Van nekünk egy Mimi nevű mellszobrunk, amit az egyik tök népszerű webshopból rendeltem még a fehér mániám idején, aminek a neve v-vel kezdődik és ivrére végződik, biztos tudjátok. (Nem, nem szponzorálták a posztom.)

Nos, Mimike egy óvatlan pillanatban fejre esett, de már hónapokkal ezelőtt. Azóta rakosgattam, hogy előbb-utóbb be "köllene" foltozni, mégiscsak, értem én, hogy könnyebben távozik a gőz meg miegymás, dehát egy Hölgy nem járkálhat lyukas fejjel.

Szóval öntöttem bele öntőport, fejre állítottam, hagytam megkötni, utána megfarigcsáltam, mint jó plasztikai sebész, és végül az egészet lekentem mészkő pasztával, hogy azér' mégis nézzen ki kicsit úgy, mintha kőből lenne. Nem rossz ez a mímelt műanyag márvány, dehát na...nem először jártam úgy, hogy a fotón nagyon stílusosan felvezetett tárgy végül tök gagyi volt élőben... Szóval lekentem kővel, és a talapzatát meg kopott, esztergált fa imitációra festettem.

Miután felhordtam a kő pasztát több rétegben, ecsettel, majd hagytam megszáradni, visszacsiszoltam kicsit csiszolópárnával a homlokán, arcán, hogy ne legyen mégse olyan rücskös, és az egészet átkentem umbra színű antik pasztával.

Amikor az antik paszta megkötött valamennyire, kitapaszoltam a felső részt, alul lefestettem először fekete antikoló festékkel a hengeres részt, amikor ez megszáradt, átfestettem ólomszürke antikoló festékkel.
MIELŐTT ez megszáradt volna, cseppentettem rá a visszamosó folyadékból és egy száraz ronggyal visszatöröltem.

Meglehetősen architektonikus lett.
Mit is jelent ez?
Formailag a felső rész, a mellszobor nagyobb, mint a talapzat. Mégis megáll, mert a súlypont a tengelyben van, de látványra sokkal kellemesebb, ha valami sötétebb, testesebb színt kap az alap, ellenben a szobor saját színével.
Az architektonika olyan jelenség, amit nagyon sok helyen megfigyelhettek, természeti törvény, alul minden erősebb, vastagabb, és felfelé haladva könnyebbedik ki. 
A legegyszerűbb példa mondjuk a fa.
De lehet egy ház is. 
Szóval ezért lett sötét a talapzat.

Egész pontosan ilyen lett:

Legnagyobb szerencsémre az én Mesterem, Lakbear épp online volt, és ugyan tök másról beszéltünk, megmutattam neki a lédit.
Azt mondta jó ez, csak fessem ki.
MIVAAAAN??? 
Én? FESSEM? KI?...SZÍNEKKEL?
Nézzük milyen gondolatok cikáztak a fejemben:

• NEM TUDOM HOGY KELL!
• Ha én festem ki, tuti undorító lesz, én még soha nem festettem ki szobrot. 
• Kicsi vagyok én még ehhez...
• Úristen, itt egy feladat és nekem minden önbizalmam elszállt...
• Nem lehetek ilyen beszari!
• Zoli, segíts!

És akkor elkezdődött a művtöri óra, és én annyira élveztem!
Először is -bár tanultam művészettörténetet, de ez valahogy nem maradt meg-, megbeszéltük, hogy a szobrokat csak viszonylag rövid ideje nem festik ki. Ez sokkolóan hathat legtöbbünkre, mert valahogy idegenkedünk a festett márványtól, de ez tény, a szobrok színesek voltak az ókorban.

A színes szobor tehát nem giccs, hanem történelem.
Oké, akkor fessünk, mert indokolt is, a kishölgy ezzel az ábrázattal olyan, mint önnönmaga saját halotti maszkja.

DE HOGY KEZDJEM EL???

Itt került a képbe Zoli pedagógus vénája, a naaagy-nagy ijesztő feladatot felbontotta nekem kis részfeladatokra,
"Mosd be a haját egy kis sötétebbel..."-elővettem a földbarna akrilt, felkentem, száraz ronggyal rögtön vissza is töröltem.
Ha már a haja sötétebb, adta magát, hogy a masni is kapjon valami színt, ólomszürkét kapott, ahogy Mimi szembogara is, hogy passzoljon és kiemelje egyik a másikat. Hogy kiemelje a szeme színét, pusztán hiúságból.

"Jó, tök jó, akkor most szedd vissza az arcáról az umbrát, mert a művészetben a nőket mindig úgy jelöljük, hogy világosabb az arcuk."-és tényleg...
DE MIVEL SZEDJEM VISSZA AZ UMBRÁT, HA MÁR ÁTLÁTSZÓVAL MINDENT VISSZASZEDTEM, AMIT LEHETETT? NEM TUDOM VISSZASZEDNI!
Zoli a maga higgadt módján felhívta a figyelmem rá, hogy "visszaszedni" nem mindig a sötét leszedésével lehet, néha elég rátenni valami fehéret, mondjuk fehér antikoló viaszpasztát.

A világos bőr egyébként nagyon sokáig volt az elegancia jelképe is, a Hölgyek nem engedték, hogy a nap megkapja érzékeny bőrüket, még a végén azt hitte volna valaki, hogy valami napszámossal van dolga.

Oké, felkerült a fehér paszta, elsősorban oda, ahol optikailag is szerettem volna kiemelni, arc, homlok, orr és akkor már nagyon durva volt a kontraszt a mélyedésekbe ült sötéttel, úgyhogy végül fogtam az egészet és végigtöröltem a fehérrel, egészen a nyaka aljáig.
Kis diszkrét lett, de túl sápatag.

ZOLIII!!!!!! MOS' MIT CSINÁLJAK?
"Tegyél arcpírt és rúzst neki, de vöröset...kennnyed szít a száján...", úristen, úristen, pirosat??? MIIIIVAN?
Évike jó tanuló, szorgalmas gyerek, pattant, a saját arcpírjával bekente a járomcsontokat és jó kis piros akrillal mázolt ajkakat Miminek.
Beszámoltam az eredményről, azt mondja nekem ez az ember, hogy jó, bár ő csak viccelt...
(Sejthettem volna a túltolt megfogalmazásból...) Sebaj..ez már fenn van, és ha alaposan visszatörlöm, nem is olyan rossz ez.

Ha meg már sminkelünk, ennyi szín után nagyon kéne szemöldök...úgyhogy húztam azt is földbarnával, hogy egyezzen a hajszínével. (Kb olyan ötödik próbálkozásra lett nekem tetsző...)
Kész...kifestettem egy műanyag márvány alapra ültetett mészkő krémmel megápolgatott szobrot.
Én.
Színekkel.
És hű maradtam a művészettörténet hagyományaihoz, közben pedig megint rengeteget tanultam.

Már majdnem rámentem egy kis repesztővel, aztán leállítottam magam, mert az egyik nagy feladata az alkotóknak, hogy megérezzék, hol kell megállni.
Nekem itt.

Furcsa, amikor az embert kitaszigálják a komfortzónájából, amikor ez először történik, még haragudhat is érte. De amikor van egy olyan barátja, aki ezt rendszeresen műveli, akkor egy idő után rájön, hogy ez jó! 
Hogy le lehet győzni önmagunkat, neki lehet menni olyasminek is, ami lehetetlennek tűnik az elején és sokkal okosabban, tapasztaltabban lehet kijönni belőle.

Szerencsés ember vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, akik ennyire képzettek szakmailag, és ezt a tudást nem tartogatják maguknak, hanem örömmel adják át. Ilyenkor mindig megérzem, mennyi mindent nem tudok még, de ez is jó, mert ez is haladás.
Amikor valaki azt hiszi, már mindent tud, és csak ő tudja jól, az szörnyű börtön.

HelloMi mi...
Üdv újra az életben!

MESTEREM! KÖSZÖNÖM!