérre az alapokat, hogy teljesen jól fedjen, mert a fehér alap hozza ki legszebben a szalvétán levő mintákat. Egyébként szerintem mindenféle dekupázs papír színét és mintáját a fehér alap hozza ki leginkább, de ezt majd látni fogjátok az alátétek visszáján, ahol nem lesz alapozás alatta.

Miután a fehér alap megszáradt, kenjünk fel egyenletesen egy vékony réteg dekupázs ragasztót és fektessük rá a szalvétát! Nem nagyon érdemes a szimmetriára törekedni, pláne nem eleinte, mert nem fog sikerülni. Én direkt rájátszom, hogy még véletlenül se tűnjön egy elrontott, eredetileg szimmetrikusnak szánt darabnak.
Utána a szárazra törölt ecsettel belülről kifelé haladva simítsuk le a szalvétát!
Azért javaslom előtte letörölni az ecsetet, mert ez olyan hajszálvékony papír, hogy ha lakkos maradna az ecset, gyorsan felkapná, eltépné.
Fontos, hogy ha már egyszer leragadt, nem tudod majd felvenni, mert nagyon könnyen nyúlik, deformálódik és olyankor lesz ráncos.
Ha mégis megtörténik a "baj", ahogy velem is a 12 db elkészítése során négyszer megtörtént, akkor meg kell várni, hogy megszáradjon, visszacsiszolni, újra lefesteni fehérre és elölről kezdeni.
Ezért nem érdemes semmitől sem félni, mert bármikor javítható, újrakezdhető folyamatok ezek, semmi visszafordíthatatlan nem történik egy rontás során.

Ilyenkor, amikor szépen felkerült a szalvéta, hagyni szoktam megszáradni. 
A nagy sík felületekre létezik egy másik, úgynevezett vasalós technika is, amit Lakbear barátom szépen leírt a pentart blogban, elolvashatod IDE KATTINTVA! Fontos, hogy ez csak nagyobb és sík felületeken működik így!

img_1313.JPG

img_1312.JPG

Miután megszáradt a ragasztó, az alátéteket egy cm ráhagyással körbevágtam, és a ráhagyást sugár irányban kb egy centinként bevagdostam. Erre azért van szükség, hogy a peremen is lefusson a minta és alul ne ráncolódjon.

Természetesen megteheted azt is, hogy a peremnél nem fut le a minta, ebben az esetben egy finom szemű csiszolóvászonnal a mintás oldalával felfelé fogott alátét peremén fentről lefelé irányuló mozdulattal le tudod csiszolni a túl lógó szalvétát, épp ott fog elszakadni, ahol el kell szakadnia. Ezek után akár be is festheted a peremet valamilyen elütő színnel.

img_1315.JPG

img_1314.JPG

A bevagdosott részek közül egyszerre max 4-5 alá kenek egy kis ragasztót, mert gyorsan szárad, így részletekben haladok. SOSEM A SZALVÉTÁRA TESZEM AZ ANYAGOT, HANEM AZ ALAPRA, és arra hajtom rá a szalvétát, majd "felülről" lesimítom, hogy átitassa a ragasztó és ott tartsa.

Ha ez is megszáradt, visszafordítom, színével felfelé és az egész felületét átkenem két rétegben a ragasztó lakkal, hogy bírja a nedvességet, vagy a jeges üdítők miatt a pohár külső oldalán lefolyó párás cseppeket. Végül pedig a szép befejezés érdekében filcet ragasztok az aljára, így biztosan nem karcol össze majd semmit.

A filceimet általában megválogatom, mert a kemény, műanyag filcek helyett inkább a valamivel drágább, de jóval jobb minőségű gyapjú filceket szoktam választani.

A rögzítéshez a textil ragasztót használom. Bekenem az alátét alját, ráfektetem a filcre, hagyom megszáradni, majd körbevágom. Így lesz tökéletesen passzoló a méret. (Néha a ragasztó hatására minimálisan összehúzódnak a textilek és az már nem olyan szép, ha látszik a szélén a peremnél az egyenetlenség.)

img_1318.JPG

img_1320.JPG

Célszerű addig, amíg picit is ragad hagyni, mert kellemetlen, ha a teljes száradás előtt egy kósza pohár összegyógyul a felülettel és csak szalvétástul választható le az alátétről. Én egy egész éjszakát hagytam felkeményedni, mielőtt bevetettem volna őket.

img_1322.JPG

img_1321.JPG

img_1337.JPG

img_1339_1.JPG

Kezdetnek talán elég ennyi is, hiszen nem az elriasztás a célom, hanem pont a kedvcsinálás. Ha úgy érzed, hogy ez a bejegyzés segített Neked, akkor nyugodtan oszd meg az ismerőseiddel! Jön a jó idő, csapjatok alkotós napokat, nincs is jobb közös elfoglaltság szerintem!

Ha a leírtakkal kapcsolatban bármilyen kérdésed merülne fel, állok rendelkezésedre, illetve megtalálsz a facebookon is, ahol igyekszem mindig friss anyagokkal szolgálni!
Ez a bejegyzés az első eleme annak a sorozatnak, amit majd a különböző technikákról szeretnék írni, ezért külön menüpontot hoztam létre a témában, az összes oktató jellegű posztot megtalálod ezentúl ITT, a TUDÁSTÁR menüpont alatt!
Jó munkát kívánok!
alairas_4.jpg

Nyári lak maradék fából

...gyermekálom...

Szerettem volna valami nagyon kedves dologgal indítani ezt a posztot, de nem sikerült...valahogy néha simán megy a poszt írás,néha pedig nem találom a megfelelő szavakat sehogy sem. De nem számít, nem akarok mást mutatni, mint amit érzek, a hitelesség mindeneknél előrébb való. 
Egyszerűen csak belefogok.

A gyerekek minden nyáron egy hétre eljönnek nélkülünk anyuhoz. Ez az úgynevezett mami-tábor a.k.a. kosztábor. Ennek a tábornak minden évben van egy tematikája, volt már kalóz tábor, és tavaly eköré a kis ház köré csoportosult a történet.
Mindenféle maradék fa anyag felhasználásával épült, a svéd hatásokat persze nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Az összeállításnál még jelen voltam magam is, kicsit segítettem a belső kifestésénél, de a továbbiak a táborozókra maradtak.
Mivel azon a héten volt a vizes VB, így a tábori téma a víz volt, ennek megfelelően a kis ház is mindenféle hajós kiegészítőt kapott. 

20881993_1523966350997635_2332062346704370314_n.jpg

20842116_1523964464331157_4730170062607236415_n.jpg

20841784_1523967147664222_3054709407601465138_n.jpg

20799215_1523967650997505_3216722322806962054_n.jpg

20770422_1523965404331063_6446142598673694194_n.jpg

Mire van szüksége egy gyereknek ahhoz, hogy jó érezze magát? A technika erre a hétre ki volt zárva. Se telefon, se tablet, és mégis olyan fotók születtek, amik szerintem örök emlékké válnak majd a számukra. Lehettek nyakig koszosak, pacsálhattak a Dunában, összekormozhatták magukat szalonnasütés közben, hogy aztán este,illatosan, megfürödve, kipirultan ájulhassanak ágyba, tele pocakkal...kell ennél több?
Mies van der Rohe építésznek tulajdonítják a mondást: A kevesebb több.
Magam is ezt vallom,főleg az utóbbi időben. 

Izgatottan várom,hogy az idei tábor milyen meglepetéseket tartogat a gyerekeknek, mert egyvalami biztos, felejthetetlen mami-tábor vár rájuk, ahogy anyukámat ismerem.

Az idei nyári szezon megnyitásaképp pedig a bedeszkázott, téliesített házikót "kifáztuk", hogy a kisfiam idézzem. Nyáriasítottuk, kitakarítottuk és a tízórait már ott fogyasztották a csemeték.:)

101canon.jpg

Számos további kaland kiindulópontja lesz a házikó, ebben biztos vagyok, főleg, hogy a berendezést a megváltozott érdeklődési körhöz kell majd igazítani. Babaágyra már nem lesz szükség-többek között.
Ha szeretnék nyomon követni a történetet, nézzetek vissza a nyár folyamán, vagy gyertek a faceookra, ahol szintén mindenről beszámolok majd!
alairas_4.jpg

Luxus, kő hatású lámpa a piacolt holmiból

Pentart "MÉSZKŐ" kő hatású paszta + barna és fehér befejező viasz

Vannak olyan leletek a piacon, melyek a formájukból adódóan remek alapnak bizonyulnak, de igényelnek némi további törődést. Amikor legutóbb ebbe a hatalmas kerámia lámpatestbe botlottam, azonnal tudtam, mit szeretnék kezdeni vele.

A centrikus forma nekem egyértelműen a kő imitációt juttatta eszembe, és mivel a felszíne eredetileg is meglehetősen textúrált volt, így nem volt annyira nehéz a döntés.
A mellette levő kis arany színű forgó ingás órát is átvarázsoltam másmilyenné, róla ITT olvashatsz. 

Na, de térjünk vissza a tárgyhoz!
Adott egy erősen aranyozott, hatalmas lámpatest. Az anyaga gipsz lehet, legalábbis a sarkán letört darabnál fehér, így a kerámia, mint első tipp, megbukott.

31170199_1785679321493002_5839523838090044491_n.jpg

Sajnos annak ellenére, hogy már sokkal nyitottabban fordulok a színek és az anyagok felé, az arannyal valahogy még mindig nem tudtam megbarátkozni. Több ismerősöm is mondta, hogy ez majd a korral változik, hát, én nem úgy érzem. No, de soha ne mondd, hogy soha, lehet, hogy ezt az átalakítást is megbánom majd egyszer. (Egyelőre ezt nem tudom elképzelni, de lehet...)

Nem szerettem volna csak simán átfesteni, mert a durva felület adott volt, de nem volt kő hatású a struktúra, így elkezdtem szépen felépíteni a mészkő színű kőpasztával a vékony rétegeket. Nem egyben kentem fel, mert ahogy a kövekben is találni rétegeket, ha széttöröd, ez a fajta egymásra rakódás szerettem volna, ha megjelenik itt is.
Az anyagot ecsettel és festőkéssel, vegyes technikával vittem fel, hogy izgalmasabbá tegyem az eredményt.

img_1113.JPG

img_1126.JPGA természetes hatást a legkönnyebben a színek, árnyalatok keverésével tudjuk elérni, erre két módunk van. Az egyik, ha már magát a kőpasztát is keverjük, hiszen több színben érhető el, a másik, ha a felületkezelést variáljuk. Én utóbbit választottam, ehhez pedig a barna és a fehér, valamint az átlátszó befejező viaszok voltak segítségemre.

Először alaposan beledolgoztam ecsettel a barna viaszt, hogy mindenhová jusson belőle, aztán ugyanígy, alaposan áttöröltem egy rongy segítségével a színtelen viasszal, hogy halványítsam a drámai, sötét hatást.
Ezek után pedig jött a fehér viasz, azt szintén alaposan kell felvinni és áttörölni vele, befedi a barnát is és halványít, de közben megtartja a minimális hangsúlyokat.

img_1141.JPG

img_1133_1.JPG

Természetesen könnyen előfordulhat, hogy van olyan közöttetek, akinek az első verzió közelebb áll a szívéhez, nem vitatom. De a lakberendezésnek egyik fontos feladata szerintem, hogy alkalmazkodjon a lakásban élők személyiségéhez, mindenki a személyiségéhez jobban illő holmik között érzi igazán jól magát.

P.S.: lámpaernyő- >IKEA

Ha tetszett ez az átalakítás és szívesen olvasnál még hasonlóról, akkor kérlek, hogy tedd könyvjelzők közé a blogom, vagy gyere és kövess facebookon, ahol minden új posztról értesítést küldök!

alairas_4.jpg

Az egykor népszerű kis láda új élete

Lignocolor "MOON GREY"

Van az a kis fa láda, aminek a fogantyúi is fából készültek, és ami szinte minden háztartás része volt egykor...tudjátoooook...
Egy ilyet szerettem volna átalakítani az előszobába szánva, a cipőpucolós holmiknak. Egyszer csak az ölembe hullott egy, és nekiláttam.


Első lépésként hőlégfúvóval leégettem róla a festék nagyját, majd excenter (kör alakú) rezgő csiszolóval leszedtem a maradék festéket és alapozót is. A korra és a stílusra jellemzően ezek a fa holmik rendesen alá vannak alapozva, mert viszonylag csúnya és rossz minőségű fából készültek, javítások és egyebek is vannak rajtuk. 
Miután a festék réteg lekerült, a fogantyúkat is levettem, és a meztelen valóság arcon vágott:

30167561_1782702488457352_4645008901037741602_o.jpgEleinte nem voltam benne biztos, hogy festeni szeretném vagy csak viaszolni, de ezt a fát látva egyértelművé vált, hogy nem az a kategória, amit mutogatni lenne érdemes, így lefestettem.
Ehhez a Lignocolor "MOON GREY" árnyalatát használtam, ami egy nagyon minimális kékes beütésű szürke szín. 

img_1101.JPG

Két rétegben került fel, és nem koptattam vissza. A doboz elején valahogyan szerettem volna jelezni, hogy a cipős holminak szánom, így az egykori cipőkrémeket idéző méretű és formájú folt került fel "CREAM" színű lignocolorral. A felirat adta magát, elkészítettem wordben és a házikónál írt módszerrel felraktam a doboz elejére a feliratot is.

img_1103_1.JPG

A doboz két oldalára feltétlen szerettem volna fogantyúkat, de nem olyasmit, mint ami volt, hanem valami ütősebb darabra vágytam, ami stílust ad az egész elképzelésemnek. Ezért döntöttem ezek mellett az öntöttvas verziók mellett. (Természetesen a részletekre ügyelve a csavarok fejét is átfestettem színben passzolóra.)

img_1106.JPG

img_1112.JPG

A fedelével más célom volt. Eleinte úgy gondoltam, hogy ez zsámolynak jó lesz, jó a magassága, masszív, de idővel feltettem az új szerzeményemre, a kis asztalra, amit az előszobába szánok és elbizonytalanodtam.

Együtt pont ideális magasságot adnak, hogy lerakóként szolgáljon...-no, de elnézést a kitérő miatt.


A lényeg a lényeg, a tetejére csak barna viaszt tettem.
Így alakult ki a végeredmény, miután az egészet áttöröltem az átlátszó viasszal is.

img_1110_1.JPG

img_1109.JPG

img_1108.JPG

img_1107.JPG

az alatta levő kis asztal is nyilván meg fog újulni, a vezér elv a szürke és árnyalatai mentén, és nagyon fáj a szívem érte, hogy nem fogom tudni meghagyni ezt a fa színt rajta, annyira hiányos a furnérozása. Gyakorlatilag több nincs rajta, mint amennyi van.
A kihívásokat meg szeretem, mint tudjuk..

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló átalakulásokról, kérlek, hogy tedd könyvjelzőbe a blogom, és/vagy gyere és kövess facebookon!

alairas_4.jpg

AKRILRA VIASZT!? ...avagy az arany színű forgó ingás óra átalakítása

"Iszap" színű matt akril + fehér befejező viasz

Alapvető fontosságú, hogy már az első mondatban rögzítsem, AZ AKRIL FESTÉK NEM IGÉNYEL SEMMILYEN FELÜLETZÁRÁST!
Akkor mégis, miről szól ez a poszt?

Hát épp erről. Nagyon sokan nem tudják, hogy pontosan melyik típusú festékekre kell felületzárásként viasz vagy lakk és melyekre nem. Nagyon leegyszerűsítve azt tudom mondani, hogy a krétafestékekre, dekor paintre kell, akrilra, zománcra nem kell, sőt, nem is ajánlott. 
A viaszok zsíros anyagok, melyek a porózus krétafestékekkel egybeépülve (beszívódva)  tömítik és védik a a felületet, emiatt az olyan felületeken, melyekbe nem tudnak beszívódni, elcsúsznak. Ragacsos felületet hagynak, ha nem törli vissza az ember alaposan, nem tud mivel összeépülni, nem tud egyenletesen eloszlani, felkeményedni. Ezzel szemben, ha alaposan letöröljük, akkor kb a 95%-a lejön és pocsékba megy.

Nekem mégis van egy olyan opció, amikor nagyon szeretem így együtt használni, de szeretném hangsúlyozni, kis felületről van szó, bútoron ezt nem csinálnám meg.
A matt akril felülete elég porózus ahhoz, hogy azon megálljon a viasz, az így okozott hatás kedvéért néha érdemes kivételt tenni. Ez a módszer az inverze a szárazecsetes technikának, amikor a kiemelkedő részeken futtatja át az ember a világosabb színt. Itt a mélyedésekbe ül a fehér viasz.

De lássuk a gyakorlatban, miről beszélek!
Biztosan sokan ismeritek a búra alatt pörgő-forgó órákat, nekem mindig megakad a szemem rajtuk, ha ócskapiacon járok. Igyekszem azokat a példányokat kiszúrni, melyeknek a búrája üveg és nem akril. 
A szerkezet általában teljesen műanyag még akkor is, ha a búra üveg, ezért olyan nagyon nem kár érte, egészen elfogadható áron hozzájuk lehet jutni.

Általában három ponton vannak ezek rögzítve a talphoz, anyacsavarokkal, nem kihívás kibelezni szegényeket.

Én most az iszapszürke színű pentacolor matt akrilfestéket választottam, mert egy korábbi munkámnál már tapasztaltam, mennyire jól mutat a fehér viasszal együtt.
Két rétegben lefestettem az alapot, és kartonból vágtam egy méretben passzoló lapot a talpára, hogy elfedjem a lyukakat. Ezt is lefestettem ugyanazzal a színnel.

img_1093.JPG

img_1094.JPGMiután megszáradt az akril, egy puha ronggyal óvatosan felvittem a fehér befejező viaszt és még óvatosabban visszatöröltem, nehogy lehúzzam az akrilt is a műanyag felületről. (Igen, elég kényes.) Normál használat mellett természetesen nem fog leválni a színe majd.

img_1095.JPG

img_1099.JPGJól látszik a közeli képen, hogy miért jó a viasz, kiemeli a talapzat tagoltságát azzal, hogy a mélyedésekben összegyűlik, mellette pedig ad egy minimális fényt az akrilnak is.
img_1098.JPGimg_1100.JPGAlapvetően fontos, hogy tudjuk, mit csinálunk, amikor nekiállunk festeni, fontos legalább azt tudni, hogy milyen rétegrendek szükségesek a különböző vegyszerek esetében, mert nem olcsó mulatság ez, és a kárba ment anyagot is ki kell fizetni...csak minek...

Próbáljátok meg átgondolni a munka megkezdése előtt, hogy milyen végeredményt szeretnétek elérni és annak megfelelően válasszatok a különböző típusú festékek közül!

Ha tetszett az átalakítás és szeretnétek még hasonlóakat látni, tegyétek könyvjelzőbe a blogot, vagy gyertek és kövessetek facebookon!
Szeretettel:
alairas_4.jpg

Lelki gyakorlat Szécsényben a ferences kolostorban

avagy minden mindennel összefügg

Azok számára, akik nem hisznek Istenben, ez az írás talán nem a legjobb választás, azok számára viszont, akik hisznek a Szeretetben, talán mond valamit. Ha Te nem hiszel egyikben sem, kérlek, hogy ezt a mostani bejegyzést próbáld meg egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Szeretném továbbá előre bocsátani, nem célom senkit "téríteni", fogadjátok ezt egy egyszerű élménybeszámolóként egy olyan világból, ami eddig számomra rejtve volt. Sok blogger számol be utazásokról a világ számos pontjára...én ezúttal egy belső utazásra hívnálak Benneteket, az én lelkembe.

Anyu nyolc évvel ezelőtt konfirmált. Az ő konfirmációja az én életemben több szempontból is meghatározó volt. Előtte 2-3 hónappal ért véget egy olyan kapcsolatom, ahol már azt hittem, megállapodtunk és minden rendben, családot alapíthatunk, ám ocsmány véget ért és én össze voltam törve. Elveszettnek éreztem magam, hogy 28 évesen újra elölről kell kezdenem a társkeresést olyan tapasztalatot szerezve, ami, ha nem hiszek ebben az egészben ennyire, lehet, hogy örök életemre elveszi a kedvem a férfiaktól.
De nem így lett.
Anyu nyolc évvel ezelőtt, Húsvét hajnalban konfirmált és én elkísértem őt arra a hajnali istentiszteletre. Amikor a gyülekezet tagjává vált, lezajlott a hivatalos része is az eseménynek, a lelkész felajánlotta, hogy ha bárki úgy érzi, szüksége lenne egy kis segítségre, menjen ki az oltárhoz, áldásért. Áldásért, ami egy Ige volt, és az én igém így hangzott akkor (úgy, hogy semmit nem tudott a lelkész rólam, hiszen nem is nagyon találkoztunk addig): 
"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál." (Máté 7:7-11)
Talán még én magam sem fogalmaztam meg akkoriban, hogy mi az, amire igazán nagy szükségem lenne, de ahogy általában, és ahogy azóta is mindig, az én Istenem már akkor is előttem tudta. És bár azelőtt úgy éreztem, vége a világnak, az a pár sor teljesen megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj. Meg fogom találni azt az embert, akit nekem szánt a sors (aki szerintem Ő maga.)
Néhány héttel később, ugyanazon év április 16-án betoppant az életembe István, én is az övébe és ott is ragadtam azonnal. 

Valahogy olyan "sorsszerű" volt a mi találkozásunk, az interneten futottunk egymásba, ő talált rám, néhány napig megállás nélkül beszélgettünk, volt, hogy szkájpoltunk 6 órán át folyamatosan. Mivel ő nem tudott elszabadulni, újabb 1-2 napra rá elmentem hozzá vonattal, és amikor leszálltam, úgy fogadott, mintha öröktől fogva együtt lettünk volna és én csak elmentem volna egy pár órára valahová. Olyan természetes volt minden, annyira biztos voltam és vagyok magunkban a mai napig, hogy nem kérdés, nekem ő az Igazim. 
Fél évvel a megismerkedésünk után várandós lettem Annával, és a várandósságom felét egyedül csináltam végig, mert akkor még nem éltünk együtt. Egy nap felhívtam telefonon és megkérdeztem, hogy mi lenne, ha az egy éves évfordulónkon összeházasodnánk. Ezt is úgy beszéltük meg, olyan természetességgel, mintha az lett volna a kérdés, mit hozzak a boltból, pedig mondom, 120 km-re éltünk egymástól és jóformán csak hétvégente találkoztunk. Emellett tudtam, hogy ő már kétszer volt nős, én lettem a harmadik felesége.

Az egy éves évfordulónkon hat hónapos pocakkal mentem hozzá feleségül és bár megtehettem volna, mert vállalt volna minket a lelkész úr, én nem akartam pocakos menyasszonyként odaállni a templomban az Úr elé. Valahogy azt éreztem, most ez így számomra nem lenne kerek, ezért "csak" polgári esküvőnk volt, de azóta is érzem, vágyom erre az alkalomra.
Az esküvő után összeköltöztünk és megszületett először Panni, majd két hét híján pontosan két évre rá Pisti is.
Mindkettőjüket ez a lelkész keresztelte evangélikus szertartás szerint.

Bár rengeteg nehézséget küzdöttünk le, soha meg sem fordult a fejemben, hogy elváljak a férjemtől, mert az a bizonyosság még mindig ugyanúgy jelen van.
Tavaly elkezdtünk beszélgetni róla, hogy a tíz éves évfordulónkon, a megismerkedésünk tíz éves évfordulóján megerősíthetnénk az eskünket Isten előtt is, egy templomi esküvőn. Addigra a lányom 9 éves lesz, a fiam 7, gyönyörű koszorús lányom és fiacskám lehetne, akik részesei lehetnének anya és apa esküvőjének, immár a testemen kívül. István pedig erre is abszolut úgy reagált, mintha azt kérdeztem volna tőle, hogy lenne-e kedve hétvégén fradi meccset nézni a tévében.
Ahhoz azonban, hogy én lélekben felkészülve tudjak odaállni 2020-ban, éreztem, hogy kell még néhány lépést tennem, ezért eldöntöttem, hogy én is szeretnék konfirmálni. Az anyai nagyanyám evangélikus volt, ahogy anyu és a kislányom is, én is szeretnék a család női sorába beállni, ezen kívül szeretnék közelebb lépni a saját Isten-képemhez, szeretném megerősíteni a hitem, és megismerni ezt a vallást. Nem azért akartam, mert kell "valami", pontosan tudni szerettem volna, mit vállalok a gyerekeim evangélikussá keresztelésével is.

Az idei konfirmandus csoportba tehát bejelentkeztem és idén Húsvétkor én is konfirmálni fogok. Azok számára, akik számára nem feltétlen világos, mit is jelent ez, egy szóval talán: 
MEGERŐSÍTÉS .Felnőttként, önszántamból vállalom, hogy az evangélikus gyülekezet részévé válva az evangélikus hit szerint fogok élni, és ezáltal vehetek életemben először Úrvacsorát is.
Ráadásul anyukám mellett térdelve, ami nagy, közös élményünk lesz, ebben biztos vagyok.

Végigcsináltam a felkészítést, rengeteget beszélgettünk, elmélkedtünk és ennek a folyamatnak az utolsó állomása volt a mostani hétvége, amikor Szécsénybe látogattuk, a ferences kolostorba nagyjából 24 órára. 

Péntek este nyolc óra körül érkeztünk meg, a lelkész úr és én, három konfirmandus társammal együtt, csupa női csapatban, amire még nem volt példa. A barátokkal egy épületben éltünk egy napig. Az általuk koptatott padlón jártunk, az általuk használt étkezőben ettünk...

img_20180323_202500.jpg

img_20180323_202446.jpg

img_20180323_202631.jpg

A kolostor belső udvarát a kerengő, az átriumos körfolyosó ölelte körbe, amit kinyitható üvegfal védett a hidegtől, és amiben minden általam ismert növényből általam soha nem látott méretű és szépségű példányok éltek...a citromfán öklömnyi citromok teremtek..

img_20180324_083509.jpg

img_20180324_083454.jpg

Csodálatos volt a nyugalom, a csend...csodálatos volt az egyszerű vacsora, amivel vártak minket, és az egész életükre jellemző szerénység és jámborság teljesen elvarázsolt. Aki találkozott már ferences barátokkal, talán érezte a személyiségükben, a habitusuk alatt rejlő életvidám, közvetlen huncutságot, ahogy beszélnek, ahogy egyáltalán ránéznek az emberre, abból mind-mind öröm és jókedv sugárzik.

Péntek este néhány elcsendesedés és némi beszélgetés után éjfélkor elmentünk aludni, mert másnap reggel ötkor volt a találkozó a kápolnában.
img_20180324_050638.jpgHajnalban már pirkadt, és a madarak is csicseregni kezdtek, amikor összegyűltünk mind az öten egy számomra igencsak különleges alkalomra.
A mi lelkészünk igen különleges ember. Tulajdonképpen az ő személye és a karizmája volt az, ami miatt én így döntöttem és egy pillanatra sem bántam meg a döntésem azóta sem. 
A bibliát kicsit is ismerők számára talán nem idegen a történet, amikor Jézus az utolsó vacsora előtt megmossa a tanítványai lábát.

Ennek a történetnek a fő mondandója mentén a mi lelkészünk szombat hajnalban megmosta a mi lábunkat, ha nem is az utolsó, de az első vacsora előtt. Tudom, hogy ez sokaknak furcsa lehet, de aki érti ezt a történetet talán átlátja és érzi a különlegességét. Eleve egy nagyon intim helyzet az, amikor egy férfi lelkész megmossa egy női konfirmandus lábát, de ezzel is azt üzeni, mostantól közünk van egymáshoz. Mostantól szolgálni fog minket is, és arra kér, tegyük mi is ezt másokkal. Példát mutatott nekünk, hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz.
Felemelő és egyszeri, megismételhetetlen alkalom volt.

img_20180324_055959.jpg

A reggeli után tovább folytattuk a gondolataink rendezését, kérdésekre kerestünk válaszokat, volt alkalmunk beszélgetni egy ferences baráttal is, aki csatlakozott hozzánk egy órára és minden kérdésünkre őszintén válaszolt. Egy 31 éves, végtelenül laza embert képzeljetek el, aki ízes erdélyi mondatait hallgatva nem tudtam nem mosolyogni. Aki kifejezetten jóképű, sportos fiatalemberként az iskolában a fiatalokat tanítja, miközben rengeteget focizik, és tíz éve szerzetes már. Egy percig se tagadta, hogy ő szeret lépést tartani a világgal, hozzá facebookon jelentkeznek be a mamák gyónásra és ott olvassák az elmélkedéseit, az iskolában pedig a rendkívül provokatív gyerekek teljes mértékben elfogadták őt. 
Szerintem életemben nem lett volna ilyen beszélgetésre alkalmam, ha nem vagyok ott aznap. 

img_20180324_083550.jpg

img_20180324_083533.jpgDélben a kápolnában közös zsolozsma a barátokkal, az egy szem novíciusukkal, majd ebéd. 

Ebéd után pedig elérkezett a napnak az a szaka, amit szerintem, míg élek nem felejtek el.
Olivér, a lelkész feltett egy kérdést. Megkérdezte, szeretjük-e Istent? Valamint adott negyven percet rá a kolostor udvarán, hogy kiderítsük ezt, miközben szilenciumot rendelt el.
Addigra kisütött a nap és a jégverem kicsit barátságosabbá vált, így kimentünk sétálni, ki-ki magában.
Ahogy lementünk a kolostor mögé, a kastély kertje mellé, nekem rögtön szemet szúrt egy gyönyörű, fehér márvány Mária szobor a falba vájva.
Felette a kőben a mondat: "Koronánk legszebb ékköve.". (Rögtön eszembe jutott a fenti képeken szereplő lépcsőfordulóban levő Mária szobor is, ami szintén teljesen lenyűgözött. Elsőre kőnek véltem, de közelebbről megnézve felfedte magát, fából készült, gipsszel vékonyan lekenve a kő hatás erősítésére, majd le is festették.)

img_20180324_094227.jpg

img_20180324_094202.jpg

img_20180324_093935.jpg

Onnan indulva kezdtem sétálgatni a kertben, elmentem előtte, át az ódon fa hídon, át a székely kapun, mind-mind új dimenzió...

img_20180324_094046.jpg

img_20180324_094109.jpgimg_20180324_094125_1.jpgBárhová néztem, mindenhol az Idő  jelenlétét láttam.. a kövekbe árkokat véstek a természetes források. Ahol érte a nap a füvet, kis kék virágok bújtak meg, ugyanazzal a szerénységgel, ami az egész kolostorra jellemző. Ahol árnyék volt, a belógó ágakra vastag jégpáncélt hízlalt a zubogó víz.

A tóban a megfeketedett levelek mellett világító, élénk zöld békanyál terjeszkedett. A kutya néha felvakkant, de egy végtelen messziről, talán valamelyik ablakból felhangzó rövid füttyre azonnal elhallgatott. Az érzékeim kinyíltak, mindent hallottam, szinte azt is, ahogy megmoccantak a fűszálak nyújtózkodás közben. 

Számomra nem volt kérdés, szeretem-e Istent, az első percben rávágtam volna, nekem nem kell negyven perc a kertben, tudom a választ. De ahogy általában ebben a csodás másfél napban, most sem nekem lett igazam. 
Tettem egy kört, de vissza hívott Anyácskánk. A Mária szoborhoz akartam közel lenni, mellé ültem, és ahogy elkezdtem lesöpörni a lába mellől az elszáradt leveleket, ahogy azok hullottak a forrásba, az én könnyeim is megeredtek.
Képek villantak be, képek a Nagyapámról.

Olivér hangja, ahogy azt mondja, néha, ha szerencsések vagyunk, találkozunk olyan emberekkel életünkben, akik annyira szeretnek minket, hogy emberi ésszel szinte fel sem fogható, erre valaki hogyan lehet képes. Hogyan lehet, hogy semmi gyarlóság, elvárás nincsen a szeretetében, hogy mindig csak ad, és soha nem kér. Hogy ha nagyon figyelünk, észrevesszük, ha ilyen emberrel találkozunk. 

És akkor ott, ahogyan a filmekben szokták mutatni, a képek gyorsan váltakozni kezdtek és hirtelen az egész egy olyan csodálatos egységgé állt össze, hogy elmondani sem tudom. Most leírni sokkal tovább tartott, mint ahogy ez lezajlott, de a Felismerés nyomán úgy tört ki belőlem a zokogás, hogy még egy órával később sem tudtam sírás nélkül elmesélni a többieknek, mi történt velem ott kint, a szobornál.most pedig elmesélem Nektek is.

Volt nekem egy nagyapám, akit Papának hívtam. Anyukám apukájaként Szentendre nagyra becsült fogtechnikusa volt, aki csak ismerte, szerette. Rengeteget dolgozott, élete vége felé a házban az úgynevezett "labiban" ülve készítette a műfogsorokat, mindig szólt a rádió. Tizenéves koromig nem nagyon figyeltem fel arra, milyen csoda él benne. Akkor viszont, miután a szüleim elváltak, Nagyihoz és Papához költözünk anyuval és az öcsémmel, amíg az új lakás el nem készült. Így módunk és lehetőségünk nyílt közvetlen együtt élve megismerni egymást. Térdprotézissal is teniszezni járt, a reggelije és vacsorája mindig friss Erzsébet kenyér volt, mellé stokizva a többi finomság, katonás rendben.

img_0789.JPGPapa egy mindig elegáns, mindig nyugodt Úriember volt. Rajongott a Hazájáért, és ezt plántálta belém is a vele való beszélgetéseim során. A rádióban mindig szóltan a nóták, az operettek.A mai napig mindegyikről Ő jut eszembe. 
Tizenéves korom derekán, amikor minden lány utálja magát, bármikor, amikor megérkeztem hozzá, MINDIG úgy köszöntött, "Megjött az én királynőm.." és megölelt. Szavai gyógyír voltak minden sebemre.

Amikor megbetegedett és kórházba került, meglátogathattam őt és el tudtam köszönni Tőle.
Amikor már nem evett és egyre gyengült, az egyik alkalommal megpusziltam a homlokát, rám mosolygott és integettem, úgy mentem ki. De az ajtóban valami (vagy mostmár azt mondom valaki) miatt éreztem, hogy meg kell fordulnom. Visszamentem és megsimogattam az arcát, utána pedig megkérdeztem tőle:" Papa! Ugye, tudod, hogy nagyon szeretlek?"  És ő erre nem azt válaszolta, amit mindenki szokott...nem azt mondta, hogy én is téged..Ő úgy válaszolt, ahogy rá annyira jellemző volt egész életében: "De jó nekem..."...aztán becsukta a szemét, én pedig kimentem, és akkor láttam őt utoljára élve.

Megszakadt a szívem, amikor elveszítettem, pedig akkor még nem értettem, mit veszítettem el Vele.

Telt-múlt az idő...húsz évvel később én tegnap előtt ott ültem ennél a szobornál és a "Koronánk legszebb gyöngye" felirat mindent eszembe juttatott. A szobor feletti kő korona, a Hazámat. A Hazám Papát. Papa a Szeretetet. A Szeretetről eszembe jutott Olivér mondata azokról az emberekről, akik ember feletti módon tudnak szeretni. Megértettem, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy fiatalként volt alkalmam megtapasztalni Isten szeretetét egy fizikailag megölelhető, mindig nevető, mindig szerető, gondoskodó ember személyén keresztül. De megértettem azt is, hogy ez a Szeretet örök. Papával nem kell lemondanom róla, ha hagyom, hogy megtaláljon más módon, ha nem zárkózom el tőle. A véletlenekben soha nem hittem és egy pár perc múlva eszembe jutott, hogy a Viskóban Isten neve Papa...A szerető, a nem büntető Istené...

Miután megosztottam ezt az élményemet a társaimmal, felhívtam anyut is és neki is elmondtam, megkérdeztem, gondolt-e már erre valaha így és ő is azt mondta, hogy még soha, sírtunk együtt is egy jót...

Megerősödtem abban a hitemben hétvégén, hogy Isten szeret. Számomra csak így van értelme az egésznek. Isten nem büntet minket. Amikor Ádám és Éva beleharapott az almába, ezzel a szabad akaratot választották. A saját útjukra léptek, de továbbra is Isten gyermekei maradtak, akiket az Atya továbbra is nagyon szeret. 
Az, hogy nem akadályozza meg a rossz dolgokat, még nem azt jelenti, hogy ő is idézi elő őket, de ahogyan a Viskóban is szerepel, ettől független még az is lehet, hogy valami nagyon jót hoz ki belőle végül. Ha beleszólna a döntéseinkbe, a döntéseink következményeibe, akkor azzal pont azt bizonyítaná, hogy nem tiszteli a szabad akaratunkat és nem igazi a szeretete. A példa épp olyan, mint amikor szülőként azt kell látnom, hogy a gyerekem fel szeretne mászni valahová, ahonnan esélyes, hogy le fog esni, én pedig nem léphetek közbe, mert ez az ő akarata. Ha fejjel szeretne a falnak menni, nekem szülőként akkor is támogatnom kell őt, maximum annyit tehetek érte, hogy ha végül leesik, ott legyek hogy megvígasztaljam. De ha megakadályozom az akarata érvényesítésében, úgy fogja érezni, nem szeretem.

Számomra világossá vált, hogy Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek és abból a kis szögből, ahol én állok, átláthatatlan az a mindenség, ami az Ő terve. Így nem tudhatom, hogy milyen jóhoz vezet végül el a sok rossz, ami történik velem. Ahogy visszatekintek az életemben, minden azért történt úgy és akkor, hogy most az lehessek, aki vagyok...István is lehet, hogy azért vált el már kétszer és azért nem született korábban gyermeke, pedig szerette volna, hogy velem sikerüljön, és minket igazán tudjon értékelni.

Történnek rossz dolgok az életben. Nem imádkozhatok azért, hogy ezek ne történjenek meg, hiszen az esetek nagy részében én magam vagyok értük a felelős. De azért imádkozhatok, hogy legyen erőm elviselni és túlélni mindent. Abban a hitben, hogy ez a Szeretet él és kifogyhatatlan, megtaláltam azt a forrást, ahonnan mindig tudok meríteni, ha már elfogynék.

Számomra ez volt ennek a hétvégének az üzenete, és talán eddigi életem legnagyobb felismerése.
Ilyen ünnepélyes szívvel, ilyen végtelen nagy szeretettel fogok tudni odaállni az Isten színe elé most vasárnap hajnalban, hogy bizonyságot tegyek neki mindezekről. És ilyen szoros viszonyban fogom tudni kérni majd az áldását az házasságomra is, ha eljön az időnk.

Bocsássatok meg, hogy ezt ebbe a blogba írtam és ilyen hosszúra nyújtottam...de talán lesz közöttetek olyan, aki érti, mi zajlott bennem és talán lesz olyan is, akinek segít...a megérzéseimre mindig szerettem hallgatni. Egyesek szerint ez megérzés, szerintem ez sugallat. Most azt éreztem, hogy ezt le kell írnom és ide kell leírnom. 
Ennek is, mint mindennek oka van.

Fogadjátok olyan Szeretettel, ahogyan én írtam le Nektek.
alairas_3.jpg


 

 

Alkotó Energia 2017 Díjátadó

Díjátadóról a színpadra, avagy egy hosszú nap története(i)

Sokan tudjátok, hogy tagja vagyok az Alkotó Energia pályázat zsűrijének, ami idén hét tagúra szaporodott két új tag, két úriember érkezésével.

A múlt szombati díjátadón sajnos csak négyen tudtunk jelen lenni, de az asztaltársaságunkat megtisztelte Holczer György úr is, a Pentacolor Kft ügyvezetője.

Különösebben nem részletezném magát a díjátadót, mindenki megnézhette, akit érdekelt, hogy kik voltak a díjazottak, így erre nem fecsérelnék több szót.
(AMELLETT AZONBAN NEM MEHETEK EL SZÓ NÉLKÜL, HOGY ZAJLIK A KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS!
NÉZZETEK RÁ ÉS SZAVAZZATOK ITT!)

Egy szubjektív élménybeszámolót szeretnék elétek tárni, az én saját, személyes élményeimmel.

28795213_414376795652090_5587448639312927516_n.jpgA történet reggel fél tíz körül kezdődött, amikor odaérve az atomerőmű látogatóközpontjához egy titokzatos csomag fogadott. A benne szereplő gyönyörű ajándék telitalálat, a levél pedig azt sejtette, hogy az illető napi szinten követi, mi történik velem, ám nevet direkt nem írt a leveléhez.
A szignója volt az egyetlen és az egyik kulcsmondat, mi szerint jó muri lesz kinyomozni, ki lehet ő.

Hogy került akkor mégis hozzám a pakk?
Dr Kovács Antal, cselgáncs olimpiai bajnokunk, az atomerőmű kommunikációs igazgatója pár nappal azelőtt egy vidéki városban tartott előadást, egy iskolában. Odalépett hozzá egy hölgy és megkérte, hogy hozza el nekem ezt a csomagot. Ő elhozta, az asztalra letette és nekem csak kézbe kellett vennem.

Tudjátok, alapvetően nem szeretem a meglepetéseket, mert egy: viszonylag nehéz meglepni, kettő: nem nagyon szokták eltalálni, mit szeretek.
Ez a kis "összeesküvés" viszont olyan alaposan ki volt tervelve, hogy teljesen lázba jöttem tőle.

Maga a hivatalos rész egy óra alatt lezajlott kb, utána volt egy nagyon picike idő beszélgetni és nekem délben rohannom kellett haza Paksról Istvánnal, mert kezdődött a lányom táncgálája Péten. Háromtól ötig és hattól nyolcig is volt egy etap, mindkettőben szerepeltünk, Pannika is, és a mi koreográfiánk is.

28870648_414376958985407_710475430693087484_n.jpg

28872915_414376735652096_6486585252920769859_n.jpg

Az alapján, hogy a blogon, face-n gyakorlatilag nyitott könyv(nek tűnik) az életem (egyébként közel sem osztok meg mindent), én egy borzasztó introvertált ember vagyok.

Mindenre mindig nagyon oda akarok figyelni, ezért amikor sok ember közé kerülök, viszonylag könnyen kimerülök, mert nem feltétlen kezelem mindig jól a dolgokat. 
Ehhez képest idén bevállaltam egy gyenge pillanatomban, hogy a kislányom kedvéért részt veszek a szülők táncában, ami végig meglepetés volt, a zene, a ruha, a koreo, minden és kemény, több órás edzéseken voltunk túl szombatra. (Ez mondjuk a végeredményen annyira nem látszott..:D)

Lényeg a lényeg, borzasztóan stresszeltem, mert a többi, rutinos szülőhöz képest én idén vettem ebben először részt, így veszítettem el a tánc-szüzességemet, ami a színpadot illeti. Egy szavam sem lehet, mert az "öreg rókák" tündériek voltak, könnyen befogadtak, és azt kell mondanom, a fellépés maga volt az élvezet. Egyszerűen -ha megnézitek, hallani fogjátok-, ezek a gyerekek olyan boldogok voltak már csak attól is, hogy felmentünk oda, hogy ha három percig csak a fejünket ingatjuk, akkor is hatalmas ovációt kapunk.
Óriási adrenalin volt ettől független egész Pét elé kiállni..:D

Nagyon elfáradtam...annyira kimerültem a díjkiosztóra és a gálára való felkészüléstől, hogy el nem tudom mondani és mindezt csak vasárnap reggel realizáltam és kb mostanra sikerült magamhoz térnem, mert közben egy kis influt is legyűrtem, de azt kell mondanom, az utolsó percig megérte.
Megérte a díjátadó és az egész pályázat, és megérte a színpadi produkció is, ami örök élmény marad.
Utóbbiért elnézést...:)

Jó szórakozást kívánok!
alairas_4.jpg

background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;