by bardoczeva

PURE DESIGN

A hatalmas, robosztus szekrény

2017. május 20. - bardoczeva

Az egyik facebookos hirdetős oldalon akadtam erre a dió furnéros, leginkabb artdecos vonásokat viselő tálaló szekrényre.

Őhatalmassága megérkezett...#hermajestyishere

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés,

Az állapota a korának megfelelő volt, a panel levegője nem tett túl jót neki. Sok helyen szétszáradt és kinyílt az illesztés, a teteje felázott, a rajta levő furnért már nem nagyon lett volna értelme megmenteni. Fogtam egy meleg vasalót és vizes rongyon átvasaltam az egészet, hogy felolvadjon az enyv, majd egy spaklival letoltam a furnért. Végül csiszoló géppel átcsiszoltam az egészet.

Előtte/utána...

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés,

A szétnyílt illesztéseket fapasszal kitömtem, miután megszáradt, formára csiszoltam és így újra kialakítottam az éleket.

Fedlap meghámozva, lecsiszolva, furnérhibák, szétszáradások kikenve első rétegben, ha megszárad, jön még egy majd.

Hosszú-Bardócz Éva (@hosszubardocz) által megosztott bejegyzés,

Gondolkodtam, milyen szín kéne, aztán a nappali falszínéhez igazodva úgy gondoltam, hogy legyen világos szürke, mert a rózsaszínes árnyalattal az jól fog passzolni. Vettem OBI saját márkás 2 in 1 festéket, selyemfényű zománcot gyári, világosszürke színben és legurítottam hengerrel, ami a harmadik ajtónál elfogyott. Oké, nem baj, így marad, majd befejezem, ha eljutok és veszek még festéket... Így állt ez a szegény egy éven át.

13433337_1097397853654489_4692687117444481766_o.jpg

13443268_1103772873016987_6386701149414948103_o.jpg

13580582_1114119438648997_7944187706753939266_o.jpg

13603510_1113459728714968_8538238053490057956_o.jpgPróbáltam mindig úgy fényképezni, hogy ne legyen feltűnő, mégis baromira zavaró volt. Csak hát a lustaság, vagy nem is tudom...mindig volt valami, ami fontosabb volt. Aztán néhány napja megelégeltem, hogy minden fotózásnál ügyelnem kell arra, hogy az a rész még véletlenül se látszódjon.
És nem csak ez volt az ok. Nyomasztott, és nagyon rossz érzés volt napi szinten szembesülni azzal, hogy még egy dolog, amit nem fejeztem be.

Fogtam magam és mindent lepakoltam a környékéről.

Elővettem a Lignocolor festékmaradékaimat, elsősorban a spanisch grau, a weiss és a rot volt fontos. Az alap szürkébe tettem a pirosból egy picit, hogy melegebb árnyalatú legyen, jobban passzoljon a falhoz, és a fehérből is bőven, hogy világosítsak rajta. 
Fontos, hogy a piros tényleg nagyon picike, csak néhány csepp, a fehér meg úgy viselkedik, mint valami dáma.
A színhez sokat kell adni, hogy látszódjon a változás, a fehérhez viszont csipetnyit kell adni a színből, hogyha világosabb árnyalat a cél.
Különben végtelen sok fehéret nyel el.
A maradék fa pasztával megcsináltam a még hátralevő, vagy időközben újra megrepedt javításokat, majd fogtam a szivacshengert és nekiálltam, mindenhol legurítottam két rétegben a kevert színemmel.
img_0024.JPGimg_0026.JPGimg_0027.JPG

Alapvetően nem változtattam meg nagyon az eredeti színét, nincs is mindig szükség a gyökeres változásokra, sokszor elég csak egy kis frissítés. Itt inkább azon volt a hangsúly, hogy a félbehagyott munkát méltó mód befejezzem. Csak ezúttal egészen más minőségben.
Miután megszáradt a festék, szintén lignocoloros átlátszó bútorviasszal töröltem át az egészet. Pontosabban először ecsettel felhordtam, mert szerintem az a leggazdaságosabb, majd a minimális felesleget puha ronggyal töröltem vissza.

img_0028.JPG

img_0030_2.JPG

A felépítmény belsejében meghagytam az eredeti festést, egyrészt mementoként, hogy mindig emlékeztessen a lustaságomra, meg arra, hogy miben kéne fejlesztenem magam, másrészt nagyon megtetszett a két szín együtt.

Eredetileg hiányoztak a zárcímkék, de találtam (véletlenül) épp három olyan fogantyút a gyűjteményemben, amik tökéletesen passzoltak ide. Nemes, patinás réz darabok, amik elég vékonyak voltak ahhoz, hogy az íves felületekre is rá tudjam simítani őket.

img_0034.JPG

img_0032.JPG

Végül nem volt más dolgom, mint hogy az évszakhoz passzoló dekorációkat visszapakoljam és élvezzem a munkám gyümölcsét.

Elmondhatatlanul nagy megkönnyebbülés, hogy vége, befejeztem és szép lett. Az, hogy tudom, hogy végül sikerült mindent megtennem érte és nem hagytam félbe, nem adtam fel, ahogy egyébként menet közben sokszor voltam vele, bebizonyította a számomra is, hogy jól döntöttem, amikor ezt a darabot megvettem.
Emlékszem rá, hogy adta át az előző tulajdonosa, tudtam, hogy fontos neki, hogy jó kezekbe kerüljön, ne tűzifának hasogassa fel valaki. (Bevallom, játszottam a gondolattal magam is, menet közben néhányszor.)

Ilyenkor mindig arra próbáltam emlékeztetni magam, hogy ebben a bútorban annyi fa anyag van, hogy ha most újonnan kéne megvennem, soha nem lenne rá elég pénzem. Napjainkra a tömörfa bútorok újra az elérhetetlen kategóriába kerültek újonnan elég sokunk számára, ezért minden darab érték.

Mindegyikből ki lehet hozni a legjobb formáját és megérdemlik akkor is, ha közben vért izzad az ember. Nem szabad feladni, ha valaki küzdött már ilyen nagy elefánttal (2 méter széles és 80 cm mély), az tudja, hogy miről beszélek...

Idővel szépen összeáll majd és akkor tökéletes lesz.

Ha tetszett az átalakulás és szívesen olvasná még hasonló tapasztalatokról, akkor kövesd a blogom, vagy gyere a facebook oldalamra, ahol naponta frissülő tartalmakkal várlak!
Jó böngészést!
alairas_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr5212509543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;