by bardoczeva

PURE DESIGN

Sütipecsét nélkül pecsételt süti,

avagy fahéjas vajas keksz gomb formában, karácsonyra!

2017. december 06. - bardoczeva

Volt korábban már egy nagyon nagy sikert aratott vajas keksz recept a blogon, az áfonyás vajas keksz, melyet nagyon szerettetek, ízre, állagra, mindenhogyan. Nos, az a jó hírem van, hogy az egy alaprecept, kedvetek szerint variálhatjátok!

Ezúttal nem akartam ismételni magam és egy kicsit megvariáltam. Az áfonyát elhagytam, a darált mandulát is, sima réteslisztet használtam és két kiskanál fahéjat szórtam bele az íze (és illata) kedvéért.

A recept tehát a következő, a 10-20-30-ról könnyen megjegyezhető:

  • 10 dkg porcukor
  • 20 dkg vaj vagy margarin
  • 30 dkg liszt
  • egy tojás sárgája

Nem bonyolult, ugye?
Elég összegyúrni és már formázható is. Ha a vaj túlságosan megolvadna menet közben és túlságosan ragadna a tészta, akkor folpackban egy kicsit tegyétek vissza a hűtőbe, de nekem pl enélkül is jól működött.

img_0226.JPG

img_0224.JPG

img_0223.JPG

img_0220.JPG
A nyújtáshoz finomlisztet hívtam segítségül a letapadás megakadályozására, a formázáshoz pedig egy egyszerű kör alakú kiszúróra volt szükség, valamint egy fokkal kisebb átmérőjű pohárra, és egy szívószálra.
Kiszaggattam a köröket, a poharat fejjel lefelé a peremével belenyomtam a tésztába és végül a szívószállal (nagyobb lyukú papírszívószál) két lyukat is készítettem.

150 fokon 15-20 perc alatt sült meg alul-felül sütős beállítás mellett.

Ez a tészta híres arról, hogy nagyon jól tartja a formáját, ezért az aprólékosabb sütipecsétekkel is működik, ám amint láthatjátok, nem szükséges hozzá mindig.
A formázás ötletét pinteresten láttam és évek óta tudtam, hogy ezt egyszer megvalósítom, miután pedig sikerült  sparban megfelelő méretű kör formát vennem, már nem teketóriáztam.

Ha tetszett az ötlet, készítsétek el a barátaitoknak, egy méretben passzoló hengeres dobozban (akár chipsesben is el tudom képzelni), biztosan nagy örömet szereztek majd vele!

Kellemes időtöltést kívánok és jó étvágyat!
További hasonló kreatív ötletekért pedig kövessetek a facebookon, ahol naponta frissülő ünnepi tartalmakkal várlak Benneteket!

Békés készülődést!

 alairas_3.jpg

Harangok PET palackból

Pentart "SZÜRKE" dekor paint, umbra paszta + hópaszta és hótoll

Ha már vissza nem váltják, miért ne használhatnánk fel? A neten számtalan megoldást találni az újrahasznosítás témakörében, és egyik-másik tényleg fenomenális szerintem. Így találtam valamilyen hasonló megoldásra is, arany színre fújva, de leírást nem találtam hozzá. Mint már olyan sokszor, megpróbáltam kép alapján elkészíteni a saját verziómat, így született meg ez a három darab.

A kompozíció lényege, hogy nem egy készült, és véleményem szerint a hármas szett három különböző méretben szép igazán. Ezért egy 1.25 literes, egy 1.75 literes és egy 0.5 literes flakont használtam fel. (Utóbbi ásványvizes, hogy ne legyen olyan szűk a felső része.)

img_9958.JPG

img_9957_1.JPG

Egy hegyes, éles késsel vágtam le nagyjából, ahol jónak gondoltam, aztán ollóval egyenesítettem ki. Nem csiszoltam meg, mert a papírtörlőből kb 2x2 cm-es darabokat téptem és matt dekupázsragasztóval végigragasztgattam a felületeket.

A vágásnál kb egy centiméternyit áthajtottam a harangok belső oldalára, így tompítottam az élüket.

img_9960.JPG

img_9959_1.JPG

Miután az egészet befedtem egy rétegben, hagytam megszáradni. Ezzel a dekupázzsal egy könnyen kezelhető, jól tapadó felületet készítettünk, amit utána tetszés szerint lehet festeni.

Én a magam részéről a természetes, fagyos világot szerettem volna a hangulat középpontjába állítani idén, ezért szürkére festettem az egészet, mindhármat, utána umbra színű antik pasztával (esetleg a barna befejező viasszal) töröltem át az egészet, majd a színtelennel vissza. Aztán a szürkével az élétől a teteje felé húztam csíkokat,és egy ronggyal visszatöröltem azt is, majd jött a hópaszta, azzal is ugyanígy jártam el.

A célom az volt, hogy a csengők nyaka legyen sötét és átmenet képződjön a fehér hópasztához, mire a peremükhöz érek.
A hópaszta után pedig a végső simítást a hópaszta toll adta, ami finomabb anyag a tégelyes pasztánál. Húztam vele egy vékony csíkot a harang peremére, és az ujjammal elkentem kicsit a teteje felé.

A végső lépés a kupak ezüstre festése, umbrával bemaszatolása (hogy ne világítson annyira), és a szemescsavar becsavarása volt.
img_9999.JPG

img_9990.JPG

img_9991.JPG

img_9995.JPG

img_9998.JPG

A külseje ezzel kész mindháromnak, ám nem teljes a kép. A belsejét is kifestettem a szürke dekor painttel és mielőtt megszáradt volna a festék, ezüst csillámport szórtam bele. Szakaszonként haladtam, mert gyorsan szárad az anyag. Egyébként nem baj, ha nem teljesen egyenletes a csillámpor, mert a szürke alap miatt ez nem lesz feltűnő.

A harang nyelvét pedig papírgolyóba szúrt saslikpálcával oldottam meg.
A golyót ragasztópisztollyal rögzítettem a perem fölé úgy, hogy kicsit kilógjon.

img_9972.JPG

img_9992.JPG

img_9993.JPG

img_9990.JPG

Természetesen festhetitek aranyra, ezüstre, sőt pirosra is, rozsdázhatjátok, repeszthetitek, kinek hogyan tetszene jobban, tényleg végtelen számú a lehetőség! Hogy az illúzió teljes legyen, maradék zöld műselyemből csíkokat téptem és azokból készült masni rájuk, a lelógó végeket v alakban bevágtam, hogy "elegánsabb" legyen.
img_9983_1.JPGHa tetszett az ötlet és szívesen olvasnál még hasonlóakról, tedd könyvjelzőbe a blogom, vagy gyere facebookra, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!
Újrahasznosításra fel! 
Jó munkát!

alairas_3.jpg

Kőhatású díszek hungarocell alapon

Pentart "MÉSZKŐ" kőhatású paszta + befejező viaszok

Szeretem az "álcázott" díszeket, amik drágának, minőséginek tűnnek és mégsem kerülnek egy vagyonba. Ezekhez a legjobbak a hungarocell díszek vagy a műanyagok. Míg korábban nem szerettem az utóbbiakat, ma már a lehetőséget keresem bennük.

Két formát is választottam, amiket kezelésbe vettem, egy csepp alakút és egy gömböt, mindkettő bordás.
Az alapanyagokat tekintve kell egy jó ecset, mészkő színű kőpaszta, barna és fehér befejező viasz és átlátszó is jó, ha van.

img_9857_1.JPG

img_9886.JPG

img_9894_1.JPG

img_9888.JPG

A munka menete a következő: Alapozót nem használtam, mert a kőpasztát ecsettel vittem fel. Mivel az eredmény elég rücskös, struktúrált, nem szükséges alá alapozni, vagy kiglettelni a hungarocell gömböcskék közötti réseket. Elsősorban emiatt választottam ezt a technikát, bevallom.

Az alábbi bal oldali képen látszik, hogy miután három vékony rétegben felhordtam az ecsettel a kőpasztát (kb 5 ilyen nagyobb díszre elég egy adag, ha megvan mind a három réteg), jött a barna befejező viasz, vagy az umbra színű antikoló paszta. Természetesen a rétegek között meg kell várni a teljes száradást, ahogy a viaszolás előtt is!
A barna viasz felhordásához ajánlom a vastag, erős sörtéjű stencilező ecset használatát, mert tényleg rücskös...

A következő lépés pedig a barna visszatörlése az átlátszó viasszal. Ennek az eredménye látszik jobb alul. A sima visszatörlés után túl sötét maradna, ezért szoktam színtelennel visszaszedni. Úgy világosabbat kapok.

img_9898.JPG

img_9897_1.JPG

Már így is nagyon jó az eredmény és ha nem az lenne a koncepcióm, ami, akkor itt meg is lehetne állni.

De én elvarázsolt erdőt szeretnék, hóval, jéggel, hogy legalább a lakáson belül legyen ilyesmiben részünk. Emiatt az egészet átkentem még fehér viasszal is, amitől jeges-hamvas lett az eredmény, ráadásul egy nagyon picike csillámporral is megszórtam.
Bal alsó képen jól látszik a különbség, a csepp alakún már fenn van a fehér viasz is, ködösebb, hamvasabb, mint az előtérben levő gömb alakú, amin még nincsen fenn a fehér, csak a visszatörölt barna látszik.
A jobb alsón pedig már a gömbön is fenn van a fehér, meg minimális csillám.

Az akasztást simán szemescsavarral oldottam meg. A festéshez használt saslikpálcák helyére könnyen be tudtam csavarni és épp eléggé tart.

img_9902_1.JPG

img_9900_1.JPG

A végereményt lehet variálni ezer módon, mert nem csak mészkű árnyalatú kőpaszta kapható, ezek egymással is keverhetőek, így tényleg végtelen a színek száma, amit fel tudtok hordani a hungarocellre.

Sötétebb (pl cement) színű paszta alá érdemes lehet az alapot is sötétebbre festeni, hogy véletlenül se látszódjon ki sehol.

img_9883_1.JPG

img_9903.JPG

img_9907.JPG

img_9911.JPG

Nyilván a képeken is látszik, hogy a napfény nem volt tökéletes, ha kisötütt a nap, kicsit melegebbek a színek, amikor beborul, akkor hidegebbek, de a lényeg így is ott van, szerintem nagyon izgalmas struktúrát kap a hungarocell ettől az anyagtól.

Játsszatok, kísérletezzetek vele bátran, a magam részéről idén ezeket a természetes hatású felületeket részesítem majd előnyben.

Ha tetszett a poszt, akkor lesd meg EZT vagy EZT a másikat is, ahol szintén a mai nap folyamán, csak egészen más technikával készített díszekről olvashatsz! 

img_9919_1.JPG

img_9915.JPG

Ha tetszett a bejegyzés, és szívesen olvasnál hasonló ötletekről, technikákról, akkor tedd könyvjelzők közé a blogot, vagy gyere és kövess facebookon, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!

alairas_3.jpg

ANTI határidőnapló 2018

A Slow Budapest legnépszerűbb projektje

Van ez a slow-mozgalom, biztos tudjátok...persze, hogy tudjátok, ha itt vagytok és engem olvastok, tudnotok kell. Szóval. Írtam korábban már róla, de most is leírom, hogy én sokáig nem tudtam magam megfelelően kategorizálni.
Persze nyilván nem is kell, de én szeretem, ha tudom, hova tartozom és bár sokat lazultam az elmúlt években, még mindig szeretem tudni, hogy melyik "skatulyában" van a helyem.
Ennek elsősorban az az oka, hogy sokan, sokszor kérdezik meg, hogy mivel is foglalkozom és nem tudok nekik egyszavas választ adni. Pontosabban nem tudtam addig, amíg fel nem fedeztem magamnak ezt az életmódot, azóta pedig ha kérdeznek, egyszerűen azt válaszolom, hogy igyekszem a slow design és a slow life szellemében vezetni a blogot és az oldalt.

Itthon ennek az irányzatnak számomra a Slow Budapest az atyja, őket itt találod.
Három éve adják ki az úgynevezett anti-határidőnaplójukat, ami majdnem olyan, mint egy sima naptár, csak sokkal jobb.

A mottó: "Szánj időt az életedre!" remekül kifejezi, mire is való ez a kiadvány.
Alább majd képekkel is illusztrálom, milyen szakaszai vannak, de azért szeretném előre bocsátani, nagyon igényes, minőségi KÖNYV van a kezemben.
Ez bőven több egy sima naptárnál.

-összegző lap arra vonatkozóan, mit kívánsz magadnak erre az évre?
-éves naptár
-minden hónapra választhatsz egy mottót magadnak
-minden hónapra le van bontva, abban a hónapban milyen idényjellegű zöldséget/gyümölcsöt érdemes fogyasztani
-minden hónap megfelelő ünnepnapjai, világnapjai
-minden hétre egy tanács, és minden hétre egy kreatív mondat, amit neked kell befejezned
-hó végén "elszámolás", milyen emléket viszel magaddal a hónapból és mit kívánsz magadra a következő időszakra?

(Az első képért bocsi, csak magyar scrabble-m volt.)

img_9763_1.JPG

img_9755.JPG

De akkor nézzünk bele...milyen belül. A grafika egyébként három kivitelben érhető el, de mindhárom stílusban hasonló. A többit egyébként ITT nézhetitek meg!

img_9758_1.JPG

img_9757.JPG

img_9760_1.JPG

img_9759.JPG

img_9761_1.JPGimg_9762.JPG

Mint minden grafománnak, nekem is mániám a sok kütyü, minden papírbolt az ellenségem, mert egyszerűen nem tudok határt szabni a vágyaimnak, amikor ilyesmi közelébe kerülök. Itt is van a naptár hátuljában egy kis boríték, amiben kis matricák is vannak, kiegészítendő a kreatív lassítást.

img_9754.JPG

198d700012.jpg

AZ ANTI-HATÁRIDŐNAPLÓ ELŐNYEI

ÖNISMERETI SEGÍTSÉG

TUDATOSSÁGNÖVELÉS

MINDENNAPI INSPIRÁCIÓ

JÁTÉKOS TERVEZÉS

EGYEDÜLÁLLÓ DESIGN

KÖRNYEZETBARÁT ÉS IDŐTÁLLÓ KIVITELEZÉS

KÉNYELMES HASZNÁLAT A MINDENNAPOK SORÁN

Nagyon tudom ajánlani...tudom azt is, hogy nem olcsó mulatság, de ha azt veszem, hogy mennyibe kerül egy szebb album, vagy egy bőr kötésű határidőnapló, máris nem olyan veszélyes. Szerintem karácsonyi ajándéknak is tök jó!

Ha többet szeretnétek olvasni arról, mi ez pontosan és mire való, akkor kattintsatok a Slow Budapest ide vonatkozó honlapjára és böngésszetek!

A többi könyvajánlómért kattintsatok IDE, és más, hasonló tartalmakért pedig irány a facebookra, ahol naponta frissülő posztokkal várlak!
alairas_3.jpg

Öntöttvas hatás hungarocell alapon

Pentart rozsda szett

Korábban már találkozhattatok a technikával a blogon, de most érdekes összefüggésekre leltem, ami a hungarocellt és az öntöttvasat illeti. Mivel lusta ember vagyok, gondolkodtam, mit kéne csinálni a hungarocelljeimből, amihez nem kell a sorjákat lecsiszolgatni, az öntés nyomát pedig kiglettelni.

A kezembe került egy régi kakukkos óra súlya, ami tobozt formált. Ahogy forgattam, feltűnt, hogy épp olyanok a készítés nyomai, mint a hungarocelleken.

Kezdetnek lefestettem földbarna színű matt akrillal a tobozokat, viszonylag vastagon, és a még nedves festékbe szórtam bele a rozsda effekthez tartozó vasport.

img_9377_1.JPG

img_9376_1.JPG

Aztán elővettem a három oldatot, amik segítenek kialakítani a rozsdás eredményt. Ezek mind különböző színt adnak végeredményként, ezért keverve használtam, szabálytalanul csepegtettem a tobozokra mindháromból és hagytam, hogy összefolyjanak.

img_9381.JPG

img_9380_1.JPG

A végső hatást nagyjából 24 óra múlva láthatjuk, ezért nem ijedtem meg, amikor első pillantásra zöldes-feketés színeket kaptam.
Az alábbi képeken láthatjátok a különbséget, ugyanazok a tobozok a kezdéskor és 24 óra elteltével:

img_9382.JPG

img_9383.JPG

A nyers rozsdázás még túl matt, túlságosan "rendben van". Az igazi öntöttvas tobozt mellé téve feltűnt, hogy az már fényesebbre kopott a sok fogdosástól, ezért megpróbáltam, mi van, ha megsimogatom egy kis viasszal.

Ahogy a színtelen narancsolajas viaszból tettem rá, megint nagyon besötétedett, de nem kell megijedni, mert ahogy megszárad, vissza fogja kapni a színét, csak puhább, simább lesz a felület. Arra figyeljetek, hogy tényleg nem kell túl alaposnak lenni, egy ronggyal vigyétek fel az anyagot, hogy tényleg csak a kiugró részeket simítsa le.

Az akasztáshoz az eredeti megoldást másoltam le szintén, szemescsavart tekertem a tetejébe. Ezeket pedig szintén úgy kezeltem le, mint magát a tobozt.

img_9386.JPG

img_9738.JPG

img_9730.JPG

A teljesen élethű eredmény elérésének a titka tehát a nagyon picike viasz és a türelem, mert ki kell tudni várni, amíg az oldatok teljesen oxidálják a felrakott vasport.


Ha tetszett az ötlet, vagy szívesen olvasnál hasonló technikákról, akkor böngéssz itt a blogon, vagy gyere a facebookra, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!

alairas_3.jpg

Strasszos, csillámos csillag tíz perc alatt

Pentart csillámpor és mixed media ragasztó

Egyszerű hungarocell csillag formákat csillámoztam be egy Svédországban vásárolt méregdrága dísz mintájára. Ennél a projektnél a gyorsaságra mentem rá, de ha nincsen otthon ragasztó spray, akkor bármilyen más ragasztó is megteszi, csak ecsettel felhordva lassabban fog száradni.

A saját menetrendem az volt ennél, hogy a ragasztó spray-vel fújtam egy vékony réteget, aztán azt beszórtam csillámmal, kicsit hagytam megszáradni, fújtam rá még egy réteget, azt is beszórtam csillámmal, és végül még egyet. Így soknak hangzik, de a csillámból pl alig hiányzott, mire elkészültem.

img_9351.JPG

img_9349.JPG

Amikor elkészült az alap, egyébként takarékosabb a csillámot tekintve, ha előtte ezüstre festi az ember a hungarocellt, azonban amit nyerünk a réven, elvesztjük a vámon, az ezüst festék sem olcsó. Akkor már inkább "vesszen" az a csillám...
Más projekteknél is, ha az ember kreatívan gondolkodik és ismeri az anyagok milyenségét, sokszor helyettesíthetőek a hobbivegyszerek egymással. Ehhez a projekthez sem kell feltétlen a média ragasztó, én azért választottam, mert garantáltan átlátszóra és mattra szárad. Emellett pedig nem folyik, úgyhogy "tömít" is a strassz alatt.

img_9353.JPG

img_9352_1.JPG

A csillámokkal való gazdaságos bánás egyik trükkje, hogy ahol szórja az ember, egy sima papírt tesz alátétnek és akkor nem kell óvatoskodni, nyakon lehet önteni az adott felületet. Utána pedig egyszerűen félbehajtva vissza lehet szórni a lehulló csillámot.

img_9355_1.JPG

img_9354_1.JPG

A közepére beragasztom a strasszt, ügyelve rá, hogy alatta a csillámok fixen legyenek rögzítve, mert ha laza, nem fogja meg a követ.

Az akasztásához pedig ezüst szalag közepébe szúrtam egy gombostűt és úgy nyomtam a csillag egyik csúcsába. nincsen súlya, így jól megtartja.
img_9360.JPGHa tetszett az ötlet, nézz körül a blogon a többi karácsonyi útmutató között, vagy gyere és kövess facebookon, ahol naponta frissülő tartalommal várlak!

alairas_3.jpg

Mondd el egy szóval...

Pentart matt akril "ESŐFELHŐ" + Pentart express transzfer oldat

Amikor a kezembe akadtak ezek a kis fa táblácskák, azonnal tudtam, hogy mit szeretnék kezdeni velük. A formájuk kifejezetten ajándékkísérő-szerep után üvöltött, de én szeretem a nem hagyományos karácsonyfa díszeket is, így nevek helyett szavak kerültek rá. Számomra talán a legfontosabbak...

De lássuk, hogyan készültek!
Először is két réteg matt akrilt kapott az alap, majd kerestem valamit, ami kerek és méretben arányos, hogy körberajzoljam. 

img_0176.JPG

img_0177_1.JPG

Körberajzolás után jött a sima fehér matt akril és a kontúrozó ecset. Szépen átfestettem a kört, és mint a fenyőágakat gyerekként, "körbetüskéztem". Kívülről a kör felé irányuló mozdulatokkal haladtam körbe először csak kívül, aztán belül, nekem így kényelmesebb volt.

img_0178_1.JPG

img_0179_1.JPG

Miután megvolt a "koszorú", jöhetett a felirat. Kiírtam a házikóknál már levezetett módon az általam kiválasztott szavakat, megszerkesztettem a tükrözött verziót és kinyomtattam a transzferáláshoz.

img_0182.JPG

img_0181.JPG

Most azt a trükköt használtam, amit ilyen átfestős verzióknál mindig, amikor magának a transzferálásnak nem kell tökéletesnek lennie, hiszen úgyis átfestem. Egyszerűen fogtam egy grafitot és átfirkáltam a feliratot a táblákra. Így rögtön láttam azt is, hogy hol tartok, ami a kanállal simogatós verziónál mindig kérdéses...

img_0203.JPG

img_0197.JPG

Ugyan én ezeket a vastagabb préselt farost lapokat használtam, de ugyanúgy kartonnal (sörkartonnal) is jól működik a dolog, ha nem találtok ilyesmit.

Nem bonyolult, viszont akár ajándékba is el tudom képzelni olyasvalakinek, akinek nem akartok olyan igazán nagy ajándékot választani, egyszerűen csak jelezni szeretnétek, hogy gondoltatok rá is.

Ha tetszett az ötlet, akkor gyertek és kövessetek facebookon is, ahol naponta frissülő tartalmakkal és további dekor ötletekkel, útmutatókkal várlak!
Jó munkát, jó készülődést kívánok!
alairas_3.jpg

Síléceket a fára!

Pentart matt akril "ESŐFELHŐ" + Pentart média ragasztó

Sok helyen látni ezeket a síléceket bottal, nagyon hangulatos díszek, csak az áruk általában már elég hervasztó. Nem nagyon ügy házilag összerakni, nézzétek csak!

Kell hozzá a patikában doboz számra kapható fa nyelvlapoc, vagy vékonyabb kivitelben keverő pálca, kell még saslik pálca, néhány apróság és kész is.
Kezdésként az alapokat jól be kell áztatni, a tippet köszönöm Dórinak!
Amikor már látszik, hogy a víz felfutott a rostokon, akkor ki kell venni és óvatosan alakítgatni, hajtogatni, de tényleg óvatosan, mert így is eltörhet!

Így lesz igazán síléc alakja.

img_0172_1.JPG

img_0171_1.JPG

Miután megvan az alap, és a formája is rendben van, jöhet a folytatás! Elővettem az "esőfelhő" művésznevű matt akrilt, két rétegben lefestettem, majd egy lyukasztóval a felső végétől kb egy centire kilyukasztottam. Esélyes, hogy a lyukasztásnál elreped, de kicsit széthajtottam, kentem bele ragasztót, és vissza ragasztottam a hasadást.

img_0175_1.JPG

img_0173_1.JPG

Miután megvan a festés és a lyuk is, jöhet egy kis díszítés. Az íves végére nagyon vékony, úgynevezett kontúr ecsettel hópihét festettem, és elővettem a botok alapjául szolgáló saslikpálcát. (dm-ben is kapható pl..)

img_0184.JPG

img_0183.JPG

A síbotok végére az ékszerkészítők számára már ismerős strasszos köztes elemet használtam, hogy adjon egy kis csillogást a kompozíciónak, és a média ragasztót használtam a rögzítéshez. Ez a ragasztó gyorsan mattra száradó, sűrű, erős, vízbázisú ragasztó, kifejezetten jól működik a különböző anyagok között, nem folyik le, állagából adódóan.

img_0186.JPG

img_0185.JPG

A síléceket keresztben egymáshoz ragasztottam középen, a síbotoknak pedig a fogantyús végére vastagabb cérnából tekertem némi dekort. Aztána síbotokat a lécekre illesztettem és a média ragasztóval a megfelelő helyzetben fixáltam.
Tavaly bevásároltam az OBI-ban ezekből a szalagokból, így kötöttem egy masnit, majd lefújtam a stencil rögzítő ragasztó sprayvel kicsit az egészet és megszórtam finoman a fehér/irizáló csillámmal.
Ettől fagyos, havas hatása lett.

img_0190.JPG

img_0187.JPG

Nagyon sok variáció létezik, nem kell ám feltétlen ehhez ragaszkodni, engedjétek szabadon a fantáziátokat és a saját elképzelésetekhez illő színekkel próbáljátok ki!

img_0196.JPG

img_0192.JPG

HA tetszett az ötlet és szeretnétek a többi karácsonyi dekorációs ötletet is kipróbálni, akkor kattintsatok a felső menüsorban a KARÁCSONY fülre, vagy gyertek és kövessetek facebookon, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak Benneteket!
Jó munkát! 

alairas_3.jpg

Kézzel festett házikók maradék fából

Pentart traszfer oldat

Először is keressünk valamilyen maradék fát!
Lehet az akár egy régi vágódeszka is, vagy bármilyen más megmaradt deszka, aminek elég a vastagsága ahhoz, hogy a kész házikó megálljon a saját lábán. Én körfűrésszel vágtam egyenesre az alját és ugyanazzal vágtam le a tetejét is, de a forma egyszerűségéből adódóan ezt a sima kézi fűrésszel is gyönyörűen el lehet vágni.

Első lépésként lekezeltem a Pentart tölgy színű befejező viaszával, hogy szép, sötét, patinás színt kapjon.

img_9941.JPG

img_9939.JPG

Amikor ezzel megvoltam, elkezdtem megszerkeszteni a rá kerülő szöveget. Ehhez semmi extra programra nincsen szükség, igyekeztem úgy megoldani, hogy ha valakinek van windows a gépén, akkor nagy valószínűséggel azzal is menni fog.

Első lépésként kiválasztottam a nekem tetsző betűtípust, ez a www.dafont.com oldalon a BREETTY elnevezésű font volt, ennek a feltelepítését nem írnám meg részletesen, egyszerűen le kell menteni, ki kell tömöríteni és a Betűkészletek mappába be kell húzni.

Mikor ez megvan, sima word-ben megírom vele a szöveget, beállítom a méretet.
wordkep.pngVan a billentyűzeten egy Print Screen nevű billentyű, elképzelhető, hogy PrtScr néven fut, nyomjátok meg, miután a villogó kurzort kivittétek a szöveg közül. (Ha nem így tesztek, a nyomtatott verzión is ott lesz a szép nagy per jel.)
Miután megvan a print screen, vagyis készült egy képernyőfelvétel, kell nyitni egy sima Paint programot és a File alatt a Beillesztés-t megnyomni, ez behozza az elmentett felvételt.
korulvagas.pngKi kell jelölni a szükséges területet és körülvágni.
Ha nincsen ehhez az egészhez kedved, akkor majd a végén lemented az én körülvágott verzióm, de egyszer érdemes megcsinálni, hogy utána bármilyen, saját szöveget is meg tudj szerkeszteni így.

Tehát körülvágás után ezt a képet kapod, amit vízszintesen, szintén a Paint-ben, tükrözni kell a transzferálás miatt.
kotulvagva.png
forgates.pngA vízszintes tükrözést a forgatás menüpontban, a jelölt módon tudod megcsinálni, majd mentés (másként), és így lett egy kép file-od, a tükrözött szöveggel.
Ez az...(ezt lementheted, ha szeretnéd megúszni az előbbieket.)
forgatva.png
Ha megvan a tükrözött kép, irány vissza a wordbe, kép beszúrása, beilleszted ezt a képet és nyomtatás. Ott még variálhatsz a méretekkel is.
NAGYON FONTOS, hogy ez a technika CSAK LÉZERNYOMTATÓVAL működik, tintasugarassal nem!
(A metodikája nagyjából annyi, hogy a transzfer oldat feloldja a lézernyomtató által a papír felületére égetett pigmenteket, ezeket tudod aztán átdörzsölni a másik felületre, de a tintasugaras ezzel ellentétben a papírba beszívódó tintát használ.)

img_9942.JPGimg_9943.JPGHa megvan a kinyomtaott lap, akkor a szükséges szöveget célszerű azért viszonylag szorosan körbevágni, és a papír visszájára fültisztító pálcával felvinni az oldatot. 
FIGYELEM! NEM A SZÍNÉRE, mert akkor elkenődik az egész!

Itt jól látszik, hogy miért kellett tükrözni a feliratot. Olyan mintáknál, ahol nem számít az irány, nincsen erre a lépésre szükség, de ott is számolni kell a fordított eredménnyel!

Én a magam részéről a levegőben szoktam bekenni a papírt, hogy biztosan ne ússzon el a felületen idejekorán, így van lehetősége az oldatnak egyenletesebben elterülni a papíron.

img_9944.JPG

img_9946.JPG

Ha megvan az oldattal való bekenés, akkor óvatosan a helyére kell illeszteni a papírt és ott is tartani, már nem mozdulhat el. Ha tutira szeretnél menni, ragaszd le.
Kelleni fog egy spatula vagy egy kiskanál feneke, hogy átdörzsöld alaposan a feliratot és ha leveszed, ilyesmit fogsz kapni, mint fent a jobb oldalon.
(Minél sötétebb az alap, annál kevésbé fog látszani.)

Mi most ezt az egészet azért csináltuk, hogy ez legyen a sorvezetőnk, de most jön az igazi kézi munka, egy nagyon vékony, úgynevezett kontúrozó ecsettel át kell festeni a feliratot. 
Én ehhez sima fehér matt akrilt használtam.

img_9954.JPG

img_9949.JPG

Aláírom, hogy bele kell jönni, főleg, ha ilyen aprólékos a szöveg, ezért érdemes kezdésnek valami nagyobb felületet választani, nagyobb betűkkel, vastagabb vonalakkal.
Ideális pózban, ami nekem például a hason fekvés, sokkal könnyebben megy!

img_9959.JPG

img_9957.JPG

Nem kell megijedni, mert egyetlen olyan lépés sincsen a folyamatban, amit ne lehetne javítani. Az akril festék a száradás után is visszatörölhető a fültisztítóra tett transzfer oldattal, mert nagyon erős anyag, úgyhogy vigyázzatok, hova teszitek a pálcát menet közben. Sok mindent felold.

A fent bal oldalon levő képpel azt szerettem volna szemléltetni, hogy ha az alap világosabb, akkor sokkal élénkebb a minta, a szöveg körüli folt pedig elpárolog idővel, de akkor is megszűnik, ha esetleg így nyersen valakinek jobban tetszik, ha áttöröljük színtelen viasszal az egészet.

Ha megtetszett ez a technika, akkor a blogon a transzferálás címke alatt megtaláljátok a többi, hasonló témájú bejegyzést is, ha pedig még maradna kérdésetek, írjatok nekem itt vagy facebookon!
Jó munkát!
alairas_3.jpg

Füstfólia szabálytalan felületen a gyakorlatban

Pentart metal leaf + metal leaf glue - "EZÜST"

Vannak az életben nagy találkozások, ilyen volt a tegnapi találkozóm Bogival, aki hozott nekem ajándékba néhány nagyon szép tobozt és óriásdiókat!
Utóbbiakat a nagypapája ültette fáról, emiatt az ő számára és ezáltal az én számomra is különösen értékesek ezek a darabok.

Szerettem volna felhasználni őket az "elvarázsolt erdő" karácsonyhoz, ezért már amikor először kézbe vettem őket, tudtam, hogy mit szeretnék velük csinálni.

Rég szemezgetek a füstfóliával, ám eddig tényleg csak a tisztes távolból nézegettem, hogyan idomítják mások ezt az anyagot, nem mertem belefogni. Eljött az ideje.

Első lépésként azonban szemescsavarokat csavartam a diók tompább végébe a héjak találkozásához, ami könnyedén belemegy az ott puhább szövetbe. A munka során ennél fogva könnyebb tisztán dolgozni és haladni.

img_9934.JPG

img_9933.JPG

Mit érdemes tudni a füstfóliáról, mielőtt belefogsz?

Ha még nem volt dolgod vele, akkor úgy kell elképzelned ezt a fólia lapocskát, mint egy pókhálót. Egy erősebb lélegzetvételtől is elrepül, egy picit durvább mozdulattól is elszakad.
A ragasztója alapból fehér, nagyon vékonyan kell felvinni és megvárni, hogy átlátszóra száradjon.

Mindenképp kell hozzá egy puha ecset, de tényleg nagyon puha kell, hogy legyen, a merevebb szőrűek, a sörtések nem jók. Azok elszakítják.

Az én célom ez alkalommal az volt, hogy valahogy átmenetesen kerüljön fel a dióra az ezüst, ne legyen egy éles határ, mert szerettem volna némi esetlegességet is belevinni. Ettől természetesebbnek érzem.

Mindemellett a dió felülete is olyan dimbes-dombos, hogy nehéz lett volna éles vonalat húzni, így inkább megmagyarázom most Nektek is, miért is nem próbáltam meg eleve...

Egyébként ha ilyen éles vonalat szeretnétek, akkor a ragasztó felhordása előtt maszkoljátok ki a csíkot, mintha csak festenétek. Száradás után szalag le, fólia fel és éles lesz a vonal.

Tehát vissza a lényeghez...
Szabálytalan csík készítéséhez a dió csúcsosabb felétől indított ecsetvonásokkal vittem fel a ragasztót, és nem figyeltem, meddig jut az anyag, jut, ameddig jut.
Könnyen tapad a fólia, de csak a ragasztós részhez, így nem féltem, hogy baj lesz.

img_9932.JPG

img_9927.JPG

Miután megszáradt a ragasztó, a nagy lapokat kisebbekre téptem és egymás után illesztgettem fel a dióra, egy ponton megfogattam a ragasztóval, aztán belülről kifelé irányuló mozdulatokkal felsimítottam az ecset segítségével.
Ahol lyuk maradt, kisebb darabokkal pótoltam.
A szabálytalanságot a végén a szemes csavartól távolodó irányú mozdulatokkal értem el, ehhez kellett egy erősebb szálú ecset, ami felszedte a nem ragasztós darabkákat, vagyis minden felesleges fóliát, ami amúgy sem tapadt oda rendesen.

Nagyjából ennyi is a történet. 
Nem ördöngősség, de kell egy kis rutin hozzá.

Nyilván simább felületre, mint amilyen mondjuk egy képkeret, sokkal könnyebb dolgozni vele. Az is igaz, hogy nem olcsó anyag, de minden porcikáját fel lehet használni, azt is, ami esetleg meggyűrődött, meg összetapadt, mert olyan vékony, hogy több rétegben sem feltűnő.

Ha kérdésetek van az anyaggal vagy a technikával kapcsolatban, írjatok itt vagy facebookon, jó munkát kívánok!

alairas_3.jpg

background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;