by bardoczeva

PURE DESIGN

Lelki gyakorlat Szécsényben a ferences kolostorban

avagy minden mindennel összefügg

2018. március 26. - bardoczeva

Azok számára, akik nem hisznek Istenben, ez az írás talán nem a legjobb választás, azok számára viszont, akik hisznek a Szeretetben, talán mond valamit. Ha Te nem hiszel egyikben sem, kérlek, hogy ezt a mostani bejegyzést próbáld meg egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Szeretném továbbá előre bocsátani, nem célom senkit "téríteni", fogadjátok ezt egy egyszerű élménybeszámolóként egy olyan világból, ami eddig számomra rejtve volt. Sok blogger számol be utazásokról a világ számos pontjára...én ezúttal egy belső utazásra hívnálak Benneteket, az én lelkembe.

Anyu nyolc évvel ezelőtt konfirmált. Az ő konfirmációja az én életemben több szempontból is meghatározó volt. Előtte 2-3 hónappal ért véget egy olyan kapcsolatom, ahol már azt hittem, megállapodtunk és minden rendben, családot alapíthatunk, ám ocsmány véget ért és én össze voltam törve. Elveszettnek éreztem magam, hogy 28 évesen újra elölről kell kezdenem a társkeresést olyan tapasztalatot szerezve, ami, ha nem hiszek ebben az egészben ennyire, lehet, hogy örök életemre elveszi a kedvem a férfiaktól.
De nem így lett.
Anyu nyolc évvel ezelőtt, Húsvét hajnalban konfirmált és én elkísértem őt arra a hajnali istentiszteletre. Amikor a gyülekezet tagjává vált, lezajlott a hivatalos része is az eseménynek, a lelkész felajánlotta, hogy ha bárki úgy érzi, szüksége lenne egy kis segítségre, menjen ki az oltárhoz, áldásért. Áldásért, ami egy Ige volt, és az én igém így hangzott akkor (úgy, hogy semmit nem tudott a lelkész rólam, hiszen nem is nagyon találkoztunk addig): 
"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál." (Máté 7:7-11)
Talán még én magam sem fogalmaztam meg akkoriban, hogy mi az, amire igazán nagy szükségem lenne, de ahogy általában, és ahogy azóta is mindig, az én Istenem már akkor is előttem tudta. És bár azelőtt úgy éreztem, vége a világnak, az a pár sor teljesen megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj. Meg fogom találni azt az embert, akit nekem szánt a sors (aki szerintem Ő maga.)
Néhány héttel később, ugyanazon év április 16-án betoppant az életembe István, én is az övébe és ott is ragadtam azonnal. 

Valahogy olyan "sorsszerű" volt a mi találkozásunk, az interneten futottunk egymásba, ő talált rám, néhány napig megállás nélkül beszélgettünk, volt, hogy szkájpoltunk 6 órán át folyamatosan. Mivel ő nem tudott elszabadulni, újabb 1-2 napra rá elmentem hozzá vonattal, és amikor leszálltam, úgy fogadott, mintha öröktől fogva együtt lettünk volna és én csak elmentem volna egy pár órára valahová. Olyan természetes volt minden, annyira biztos voltam és vagyok magunkban a mai napig, hogy nem kérdés, nekem ő az Igazim. 
Fél évvel a megismerkedésünk után várandós lettem Annával, és a várandósságom felét egyedül csináltam végig, mert akkor még nem éltünk együtt. Egy nap felhívtam telefonon és megkérdeztem, hogy mi lenne, ha az egy éves évfordulónkon összeházasodnánk. Ezt is úgy beszéltük meg, olyan természetességgel, mintha az lett volna a kérdés, mit hozzak a boltból, pedig mondom, 120 km-re éltünk egymástól és jóformán csak hétvégente találkoztunk. Emellett tudtam, hogy ő már kétszer volt nős, én lettem a harmadik felesége.

Az egy éves évfordulónkon hat hónapos pocakkal mentem hozzá feleségül és bár megtehettem volna, mert vállalt volna minket a lelkész úr, én nem akartam pocakos menyasszonyként odaállni a templomban az Úr elé. Valahogy azt éreztem, most ez így számomra nem lenne kerek, ezért "csak" polgári esküvőnk volt, de azóta is érzem, vágyom erre az alkalomra.
Az esküvő után összeköltöztünk és megszületett először Panni, majd két hét híján pontosan két évre rá Pisti is.
Mindkettőjüket ez a lelkész keresztelte evangélikus szertartás szerint.

Bár rengeteg nehézséget küzdöttünk le, soha meg sem fordult a fejemben, hogy elváljak a férjemtől, mert az a bizonyosság még mindig ugyanúgy jelen van.
Tavaly elkezdtünk beszélgetni róla, hogy a tíz éves évfordulónkon, a megismerkedésünk tíz éves évfordulóján megerősíthetnénk az eskünket Isten előtt is, egy templomi esküvőn. Addigra a lányom 9 éves lesz, a fiam 7, gyönyörű koszorús lányom és fiacskám lehetne, akik részesei lehetnének anya és apa esküvőjének, immár a testemen kívül. István pedig erre is abszolut úgy reagált, mintha azt kérdeztem volna tőle, hogy lenne-e kedve hétvégén fradi meccset nézni a tévében.
Ahhoz azonban, hogy én lélekben felkészülve tudjak odaállni 2020-ban, éreztem, hogy kell még néhány lépést tennem, ezért eldöntöttem, hogy én is szeretnék konfirmálni. Az anyai nagyanyám evangélikus volt, ahogy anyu és a kislányom is, én is szeretnék a család női sorába beállni, ezen kívül szeretnék közelebb lépni a saját Isten-képemhez, szeretném megerősíteni a hitem, és megismerni ezt a vallást. Nem azért akartam, mert kell "valami", pontosan tudni szerettem volna, mit vállalok a gyerekeim evangélikussá keresztelésével is.

Az idei konfirmandus csoportba tehát bejelentkeztem és idén Húsvétkor én is konfirmálni fogok. Azok számára, akik számára nem feltétlen világos, mit is jelent ez, egy szóval talán: 
MEGERŐSÍTÉS .Felnőttként, önszántamból vállalom, hogy az evangélikus gyülekezet részévé válva az evangélikus hit szerint fogok élni, és ezáltal vehetek életemben először Úrvacsorát is.
Ráadásul anyukám mellett térdelve, ami nagy, közös élményünk lesz, ebben biztos vagyok.

Végigcsináltam a felkészítést, rengeteget beszélgettünk, elmélkedtünk és ennek a folyamatnak az utolsó állomása volt a mostani hétvége, amikor Szécsénybe látogattuk, a ferences kolostorba nagyjából 24 órára. 

Péntek este nyolc óra körül érkeztünk meg, a lelkész úr és én, három konfirmandus társammal együtt, csupa női csapatban, amire még nem volt példa. A barátokkal egy épületben éltünk egy napig. Az általuk koptatott padlón jártunk, az általuk használt étkezőben ettünk...

img_20180323_202500.jpg

img_20180323_202446.jpg

img_20180323_202631.jpg

A kolostor belső udvarát a kerengő, az átriumos körfolyosó ölelte körbe, amit kinyitható üvegfal védett a hidegtől, és amiben minden általam ismert növényből általam soha nem látott méretű és szépségű példányok éltek...a citromfán öklömnyi citromok teremtek..

img_20180324_083509.jpg

img_20180324_083454.jpg

Csodálatos volt a nyugalom, a csend...csodálatos volt az egyszerű vacsora, amivel vártak minket, és az egész életükre jellemző szerénység és jámborság teljesen elvarázsolt. Aki találkozott már ferences barátokkal, talán érezte a személyiségükben, a habitusuk alatt rejlő életvidám, közvetlen huncutságot, ahogy beszélnek, ahogy egyáltalán ránéznek az emberre, abból mind-mind öröm és jókedv sugárzik.

Péntek este néhány elcsendesedés és némi beszélgetés után éjfélkor elmentünk aludni, mert másnap reggel ötkor volt a találkozó a kápolnában.
img_20180324_050638.jpgHajnalban már pirkadt, és a madarak is csicseregni kezdtek, amikor összegyűltünk mind az öten egy számomra igencsak különleges alkalomra.
A mi lelkészünk igen különleges ember. Tulajdonképpen az ő személye és a karizmája volt az, ami miatt én így döntöttem és egy pillanatra sem bántam meg a döntésem azóta sem. 
A bibliát kicsit is ismerők számára talán nem idegen a történet, amikor Jézus az utolsó vacsora előtt megmossa a tanítványai lábát.

Ennek a történetnek a fő mondandója mentén a mi lelkészünk szombat hajnalban megmosta a mi lábunkat, ha nem is az utolsó, de az első vacsora előtt. Tudom, hogy ez sokaknak furcsa lehet, de aki érti ezt a történetet talán átlátja és érzi a különlegességét. Eleve egy nagyon intim helyzet az, amikor egy férfi lelkész megmossa egy női konfirmandus lábát, de ezzel is azt üzeni, mostantól közünk van egymáshoz. Mostantól szolgálni fog minket is, és arra kér, tegyük mi is ezt másokkal. Példát mutatott nekünk, hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz.
Felemelő és egyszeri, megismételhetetlen alkalom volt.

img_20180324_055959.jpg

A reggeli után tovább folytattuk a gondolataink rendezését, kérdésekre kerestünk válaszokat, volt alkalmunk beszélgetni egy ferences baráttal is, aki csatlakozott hozzánk egy órára és minden kérdésünkre őszintén válaszolt. Egy 31 éves, végtelenül laza embert képzeljetek el, aki ízes erdélyi mondatait hallgatva nem tudtam nem mosolyogni. Aki kifejezetten jóképű, sportos fiatalemberként az iskolában a fiatalokat tanítja, miközben rengeteget focizik, és tíz éve szerzetes már. Egy percig se tagadta, hogy ő szeret lépést tartani a világgal, hozzá facebookon jelentkeznek be a mamák gyónásra és ott olvassák az elmélkedéseit, az iskolában pedig a rendkívül provokatív gyerekek teljes mértékben elfogadták őt. 
Szerintem életemben nem lett volna ilyen beszélgetésre alkalmam, ha nem vagyok ott aznap. 

img_20180324_083550.jpg

img_20180324_083533.jpgDélben a kápolnában közös zsolozsma a barátokkal, az egy szem novíciusukkal, majd ebéd. 

Ebéd után pedig elérkezett a napnak az a szaka, amit szerintem, míg élek nem felejtek el.
Olivér, a lelkész feltett egy kérdést. Megkérdezte, szeretjük-e Istent? Valamint adott negyven percet rá a kolostor udvarán, hogy kiderítsük ezt, miközben szilenciumot rendelt el.
Addigra kisütött a nap és a jégverem kicsit barátságosabbá vált, így kimentünk sétálni, ki-ki magában.
Ahogy lementünk a kolostor mögé, a kastély kertje mellé, nekem rögtön szemet szúrt egy gyönyörű, fehér márvány Mária szobor a falba vájva.
Felette a kőben a mondat: "Koronánk legszebb ékköve.". (Rögtön eszembe jutott a fenti képeken szereplő lépcsőfordulóban levő Mária szobor is, ami szintén teljesen lenyűgözött. Elsőre kőnek véltem, de közelebbről megnézve felfedte magát, fából készült, gipsszel vékonyan lekenve a kő hatás erősítésére, majd le is festették.)

img_20180324_094227.jpg

img_20180324_094202.jpg

img_20180324_093935.jpg

Onnan indulva kezdtem sétálgatni a kertben, elmentem előtte, át az ódon fa hídon, át a székely kapun, mind-mind új dimenzió...

img_20180324_094046.jpg

img_20180324_094109.jpgimg_20180324_094125_1.jpgBárhová néztem, mindenhol az Idő  jelenlétét láttam.. a kövekbe árkokat véstek a természetes források. Ahol érte a nap a füvet, kis kék virágok bújtak meg, ugyanazzal a szerénységgel, ami az egész kolostorra jellemző. Ahol árnyék volt, a belógó ágakra vastag jégpáncélt hízlalt a zubogó víz.

A tóban a megfeketedett levelek mellett világító, élénk zöld békanyál terjeszkedett. A kutya néha felvakkant, de egy végtelen messziről, talán valamelyik ablakból felhangzó rövid füttyre azonnal elhallgatott. Az érzékeim kinyíltak, mindent hallottam, szinte azt is, ahogy megmoccantak a fűszálak nyújtózkodás közben. 

Számomra nem volt kérdés, szeretem-e Istent, az első percben rávágtam volna, nekem nem kell negyven perc a kertben, tudom a választ. De ahogy általában ebben a csodás másfél napban, most sem nekem lett igazam. 
Tettem egy kört, de vissza hívott Anyácskánk. A Mária szoborhoz akartam közel lenni, mellé ültem, és ahogy elkezdtem lesöpörni a lába mellől az elszáradt leveleket, ahogy azok hullottak a forrásba, az én könnyeim is megeredtek.
Képek villantak be, képek a Nagyapámról.

Olivér hangja, ahogy azt mondja, néha, ha szerencsések vagyunk, találkozunk olyan emberekkel életünkben, akik annyira szeretnek minket, hogy emberi ésszel szinte fel sem fogható, erre valaki hogyan lehet képes. Hogyan lehet, hogy semmi gyarlóság, elvárás nincsen a szeretetében, hogy mindig csak ad, és soha nem kér. Hogy ha nagyon figyelünk, észrevesszük, ha ilyen emberrel találkozunk. 

És akkor ott, ahogyan a filmekben szokták mutatni, a képek gyorsan váltakozni kezdtek és hirtelen az egész egy olyan csodálatos egységgé állt össze, hogy elmondani sem tudom. Most leírni sokkal tovább tartott, mint ahogy ez lezajlott, de a Felismerés nyomán úgy tört ki belőlem a zokogás, hogy még egy órával később sem tudtam sírás nélkül elmesélni a többieknek, mi történt velem ott kint, a szobornál.most pedig elmesélem Nektek is.

Volt nekem egy nagyapám, akit Papának hívtam. Anyukám apukájaként Szentendre nagyra becsült fogtechnikusa volt, aki csak ismerte, szerette. Rengeteget dolgozott, élete vége felé a házban az úgynevezett "labiban" ülve készítette a műfogsorokat, mindig szólt a rádió. Tizenéves koromig nem nagyon figyeltem fel arra, milyen csoda él benne. Akkor viszont, miután a szüleim elváltak, Nagyihoz és Papához költözünk anyuval és az öcsémmel, amíg az új lakás el nem készült. Így módunk és lehetőségünk nyílt közvetlen együtt élve megismerni egymást. Térdprotézissal is teniszezni járt, a reggelije és vacsorája mindig friss Erzsébet kenyér volt, mellé stokizva a többi finomság, katonás rendben.

img_0789.JPGPapa egy mindig elegáns, mindig nyugodt Úriember volt. Rajongott a Hazájáért, és ezt plántálta belém is a vele való beszélgetéseim során. A rádióban mindig szóltan a nóták, az operettek.A mai napig mindegyikről Ő jut eszembe. 
Tizenéves korom derekán, amikor minden lány utálja magát, bármikor, amikor megérkeztem hozzá, MINDIG úgy köszöntött, "Megjött az én királynőm.." és megölelt. Szavai gyógyír voltak minden sebemre.

Amikor megbetegedett és kórházba került, meglátogathattam őt és el tudtam köszönni Tőle.
Amikor már nem evett és egyre gyengült, az egyik alkalommal megpusziltam a homlokát, rám mosolygott és integettem, úgy mentem ki. De az ajtóban valami (vagy mostmár azt mondom valaki) miatt éreztem, hogy meg kell fordulnom. Visszamentem és megsimogattam az arcát, utána pedig megkérdeztem tőle:" Papa! Ugye, tudod, hogy nagyon szeretlek?"  És ő erre nem azt válaszolta, amit mindenki szokott...nem azt mondta, hogy én is téged..Ő úgy válaszolt, ahogy rá annyira jellemző volt egész életében: "De jó nekem..."...aztán becsukta a szemét, én pedig kimentem, és akkor láttam őt utoljára élve.

Megszakadt a szívem, amikor elveszítettem, pedig akkor még nem értettem, mit veszítettem el Vele.

Telt-múlt az idő...húsz évvel később én tegnap előtt ott ültem ennél a szobornál és a "Koronánk legszebb gyöngye" felirat mindent eszembe juttatott. A szobor feletti kő korona, a Hazámat. A Hazám Papát. Papa a Szeretetet. A Szeretetről eszembe jutott Olivér mondata azokról az emberekről, akik ember feletti módon tudnak szeretni. Megértettem, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy fiatalként volt alkalmam megtapasztalni Isten szeretetét egy fizikailag megölelhető, mindig nevető, mindig szerető, gondoskodó ember személyén keresztül. De megértettem azt is, hogy ez a Szeretet örök. Papával nem kell lemondanom róla, ha hagyom, hogy megtaláljon más módon, ha nem zárkózom el tőle. A véletlenekben soha nem hittem és egy pár perc múlva eszembe jutott, hogy a Viskóban Isten neve Papa...A szerető, a nem büntető Istené...

Miután megosztottam ezt az élményemet a társaimmal, felhívtam anyut is és neki is elmondtam, megkérdeztem, gondolt-e már erre valaha így és ő is azt mondta, hogy még soha, sírtunk együtt is egy jót...

Megerősödtem abban a hitemben hétvégén, hogy Isten szeret. Számomra csak így van értelme az egésznek. Isten nem büntet minket. Amikor Ádám és Éva beleharapott az almába, ezzel a szabad akaratot választották. A saját útjukra léptek, de továbbra is Isten gyermekei maradtak, akiket az Atya továbbra is nagyon szeret. 
Az, hogy nem akadályozza meg a rossz dolgokat, még nem azt jelenti, hogy ő is idézi elő őket, de ahogyan a Viskóban is szerepel, ettől független még az is lehet, hogy valami nagyon jót hoz ki belőle végül. Ha beleszólna a döntéseinkbe, a döntéseink következményeibe, akkor azzal pont azt bizonyítaná, hogy nem tiszteli a szabad akaratunkat és nem igazi a szeretete. A példa épp olyan, mint amikor szülőként azt kell látnom, hogy a gyerekem fel szeretne mászni valahová, ahonnan esélyes, hogy le fog esni, én pedig nem léphetek közbe, mert ez az ő akarata. Ha fejjel szeretne a falnak menni, nekem szülőként akkor is támogatnom kell őt, maximum annyit tehetek érte, hogy ha végül leesik, ott legyek hogy megvígasztaljam. De ha megakadályozom az akarata érvényesítésében, úgy fogja érezni, nem szeretem.

Számomra világossá vált, hogy Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek és abból a kis szögből, ahol én állok, átláthatatlan az a mindenség, ami az Ő terve. Így nem tudhatom, hogy milyen jóhoz vezet végül el a sok rossz, ami történik velem. Ahogy visszatekintek az életemben, minden azért történt úgy és akkor, hogy most az lehessek, aki vagyok...István is lehet, hogy azért vált el már kétszer és azért nem született korábban gyermeke, pedig szerette volna, hogy velem sikerüljön, és minket igazán tudjon értékelni.

Történnek rossz dolgok az életben. Nem imádkozhatok azért, hogy ezek ne történjenek meg, hiszen az esetek nagy részében én magam vagyok értük a felelős. De azért imádkozhatok, hogy legyen erőm elviselni és túlélni mindent. Abban a hitben, hogy ez a Szeretet él és kifogyhatatlan, megtaláltam azt a forrást, ahonnan mindig tudok meríteni, ha már elfogynék.

Számomra ez volt ennek a hétvégének az üzenete, és talán eddigi életem legnagyobb felismerése.
Ilyen ünnepélyes szívvel, ilyen végtelen nagy szeretettel fogok tudni odaállni az Isten színe elé most vasárnap hajnalban, hogy bizonyságot tegyek neki mindezekről. És ilyen szoros viszonyban fogom tudni kérni majd az áldását az házasságomra is, ha eljön az időnk.

Bocsássatok meg, hogy ezt ebbe a blogba írtam és ilyen hosszúra nyújtottam...de talán lesz közöttetek olyan, aki érti, mi zajlott bennem és talán lesz olyan is, akinek segít...a megérzéseimre mindig szerettem hallgatni. Egyesek szerint ez megérzés, szerintem ez sugallat. Most azt éreztem, hogy ezt le kell írnom és ide kell leírnom. 
Ennek is, mint mindennek oka van.

Fogadjátok olyan Szeretettel, ahogyan én írtam le Nektek.
alairas_3.jpg


 

 

Alkotó Energia 2017 Díjátadó

Díjátadóról a színpadra, avagy egy hosszú nap története(i)

Sokan tudjátok, hogy tagja vagyok az Alkotó Energia pályázat zsűrijének, ami idén hét tagúra szaporodott két új tag, két úriember érkezésével.

A múlt szombati díjátadón sajnos csak négyen tudtunk jelen lenni, de az asztaltársaságunkat megtisztelte Holczer György úr is, a Pentacolor Kft ügyvezetője.

Különösebben nem részletezném magát a díjátadót, mindenki megnézhette, akit érdekelt, hogy kik voltak a díjazottak, így erre nem fecsérelnék több szót.
(AMELLETT AZONBAN NEM MEHETEK EL SZÓ NÉLKÜL, HOGY ZAJLIK A KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS!
NÉZZETEK RÁ ÉS SZAVAZZATOK ITT!)

Egy szubjektív élménybeszámolót szeretnék elétek tárni, az én saját, személyes élményeimmel.

28795213_414376795652090_5587448639312927516_n.jpgA történet reggel fél tíz körül kezdődött, amikor odaérve az atomerőmű látogatóközpontjához egy titokzatos csomag fogadott. A benne szereplő gyönyörű ajándék telitalálat, a levél pedig azt sejtette, hogy az illető napi szinten követi, mi történik velem, ám nevet direkt nem írt a leveléhez.
A szignója volt az egyetlen és az egyik kulcsmondat, mi szerint jó muri lesz kinyomozni, ki lehet ő.

Hogy került akkor mégis hozzám a pakk?
Dr Kovács Antal, cselgáncs olimpiai bajnokunk, az atomerőmű kommunikációs igazgatója pár nappal azelőtt egy vidéki városban tartott előadást, egy iskolában. Odalépett hozzá egy hölgy és megkérte, hogy hozza el nekem ezt a csomagot. Ő elhozta, az asztalra letette és nekem csak kézbe kellett vennem.

Tudjátok, alapvetően nem szeretem a meglepetéseket, mert egy: viszonylag nehéz meglepni, kettő: nem nagyon szokták eltalálni, mit szeretek.
Ez a kis "összeesküvés" viszont olyan alaposan ki volt tervelve, hogy teljesen lázba jöttem tőle.

Maga a hivatalos rész egy óra alatt lezajlott kb, utána volt egy nagyon picike idő beszélgetni és nekem délben rohannom kellett haza Paksról Istvánnal, mert kezdődött a lányom táncgálája Péten. Háromtól ötig és hattól nyolcig is volt egy etap, mindkettőben szerepeltünk, Pannika is, és a mi koreográfiánk is.

28870648_414376958985407_710475430693087484_n.jpg

28872915_414376735652096_6486585252920769859_n.jpg

Az alapján, hogy a blogon, face-n gyakorlatilag nyitott könyv(nek tűnik) az életem (egyébként közel sem osztok meg mindent), én egy borzasztó introvertált ember vagyok.

Mindenre mindig nagyon oda akarok figyelni, ezért amikor sok ember közé kerülök, viszonylag könnyen kimerülök, mert nem feltétlen kezelem mindig jól a dolgokat. 
Ehhez képest idén bevállaltam egy gyenge pillanatomban, hogy a kislányom kedvéért részt veszek a szülők táncában, ami végig meglepetés volt, a zene, a ruha, a koreo, minden és kemény, több órás edzéseken voltunk túl szombatra. (Ez mondjuk a végeredményen annyira nem látszott..:D)

Lényeg a lényeg, borzasztóan stresszeltem, mert a többi, rutinos szülőhöz képest én idén vettem ebben először részt, így veszítettem el a tánc-szüzességemet, ami a színpadot illeti. Egy szavam sem lehet, mert az "öreg rókák" tündériek voltak, könnyen befogadtak, és azt kell mondanom, a fellépés maga volt az élvezet. Egyszerűen -ha megnézitek, hallani fogjátok-, ezek a gyerekek olyan boldogok voltak már csak attól is, hogy felmentünk oda, hogy ha három percig csak a fejünket ingatjuk, akkor is hatalmas ovációt kapunk.
Óriási adrenalin volt ettől független egész Pét elé kiállni..:D

Nagyon elfáradtam...annyira kimerültem a díjkiosztóra és a gálára való felkészüléstől, hogy el nem tudom mondani és mindezt csak vasárnap reggel realizáltam és kb mostanra sikerült magamhoz térnem, mert közben egy kis influt is legyűrtem, de azt kell mondanom, az utolsó percig megérte.
Megérte a díjátadó és az egész pályázat, és megérte a színpadi produkció is, ami örök élmény marad.
Utóbbiért elnézést...:)

Jó szórakozást kívánok!
alairas_4.jpg

Madárfészek tűnemezeléssel

Pentart "SZÜRKE" dekor paint pigmentekkel színezve + "ISZAPSZÜRKE" matt akril

Nem mennék most bele, micsoda cuki dolgokat készítenek ügyes kezű emberek tűnemezeléssel, elég annyi, hogy én magam is ki szerettem volna próbálni ezt a dolgot. Kicsit utánanéztem, mire van hozzá szükség és beszereztem a nemezelő tűt és a sűrű kefét is hozzá.
Szerencsémre Enikő barátnőmnél mindig akad egy kis nyers, szálas formában levő gyapjú a fonalaihoz, ezért tőle kértem egy kicsit, a próba erejéig.

Először is elterveztem, hogy nagyjából mekkora fészket szeretnék, ehhez pedig egy kicsit nagyobb kört tépkedtem, mint a tenyerem. Egymásra tettem 3-4 vékony réteget, és a nemezelő tűkkel összedolgoztam középről kifelé indulva.. Ez nem bonyolult, fel-le irányuló függőleges mozdulatokkal kell átböködni, a sűrű kefében megállnak a tűk, ez a rendeltetése. Ezek a tűk úgy néznek ki, mint a szigony, visszafelé irányuló kis kampók vannak rajta, amik betömörítik egymás közé a szálakat.

A kör közepe tehát szépen összeáll, de a tépett szél miatt a pereme vékonyabb. (Itt tartom fontosnak megemlíteni, hogy a szép átmenetek érdekében a gyapjút soha nem vágjuk, mindig tépjük.)
Hogy legyen "oldala", ezt a vékonyabb perem részt kb 2 centinként nagyjából 1 centi átfedésben egymásra hajtogattam, hasonlóan a muffin kapszlihoz, és a tűvel összedolgoztam az egymás fölé kerülő szakaszokat.
(Nem tudom, mennyire érthető, ha beválnak a terveim, akkor hamarosan ezeket videón fogom tudni megmutatni egy youtube csatornán, de addig is marad a magyarázás.)

img_9980_1.JPG

img_9979.JPGAmikor a peremet sikerült ilyenformán kialakítani, akkor szétszedtem a fa szerkezetet és egy tűvel végigböködtem a peremet a fészek alja felé, hogy a kósza szálak is a helyükre kerüljenek. Így kb fél centi vastag lett, de mivel szerettem volna, ha szép az átmenet, így egy nagyon vékony réteg nyers színű gyapjút is áthajtottam rajta, kívülről befelé és belülről kifelé böködve is.

Ha valahol túl vékonynak érezzük, tehetünk rá újabb rétegeket és összedolgozhatjuk, ha túl vastagnak tűnik, kicsit tovább kell vele dolgozni.

Amikor a fészek elkészült, levegőre száradó gyurmából megformáztam a méretben arányos tojásokat. ezt a szódabikarbónás tésztából is meg lehet próbálni, ha nincs épp otthon gyurma.

img_9984_1.JPG

img_9981_1.JPGAmikor megvoltak, egy éjszakára a fűtőtestre tettem őket, hogy megfelelően kiszáradjanak a festéshez.
A szín a szürkéskék egy árnyalata lett, amit a szürke színű dekor paintből kék és zöld színező pigmentek hozzáadásával készült. Egy sötétebb és egy világosabb verziót is kevertem belőle.
Befestettem a tojásokat, majd mikor megszáradtak, egy régi fogkefe segítségével befröcsköltem őket iszapszürke matt akrillal.

img_9997.JPGimg_0001.JPGEnnek a fészeknek a  béleléséhez tettem alulra egy kis nyers színű gyapjút, amit nem dolgoztam hozzá, és régi könyvlapokat vágtam nagyon vékony csíkokra, amit utána kicsit meggyűrtem, és így ágyaztam meg a tojásoknak.
img_0010_1.JPGimg_0014_1.JPG

img_0019.JPG

img_0015.JPGHa tetszett az ötlet és szívesen készítenél el hasonló dekorációkat, gyere és kövess facebookon, vagy tedd könyvjelzőbe a blogot!
Rengeteg húsvéti DIY dekorációt találhatsz a Kézzel készített Húsvét nevű csoportban is, amit már elindítottunk, így az idei Ünnepre már megkezdtük a felkészülést!

Jó munkát!
alairas_4.jpg

Új időszámítás

2010 márciusában kezdtem a facebookos pályafutásom, erre emlékszem... a blogger életem korábbi, és bár már az eredeti blogom nincsen meg, az nagyjából tíz éves lehet idén.
Ebből kifolyólag úgy éreztem, hogy ideje kicsit megújulni. 

2010 decemberében egy igen agresszív, hivatalos hangnemű levélben megkeresett egy  divattervező hölgy, hogy az általam addig használt BYME név hozzá tartozik, jogvédett és ha azonnal nem tűnök el, megteszi a jogi lépéseket. Higgadt válaszként jeleztem neki, hogy semmi szükség idegeskedésre, majd akkor változtatok és nem lesz gond. (Hozzátenném, azóta sem hallottam róla, sem a saját nevén, sem byme-ként, de ez nyilván az én hiányosságom.)
Akkorra már majdnem egy éve ment az oldal, 2000-nél is több kedvelővel és újra kellett kezdenem.

2011 januárjában kezdtem a most Pure design nevű oldalt, akkor még Évi műhelyeként. A nulláról.
Azt tudtam, hogy nem akarok bonyolult logót, ezért egy b betűt választottam, ami a bardoczeva kezdőbetűjeként rám utal.
A mai napig azt használtam, ám mától más időszámítás kezdődik.
Akárcsak a porcelángyárak jeleinél, nálam is a logó alapján nagyjából be lehet majd lőni, mikor készült egy-egy varromány.:D Ami biztos, hogy eddig 2000 címkét használtam el, a kezdetek óta.
A mai nap folyamán megérkezett az újabb ezer darab, immár az új formával.
img_9951.jpgMiért pont ilyen?
Nem nagyon szeretem a figurális ábrázolást, jobb szeretem, ha a tipográfia már eleve dekoratív és nincsen szükség egyéb ábrázolásra.
Nézegetve a betűtípusokat, belefutottam egy kézírásra hajazó, dinamikus formába, amit SHIT HAPPENS-nek neveztek el.

Mondanom sem kell, azonnal magaménak éreztem.
A kedvenc filmem jutott először eszembe, a Forrest Gump vonatkozó részét kegyetlenül hülyén fordították, szerintük a shit happens azt jelenti, inkább szarba lépj (van rosszabb is). Szerintem inkább afféle murphy törvénye, vagyis, hogy ami megtörténhet, az meg is történik...és ez abszolut jellemző rám is, az életemre is, így nem volt kérdés, hogy ezt választom.

Megvolt hát a shit happens betűtípus, a nevem maradt, és a nevem kezdőbetűje is maradt, csak új ruhát kapott.
A kunkori b betű után itt a letisztultabb, elegánsabb b betű.

Olyan b betű, amihez végre tudok kapcsolódni más módon is, mint hogy tetszik a formája.

Új időszámítás kezdődik, mint mondtam...


TowerStreet7 - egy zseniális elme agymenései

PURE Radio EVE Edition mp3 music box

Az egész történet ott kezdődött, hogy tagja vagyok a facebookon egy alkotói csoportnak, ahol sorsolás útján ajándékok készülnek, kinek-kinek meglett a párja, akinek alkothat, s ahogy ez lenni szokott, ez remek alkalmat adott rá, hogy a tagok kicsit jobban megismerjék egymást.

Én Vaszkó Zsoltit kaptam páromul, és rendesen be is ijedtem ott hirtelen, hiszen azon felül, hogy ő a tavalyi alkotó energiás pályázaton díjazott lett, semmit nem tudtam róla..Na meg, lányoknak olyan könnyű...ők olyan sok mindent szeretnek és még a nem feltétlen funkcionális holmiknak is tudnak örülni, de a pasik...ők olyan praktikusak...

Kérdezősködtem a tagoktól, ki ismeri, mit kell tudnom, hogy méltó ajándékot készíthessek (ami egyébként még azóta is "készül", de be fogok számolni róla, ha meglesz), de végül arra jutottam, hogy a legjobb, ha nem kertelek, hanem őt magát kérdezem ki. Alaposan.
Írtam is neki privát üzenetet, hogy szia, én vagyok, akit kaptál, de nem csak te kaptál, hanem én is téged, úgyhogy most beszélgetni fogunk. Kvázi kifaggattam, mit szeret, mik a kedvencei, színekben, zenében, stílusban, stbstb, mert nagyon nem akartam mellé lőni.
Amikor úgy éreztem, hogy már nagyjából kikerekedett a kép, akkor jeleztem, hogy bemutatkoznék, és elkezdtem a kis monológom, amit szépen hagyott is végig írni. (Nem volt rövid.) 

Majd miután befejeztem, közölte, hogy az addig rendben van, hogy én nem emlékeztem rá, de azért ő ott volt a díjátadón is, ergo mi már találkoztunk, ezen felül mindent tud rólam, mert jó ideje figyeli, mit csinálok.
(Évike szemet forgat, homlokára csap és megfogadja, hogy az idei díjátadóra legalább a díjazottakból felkészül...)

Nos hát, tegnap a zsűrizés után kint várt a meglepi...az ajándékom, amiről semmit nem tudtam és amiről semmit nem mondtak nekem azok, akik egyébként tudtak róla.
Olyan óriási meglepetés volt és olyan jól sikerült, hogy én a nyakába ugrottam örömömben.
Minél többet néztem a kis boxom, annál több olyan részletet vettem észre, ami teljesen jellemző rám.
Na, de nézzük is, miről van szó!

Ez egy régi rádió átalakításából született teljesen mai szerkezet. Az elfordítható gombok az elején a kapcsolók, az egyik az on/off, a másik a LED világítás kapcsolója. (Igen, az is van rajta...)
Rádió, mp3 lejátszó és audio line lejátszására képes, távirányítóval vezérelhető, őrületes menő!

img_0170_1.JPG

img_0172_2.JPG


Zsolti nagy mestere a régi rádiók bluetooth rendszerrel való átalakításának. Ezeknél a munkáknál nem csak a belső változik meg, hanem a külső is teljesen egyedi módon alakul át. Nincsen két egyforma darab, és az én szememben ezek az elkészült példányok igazi műalkotások. Minden részletnek oka és jelentése van, ahogy ezt egy rendes férfiembertől el is várjuk, nem igaz?

A doboz alapszíne a rám olyan jellemző fehér, felkerült a frontra a PURE felirat is, de úgy bele van dolgozva a látványba, hogy fel sem tűnik, az ember elhiszi, hogy az eredetileg is ott szerepelt (pedig nem).

img_0178_2.JPG

img_0182_1.JPG

Az élek kicsit koptatottak, a "halpikkely" minta pedig eredetileg egy nagyon egyszerűsített art deco stílusú minta, ami így, "felfelé" állva díszített rengeteg felületet, akár falakat is. A saját korában főként arany színnel használták, itt a szürke adja a modernitását, mindemellett a kapcsolók és néhány apró elem arany színűre festése azért bőven megidézi az art deco eleganciáját.
Anélkül, hogy "túl sok" lenne, túl múzeális.

img_0192_1.JPG

img_0191.JPGA klasszikus formát megtartva szintén a múlt előtti tisztelet jeleként megmaradt az eredeti csatornakiosztás is, ami mögé fehér strucc bőr került, ahogy a hátlap is azzal van bevonva. Számomra ez is végtelenül elegáns részlet. Ahogy a LED csíkok beépítése is, ami biztos, hogy nem lehetett egyszerű történet, mert kikapcsolva annyira belesimulnak az ívekbe, hogy észre sem venni őket. 

img_0190_1.JPG

img_0189.JPG

Lehetne róla regélni még órákig, ám ahogy mondani szokták, egy kép többet mond minden szónál. Így én sem nagyon forszíroznám ezt tovább, a képek magukért beszélnek.

Akinek van kedve bogarászni, annak sok szeretettel ajánlom a Tower Street 7 nevű facebook oldalt, ahol ennek a tehetséges embernek még nagyon sok munkáját megnézhetitek, többek között azt is, hogyan újították fel a családi házukat (többek között azt is végtelenül jó ízléssel).

Összességében azt kell mondanom, hogy nagyon meghatódtam és nagyon nagyra értékelem, hogy ez az ajándék ennyire személyes lett. Amennyire ismerem magam, teljesen telitalálat, minden apróság a helyén, annak bizonyítékaként, hogy Zsolesz tényleg odafigyelt rám, amikor ecsetelgettem, mit szeretek. Ebben a világban, amiben élünk, aligha hiszem, hogy lenne ennél nagyobb kincs, mint az egymás iránti őszinte érdeklődés, figyelem és a a másik emberre fordított osztatlan figyelem, és idő.
Nagy becsben fogom tartani, ezt megígérhetem!
Még egyszer nagyon köszönöm, Művész úrnak a nagyszerű munkáját!

Imádok ilyesmiket kapni, pedig azt hittem, nem szeretem a meglepiket...
Ha kíváncsiak vagytok, mit készítek én cserébe, gyertek és kövessétek a facebook oldalam, ahol hamarosan mindenre fény derült!
alairas_3.jpg

 

Facebook trükkök blogger szemmel

Kedves Olvasóim! 

Rendhagyó bejegyzés következik!

Mostanában egyre többször, egyre több felületen olvasom, hogy "bajok" vannak a facebookal, nem úgy működik a rendszer, ahogy kéne, "bug"-os, vagyis apró hibák is előfordulnak.
Ma megtapasztaltam, milyen ez, egyetlen olyan oldalra sem enged képet feltölteni, ahol egyébként adminisztrátori jogosultságom van.

Nagyon nem szeretem, ha a saját dolgaimban ilyen formán korlátoznak, és nem csinálhatom, amit szeretnék. De ez a facebooktól nem is várható el, hiszen nem az enyém.

Ezért ez most megint abba az irányba mozdított el, hogy az "egyéb" felületeim rázzam kicsit gatyába. Ennek első lépéseként megpróbálom a blogot kicsit felfrissíteni, és ide, ebbe a posztba összegyűjtöm, hol és hogyan vagyok még elérhető.

Szeretnék a kedvetekben járni és olyasmiről írni, ami érdekel Titeket, akár tartalmasabb dolgokról is, ezért szeretnélek megkérni Titeket, hogy írjátok meg, ha van bármi kérdésetek!
Szeretném, ha megírnátok, ha bármilyen technikai kérdésetek vagy bármi más bizonytalanság lenne, amire tudok, legjobb tudásom szerint válaszolni fogok!
Ha valamelyik kreatív anyag, vagy technika nem világos, szóljatok, kifejtem alaposabban!
Ha az anyagok típusai nem világosak, akkor is!
Ha források érdekelnének, ajánlott irodalom egy-egy témával kapcsolatban, akkor azt is!

Mindenben szívesen alkalmazkodom!

És akkor lássuk, hogy hol vagyok és hogyan értek el, ha nem facebookon:

Instagram:https://www.instagram.com/hosszubardocz/

Pinterest:https://hu.pinterest.com/bardoczeva/pins/

HelloDIY:https://www.hellodiy.hu/profilom/782

A honlap frissítése folyamatban, de amint megvan, azt is hozom a listába. Továbbá fontos, hogy korábban hírlevélre is fel tudtatok iratkozni, ez áll most is, de nem tudom, hogy a Ti részetekről áll-e még ez a dolog, ezért a mai napon kiküldök egy hírlevelet és akinek már nem aktuális, kérem, hogy jelezzen! Leveszek bárkit, senkit nem szeretnék haszontalanságokkal eltéríteni a fontos dolgaitól.

Elöljáróban ennyi, és nagyon megköszönöm, ha segítetek nekem ezekben a dolgokban!
A Ti érdeketekben szeretnék változtatni, hogy minél könnyebben érthető és elérhető posztokat kapjatok tőlem.
alairas_3.jpg

Tél után tavasz lesz, felhős után felderül...

Tavaszváró lakáslesen Dabason.

Ma egy kedves barátnőmnél jártam, és a legutóbbi látogatásom óta rengeteget változott Otthona teljesen lenyűgözött. Nem ez az első alkalom, hogy bekukucskálok mások hajlékába, korábban már írtam egy szentendrei álomházikóról és azt is nagyon szerettétek!

Biztos tapasztaltátok már, vannak olyan ismerőseitek, akik annyira inspirálóak, hogy amint hazaértek tőlük, kedvet kaptok, hogy elpakoljatok vagy átrendezzétek a lakást.
Én így jártam ma...

Mivel én lélekben már elengedtem ezt a tél-dolgot, reggel, amikor felkeltünk, komoly megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy havazott. Ahogy mentünk Dabas felé, úgy nőtt a hó mennyisége is, és mire odaértünk, akkora lett, amekkorát ezen a télen még nem is láttam.
Így még varázslatosabb volt a sok tavaszi hagymás az ablakokban a téli, havas háttérrel.

Az úticél Kmetyóné Krisztáék otthona volt, aki a LIGNOCOLOR festékmárka magyarországi nagyasszonya.
Igazán sok ámulnivalót láttam, de nem is húznám tovább, beszéljenek helyettem a képek!
Kezdjük a konyhával...
img_9999.jpgEgy régi parasztház alakult át mai otthonná, ezért voltak bizonyos adottságok, amikből a háziasszony jó érzékkel kovácsolt előnyt. Ilyen többek között a gerenda mennyezet, ami világosra festve még alacsony mivolta ellenére sem sötét, illetve a széles ablakpárkányok, amik gyönyörű gyűjteményeknek adnak helyet.img_9977.jpg

img_9994.jpgA dekorációban a kinti havas táj ellenére is fontos szerephez jutnak a tavasz hangulatát megelőlegező hagymások is, mindenféle szépséges edényben:img_9974.jpg

img_0006.jpgBárhová néz az ember, szépségeket lát, elég csak átnézni a másik ablakba:
img_9981.jpgVagy felnézni a vitrines tálaló szekrényre:
img_9993.jpgHátat fordítva ennyi szépségnek egy szintén különleges komód mellett vezet át az utunk az előszobán át.img_0009.jpgA nappali a ház másik traktusában van, a hátsó kert felé hatalmas üveg fallal:
img_0003.jpg

img_9988.jpg

img_9973.jpgInnen nyílik a csodás hálószoba:img_9985.jpg

img_0004.jpgA ház minden egyes kis részlete egyedileg kialakított és a tulajdonosok hibátlan ízlését dicséri. Rengeteg saját kézzel elvégzett bútorfelújítás, falfestés, stencilezés, millió munkaóra fekszik benne, de szerintem éppen ettől tökéletes!
Nyilván nem tudtam és nem is akartam volna minden egyes részletet bemutatni, de higgyétek el, a konyha is álom, ahogyan a fürdő is és sorolhatnám, de talán ezekről majd egy következő posztban...

Addig is, ha tetszik ez a stílus, szereted az itt látható árnyalatokat, formákat, akkor biztos, hogy kedvedre lesz a Lignocolor világa!Érdemes bekukkantani!

Ha szívesen olvasgatnál hasonló, remek otthonokról, lakberendezési fogásokról, akkor pedig gyere és kövess facebokoon, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!
Kellemes időtöltést!
alairas_3.jpg



Louisa Thomsen Brits : HYGGE - Harmónia dán módra

Könyvajánló a hideg téli estékre

img_9896.jpg

Gondolatfoszlányok a könyv kapcsán:

Legyen a célunk törődni másokkal és ÖNMAGUNKKAL!
Ennek feltétele, hogy észrevegyük a hétköznapiban az ünnepit.
Az átlagos, hétköznapi dolgok különleges tartalommal, lélekkel, jelentéssel való megtöltése csak eleinte nehézkes, de ha ráérez az ember az ízére, hamar rutinná válik. Végeredményben pedig boldoggá tesz.
img_9845.jpg
-Értékeld, amid van!
-Becsüld meg az élet apró örömeit!
-Igyekezz a legtöbbet kihozni adottságaidból és lehetőségeidből!
-Helyezd a hangsúlyt a belső értékekre!
-Szándékaid legyenek tiszták!
-Vezess be rituálékat, melyek segítenek a nagyobb tudatosság állapotának segítségével életed mélyebb megélésében.
-Légy mértéktartó, kerüld a hivalkodást!
-Érezd a család biztonságát, a barátság ölelő auráját!
-Élvezd a közös tevékenységek örömét!
-Élj gazdag társasági életet, amit nem a barátok száma, hanem a kapcsolatok minősége határoz meg!
-Törekedj a jobbra, vedd észre és orvosold azokat az apró hibákat, amelyek egymással összeadódva könnyen visszavethetik az élményt!
-Kerülj összhangba önmagaddal!
-Birtokolj kevesebbet, szerezz több lelki élményt!
-Oltalmazzuk, óvjuk, kényeztessük, melengessük, és öleljük körül önmagunkat és egymást!
img_9963.jpg
Címszavakban:

-harmonikus atmoszféra
-meghitt légkör
-elégedettség
-valahová tartozás
-bizalom
-kapcsolatteremtés
-kölcsönösség
-közösség
-kötődés
-biztonság
-otthon
-oltalom
-tudatos jelenlét
-szeretet
-optimizmus
-környezettudatosság
-visszafogottság
-emberléptékűség
-odafigyelés
-fizikai/lelki közelség
-őszinteség
-elfogadás
-béke
-spontaneitás
-közvetlenség
-stabil jelenlét
-önazonosság
-hitelesség
-egyszerűség
-hétköznapi varázslatok
-tisztaság
-rend
-frissesség
-természetesség
-tökéletlenség
-szerénység

img_9684.jpg

Nagyszerű könyv a téli estékre, amikor lefőz az ember magának egy jó teát vagy kávét és bebújik az ágyba vagy a kanapéra valami kellemes, puha, meleg holmiban, hogy elmerüljön az élményben!

Nem akartam konkrét mondatokat idézni az említett könyvből, mert azt hiszem, hogy mindenkiben a saját lelkiállapotától függő gondolatokat indít el, néhány kedvenc idézettel viszont hadd zárjam a posztot, amik szintén szerepelnek a könyvben:

"Semmi olyat ne tartsunk otthonunkban, amiről nem gondoljuk, hogy hasznos, vagy nem hisszük, hogy szép."
(William Morris)

És az abszolut kedvenc:

"Megváltoztatni napunk jellegét:
ez a művészetek legmagasabbika."
(Henry David Thoreau)

Ha tetszett a bejegyzés és úgy érzed, szívesen olvasnál hasonló hangulatú bejegyzéseket, akkor tedd könyvjelzőbe a blogom, vagy gyere és kövess facebookon, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!
alairas_3.jpg

Ecsetek és szalagok hengerben

Dobozok újrahasznosítása scrapbook kartonnal

Az új év a tiszta lap ideje, amikor az ember igyekszik a dolgait rendbe tenni. 
Hogy megvehetnék a boltban ezer tárolót, az nem kérdés, de mennyivel jobb, amikor a háztartásban meglevő holmikat alakítja át az ember!

Igyekezzünk a meglevő lehetőségeinkből kihozni a legtöbbet, legjobbat, hogy harmonikus atmoszférát teremthessünk magunk körül!

Ha egy átlagos, hétköznapi dolgot töltünk meg különleges tartalommal, lélekkel, jelentéssel, nem is fog emlékeztetni egykori önmagára.
Így vettem kézbe ezt a két papír hengert is. Az egyik egy csipszes doboz, átlátszó műanyag fedővel, a másik egy nyers, kraftpapír doboz, amit a fiam már elkezdett kidíszíteni.

A bevonásukhoz egy nagyon látványos Stamperia scrapbook kartont választottam, a rögzítéshez kétoldalú ragasztót és a pentás expressz ragasztót használtam. Ezeken kívül csak egy ollóra volt szükség.

img_9943.jpg

img_9931.jpg

A hengeres palást bevonása az viszonylag egyszerű történet, le kell mérni és méretre kell szabni a téglalapot, mind a négy oldalára két oldalú ragasztót tenni és rögzíteni a helyére, utána korrigálni ollóval, ha szükséges.

Ennél egy fokkal nehezebb, de jobban kontrollálható, ha a henger tetejére, aljára kerül egy-egy két oldalú ragasztó csík. A téglatestet nem az elejénél rögzítjük, hanem egy pár centivel beljebb, így van lehetőség az áthelyezésre, és ha rendben van, ráér az ember ragasztani.

A csipszes doboznál nem kell figyelni arra, hogy illeszkedjenek az elemek, de a papírdobozoknál fenn áll az esély, hogy ha a tető alá is teszünk a kartonból, akkor nem fog már rámenni a teteje. Szerencsére ebben az esetben nem volt ilyen gond, de a biztonság kedvéért a tetőnél alulról nem hajtottam át a peremen a papírt, pedig az igényesebb megoldás lett volna.

img_9946.jpg A méretet érdemes úgy leszabni, hogy kb 1-1.5 cm-rel szélesebb legyen a papír, alul szebb, ha be van hajtva a fedőlap alá a peremnél. 
Ehhez a felragasztás után kb fél centinként a doboz széléig be kell vagdosni és az expressz ragasztóval gondosan rögzíteni a cikkelyeket.
img_9947.jpgMiután behajtogattuk ezeket és fixen a helyükön is maradtak, a dobozt sablonként használva rajzoljuk körbe a papíron, majd a kivágásnál körben kb 1-1.5 mm-rel beljebb vágjuk ki a kört. 
Ezzel azt érjük el, hogy nem lóg túl a lap a peremen, sokkal szebb az átmenet.

img_9938.jpg

img_9936.jpg

Ahogy írtam, a csipszes dobozzal nem volt sok munka, az egyszerűbb történet.
A papírdoboznál pedig az a lényeg, hogy befelé nem hajtottam a kartont, hogy ne szoruljon a teteje, egyébként pedig ugyanaz volt a menet a tetejénél is, mint az aljánál.

Utóbbinál a szalagok papír tartóra kerültek, amiket East India márkájú szalagokkal kaptam anno, egy ebayes rendelés alkalmával. (Egyébként nagyon jó minőségűek, nem drágán, érdemes rákeresni: "east india ribbons".)

img_9954.jpg

img_9953.jpgAlapvetően mindkét alap olyan, hogy simán lehetett volna festeni, vagy transzferálni is, dekupázsolni, bármire alkalmas. Én kizárólag a papír mintája miatt döntöttem így, de ez egy olyan megoldás, ami kezdőknek is garantált sikerélményt ígér.
img_9948.jpgIgyekeztem érthetően leírni a dolgot, és kiemelni az esetleges buktatókat, de ha marad kérdés, akkor írjatok nyugodtan itt, vagy a facebookon is!
Jó munkát kívánok! 
alairas_3.jpg

Karácsony 2017.

Fák, nappalik, étkezők...

Kezdjük az elején... a dekorok nagy része leírással elérhető a karácsony menüpontban, szezonon kívül a karácsony címke alatt, így azokat nem részletezném. Kifejezetten a karácsonyi dekorra élezném ki a posztot, hogy készültem fel az Ünnepre a lakás központi helyén, a nappaliban.

Advent időszaka a tervezettnél sűrűbb lett, ahogy évek óta mindig eltervezem, hogy a december már csak a családé, ez sosem jön össze. Idén se sikerült így, de azt megfogadtam, hogy nem fogok rohanni. Annyit nem ér.
Tehát... a rengeteg elkészült dekor után az alábbi állapotból indult a nappali, valamikor december 20-án:

img_0231.JPG

Két nap megfeszített munka után pedig ide érkeztem el:

img_0334.JPG

Ennek a története kb annyi, hogy huszadikán jutottunk el fát venni. Az árusnál volt kemény 3 db nordmann, mondom, ez minden? Válasz: két hete ezer fám volt, ma van ötven, előbb kellett volna jönni...Ja....

Jó, mondom, mindegy, kiválasztottunk egy méretben nagyjából stimmelőt, aminek az egyik fele hiányzott gyakorlatilag, így jó áron megkaptuk.

Itt jött a kedvencem, hogy csináljunk a hátrányból előnyt? 
Szerettem volna elférni, tavaly a földön álló fa sok helyet elvett, ezért a ládára akartam felrakni, de ha a ládán van, akkor úgyse látszik, milyen a teteje hátul...alul meg azért nem, mert az ablakhoz van tolva, szóval...némi forgatás, helyezkedés után egészen elfogadható képet nyújtott csóri fa...
Talán egy olyan szög volt csak, ahonnan (formára) nem nyújtott olyan szép látványt és az ez a szög:
img_0337_1.JPG
No, de semmi baj, végül senkit nem érdekelt a fa, mindenki a fényeket figyelte, így ez kis mellékzönge maradt.
img_0336.JPG
Karácsony másnapján kézhez kaptam az új fényképezőgépem, azzal pedig már sokkal könnyebb dolgom volt..
img_9466_1.JPG

img_9483.JPG

img_9464_1.JPG

Idén először csináltam azt, hogy négy nappal előbb, december 20-án már feldíszítettem a fát. Akkor hoztuk el az árustól, semmi kedvem nem volt pár nap miatt leszenvedni az alagsori pincébe, ahol dohos minden, vagy a padlásra, ahol meg poros, mondtam, vigyük be, nem érdekes.

Szépen, nyugodtan, ráérősen feldíszítettem én, mert a többiek két felrakott dísz után leléptek játszani, de cseppet sem bántam. Betettem a kedvenc zeném, főztem egy jó teát és órákon át csak fát díszítettem. Semmiért nem adnám, így ezt be fogom vezetni, idén is biztos, hogy pár nappal már előbb felállítom. Ez volt eddig a fő stresszforrás minden évben.
Bőven elég feladat estére a két gyereket lecsutakolni, meg magamat rendbe tenni.

27-én anyuékhoz mentünk, ahol hasonlóan barátságos hangulatban telt el az óév.

img_9612.JPG

img_9617_2.JPG

img_9619_1.JPG
Minden közül a NYUGALOM volt az idei Ünnep kulcsszava, és tervezem, hogy ez is hagyománnyá válik a jövőben. Semmi másra nem fogok vágyni, csak néhány hét együttlétre és nyugalomra.
Mivel idén anyuék jönnek hozzánk, ki szeretnék tenni magamért.
Már most izgatottan várom, komolyan!

A terv alapjai megvannak, és a "készülődés" már most kezdetét vette a maga módján.

Ha tetszettek a képek és szívesen nézegetnél hasonló stílusú posztokat, gyere és kövess facebookon, ahol naponta frissülő tartalommal várlak!
alairas_3.jpg

background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;