by bardoczeva

PURE DESIGN

Ha indulnál idén az Alkotó Energián... - és érdekel a véleményem:

2017. március 25. - bardoczeva

Biztos vagyok benne, hogy az Olvasóim között alig van olyan ember, akinek semmit sem mond ez a bizonyos Alkotó Energia pályázat. Olyan szerencsés vagyok, hogy többed magammal a szakmai zsűrit erősíthettem, és úgy figyelhettem, hogy milyen munkák érkeznek. A pályázat nagyon összetett és nagyon hosszú időt ölel fel, tulajdonképpen a jelentkezés első napja óta majdnem fél év telt el.

A bejegyzésem most azoknak szól, akik a jövőben azt tervezik, hogy indulni szeretnének, amit egyébként mindenkinek csak ajánlani tudok! Ha már alkot egy ideje, akkor azért, hogy megmérettesse magát, ha még csak most kezdené, akkor pedig azért, mert nagyon sokat lehet tanulni belőle.

Mivel nem egyedül én döntöttem a végeredményről, így nem vállalhatok felelősséget mások véleményéért, azonban örömmel leírom Nektek, hogy én magam mi alapján pontoztam az előzsűrizés során.

A fotó.


Nagyon változó volt a tárgyak fotózása, nagyon változó volt a képek minősége. Azt tudom mondani, hogy a leggyengébb, szerintem telefonnal fényképezett képektől a legprofibb képekig a totális spektrumon végigmentek a pályázók.


Alapvetően az első és legfontosabb szempont az, hogy a kép legyen kivehető. Legyen éles, és legyen elég világos ahhoz, hogy a színek is látszódjanak. Ha a munka aprólékos, akkor annak is látszódnia kell. Ez nem a mi "hülyeségünk", ez alapvető fontosságú ahhoz, hogy LÁSSUK, amit meg szeretnél mutatni nekünk.
Mindemellett lehet a kép a legművészibb, legjobban megkomponált, ha nincsen a pályázónak egyetlen olyan képe sem, ami az egész pályamunkát egyben mutatja meg. 
Azokat a pályamunkákat, amik tele voltak ugyan művészi részletfotókkal, ködbe úszó hátterekkel, cuki kiegészítőkkel, de nem volt egyetlen kép sem, ahol egyben láttam volna az EGÉSZET ugyanúgy nem tudtam sok pontra értékelni, mint azokat, amiken meg a homály miatt nem láttam semmit.


Azt gondolom, hogy az a legkevesebb, hogy egy ilyen feladat esetén legalább egy "egész alakos" képpel benevezek, hogy ne a zsűri tagok képzeletére legyen bízva, hogy melyik részletfotó hol van a nagy egészen. Ráadásul ha nem látom egyben, nem tudhatom, hogy kompletten hogyan mutat a darab.
A fotózás olyan tudomány, amit autodidakta módon is meg lehet tanulni annyira, hogy egy ilyen lehetőség alkalmával igazán értékelhető képek szülessenek.
Nyilván nem akarok álszent lenni, ha a kép még meg is van komponálva, ha a tárgy illeszkedik a háttérhez, ha méretben, stílusban, színben, formailag, arányaiban passzol, ha a kép "be van rendezve", akkor az jobban megfogja a szemem, mint ha csak egy vakolt fal előtt áll, de ez utóbbi is bőven jobb a "semminél".

Azt mondom, hogy érdemes eljátszani ezzel is és már a koncepció kitalálásánál gondolkodni azon, hogyan lehetne a leggusztusosabbá tenni, milyen háttér előtt, milyen formában. Ne kényszerként fogjátok fel, hanem kreatív, izgalmas feladatként!

A tárgy.

Csak a képeket nézegetve néha nem tudtam eldönteni, hogy melyik az előtte fotó és melyik készült az átalakítás után. Nem rossz szándék vezérelt, hogy ezt most leírom, egyszerűen csak úgy érzem, hogy ez is egy olyan tapasztalat, amin miatt az adott munkát nézve kapásból bizonytalanná váltam.
Érdemes kiemelni a képeknél az állapotokat, amikor valami "előtte", akkor az legyen más háttér előtt, mondjuk ahhoz kiváló valami nagyon egységes felület, pl házfal.


Amikor a pályamunkához kiválasztasz egy tárgyat, akkor olyat válassz, amit látványosan meg tudsz szépíteni, természetesen a kisebb ívű munkáknak is megvan a létjogosultsága, de azokat hagyd meg inkább a mindennapok örömének. Rengeteg a beérkező pályázat, ha valami miatt megfog egy adott tárgy, bármi miatt, ha nem hagyja, hogy a huszadik munka után már lankadjon az érdeklődésem, akkor az jó!
Mindenkinek van most fél éve még szeptemberig, hogy átgondolja, lesz-e valami nagyobb munka a nyáron, amit átalakítana, átfestene, és ha lesz, érdemes előre gondolva dokumentálni a folyamatot.

Az én szempontjaim szerint nagyon fontos továbbá a tárgy önazonossága, vagyis hogy az új ruhája mennyire illik hozzá. A megfelelő stílusú tárgy stílusban tartása is lehet koncepció és lehet az is cél, hogy valami gyökeresen más legyen belőle. De az én számomra nagyon fontos, hogy értsem, hogy mi miért lett olyan, amilyen. Hogy indokoltak legyenek a változtatások, ne csak öncélú díszítgetés legyen belőle. Megvan annak is a létjogosultsága, de az én értékelésem egyik fontos alapja az volt, hogy legyen valami "mondanivaló" a külső mögött. Legyen benne valami...
Csak egy apró példa, talán úgy jobban érthető:
Ha valaki fehérre fest valamit és rózsákkal dekupázsolja, akkor az már majdnem shabby chic akkor is, ha ez nincs így kimondva. De a shabby egyik fő stílusjegye, hogy a felületei mattak, így amikor valaki magasfényű festékkel követi ezt el, akkor nem igazán mutat úgy...

Ha valaki kinyomozza, milyen lehetett az a tárgy eredeti állapotában és ahhoz hasonló új külsőt ad neki, csak mondjuk innovatívan gondolkodva új funkciót ad hozzá, jó koncepció lehet, de jó lehet az is, ha aztán a külseje lesz teljesen más és a funkciója marad a régi.


A belefektetett munka mennyisége és minősége


Nálam ez is egy sarkalatos pont. Nagyra értékelem a kitartó, alapos, precíz munkát. Leginkább azért, mert ezen a fronton nekem is bőven lenne még fejlődnöm, és csodálattal adózom azok előtt, akiknél ez megvan.
Valószínűleg épp ezért nem lenne belőlem jó restaurátor vagy kárpitos sem, de ha olyan munkát tesz valaki elém, ami nem néhány perces történet volt, tényleg fejet hajtok.
Mindemellett nem kell feltétlen nekiállni egy komplett konyha átfestésének  (ha amúgy is tervben van, akkor el ne felejtsd fotózni az előtte-utána állapotokat), mert a magam részéről az elsőre pofonegyszerűnek tűnő tárgyakért is tudok rajongani. Sokszor nehezebb kitalálni valamit, és nagy munka van benne, hogy olyan könnyűnek nézzen ki, ezt pontosan tudom,
Inkább úgy fogalmaznék, hogy szeretném azt látni, hogy a feladatot elejétől a végéig átgondoltan, indokoltan vezeti végig az alkotó, és hogy ahogy feljebb említettem, értem a miérteket.

A felhasznált anyagok ismerete nagyon fontos, a megfelelő technikák, technológiák alkalmazásához pedig egyenesen elengedhetetlen. Kültérre, beltérre nem mindig ugyanaz való, ahogy nagy igénybevételnek kitett területre se jó az, ami mondjuk egy képkeretre elég lehet.

A pályaművekhez mellékelni kell egy technikai leírást is, amiben a festések rétegrendje is jó, ha szerepel. Nálam plusz pont, ha valaki gondol olyan "apróságokra", hogy előkészítse az adott felületet. Ha kell csiszol, ha nem kell, akkor zsírtalanít, de tudja, hogy mit csinál.

Egyéb "részletek"

Színek harmóniája, felületek váltakozása, ezek egymáshoz való viszonya, az újrahasznosítás vagy átalakítás nálam mindig plusz pont, és hát a kedvencem...

A pályaműveteket a megfelelő kategóriában indítsátok, kérlek! Alaposan nézzétek át, milyen kategóriák állnak majd a rendelkezésetekre idén, mert volt olyan pályamű az értékelés során, ami a nevezett kategóriájában lecsúszott, de ha másik kategóriában indítják, abban, ahová valójában való volt, ott eredményesebben szerepelt volna. Nekünk kategóriánként kell döntéseket hoznunk és ezek a kategóriák a nevezés lezárultával már nem átjárhatóak.

Nagyon nem akarok tovább okoskodni a témában, azt hiszem a leglényegesebb dolgokat elmondtam, szerintem, hangsúlyozom, hogy SZERINTEM ezekre érdemes odafigyelni, persze senki nem köteles.

Valószínűleg idén is hasonló szempontok alapján fogom átnézni az első körben a beérkező darabokat, és mondanom sem kell, már most nagyon izgatott vagyok és nagyon várom!

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy felkínáljam a segítségem bárkinek, akinek kérdése van a dologgal kapcsolatban, vagy valami nem világos, keressen itt, vagy facebookon, esetleg mélben a not{kukac}bad.hu e-mail címen!
Jó munkát kívánok!
alairas_2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://bardoczeva.blog.hu/api/trackback/id/tr9012370225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
background-repeat: no-repeat; background-attachment: fixed;